Karikó Katalin: Már egy dózis Pfizer-vakcina is véd

A 3 hét helyett 35 nap is megfelel a Pfizer-BioNTech-vakcinából a 2. dózis beadási idejének – ezt válaszolta Karikó Katalin a közösségi oldalán egy...

Magyarország segített

Köszönetet mondott a magyar nemzet adományáért a bencés rend megalapítójának szülőhelyeként is számon tartott olaszországi település, Norcia székesegyházának perjele Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelében...

Beoltották Orbán Viktort

„Oltva vagyok” – közölte vasárnap délelőtt közösségi oldalain Orbán Viktor. A miniszterelnök által feltöltött képek tanulsága szerint a kínai Sinopharm készítményét kapta. Orbán Viktor a második közjogi...

Hetvenkét éves korában elhunyt Bencze Izabella

Elhunyt pénteken – 72 évesen – Bencze Izabella, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának tagja – közölte a család szombaton a távirati irodával. Bencze Izabella 2007-2010...

Megkapta az oltást Áder János

Megkapta a koronavírus elleni védőoltást Áder János köztársasági elnök, aki a közmédiának pénteken nyilatkozott erről. Az államfő elmondta: néhány héttel ezelőtt Szlávik Jánosnak, a Dél-pesti...

A Stellantis-csoport 1,6 literes benzinmotor-gyártást hoz Szentgotthárdra

A világ 4. legnagyobb autóipari konglomerátuma, a Stellantis-csoport Magyarországra, Szentgotthárdra hozza az 1,6 literes benzinmotorok új generációjának gyártását – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági...

Időkapszulát helyeztek el a Magyar Zene Házában

Befejező szakaszához ért a Liget Budapest projektben épülő Magyar Zene Háza kivitelezése, ebből az alkalomból pénteken az utókornak szánt üzenetekkel teli időkapszulát helyeztek el...

Orbán Viktor: Mindenkit arra kérek, regisztráljon a vakcináért

A következő két hétben drasztikusan nőhet a megbetegedések száma, éppen ezért kellett készültséget elrendelni a kórházakban - minderről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt. A kormányfő...

Nem kell bölcsődéért fizetniük a nagycsaládosoknak

Mentesülnek a bölcsődei térítési díj megfizetése alól a három vagy több gyermeket nevelő szülők – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán a...

Megkezdődhet a királyi maradványok genetikai vizsgálata

Megkezdődik a Székesfehérváron őrzött királyi maradványok vizsgálata – jelentette be Kásler Miklós, miután megnyitották az osszáriumot, és felszínre hozták a csontokat tartalmazó fémládákat. Az...

Népszerű a kormány kezdeményezése a családok körében

Eddig húszezer család vásárolhatott legalább hétüléses autót a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn a Facebook-oldalán. Novák Katalin a...

Fél év múlva látogatható lesz az újjászületett Szent István-terem

Fél év múlva látogatható az újjászületett Szent István-terem a Budavári Palotában, a történelmi épületegyüttes elsőként rekonstruált, díszes történelmi szobáját augusztus 20-tól tekintheti meg a...

Orbán Viktor is gratulált Balog Zoltánnak

Orbán Viktor miniszterelnök gratuláló levelet küldött Balog Zoltánnak abból az alkalomból, hogy a Dunamelléki Egyházkerület püspökét a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökévé választották...

Kormányszóvivő: Elindult az újraindítási konzultáció

Elindult az újraindításról szóló nemzeti konzultáció, amely rendhagyó módon az interneten zajlik. A kérdőív a Vakcinainfo.gov.hu oldalon keresztül tölthető ki, amin az oltásra is...

Reklám

Kövess Minket

12,415FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,420SubscribersSubscribe