Hosszan tartó súlyos betegség után, 77 esztendős korában meghalt az Omega zenekar alapítója, billentyűse, zeneszerzője, Benkő László.

„Megrendülve tudatjuk, hogy Benkő Laci, az Omega együttes alapítója, hosszas betegség után elhunyt. A magyar rockzene meghatározó alakját rajongók és tisztelők milliói gyászolják itthon és külföldön egyaránt. Hiábavalók a szavak, fájó a csend, döbbenten idézzük fel életművét, zenéjét, szeretetteljes mosolyát. Benkő Laci örökre velünk marad” – áll az Omega együttes Facebook-oldalán.

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész a Benkó Dixieland Bandben kezdte zenei pályafutását, amit a Próféta együttesben folytatott, amely az Omega elődje volt. Az Omega első koncertjét 1962. szeptember 23-án adta. Az együttes 6. számú, Nem tudom a neved című lemezétől zeneszerzőként is részt vett az alkotásban. A közös munka mellett szóló lemezeket is kiadott, dolgozott a Nemzeti Színházban és zenei vezetőként a szombathelyi Weöres Sándor Színházban.

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Zenészi pályáját gimnazistaként kezdte, amit egy évekkel ezelőtt nekem adott interjúban így idézett fel:

„A Déryné cukrászdában a Szabó trió, három testvér muzsikált, én odaülhettem a zongorista mellé, és nézhettem. Amikor minden órában negyedóra szünetet tartottak a zenészek, akkor azt mondták: »Lacika játsszál!« Ott szoktam hozzá a közönség előtti játékhoz.”

Az Omega jutott a legközelebb a világsikerhez, a kommunista hatalom azonban elgáncsolta a csapatot a sikerhez vivő úton.

„Palma de Mallorcán a Barbarella fesztiválon irgalmatlan sikert arattunk 1970-ben, és meghívtak Párizsba lemezt készíteni. Felhívtuk az Interkoncertet, hogy bejelentsük, éppen Monte Carlóban vagyunk, és indulunk Párizsba. Ijedt hangon közölte a nem rég kinevezett igazgató, hogy amikor elutaztunk, aláírtuk a szerződést, miszerint szombaton Makón kell játszanunk. Ott is játszottunk. Monte Carlóban összeültünk, és megbeszéltük, mi legyen, hazamegyünk, vagy Párizsba? Mi lesz családtagjainkkal, ha nem megyünk haza? Végül titkos szavazással a hazajövetel mellett döntöttünk” – emlékeztetett az interjúban, amelyben a betegségéről ezt mondta:

„Nagy a riadalom bennem, el kell ismerjem. Furcsa lelkiállapotban vagyok, nem tudom, meddig tart, mikor lesz vége. Ha egészségileg rendbe jövök, akkor megnyugszom majd, és boldogabb, felszabadultabb leszek. Amikor valaki rákos, akkor gondolatban hozzátesszük, hogy vége. A beteg is keveset beszél róla, azt gondolja, akkor könnyebben megússza. Ha megúszta, akkor azért nem beszél róla.”

További megemlékezések az Origón.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.