Letették a Lynx-harcjárműgyár alapkövét Zalaegerszegen
Honvédségi helikopterrel tették le az alapkövét csütörtökön Zalaegerszegen a német Rheinmetall és a magyar állam vegyesvállalata által mintegy 60 milliárd forintból épülő, Lynx harcjárműveket...
Elfogadták az alaptörvény kilencedik módosítását
Az alaptörvényben rögzítette kedden az Országgyűlés, hogy az anya nő, az apa férfi. Meghatározták a képviselők a közpénz fogalmát és újraszabályozták a különleges jogrend...
Újabb lépés az üldözött keresztények támogatására
Ünnepélyes keretek között átadta a Budapest II. kerületében található hajdani Kádár-villa kulcsát II. Efrém Ignác szír ortodox pátriárkának Orbán Viktor miniszterelnök. Ezáltal az egyházellenes pártállam...
Elhunyt Bergendy István
Meghalt Bergendy István Liszt Ferenc-díjas zenész, a Bergendy-együttes alapítója és vezetője. A szaxofonos, klarinétos, zeneszerző 81 évesen halt meg, a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében. 81 éves...
A Kossuth téren már díszeleg az ország fája
„Adventi fényekbe öltöztek az utcák, terek szerte az országban. Szinte minden város, kisebb és nagyobb település felállította saját karácsonyfáját, ahogyan a Kossuth téren is...
Varga Judit: Magyarország megőrizte a szuverenitását
Sikerült Magyarországnak megőriznie a szuverenitását, miután megkapta azokat a garanciákat, amelyeket kért, így az Európai Tanács csúcsértekezletén megállapodás születhetett az unió hosszútávú költségvetéséről és...
Elindult a Budapesti Atlétikai Stadion építése
Elindult a Budapesti Atlétikai Stadion építése, a projektben a VITUKI eddig ipari területeként ismert telepének és Duna-parti területének rehabilitációja, valamint a főváros számára egy...
Varga Judit: Jelképpé vált a babazászló
Ezúttal az Igazságügyi Minisztérium épületére került ki a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom által létrehozott babazászló. „Tegnap kihelyeztem a babazászlót az Igazságügyi Minisztérium épületére. A...
Orbán Viktor a Fideszt érintő javaslatot tett Manfred Webernek
A Fidesz képviselői maradnának a néppárti frakcióban, de lazább formájú együttműködésben – javasolta friss, Manfred Webernek címzett levelében a miniszterelnök. Orbán Viktor a Fidesz elnökeként...
Építészeti nívódíjat kapott a Városliget legszebb épülete
A Liget Budapest Projekt keretében megújult Millennium Háza rangos elismerésben részesült a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíjon, a FIABCI Hungary-n – jelentette be Gyorgyevics Benedek, a Városliget...
Orbán Viktor a Roszatom vezérigazgatójával tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön délelőtt a Karmelita kolostorban fogadta Alekszej Lihacsovot, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatóját – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan,...
Szívszorító felvételek, így búcsúztatták Benkő Lászlót
Szerda délután búcsúztatták el az Omega legendás billentyűsét, a 77 éves korában elhunyt Benkő Lászlót. A temetésen családja, zenésztársai és pályatársai vettek részt. Lukács Sándor...
Újabb családtámogatásokról döntöttek a magyar parlamentben
Novák Katalin családokért felelős miniszter videóban számol be az elfogadott otthonteremtési kedvezmények gyakorlati felhasználásáról. Példája szerint egy harmincmilliós ingatlan vásárlásán kilencmillió forintot tud megspórolni....
Európa-szintű űrközpont jön létre a Miskolci Egyetemen
Határ a csillagos ég! Megtettük az első lépéseket, hogy a Miskolci Egyetemen Európa szinten jegyzett űripari központ jöjjön létre. Az űrközpontban az Európa szintű...



































