Boldogok, akik sírnak – könnyek, megtisztulás és isteni vigasztalás
Nt. Tamásy Éva evangélikus lelkipásztor áhítatának alapigéje Jézus boldogmondása: „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.” Az igehirdetés szerint Jézus nem a reménytelen panaszkodást nevezi boldogságnak, hanem azt az őszinte lelki állapotot, amikor az ember felismeri saját hibáit, bánni tudja bűneit, és kész bocsánatot kérni Istentől. A könnyek ezért nem feltétlenül a gyengeség jelei, hanem az őszinteségé, a megtérésé és a változásra való készségé.
A lelkipásztor arra figyelmeztetett, hogy miközben testünk egészségéért sokat teszünk, lelkünk könnyen elsivatagosodhat a rohanás, a megszokások és a kizárólag kifelé irányuló élet miatt. Ahogyan a sivatagi ember megtisztítja a homoktól a kutakat és a forrásokat, úgy kell nekünk is naponta megtisztítanunk lelkünk „csatornáit”, és merítenünk abból az élő vízből, amelyet Jézus Krisztus és az ő igéje ad. A valódi, belülről fakadó örömöt és mosolyt ugyanis nem a külső élvezetek, hanem az Istennel rendezett kapcsolat teremti meg.
Az áhítat végül arra hívta fel a figyelmet, hogy a sírásnak van egy magasabb rendű formája is: amikor nem csupán önmagunk miatt, hanem másokért hullatunk könnyeket. Jézus is sírt Jeruzsálem és barátja, Lázár felett. A keresztény ember feladata ezért az is, hogy észrevegye mások fájdalmát, meghallja kimondatlan segélykiáltásukat, és Isten segítségét kérve vigasztalást nyújtson nekik. Aki még képes sírni, annak a szíve nem vált érzéketlenné, és nyitva áll Isten vigasztaló szeretete előtt.
