Hámori Luca pontozással megnyerte elődöntőjét, és bejutott a női 65 kilogrammos súlycsoport fináléjába a szófiai ökölvívó-Európa-bajnokság szerdai versenynapján – adta hírül az MTI.

Az olimpiai ötödik helyezett magyar sportoló szombaton kezdte meg szereplését a bolgár fővárosban, ahol a svájci Anna Jennit visszafogott teljesítménnyel verte, majd kedden következett a lett Beatrise Rozentale. A negyeddöntőben Hámori nagyszerűen kezdett, és végig lényegesen jobb volt riválisánál, így összességében

könnyed sikert aratva jutott be a legjobb négy közé.

Az elődöntőbe kerüléssel már biztossá vált, hogy a BVSC 24 éves sportolója felnőtt karrierje során először dobogóra állhat világversenyen, ugyanakkor a meccs utáni nyilatkozatában Hámori egyértelművé tette, hogy nem elégszik meg az elődöntőbe jutással, célja a fináléba kerülés és az aranyérem.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Szerdai ellenfele a 19 éves lengyel Kinga Krówka volt, aki a nyolc között óriási csatát vívott szlovák riválisával, és úgy nyert 3:2-es megosztott pontozással, hogy

a meccset neki adó mindhárom bíró egyaránt 28:28-ra pontozta a mérkőzést.

Az elődöntős összecsapás első menete kiegyenlített csatát hozott, amely után Hámori került minimális előnybe, mivel három pontozónál ő, míg kettőnél riválisa vezetett 10:9-re. A folytatásban aztán a lengyel még a második menet első felében tartotta a lépést a magyarral, onnantól viszont Hámori egyértelmű fölénybe került, a harmadik szakaszban pedig esélyt sem adott a lengyel sportolónak, akit végül 4:1-es megosztott pontozással győzött le.

Hámori Luca az orosz Azalija Aminyevával mérkőzik péntek este.

A szerdai folytatásban, a 17 órakor kezdődő esti programban három magyar lép szorítóba: a +80 kilogrammban érdekelt Szira Zsófia az orosz Kszenyija Olifirenkóval vív elődöntőt, míg Kukhta Vladislava (57 kg) a francia Amina Zidanival, Akilov Pilip (75 kg) pedig a szintén orosz Iszmail Mucolgovval küzd meg az elődöntőbe kerülésért.

(Index)

Borítókép: Hámori Luca. Fotó: Index


SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.