HUSZADSZOR TARTOTTAK TRIANON-MEGEMLÉKEZÉST SEPSISZENTGYÖRGYÖN

A Sepsiszéki Székely Tanács és a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezete idén huszadszor szervezte meg a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban a trianoni megemlékezését.

Amint Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke az MTI-nek elmondta: az eseményt hagyományosan a békeszerződés aláírásának órájában tartják az Erzsébet parkban, ahol egykor az Országzászló állt. A főszervező hozzátette: felkérésükre az idei megemlékezés időpontjában is megkondultak a sepsiszentgyörgyi templomok harangjai.

Amint a Maszol.ro portál beszámolt róla: a sepsiszentgyörgyi rendezvényen a magyar pártok és politikai szervezetek helyi vezetői, képviselői mondtak beszédet.

Benkő Erika, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) sepsiszentgyörgyi parlamenti képviselője kijelentette: „el kell érni, hogy Románia betartsa, amit 1918-ban ígértek, amit ha lefordítunk, autonómiát jelent; azt, hogy a magyar legyen regionális hivatalos nyelv, az itthon befizetett adó itthon maradjon, és a számunkra fontos kérdésekről ne Bukarestben, hanem itthon döntsünk”.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) háromszéki elnöke, Bálint József azt hangsúlyozta: hiába minden panasz, ha „eladjuk házainkat, bezárjuk iskoláinkat, menni hagyjuk fiainkat”.

A Magyar Polgári Párt (MPP) sepsiszentgyörgyi elnöke, Nagy Gábor Levente szerint Erdély megszerzői most is félnek. E félelmet jelzi, hogy ha Kolozsváron meglátnak egy Erdély zászlót, büntetést rónak ki érte, holott száz évvel ezelőtt az erdélyi románok is azzal a zászlóval vonultak fel Gyulafehérváron.

A Sepsiszéki Székely Tanács elnöke, Gazda Zoltán emlékeztetett, a Magyarországtól elcsatolt területeket olyan országok kapták meg, amelyek „köszönőviszonyban” sem voltak a demokráciával, és egyetlen szándékuk az volt, hogy „bedaráljanak bennünket”. Sérelmezte, hogy Románia EU-csatlakozása óta nemhogy bővültek volna, hanem csorbulnak az erdélyi magyarság jogai, és az EU nem kéri számon a mulasztást.

A sepsiszentgyörgyi rendezvény, amelyen mintegy 250-en vettek részt, a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult.

Forrás: magyaridok.hu

Nincs hozzászólás még.

Hozzászólás

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.