Börtönnel büntetik ezentúl a cigányellenességet Romániában
Az új törvény büntetlenséget biztosít azoknak, akik elkövették ugyan ezeket a bűncselekményeket, de – még a hatósági leleplezés előtt – feljelentik a romaellenes szervezkedés...
„Mennyire közös nyelv a humor is!” – Orosz György szórakoztatta a Bocskai Rádió...
Furcsa év van mögöttünk, pont ezért fontos, hogy tudjunk nevetni. Ha kell, saját helyzetünkön is, hiszen a humor és a pozitív hozzáállás gyógyítani képes....
Magyar orvost tüntet ki II. Erzsébet
Közzétették azoknak a névsorát, akiket II. Erzsébet királynő a brit lovagrendek tagjaivá kívánt emelni, érdemeik elismeréseképpen. A lapokban négy teljes oldalt betöltő listán magyar...
Fájdalmai ellenére Ferenc pápa elmondta újévi beszédét
Az emberek és nemzetek közötti békét és kölcsönös törődést nevezte az új koronavírus okozta járványhelyzet tanításának Ferenc pápa újévi beszédében, amelyet a Vatikán interneten...
Indul Magyarország történetének legnagyobb otthonteremtési programja
Új év, új lehetőségek a magyar családoknak, indul Magyarország eddigi történetének legnagyobb otthonteremtési programja – hangsúlyozta a családokért felelős tárcanélküli miniszter pénteken a Facebook-oldalán....
A koronavírus témája uralta Donald Trump újévi beszédét
A koronavírus elleni oltóanyag gyors kifejlesztését, illetve az amerikaiak rendkívüli kitartását és erejét méltatta Donald Trump leköszönő amerikai elnök Twitteren közzétett újévi videóüzenetében. Beszédében Trump...
Áder János: legyünk hálásak 2021-ben!
A hagyományos újévi fogadkozások helyett „most tegyünk egyetlen komoly elhatározást”: azt, hogy 2021-ben hálásak leszünk „az életekért, amiket megmenthettünk” és az „egymást segítő megható...
Orbán Viktor elbúcsúztatta az óévet
Mozgalmas évet zárt Orbán Viktor. A legmeghatározóbb 2020-ban egyértelműen a koronavírus-világjárvány, de a miniszterelnök videójából kiderül, hogy rengeteg esemény volt idén ezen kívül is. A...
Emléktáblát avattak Karády Katalin tiszteletére New Yorkban
Emléktáblát avattak Karády Katalin tiszteletére kedden New Yorkban, a színésznő egykori lakóházának udvarán, amely mostantól a Katalin Karády Memorial Courtyard nevet viseli. Az emléktáblát, amely...
Királyi páncélt ajándékozott karácsonyra a kormány Lengyelországnak
II. Zsigmond Ágost lengyel király gyermekpáncélját ajándékozta a kormány Lengyelországnak. „A Magyar Köztársaság Kormánya és a Lengyel Köztársaság Kormánya közötti kulturális és tudományos együttműködésről szóló, Budapesten, 1992....
Ismét van magyar alpolgármestere Nagybányának
Pap Zsolt Istvánt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) önkormányzati képviselőjét választotta meg kedden a városi tanács Nagybánya egyik alpolgármesterévé. Az észak-erdélyi városban csak három...
Orbán Viktor felajánlotta Magyarország segítségét Horvátországnak
Felajánlotta Magyarország támogatását a földrengés okozta károk enyhítésében és a katasztrófát követő újjáépítésben Orbán Viktor miniszterelnök abban a levélben, amelyet horvát kollégájának, Andrej Plenkovicnak...
Ukrán külügyminiszter: Budapest „nyílt seb maradt”
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerint Budapest Ukrajna számára a nyílt sebek egyike maradt, a miniszter ugyanakkor némi bizakodással is beszélt a két ország közötti...
Védelmébe vette Magyarországot az izraeli nagykövet
Egyértelművé tettük, hogy a holokauszt bármilyen relativizálása elfogadhatatlan, és el kell ítélni. Ha valaki nehéz időszakon megy keresztül, akkor azt a holokauszthoz hasonlítja. Ha...



































