Június első hetében újra megteltek a clevelandi cserkésztanyák. A helyi fiú- és leánycserkészek külön helyszínen, de párhuzamosan rendezték meg csapattáboraikat, ahol egy-egy izgalmas kerettörténet mentén mélyültek el a magyarság történelmében és a természet szépségében. A fiú- és leánytáborok történelmi utazással hozták közelebb a fiatalokhoz a nemzet hősi múltját, míg a vezetőképző táborokban inkább a mozgalom jövőjére fókuszáltak.
„Nem vettem le a magyar nyakkendőmet” – Kontra Tamás kelet-kanadai körzetparancsnok életútja
Kontra Tamás neve jól ismert a kanadai és észak-amerikai magyar cserkészmozgalomban. Életútja példaértékű nemcsak cserkészként, hanem katonatisztként, családapaként és közösségi vezetőként is. A Cserkész Rádió júliusi adásában Csajka Tamás kollégánkkal folytatott beszélgetés során olyan történetek és tapasztalatok kerültek felszínre, amelyek méltán érdemelnek figyelmet a hallgatók, olvasók számára.
„Egyszerűen túl sok…”: 10 dolog, ami megdöbbentett, amikor Amerikába költöztem
Az Amerikában töltött három év során számos dolgot megszoktam már, ami kezdetben meglepett, de még mindig akadnak olyan jelenségek, amelyeket ennyi idő elteltével sem tudtam megszeretni, és amelyekkel kapcsolatban több amerikai ismerősöm is állítja: „Egyszerűen csak sok”.
Végre létrejön a román–magyar kulturális keretmegállapodás
Történelmi lépésnek nevezte Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter pénteken Tusnádfürdőn, hogy hosszú idő után román–magyar kulturális keretmegállapodás jön létre a két ország kulturális tárcája között.
Kövér: a kínai-magyar viszony a keleti nyitás sikertörténete

Magyarország számára a keleti nyitás politikájának sikertörténete a kínai-magyar kapcsolatok alakulása – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke, miután pénteken a Parlamentben együttműködési megállapodást írt alá az Országgyűlés Hivatala és a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlése Állandó Bizottságának Hivatala.
Mi, Erdélyben túlélő típusok vagyunk
„Soha nem az a kérdés, hányszor buksz el, hanem mindig az, hogy lábra tudsz-e állni – különösen kisebbségi létben.” Ezzel a gondolattal foglalja össze politikai tapasztalatait Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a KözTér közéleti csatorna KözBeszéd című műsorában.
Trump szerint van esély a megállapodásra at EU-val
Az Európai Bizottság elnöke vasárnap Skóciában találkozik Trump elnökkel, aki elmondta, szerinte mennyi az esély megállapodásra.
Szili Katalin a kollektív jogok elismerését sürgette Tusványoson
Ma már az emberi jogok nem elegendőek a kisebbségek védelméhez, ezért szükséges megfogalmazni az identitáshoz való jogot is – mondta Szili Katalin, a Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadó pénteken Tusnádfürdőn. A politikus kiemelte: nem magyar problémáról van szó. Kalmár Ferenc a külügyi tárca miniszteri különmegbízottja pedig egyértelművé tette, hogy a nyelv használata mindenkit megillető szabadságjog.
Európa-bajnok a magyar női öttusa csapat
A magyar női csapat Bauer Blanka, Guzi Blanka, Eszes Noémi összeállításban aranyérmet nyert, egyéniben pedig Bauer harmadik lett pénteken a madridi öttusa Európa-bajnokságon. Guzi Blanka hajszállal maradt le az Európa-bajnokság dobogójáról.
Orbán Viktor a román miniszterelnökkel tárgyalt
Orbán Viktor szerda este megérkezett a Victoria-palotába, ahol Ilie Bolojan miniszterelnökkel tárgyalt egy munkavacsora keretében. Magyarország és Románia miniszterelnöke első alkalommal egyeztetett személyesen Bolojan kinevezése óta.
Magyarország azon dolgozik, hogy a világ biztonságosabb legyen
Közép-Európának normális körülmények között a legboldogabb térségek közé kellene tartoznia, az ukrajnai háború azonban súlyos kihatással van a régió országaira, a magyar kormány ezért azon dolgozik, hogy a világ újra jobb és biztonságosabb hely legyen – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.
Meghalt Ozzy Osbourne
A Sötétség Hercege 76 éves volt, alig több mint két héttel ezelőtt látványos koncerten búcsúzott a közönségétől.

















