A kormány úgy döntött, hogy a friss tojásra és az étkezési burgonyára is kiterjeszti az árstopot az év végéig – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai Kormányinfón Budapesten.
Gulyás Gergely elmondta: a kormány újra megállapította keddi ülésén, hogy a legnagyobb probléma, amivel a magyar gazdaság küzd, az a szankciós infláció. Hozzátette: elég volt csak bejelenteni, hogy az Európai Unió újabb szankciós csomagot készül elfogadni, a gáz ára jelentősen emelkedett.
Közölte, az energiaárak emelkedése megjelenik az élelmiszerárak növekedésében is. Megjegyezte: amíg újabb szankciók lesznek, addig szankciós infláció is lesz, de
a kormány határozott szándéka, hogy a jövő év végére a jelenlegi felére szorítsa le az inflációt.
Mint mondta, ezért tartják fenn a rezsicsökkentett árakat az átlagfogyasztásig, a benzinárstopot a lakossági fogyasztók részére, valamint a kis- és közepes vállalkozások számára a kamatstopot, ezek is mérséklik az inflációt.
Hozzátette: ezért döntöttek bizonyos élelmiszerek esetében az árstopról és most arról, hogy azt kiterjesztik a burgonyára és a friss tojásra is.
A miniszter jelezte: az intézkedéssel – amely december 31-ig hatályos – az infláció megfékezéséhez szeretnének hozzájárulni. A miniszter elmondta azt is, az intézkedés a tojásnál 25, burgonyánál 10 százalékkal csökkenti az árat és összességében 0,1-0,2 százalékkal csökkenti az inflációt. Kérdésre válaszolva elmondta: az intézkedés minden méretű tojásra és a kései burgonyára vonatkozik.
Gulyás Gergely szólt arról is, a kormány továbbra is elkötelezett a rezsicsökkentés fenntartása mellett, aminek egyik kulcsfontosságú eleme a rendszerhasználati díj. Ismertette: a kormány úgy döntött,
a rendszerhasználati díj nem emelkedhet a lakossági fogyasztók számára a jövő évben sem
– mondta.
Mint mondta, a rendszerhasználati díj az energiaárak emelkedése miatt nő, a kiegyenlítő energiát pedig a megemelkedett árak miatt csak magasabb áron tudják beszerezni.
A kormány arról döntött, ezzel a lakosságot nem lehet megterhelni – fogalmazott, hozzátéve, azért, hogy ez ne jelentsen megfizethetetlen terhet az ipar számára, extraprofitadót vetnek ki a kiegyenlítő szolgáltatást nyújtó erőművekre. Ennek adókulcsa 2022-ben 13 százalék, 2023-ban pedig 10 százalék lesz, ezzel a költségvetés idén és jövőre is 40-40 milliárd forintra tesz szert.
A teljes cikk az alábbi linken olvasható.
(Demokrata / MTI)