Veres Sándor a 300. alkalomnál vette át néhány évvel ezelőtt a Bocskai Rádió Honismereti rejtvény rovatának szerkesztését, s azóta minden héten gondosan készíti a három kérdésből álló feladványt, amelynek három állandó megfejtője is van. A 600. rejtvény kapcsán a december 30-i szilveszteri adásunkban beszélgettünk vele a stúdióban, és telefonon kapcsoltuk Jakab Márta és Thurner Klára hűséges játékosainkat is. Az interjút Miklós Melánia és Csibi Lóránd készítette.

Interjú Veres Sándor rovatszerkesztővel

A 600. honismereti rejtvényünk kapcsán december 30-án meghívtuk a stúdióba Veres Sándor kollégánkat, két állandó megfejtőnk, Jakab Márta és Thurner Klára pedig telefonon kapcsolódtak be a beszélgetésbe.

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Thursday, January 3, 2019

Veres Sándor Molnár Zsolt felkérésére vállalta el a rovat szerkesztését, noha korábban nem volt rádiós tapasztalata. Mivel mindig is kedvelte a történelmet, s már gyerekkorában a nagyapjától kapott Tolnai Világtörténelmet bújta, úgy gondolta, a rejtvénysorozattal a Bocskai Rádió hallgatóit is be tudja vonni a magyar történelem kutatásába, megszerettetésébe. Történelmi témával kezdte a rovatot, s úgy emlékszik, az első általa összeállított kérdés is az első magyar királyokhoz kötődött. Később bővítette a tematikát a tudomány, a művészettörténet és a sport területeivel, remélve, hogy a még színvonalasabb rovat még többek érdeklődését kiváltja.

Thurner Klára már nem is emlékszik pontosan, mikor kapcsolódott be a rejtvényfejtésbe. Egy ideig nem küldte be a válaszokat, mert túl könnyűnek találta a kérdéseket, azóta viszont heti rendszerességű programjává vált, amiben mindig talál kihívást. Jakab Márta az első naptól kezdve hűséges megfejtő, s már az előző rádiósok idején is követte a rovatot. Akkor még Magyarországról kapták a feladványokat, Balla Sándortól. Régen nem volt internetük, ezért Márta élőben hallgatta az adást, s ha nem tudta valamire a választ, a fiától kért segítséget. Klára viszont rádiónk honlapján szokta elolvasni a heti feladványt. A harmadik állandó megfejtőnk Márta testvére, Kaczvinszky Borbála, aki nővére invitálására kapcsolódott be a játékba. Ők néha konzultálnak egymással, ha elakadnak valamiben. A 600 rejtvény alatt egyetlen témát hiányolnak: a nőkhöz kapcsolódó rejtvényeket. Sándor is érzékelte már ezt a hiányosságot, ezért az utóbbi időben egyre több ilyen jellegű feladványt adott.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Pillanatkép a stúdióból

A rovatvezető nagy könyvgyűjtő, aki a kérdések összeállításakor a lexikonokat hívja segítségül, hiszen azokban a történelmi események pontosabban, érdekesebben szerepelnek. Könyves szenvedélye azzal az első kötettel kezdődött, amelyet a nagyapjától örökölt, a Tolnai Világtörténelem keresztes hadjáratokról és magyar királyságról szóló fejezetével. Azóta a teljes sorozatot beszerezte, rengeteg más kötettel egyetemben. Antikváriumokban, ócskapiacokon szeret böngészni, de sok ajándékot is kapott, a legtöbbet az anyaországból és Erdélyből, illetve hagyatékokból is előszeretettel válogat. Főként a régi kiadványokat kedveli. 43 éve gyűjti a könyveket, s jelenleg 23 ezernél több példánya van. Természetesen olvasni is nagyon szeret, és kutatni a dolgok után. Az mondja magáról, hogy egy „böngésző magyar”, aki ha valamire ráakad, azt szereti megosztani másokkal is. „Lássuk meg, milyen gyönyörű a magyar kultúra, s hogy milyen értékeink vannak ebben a világban” – vallja.

Kedvence a magyar királyság időszaka, ebből ad fel a leggyakrabban kérdéseket. Felhasználja az interneten elérhető adatokat is, de mindig kiegészíti a könyveiben található leírásokkal. Bár a könyvek nagy része elérhető a világhálón, ő szereti belecsempészni a kérdésekbe azt a 10%-ot, ami online nem lelhető fel, remélve, hogy a megfejtőknek is kicsit kutakodniuk kell. Ő maga általában 30 percet foglalatoskodik minden alkalommal a három kérdés megfogalmazásával, de már előfordult, hogy órákra magába szippantotta a téma. Úgy emlékszik, összesen kétszer hibázott, de szerencsére még azelőtt észrevette, hogy publikussá vált volna. Nem készít statisztikát, de az mondja, emlékszik minden feladványra. Gyakran visszatér egy-egy témához, hiszen egy személy életrajzából más típusú információk alapján újabb kérdéseket is össze lehet állítani. A rejtvénykészítés műfaja tehát kimeríthetetlen.

Azt kívánjuk, hogy Sándor még nagyon sokáig készítse nekünk a honismereti rejtvényeket. Köszönjük az önkéntes munkáját, amellyel rádiónkat gazdagítja. Áldott, békés, boldog új évet kívánunk neki és családjának, valamint minden hallgatónknak, olvasónknak!

A szerző rádiónk Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa.



Previous articleMinden szív legyen Betlehem – Clevelandi karácsony [videókkal]
Next articleCserkész Rádió / TV – 2019. január 6-i adása
Miklós Melánia
A Bocskai Rádió Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa 2018/19-ben. Rádiós és újságírói tapasztalataival 9 hónapig segítette munkánkat. Színvonalas eseménybeszámolóival, interjúival, esszéivel gazdagította írott és rádiós anyagainkat. Részt vett a Cserkész Rádió és TV szerkesztésében, a Duna TV számára készített riportok készítésében, valamint Diaszpóra hírek és Clevelandi emlékek témában saját rovatokat indított. Ötletéből született meg az 56-os karácsonyi emlékek háromrészes filmes riport. Színházi és dramaturgi tapasztalataival hozzájárult a nemzeti ünnepek méltó clevelandi megünnepléséhez az október 23-i és március 15-i műsorok összeállításával. A Bocskai Filmklub első évadának szakmai szervezője volt.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.