Az Úristen õriz engem
mert az õ zászlóját zengem.
Õ az Áldás, Õ a Béke
nem a harcok istensége.
Õ nem az a véres Isten:
az a véres Isten nincsen.
Kard ha csörren, vér ha csobban,
csak az ember vétkes abban.
Az Úristen örök áldás,
csira, élet és virágzás.
Nagy, süket és szent nyugalma
háborúnkat meg se hallja.
Csöndes õ míg mi viharzunk
békéjét nem bántja harcunk.
Az Úristen õriz engem,
mert az Õ országát zengem.
Az Õ országát, a Békét,
harcainkra süketségét.
Néha átokkal panaszlom
de Õ így szól: “Nem haragszom!”
Néha rángatom, cibálom: –
tudja hogy csak õt kívánom.
Az is kedvesebb számára,
mint a közömbös imája.
Az Úristenõriz engem
mert az Õ zászlóját zengem.
Hogy daloljak más éneket,
mint amit Õ ajkamra tett?
Tõle, Hozzá minden átkom:
hang vagyok az Õ szájában.
Lázas hang talán magában:
kell a szent Harmóniában.
S kell, hogy az Úr áldja, védje
aki azt énekli: Béke!
