Szijjártó: Donald Trumpnak köszönhető az India és Pakisztán közötti tűzszünet

Donald Trumpnak köszönhetően egy nagyon komoly háborús helyzetet sikerült kezelni: India és Pakisztán – mint két nukleáris hatalom – háborújának eszkalációja súlyos veszélyt jelentett...

Orbánnak is üzent a magyarellenes román elnökjelölt

George Simion rendkívül optimista, első fordulós sikere után a románok felemelkedéséről beszélt. A magyarellenes román elnökjelölt a határok módosításáról is elmondta a véleményét. Mint arról...

Alternatív magyar énekpedagógia New York után Budapesten is – interjú Cserjési Kingával, a Libero...

Először megjelent a hungarianconservative.com portálon angol nyelven. Kingát a New York-i Szent István templomi közösség eseményein ismertem meg, ahol Winer Róbert világi bizottsági elnök meghívására szokott énekelni....

„Foglalkozhatsz azzal, amiben igazán jó vagy” – Amerikai közoktatás magyar szemmel

Gyerekeim egy New Jersey állambeli, jómódú, konzervatív vezetésű kisváros „állami” iskoláiba járnak. Hároméves tapasztalatainkat összeírva rájöttem: sok mindent, ami az elején meglepőnek tűnt, mára...

A Hetednapi Adventista Gyülekezet 2025. május 11-i adása

Dr. Marton Máriusz adventista lelkipásztor igei üzenete: Az édesanya imája. Van-e bizonyíték a Bibliában, hogy Jézus valóban törődik az anyai szívvel? Igen, ott van a történet...

Búcsú a mikrofontól – Stróber László 13 év után elköszönt a Bocskai Rádió hallgatóitól

13 év önkéntes rádiós munka után új vizekre evez Stróber László, aki vasárnaponként a clevelandi magyar közösség egyik hangjaként köszöntötte a Bocskai Rádió követőit....

Hagyományőrzés Clevelandben és otthon – Vágvölgyi Zsófia regös vezető a locsolkodásról

A húsvét hétfői locsolkodás hagyománya, amely a Kárpát-medence szívéből indult, ma már a világ minden táján él, így Clevelandben is, ahol a helyi magyar...

A magyar egyházak a szélsőséges jelölt elleni szavazásra buzdítanak

Ugyan név szerint nem említik egyik jelölt nevét sem, de lényegében a szélsőjobboldali AUR-pártelnök, George Simion elleni szavazásra buzdítják híveiket a romániai magyar egyházak....

Orbán: Magyarország megvédi magát

Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország célkeresztbe került, mert a magyar emberek dönthetnek Ukrajna uniós csatlakozásáról. Orbán Viktor úgy látja, hogy Brüsszelnek és Kijevnek sem...

Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet

Mi magyarok békét akarunk, nemet mondunk a háborúra, nem engedjük, hogy belesodorják Magyarországot a háborúba, ezek az okai többek között az Ukrajna által indított...

Pokolra küldte a kézdivásárhelyieket Simion követője

A TikTok-on látható az a videó, amelyben egy tulceai férfi minősíthetetlen hangnemben szidalmazza a magyarokat, külön kiemelve Kézdivásárhelyt. Az eset miatt Bokor Tibor, Kézdivásárhely...

Orbán Viktor: Van pápánk! Van remény!

Csütörtök este a konklávé az amerikai Robert Prevost bíborost választotta meg Róma új püspökének, a világegyház pápájának, aki XIV. Leó néven ül majd Szent...

XIV. Leó az új pápa, az első amerikai Szent Péter trónján

A 4. szavazás után fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből! A Szent Péter téren már ujjonganak a hívek. Miután a bíborosok megválasztották az...

Donald Trump milliárdos üzletet kötött

Donald Trump amerikai elnök és Keir Starmer brit miniszterelnök jelentős kereskedelmi megállapodást jelentettek be az Ovális Irodában. A történelminek nevezett egyezmény 27,5 százalékról 10...

Reklám

Kövess Minket

12,419FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe