A világszerte Leslie Mandoki néven ismert magyar származású zenész, Mándoki László 2025. február 6-án, csütörtök este 7 órától lép fel Clevelandben, a Rock and Roll Hall of Fame Foster Színházában. A koncert különleges esemény, hiszen Mándoki több évtizedes karrierje során először ad elő itt, és az új albumát, az A Memory Of Our Future-t is bemutatja a közönségnek. A zenész, aki már több mint 50 éve alkot világszerte, a Dalok szárnyán műsorunkban mesélt életéről és arról, hogyan formálta személyiségét a zene és a történelem.

Nagyon izgatott vagyok, hogy végre itt lehetek, és a magyar nyelven beszélgethetünk, miközben Németország és Amerika között hidat építünk a zene és az emlékek révén – mondta Mándoki László a világszerte ismert zenész a Bocskai Rádióban. Pályafutása nemcsak a zenélésről, hanem a magyar történelem sorsfordító pillanatairól is szól: 1975-ben tizenhetedszer utasították el az útlevél kérelmemet a kommunisták. Édesapám ’56-ban harcolt, és mi, mint egy igazi antikommunista család sarjai, úgy döntöttünk, hogy nem hagyhatjuk ott a sorsunkat. A zene és a barátságok mellett nemcsak a szülőföldünk, hanem a szabadság iránti vágy is vezetett minket a menekülésre. Az akkor 22 éves Mándoki útja végül egy német menekülttáborba vezetett: Mi a kommunizmus alatt abban a generációban nőttünk fel, ahol oroszt tanultunk az iskolában. Szóval, amikor kiérkeztünk, a német nyelvet teljesen nulláról kellett kezdenünk. De mindentől függetlenül úgy éreztük, hogy mindent meg kell próbálnunk. Azt is elmesélte a rádióban, hogy életének legmeghatározóbb mondatai azok, amelyeket édesapja mondott neki halála előtt: Fiam, ígérd meg, hogy az unokáim nem fognak cenzúrázott újságokat olvasni! Ez egy olyan intés volt, ami végig kísért az életemen. Ő segített abban, hogy ne csak álmodjam, hanem éljem is az álmaimat!
László karrierje egy különleges fordulattal kezdődött. Miután elhagyta a menekülttábort, szinte azonnal lehetőséget kapott, hogy zenészként dolgozzon egy utazó színházban. Alig két és fél héttel a menekülés után már egy színházban helyettesítettem egy megbetegedett zenészt. Münchenbe került, amely akkoriban a világ zenei központjai között volt, a legnagyobb nevekkel, mint a Rolling Stones, Deep Purple vagy Freddie Mercury. A zenei karrierje hamar lendületet kapott, és úgy emlékszik vissza erre az időszakra, hogy könnyen beilleszkedett a nemzetközi zenei környezetbe. A következő évtizedekben Mándoki számos világsztárral dolgozott, filmzenéket komponált, és olyan vállalatok számára írt zenét, mint a Volkswagen, Audi vagy a Porsche. Azonban legfontosabb munkájának a Mandoki Soulmates nevű zenekarát tekinti: 32 éve alapítottam a bandát, és most Clevelandben ünnepeljük, hogy 30 éve létezünk a Rock and Roll Hall of Fame előtt. A Mandoki Soulmates a zenész számára egy életforma, amely tükrözi az évek alatt kialakult közösségüket és zenei filozófiájukat.
Bár karrierje nemcsak magyar nyelvű dalokra épül, Mándoki kiemelte, hogy az angol nyelvű alkotásai mellett a magyar zenei örökség mindig is ott volt mögötte. 50 éve járom a világot, és az angol az a nyelv, amin alkothatok, de a magyar zene – például Bartók hatása – örökre megmaradt – tette hozzá. A világ számos pontján fellépnek nemzetközi közönség előtt, de különösen kedves számukra, ha ott vannak a közönség soraiban magyar honfitársaik. Így lesz ez most február 6-án is Clevelandben is.
A clevelandi koncert különleges esemény lesz, hiszen Mándoki az új albumát, az A Memory Of Our Future című lemezt mutatja be. A zenész úgy érzi, ez az album nem csupán zenei szempontból kiemelkedő, hanem társadalmi-politikai üzenete is van: Úgy éreztük, hogy a világ a krízisek labirintusába került, és kell egy iránytű, ki ebből a labirintusból. Mi erre írtuk meg a zenét. A lemez különlegessége, hogy a csapat az analóg felvételi technikát választotta, visszatérve a klasszikus rockzenei hagyományokhoz. A Mandoki Soulmates új albumának clevelandi bemutatása tehát nemcsak zenei, hanem kulturális esemény is lesz, ahol az általuk képviselt sokféleséget és összetartozást ünnepelhetik a zenekedvelők. Mándoki a clevelandi fellépés kapcsán úgy nyilatkozott, hogy alig várja, hogy találkozzon azzal a magyar közösséggel, akikkel közös öröksége van. Mivel felesége is 1956-os menekültek leszármazottja, ezért különösen fontos családjukban a történelem és a kultúra iránti hűség.
A disszidens zenész életútja nemcsak a saját történetét, hanem a magyar diaszpóra élő emlékét is magában hordozza. Számára a disszidens szó fiatalon egy életformát is jelentett: szabadságot, kreativitást és az álmok kergetését. Saját sorsán keresztül ismerte meg, hogyan formálhatja a zene és az emberi kapcsolatok a társadalmi változások időszakait: Még ma is érzem, hogy a zene olyan nyelv, amely képes összekapcsolni a múltat a jelennel, és átörökíteni a generációk között a kultúrát. ’56, a szabadság és a hazaszeretet gondolata minden dalban, minden műsorban ott van. A beszélgetés végén egy fontos üzenetet is elmondott a rádióhallgatóknak. A zene, a történelmünk és a kultúránk mind-mind olyan örökségek, amelyeket nekünk, mint diaszpórában élő embereknek, tovább kell adnunk. Azért írtam például könyvet a gyerekeimnek az 1956-os forradalomról, hogy megértsék, mi történt velünk, mi történt a népünkkel. És azért fontos, hogy sose felejtsük el, honnan jöttünk.
A koncert részletei és jegyvásárlás: https://rockhall.com/event/mandoki-soulmates/
Dorgay Zsófia
Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!