Drasztikusan nőtt a menedékjogi kérelmek száma

Drasztikusan, mintegy 19 ezerről több mint 42 ezerre nőtt a benyújtott menedékjogi kérelmek száma egy év alatt Magyarországon – mondta a Bevándorlási és Állampolgársági...

Szijjártó: A magyar-szerb kapcsolatok felértékelődtek

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Ivica Dacic szerb külügyminiszterrel szerdán Belgrádban folytatott megbeszélését követően hangsúlyozta, a Magyarországot és Szerbiát is érintő geopolitikai helyzet, valamint...

Szijjártó komoly reményeket fűz az új amerikai nagykövet érkezéséhez

Magyarország érdeke, hogy mielőbb lezárja a nyitott politikai kérdéseket az Egyesült Államokkal, de ehhez nem elég a magyar fél nyitottsága és készsége, az amerikai...

A külhoni magyarokról beszélt az óévet értékelve Kövér László és Potápi Árpád János

A külhoni magyarok megvédését nevezte a nemzetpolitika egyik legfontosabb feladatának és céljának 2014-ben az óévet értékelve Kövér László, az Országgyűlés elnöke. A kárpátaljai magyarok biztonságának...

Magyarország nem partner semmiben, ami veszélyezteti a kárpátaljai magyarok érdekeit

Magyarország semmiben nem lesz partner, ami veszélyezteti a kárpátaljai magyarok érdekeit – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kedden az MTI-nek az ukrán külügyminiszter előző napi...

Bűncselekmény nélkül is folytathattak korrupciót a kitiltottak

Az LMP két társelnökét szerdán hivatalában fogadta André Goodfriend, az Egyesült Államok budapesti ügyvivője. Az ellenzéki politikusok beszámolója szerint a találkozón kiderült, hogy az...

Gyurta Dániel kiéhezve várja Riót

Gyurta Dániel szerint kifejezetten jó ötlet volt tavaly visszavennie a tempóból és a versenyek számából, így mentálisan és fizikailag is kipihenten kezdi meg a...

Egymillió új magyar állampolgár lehet a ciklus végére

A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint teljesíthető az a cél, hogy a ciklus végére meglegyen az egymillió új magyar állampolgár. Erről Semjén Zsolt az MTI-nek...

Százmilliárdos egészségügyi fejlesztések

Jelentős fejlesztések indultak 2014-ben a hazai egészségügyi intézményekben. Pluszforráshoz jutott az alapellátás, támogatást kaptak a kórházak a várólisták csökkentésére, és több változás történt a...

Maroknyi megemlékező a 21-es parcellánál – a sajtó hozzáállása a kádári időket idézi

Az '56-os Antibolsevista Szövetség október 21-én megemlékezést tartott azoknak a hősi halottaknak a sírjánál, akik október 23. és november 9. között a szovjet hadsereg...

Tranzakciós illeték. Mennyibe kerül?

12 ezer forint, ennyit jelenthet éves szinten a tranzakciós illeték 200 ezer forintos fizetésnél. A vidékiek járhatnak rosszabbul, ha a bankok áthárítják a terhet,...

Nem fogalmazott egyértelműen az EB Sólyom László ügyében

Nem fogalmazott egyértelműen az Európai Unió bírósága, amikor meghozta döntését Sólyom László köztársasági elnök szlovákiai látogatásával összefüggésben – mondta Kumin Ferenc a Hír Televízió...

Hatvanban lehullt a vörös csillag – de van helyette másik

Orosz-magyar egyeztetés után, az orosz kormány engedélye alapján 67 évvel felállítása után elszállították Hatvan központjából a szovjet megszállók emlékművét - tájékoztatta a Heves megyei...

Kövér újraavatta a felújított honfoglalási emlékművet

Újraavatta a magyar honfoglalási emlékművet a sorozatos rongálásokat követő felújítása után szerdán Vereckén Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki rövid megbeszélést folytatott Kárpátalja megye...

Reklám

Kövess Minket

12,416FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,420SubscribersSubscribe