Elhalasztották Donald Trump büntetőperének eredetileg március 4-re kijelölt megkezdését Washingtonban. Tanya Chutkin szövetségi bíró még pénteken hozta meg a döntést, amelyben nem szerepel új dátum az első bírósági tárgyalásra.

A washingtoni büntetőeljárás az egyike a Donald Trump ellen tavaly indult négy bűnvádi eljárásnak. A fővárosban tartott per vádirata a volt elnököt a 2020-as választások eredményének törvénytelen megváltoztatására irányuló kísérlettel vádolja, amit az igazságügyi miniszter által kinevezett különleges ügyész emelt Donald Trump ellen.

Donald Trump és ügyvédei a közelmúltban bírósághoz fordultak annak megállapítására, hogy

ReklámTas J Nadas, Esq

elnöki időszaka alatt hozott döntésekért és intézkedésekért immunitás illeti meg, amivel a washingtoni bűntető eljárás leállítását célozza.

A 2020-as választás eredményének felülvizsgálatára indult különböző kezdeményezések idején Donald Trump még hivatalban lévő elnök volt, ahogy a 2021. január 6-i események idején is.

A volt elnök ellen indult négy bűnvádi eljárásból kettőt indított a szövetségi kormány alkalmazásában működő különleges ügyész, míg két bűnvádat állami ügyészek emeltek. New Yorkban hallgatási pénzek kifizetése ügyében emelt vádat egy demokrata színekben megválasztott ügyész, Alvin Bragg. Georgia államban egy szintén demokrata színekben hivatalba került ügyész, Fanni Willis emelt vádat Donald Trump ellen bűnszövetségben elkövetett cselekmények miatt a 2020-as választások után Georgia államban történtek miatt.

(Demokrata / MTI)

Borítókép: Illusztráció. A Republikánus Párt elnökjelöltségére pályázó Donald Trump volt amerikai elnök támogatóit köszönti a New Hampshire állambeli republikánus párti előválasztáson Londonderryben 2024. január 23-án. Az elnökválasztást november 5-én tartják az Egyesült Államokban. Fotó: MTI/AP/Matt Rourke

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.