Clevelandben idén december 21-én kezdődött a karácsony, a cserkészek ünnepi műsorával. A péntek esti programra megtelt a Szent Imre római katolikus templom, amely ekkorra már teljes karácsonyi díszítésben pompázott. A Szent Imre egyébként is a clevelandi magyarok egyik leglátogatottabb temploma, egyben központi közösségi helyszíne, köszönhetően annak is, hogy itt található a cserkészház és itt működik a magyar iskola. A város nyolc magyar temploma közül jelenleg a Szent Imréé a legaktívabb egyházközség, a cserkész karácsonyon azonban felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül ott volt mindenki, akinek fontos gyermeke tradicionális etikai és informális módszertani elveken alapuló nevelése, amely az egyéni képességek és a csoportban való együttműködés fejlesztésén túl nemzeti identitásukban és kulturális kötődésükben is megerősíti a felnövekvő generációkat. A clevelandiek azt mondják, a cserkészetben egyharmados a megoszlási arány a katolikusok, a más vallásúak és azok között, akiknek nem fontos a vallás, számomra azonban meghatározó élmény volt, hogy az ünnepi műsoron látott vendégek, ismerősök egy részével más-más felekezetű istentiszteleteken találkoztam karácsonykor.

A cserkészek betlehemes játéka

Ez az összefogás és elfogadó együttműködés jellemző a clevelandi magyarokra. Szép gesztus, hogy a cserkészek műsorán három lelkész, illetve pap is beszédet mondott, mintegy keretbe foglalva az estét. De a legfontosabb mégis az, hogy legalább száz cserkész öltözött ünneplőbe és lépett „színpadra”. Bevonulásuk után megtöltötték az első padsorokat: baloldalra ültek a fiúk, a 14. sz. Görgey Artúr csapat tagjai, jobbra a lányok, a 34. sz. Zrínyi Ilona csapat. Figyeltek egész idő alatt, s amikor sorra kerültek, ügyesen előadták az oltár előtt a műsorszámaikat. Közben a kisebbek izgatottan integettek a szüleiknek. Merthogy az egészen pici „angyaloktól” kezdve a kiskamasz pásztorokon át a most is gyönyörűen éneklő fiatalokig minden korosztály képviseltette magát. Láttunk betlehemes játékot egy emlékezetes bárányfiúval, elhangzott Ady Endre Karácsony és Kis, karácsonyi ének című verse, valamint egy mese a csillagszórós karácsonyfáról, más-más örs előadásában meghallgattuk a legszebb magyar karácsonyi énekeket, furulyaszólót és egy különleges, polifoam rudakkal xilifinozott muzsikát élvezhettünk, végül a nagyobb lányok kántálása koronázta meg a programot. Még soha nem hallottam ilyen szép, a Kisjézust altató népi énekeket, amelyek szívhez szólóan zengtek a clevelandi éjszakában. S nemcsak ezen a napon, hanem karácsony előtt városszerte, hiszen a cserkészlányok minden évben házhoz viszik az örömhírt.

Jézus eljövetelére és születésnapjára emlékeztettek bennünket felszólalásaikban az egyházi vezetők is. Nt. Tamásy Éva, a Nyugat-oldali Magyar Evangélikus Egyház lelkésze azt az ajándékot, amelyet Isten Jézus születésével adott az emberiségnek, a télvíz idején kivirágzott almafa példázatával szemléltette. Egy fiú, aki összeveszett a családjával, de karácsony idején haza vágyódott, jelet kért a szüleitől, hogy tudja, megbocsájtottak-e neki: ha igen, kössenek zsebkendőt a házuk előtti almafára. A fiút nem egy, hanem sok zsebkendő várta, mintha virágban borul volna a fa – ahogy Istenhez is mindig odafordulhatunk, visszatérhetünk. Nt. Dr. László Imre, a Nyugat-oldali Magyar Református Egyház lelkésze a gyerekeket megszólítva az újszülött baby boy-ra irányította a figyelmet, aki nem egyszerűen ajándék, hanem a születésnapján ő ad ajándékot nekünk. Hiszen ilyenkor karácsonykor oda tudunk menni hozzá, hogy megsimogassuk, megdajkáljuk. Ft. Mezei András atya, a Szent Imre és Szent Erzsébet templomok plébánosa a család fontosságáról szólt, arra emlékeztetve bennünket, hogy a cserkészet és az egyház is olyan gondoskodó család, amely mindig visszavárja a tagjait. Végül közös imával zártuk a programot.

A jól sikerült, színvonalas műsorért dicséret illeti a főszervezőket, Duna Klári és Balássy Alexandra segédtiszteket, valamint a parancsnokokat és a betanító örsvezetőket. És különlegesen szép volt a templom. Mindig csodálom a Szent Imrében az elefántcsont hatású, csipkézett fehér oltárt, felette a csillagos égboltot, a lilás-kékes falfestés kontrasztját, amit most még ünnepélyesebbé tettek a melegfényű égőkkel díszített fenyőfák, a betlehem és a zöld gyertyatartókban pislákoló mécsesek. Karácsony estére aztán az oltár előtti jászol koronás kisdedéhez „leszálltak” az angyalok, a szobrok helyét piros Mikulás-virágok terítették be, köröskörül pedig a fehér változatúak tündököltek. Nem csoda, hogy sokan maradtak még itt beszélgetni, fényképezkedni a cserkészek műsora után is. És jó volt látni, hogy mennyien részt vettek a díszteremben tartott agapén, és a messziről hazatért barátok, rokonok örvendtek egymásnak.

A Szent Imre templom ünnepi díszben (Fotó: Szent Imre Egyházközség)

Nem volt ez máshogy a karácsonyi istentiszteleteken sem. Azt terveztem, hogy az ünnep alkalmából minden felekezethez ellátogatok, de végül csak három helyre jutottam el. A Szent Imrében majdnem „teltház” volt az este 11 órakor kezdődött éjféli szentmisén, ahol András atya prédikációjából a jövőbe vetett hit üzenete ragadott meg a leginkább. Arról beszélt, hogy a betlehemi békesség utáni vágy hoz haza bennünket, ide, a templomba, ahol Jézus jászolánál otthon vagyunk. László Imre lelkész a nyugat-oldali reformátusok karácsonyi úrvacsorás istentiszteletén azt hirdette, hogy a békét senki más nem hozhatja el a Földre, csak az Isten fia, s akinek eltalálta szívét a karácsony üzenete, angyalként hirdesse az örömhírt, hogy a béke meg is valósulhasson. Először jártam a templomukban, amely a faborítású mennyezettel, a piros kárpitokkal és a színes üvegablakokkal otthonosnak hatott, annak ellenére, hogy kevesen voltunk. Pedig az előtérben kiállított fotók tanúsága szerint régen népes volt a gyülekezet, 1939-ben pl. a templomsegélyező nőegylet tablóján hatvanhatan szerepeltek. Mégis reménykeltő emlékként marad meg bennem a tágas tér az oltár előtti Kisjézussal, ahogy a szalmán fekvő testét a kalocsai mintás takaró betakarja.

Karácsonyi jászol a Nyugat-oldali Magyar Református templomban (Fotó: Szélpál Zsófia)

A Clevelandi Magyar Bethánia Baptista Közösség délutáni istentiszteletén megható volt látni a testvérek aktív közreműködését. Olyan volt, mintha egy nagy közös karácsonyi műsoron lennénk, amelyhez mindenki hozzáadta, amit tud. Volt, aki csak azzal, hogy figyelmesen hallgatta a többiek fellépését, akik zenéltek, szavaltak. A felnőtt kórus szép éneklése mellett a fiatalok gitáros dicsőítései is szívet melengetők voltak, ahogy az is, amikor a karácsonyi kívánságaikat osztották meg velünk. Amikor a kicsik hegedű- és zongoraszólóját hallgattuk, Kulcsár Sándor lelkipásztori szeretettel bátorította őket, elismerve, hogy nem könnyű kicsalni a hangokat a hangszerekből. Két Igét olvasott fel, majd elmélkedésében arról az örömről beszélt, amely Jézussal együtt mindenhol megjelent. Ennek a megélésére buzdított bennünket, és nem csak karácsonykor. Családias volt, ahogy „körbeültük” a szép, nagy élő karácsonyfát, amely fenyőillattal árasztotta el az imatermet. A „pódium” közepén, mintegy színpad- vagy oltárkép, egy festményt tárult fel: a baptisták bemerítkezését szimbolizáló folyó. Mintha maga a Jordán lenne, amelyben Krisztus megkeresztelkedett, mégis inkább egy képzeletbeli, vágyott (lelki) tájat ábrázolt, békét és harmóniát festve elénk. A ceremónia végén égő gyertyákkal a kezünkben énekeltük el a Csendes éjt, majd ajándékosztás következett a gyerekeknek, és még sokáig folyt a beszélgetés.

Karácsonyi istentisztelet a baptista templomban

A baptista istentiszteleten hangzott el egy csillogó szemű kislánytól, hogy azt szeretné, ha minden szív Betlehem lenne, amelyben megszületik az Úrjézus. Legyen ez a 2018-as (clevelandi) karácsony legfőbb üzenete, reménye.

A szerző rádiónk Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.