A Hősök emlékére.

Valahol a rónaságban él egy ember egymagában.
Sebzett szíve ma is vérzik, katona volt, azt beszélik.
Olyan, mint más ifjú legény, álmodozó, nagyon szerény.
Honnan is jött, nem tudhatom. Érkezését nem kutatom.
De eltelt már az évek száma. Hasonlít a nagyapámra.
Azt mesélik, szélnek ura. Nótájában az a csoda,
Énekének dallamára sír a szél a rónaságban.
Levelet vár messze földről, azt mondták, egy ifjú hölgytől.
Nem számolta napok számát, így élte meg ifjú álmát.
Megtört arcán ráncok száza, sebhelyt takar ősz szakálla.
Fájón húzza sánta lábát, hogy megnézze a postaládát.
Így múltak a hosszú évek, megvénültek szép remények,
S a kopott, foltos kabát alatt ifjú csak a hite maradt.
Megvívott ő ezer csatát. Őrzött álmot, védett hazát,
Hullott könnye, verejtéke kis hazája címerére.
S életének legszebb napján napfény csillant kis kalapján,
Lelke végső sóhajára felfigyelt az Úr szavára.
Szolgálata ott ért véget. Most már ő is hazatérhet.
A hős katona szent helyére, hol választ kaphat levelére.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.