A humanitárius segítségnyújtás, az energia és a mezőgazdaság területén végzett tevékenységek úgy tűnik, kiskaput jelentenek a szankciók alól.

A Biden-adminisztráció négyszemközt sürgeti a vezető amerikai bankokat, például a JPMorgan Chase-t és a Citigroupot, hogy az ukrajnai konfliktus miatt Moszkva ellen bevezetett szankciók ellenére folytassák az együttműködést a stratégiai fontosságú orosz cégekkel – írja a Bloomberg.

A lap szerint ezek a kérések a pénzügyminisztérium és a külügyminisztérium részéről hangzottak el, mivel az amerikai kormány igyekszik fenntartani a nyomást Oroszországra, ugyanakkor elkerülni „egy globális gazdasági katasztrófát”. 

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Washington olyan szolgáltatásokat kért, mint az amerikai dollárban történő elszámolások, a fizetési átutalások és a kereskedelem finanszírozása a szankciók egyes aspektusai alól mentesülő orosz cégek,

köztük a gázóriás Gazprom és a műtrágyagyártók, az Uralkali és a PhosAgro számára – közölték a források.

A Bloomberg kérdésére a pénzügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy a pénzügyminisztérium iránymutatást adott ki a bankoknak, amelyben tisztázta, hogy a humanitárius segítségnyújtás, az energia és a mezőgazdaság területén végzett tevékenységek engedélyezettek. A JPMorgan és a Citigroup nem kívánt nyilatkozni.

(Mandiner)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.