Úgy tűnik, hogy megnyílik lassan az élet a cleveladni cserkészek háza táján. Húsvétkor szabadtéri locsolkodással ünnepelték a feltámadást és a rég várt találkozások örömét. A májusi adásban Bócsay Klára cserkész életpályája került górcső alá, aki az otthonában fogadta Pigniczky Esztit és Vörös Katalint. Írásunk végén pedig programajánlóval kedveskedünk az olvasóknak.

(A videó felvétel megnézhető itt a weboldalunkon is a vasárnapi élőadás után.)

 

A clevelandi cserkészek hagyományőrző locsolkodást szerveztek a szülők és gyermekek számára.  A Szent Imre templom udvarán gyűltek össze húsvéthétfőn, mivel a járványügyi szabályok szerint még csak a kültéri rendezvények lehetségesek.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A program egy színdarabbal kezdődött – amit a felnőttek mutattak be -, és önfeledt játékkal, körtáncokkal folytatódott. Pigniczky Enese előadásában a jelenlévők a régi húsvétok szokásairól hallhattak. Az alkalom még ünnepélyesebbé tétele érdekében többen népviseletben jelentek meg.

Magát a locsolkodást játékos keretek közé helyezték a cserkészek: elhangzottak az előre megírt versek, előkerültek a festett hímestojások, és természetesen egy lány sem maradt meglocsolatlanul.

Az esemény egy szabadtéri vendégséggel ért véget. A hosszú bezártság után az sem szegte a résztvevők kedvét, hogy idén maszkban kellett locsolkodniuk. A rég várt együttlét a közösség számára rendkívül felüdítő élmény volt.

Bócsay Klári néni meghatározó szerepet játszott a Külföldi Magyar Cserkész Szövetség munkájában: részt vett a kiscserkész szakképzés kidolgozásában, elindításában. Egy évtizednyi időt és energiát fektetett a kiscserkészvezető tisztek tanításába. Mindezek ellenére nem saját magának tulajdonítja a dicsőséget. Az interjú közben gyakran emlegette Beodray Feri bá, akinek rengeteget köszönhet.

A cserkész pályafutása – több kortársához hasonlóan – Németországban kezdődött. Az alapokat 1949-ben sajátította el a regensburgi táborban. Egy év múlva kinevezték őrsvezetőnek, de komolyabban beletanulni már csak Amerikában, a 34. számú Zrínyi Ilona cserkészcsapat Búzavirág őrsének élén volt lehetősége. Családjával előbb New York államba, majd Ohio Cleveland városába költöztek.

A cserkészek számára nyilvánvaló, de a nagyközönségnek talán nem: azért számít különlegesnek és lényegesnek a kiscserkész mozgalom külföldi alakulása, mert akkoriban ez egy új, forradalmi változtatás volt. Az 1978-as években szembesültek azzal az akkori vezetők – köztük az említett Beodray Feri bá -, hogy úgy lehet igazán megfogni a gyerekeket, ha minél kisebb korban elkezdik a cserkész szellemben való nevelésüket. Természetesen mindig az életkoruknak megfelelően, játékos körülmények között.

Ez a teória pedig sosem dőlt meg. Vörös Kati néni is alátámasztotta philadelphiai tapasztalatai alapján, hogy nagyon jó döntés volt anno az utánpótlás-képzés mellé letenni a voksukat. Azok a cserkészek, akik tizenéves, tinédzser korukban lépnek csak be a szövetségbe, nagyobb átlagban morzsolódnak le.

Klári néni és Kati néni cserkész-munkakapcsolata a KMCSSZ-ben, és barátsága az életben az 1966-os Jubitáborban kezdődött el. Mosolyogva emlékeztek vissza erre az időre: „A cserkészet csúcsa volt!” – mondták egyetértésben. Innentől kezdve gyakran táborozott együtt Cleveland és Philadelphia.

A teljes mélyinterjú tartalma, illetve az, hogy mit gondolnak a cserkészmozgalom 2021-es helyzetéről – itt olvasható.

Végül, de nem utolsó sorban figyelmükbe ajánljuk a cserkészek aktuális hirdetéseit:

  • A szokásos, pandémia előtti péntek esti foglalkozások visszatérnek a cserkészházba. Továbbra is nagyon fontos a szabályok betartása: a megfelelő fertőtlenítés és távolságtartás. Az évzáró összejövetelt június 4-re tervezik, helyszínül a Mastic Parkot választották.
  • Kevesebb mint két hét múlva kirándulás lesz a Cserkésztanyán! Május 15-16-án várják a csapatokat a természetbe, illetve a Fekete Párduc őrs fogadalomtételére.
  • Maradtak programok az online platformokon is: május 29-én virtuális akadályversenyben lehet részük az őrsök tagjainak. Izgalmas megmérettetést és jó eredményeket hozzá!
  • A Cserkészbállal kapcsolatos fejleményről pedig azt fontos tudniuk, hogy az új kitűzött dátum 2021. október 30. A tavaszi dátum sajnos elhalasztásra került.


SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.