Magyarország Nemzetpolitikai Állampolgárságának szervezésében 7. alkalommal valósult meg április 12-13. között a Hétvégi Magyar Iskolák Találkozója. A budapesti eseményen részt vett a Diaszpóra Tanács nemrégiben megválasztott regionális elnöke, Pataki Ildikó, aki maga is pedagógus. Így nem csupán az amerikai magyarságot képviselte, hanem a tanárok kihívásait, sikerélményeit és motivációit is tudta prezentálni a közösségben.

YouTube player

Az első találkozó azzal a céllal történt 2018-ban, hogy támogassa és erősítse a magyar nyelvű oktatást szerte a világban. A hétvégi iskolák működésének kiemelkedő szerepe van az anyanyelv megőrzésének és a kultúra virágzásának. Ezek a találkozók nem továbbképzések, hanem olyan alkalmak, amelyek lehetőséget biztosítanak a személyes kapcsolatteremtésre, tapasztalatcserére, hálózatépítésre.

A tanárok a koronavírus-járvány miatt három évre az online térbe szorultak, idén viszont ismét a jelenléti konferenciának örülhettek. Huszonnyolc országból kilencvenöt résztvevő tudott megjelenni. A legnagyobb számban az Egyesült Államokat képviselték a pedagógusok, de érkeztek Japánból, Argentínából, Ausztráliából, Új-Zélandról és a nyugat-európai országokból is. „Ez olyan, mint egy nagy falu. Mindannyian ismerjük egymást, mindenki ugyanazokkal a gondokkal küszködik” – fogalmazott Pataki Ildikó. A Balassi Intézet füzetei nagy segítséget jelentenek az anyagok összeállításánál a diaszpórában magyart tanító közösségi vezetők, pedagógusok számára. vannak segítségünkre az anyag összeállításában. Ildikó kiemelte, hogy a hétvégi magyar iskolák munkájában nem elhanyagolható a szülők felelőssége, hiszen a tanóra után otthon, a családban folytatódik a magyar nyelv használata, gyakorlata a gyerek számára.

A Hétvégi Magyar Iskolák Találkozóját Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár nyitották meg. Az előadásokban szó esett a Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogramról, a négyhetes nyári magyar nyelvi és országismereti képzésről, a Balassi Intézet nyáriegyeteméről.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A világon mintegy 260 hétvégi magyar iskola működik, amelyekkel a Nemzetpolitikai Államtitkárság szoros kapcsolatot tart. Vezetőik, tanáraik sokszor önkéntes alapon, időt és energiát nem sajnálva dolgoznak azért, hogy átadják a magyar nyelv és kultúra ismeretét a felnövekvő generáció számára, hisz ez a magyarság megmaradásának legfontosabb biztosítéka – olvasható a Nemzetpolitikai Államtitkárság közösségi oldalán.

A találkozón elismerésben részesültek azok a hétvégi magyar iskolák, amelyek nagy múltra tekintenek vissza. Oklevelet kapott a New Brunswick-i, Széchényi Magyar Iskola (1974-ben alakult), a Chicagói Szent István Magyar Iskola és Óvoda (1939), a New York-i Arany János Magyar Óvoda és Iskola (1963), a San Franciscó-i Kányádi Sándor Magyar Iskola és Óvoda (1965.)

Dorgay Zsófia

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.