Megtörtént az amerikai és az orosz elnök közötti telefonos egyeztetés az ukrajnai háború lezárására törekvő béke kérdéséről. Habár a felek csak érintőlegesen adtak ki közleményeket a beszélgetésről, információmorzsák már most megjelentek. Állítólag a gázai háborúhoz hasonlóan megvalósul a fogolycsere Oroszország és Ukrajna között, harminc napra felfüggesztik egymás infrastruktúrájának megtámadását, sőt sajtóhírek szerint az Egyesült Államok és Oroszország jégkorongmérkőzésekkel is érzékelteti a béke iránti vágyát. Persze a liberális lapok már most egyenesen “Ukrajna felosztását” vizionálják az egyeztetés kapcsán.
A Reuters hírügynökség arról számolt be, hogy a két vezető egyetértett a fogolycserékben, amelynek keretében 175 katonát engednek vissza hazájába. Az orosz állami hírügynökség, a TASZSZ pedig arról írt, hogy Putyin elnök elfogadta az amerikai javaslatot és harminc napra felfüggeszti az ukrán energia- és infrastrukturális hálózatok támadását.
„Ennek a konfliktusnak soha nem lett volna szabad elkezdődnie, és már régen be kellett volna fejezni őszinte és jóhiszemű béketörekvésekkel.
A vezetők megállapodtak abban, hogy
a béke FELÉ irányuló ELMOZDULÁS energetikai és infrastrukturális tűzszünettel kezdődik, valamint technikai tárgyalásokkal a fekete-tengeri tengeri tűzszünet végrehajtásáról, a teljes tűzszünetről és az állandó békéről. Ezek a tárgyalások azonnal megkezdődnek a Közel-Keleten”
– részletezte a Fehér Ház a Fox News tudósítása szerint.
Több sem kellett, hogy a liberális lapok megkezdjék a jajveszékelést. A Rzeczpospolita nevű lap például azt írta, a béke kérdése valójában Ukrajna “felosztását” jelenti.
“Donald Trump támogatta Vlagyimir Putyin ötletét, hogy az Egyesült Államokban és Oroszországban jégkorongmérkőzéseket szervezzenek az NHL-ben és a KHL-ben játszó orosz és amerikai játékosok között”
– jelentette a Kreml.
Borítókép: Megoldják ők ezt az Európai Unió nélkül is. Magyarországnak ebben a felállásban kell megtalálnia a helyét, hogy ezúttal elkerülje a vesztes oldalt. Fotó: (kép nbcnews.com