Trump elnöksége alatt nem tört volna ki az ukrajnai háború, és Joe Biden hibás a kialakult helyzetért – nyilatkozta néhány napja Szijjártó Péter a Daily Callernek. A washingtoni konzervatív portál magyar külügyminiszterrel készült interjúját a liberális cenzúra után a szólásszabadságát visszakapó korábbi amerikai elnök is megosztotta a Twitteren. Ennyit fűzött hozzá: 100% correct.

Szijjártó Péter az interjúban elmondta az Orbán Viktortól is immár többször hallott gondolatot, miszerint ha Trump és Merkel lennének hivatalban amerikai és német vezetőként, akkor ez a háború nem tört volna ki.

„Az európai gazdaság szenved, Európa szenved. Ezért az egyetlen megoldás Európa számára a béke lenne. A béke azonban ilyen viselkedés mellett, amit az amerikai adminisztráció mutat, nyilvánvalóan nem fog eljönni. Miért? Mert a béketeremtéshez beszélni kell egymással”

– fejtegette a magyar külügyminiszter az amerikai lapnak adott interjúban. Kitért rá, mennyi támadás éri, amiért még mindig kommunikál az oroszokkal, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne beszéljünk velük, ha szinte teljesen rá vagyunk szorulva az energiahordozóikra.

„Oroszország valóság Európában, és Oroszország valóság is marad Európában, a háború kimenetelétől függetlenül” – magyarázta meg a magyar külpolitika szempontjait.

Az amerikai–orosz béketárgyalások kívánalmával kapcsolatban mondta Szijjártó, hogy ha Trump és Merkel hivatalban lenne az USA-ban és Németországban, akkor a háború nem tört volna ki.

„Globálisan hiány van vezetőkből. Trump elnök igazi vezető volt. Merkel kancellár igazi vezető volt” – jelentette ki.

Szijjártó megemlítette a novemberben esedékes indonéziai G-20 találkozót, ahol lehetőség nyílna egy Biden–Putyin találkozóra, de félő, hogy ezt az amerikai adminisztráció elkerüli. Ugyanakkor nagyon nehéz lenne megmagyarázni a külügyminiszter szerint, hogy az egy helyen tartózkodó amerikai és orosz elnök nem találkozik egymással.

Ehhez kapcsolódva megemlítette a Daily Caller, hogy az amerikai kongresszus 30 demokrata tagja levélben kérte a Biden-adminisztrációt, hogy az atomháborút elkerülendő, bocsátkozzon tárgyalásokba Putyinnal, ám a levél íróira olyan össztűz zúdult a saját oldaluk háborúpárti többségétől, hogy hamar hamvába holt a kezdeményezésük. A lap megjegyezte azt is, hogy október 3-ig bezárólag 52 milliárd euró értékű amerikai hadi, pénzügyi és humanitárius segélyt kapott Ukrajna.

A cikket Donald Trump is megosztotta az újra szabadon használt Twitter profiljával, és csak ennyit fűzött hozzá:

„100% correct.”

(Pesti Srácok / Daily Caller)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.