Különösen nagy készülődés előzi meg az 1956-os forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulóját Dél-Kaliforniában. A helyi magyar szervezetek összefogásával szerveződő megemlékezések középpontjában a szabadságharc hősei, a még közöttünk élő ötvenhatosok személyes emlékei, valamint a magyar történelmi emlékezet megőrzése áll. A programok irodalmi esttel kezdődnek, majd istentiszteletekkel, koszorúzással, kiállításokkal és kulturális műsorokkal folytatódnak majd Los Angelesben. Az előkészületekről, az 1956-os emlékmű történetéről és a szabadság jelentőségéről Antal Tímea, a Dél-Kaliforniai Magyar Örökség Alapítvány elnöke beszélt a Bocskai Rádióban, Molnár Zsolt vendégeként.

Az ünnepi események október 23-án, pénteken a Honvágy című irodalmi műsorral veszik kezdetüket. A budapesti vendégművészek, Perjés János színművész és Kutik Rezső gitárművész előadásában Márai Sándor, Karády Katalin, Szepes Mária és Faludy György gondolatai idézik meg a magyar sors, az otthon és a hazához való kötődés témáit.
Október 25-én, vasárnap a katolikus, református és baptista gyülekezetek istentiszteletein emlékeznek meg a forradalom hőseiről. Délután három órakor pedig a Los Angeles-i MacArthur Parkban található 1956-os emlékműnél gyűlnek össze a magyarok koszorúzásra. Az obeliszk tetején turulmadár magasodik, oldalán pedig egy bronz dombormű eleveníti fel a forradalom egyik jelenetét. Az emlékmű mellett Mindszenty József bíboros tiszteletére állított dombormű is található. Antal Tímea tudomása szerint ez az Egyesült Államok legmagasabb és legnagyobb 1956-os emlékműve. Létrejötte az Amerikába menekült magyarok összefogásának köszönhető: a forradalom után emigráló közösség tagjai adománygyűjtést szerveztek, és saját hozzájárulásaikból állították fel.
A program ezt követően a Los Angeles-i Egyesült Magyar Házban folytatódik, ahol az ünnepi beszédek mellett a jubileum egyik kiemelt attrakciója, a Marslakók című vándorkiállítás megnyitója lesz. A Magyar Brand Kulturális Egyesület szervezésében létrejött tárlat a világhírű magyar tudósok és Nobel-díjasok munkásságát mutatja be. A kiállítás az Egyesült Államok megalapításának 250. évfordulójához is kapcsolódik, ráirányítva a figyelmet arra, hogyan járultak hozzá a magyar tudósok Amerika fejlődéséhez. Antal Tímea arra is felhívta a figyelmet, hogy az 1956-ban kivándorolt magyarok közül többen kötődnek az említett tudósközösséghez.
„Minden szavuk arany” – az idei megemlékezések egyik legfontosabb célja, hogy személyesen is köszöntsék azokat, akik átélték a forradalom napjait, és lehetőség szerint nekik is teret adjanak a megszólalásra. Ugyanakkor azokra is velük lesznek lélekben, akik egészségi állapotuk vagy más körülmények miatt már nem tudnak eljutni a nyilvános rendezvényekre.
A kulturális programban is fontos szerepet kapnak a magyar művészek. Fellép Neszlényi Judit zongoraművész, aki maga is egykori forradalmár, valamint Székely-Svarc Ágnes hegedűművész és a korábban Los Angelesben élő, Amerikában több helyen ismert dr. Polgár Éva zongoraművész. A fentebb említett magyarországi vendégművészek mellett a helyi magyar cserkészek és a Kárpátok Néptáncegyüttes tagjai szintén színpadra lépnek.
A fogadás idején Bagyinszky Zoltán gyulai fotográfus 1956-os emlékműveket bemutató fényképeit is megtekinthetik az érdeklődők. A Magyarországról és Erdélyből összeállított kiállítást a korábbi években is nagy érdeklődés övezte, ezért a szervezők a jubileumi alkalomra ismét műsorra tűzték.
Az októberi programsorozat október 30-án a Kárpátalja kincsei című rendezvénnyel folytatódik az Egyesült Magyar Házban. A Dél-Kaliforniai Magyar Örökség Alapítvány szervezésében kerül megrendézesre együtt működve a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesülettel, amely az épített és kulturális örökségét mutatja be. Az eseményre Magyarországról érkezik az egyesület két munkatársa, Molnár Eleonóra és Balogh Lívia, valamint Hrivnák Tünde divattervező.
„A szabadság az, ami soha nincs ingyen.” – fogalmazott a Bocskai Rádió vendége és hozzátette, hogy a forradalomban egy kis nemzet szállt szembe a nagyhatalmakkal, és bár kevesen voltak az orosz csapatokhoz képest, hittek abban, hogy kivívhatják szabadságukat. Az Los-Angeles-i alapítvány elnöke szerint a mai nemzedékeknek hálával kell gondolniuk azokra, akik kockázatot vállaltak ezért az eszméért.
„Mi 70 év távlatában is nekik köszönhetjük a szabadságot” – hangsúlyozta, hogy soha nem szabad elfelejteni, milyen érték szabadon élni, gondolkodni és beszélni.
A hetvenedik évforduló dél-kaliforniai programsorozata és a közös emlékezés a szervezők számára egyúttal annak biztosítása is, hogy a szabadságért hozott áldozatok emléke a fiatalabb nemzedékekben is tovább éljen.
Dorgay Zsófia
Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!
























