Oroszország és India megvitatta a haditechnikai együttműködés kilátásait, beleértve a korszerű fegyverek közös gyártását – közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután kedden Moszkvában fogadta indiai hivatali partnerét, Szubrahmanjam Dzsaishankart.

Lavrov a tárgyalásokat követő közös sajtótájékoztatón elmondta, hogy tájékoztatta indiai hivatali partnerét az Ukrajna ellen folytatott orosz „különleges hadművelet” menetéről.

– A magunk részéről megismételtük, hogy nagyra értékeljük indiai barátaink álláspontját az Ukrajnában és környékén kialakult helyzettel kapcsolatban – hangoztatta. – Természetesen megvitattuk azt a helyzetet, amely jelenleg amiatt van kialakulóban, hogy nyugati kollégáim az ukrajnai események ürügyén a megpróbálják megerősíteni a világ ügyeiben betöltött domináns szerepüket, és megakadályozni a nemzetközi kapcsolatok demokratizálódását – tette hozzá.

ReklámTas J Nadas, Esq

Az orosz külügyminiszter fontosnak nevezte a kétoldalú kapcsolatokat a nemzetközi közösségben jelenleg zajló változások korában, és szükségesnek nevezte a rendszeres eszmecserét.

Dzsaishankar kijelentette, hogy India továbbra is fog orosz olajat vásárolni, mivel ez előnyös a számára. A dél-ázsiai ország a világ harmadik legnagyobb olajimportőre, és Kína után az orosz olaj második legjelentősebb vásárlójává lépett elő, miután Moszkva február 24-én háborút indított Ukrajna ellen.

Alapvető kötelességünk biztosítani, hogy az indiai fogyasztók a lehető legjobb hozzáférést kapják a legelőnyösebb feltételek mellett a nemzetközi (olaj- és gáz-) piacokhoz

–  mondta Dzsaishankar.

– E tekintetben azt láttuk, hogy India és Oroszország kapcsolata előnyösen alakult. Tehát ha a javunkra válik, akkor ezt továbbra is fenntartanám – hangoztatta.

Lavrov közölte, hogy indiai vendégével együttműködésről tárgyalt az atomenergia- és az űrágazatban, beleértve a műholdas navigációt, az űrtudományt és az emberes programokat.

Mint mondta, a felek nagyra értékelik a két ország nemzetközi platformokon való együttműködését, beleértve az ENSZ-t és más multilaterális platformokat, mint a BRICS, a Sanghaji Együttműködés Szervezete és a G20-csoport. A két tárcavezető hangsúlyozta az Eurázsiai Gazdasági Unió és India között a szabadkereskedelmi övezet létrehozásáról szóló tárgyalások fontosságát.

Az orosz diplomácia vezetője közölte, hogy legkevesebb 12 ország fejezte ki a Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát tömörítő BRICS-csoporthoz való csatlakozási szándékát, köztük Algéria, Argentína és Irán.

A két külügyminiszter idén immár ötödik alkalommal találkozott egymással.

Borítókép: Szergej Lavrov orosz külügyminiszter (Fotó: MTI/EPA/Orosz külügyminisztérium sajtószolgálata)

(Magyar Nemzet / MTI)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.