Október utolsó vasárnapjára ebben az évben is közös imára hívja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a nagyvilág keresztény, magyar gyülekezeteit – erről a szervezet elnöke közleményben tájékoztatott. Izsák Balázs kiemelte, hogy a hagyománynak megfelelően este őrtüzekkel hívják fel a világ figyelmét Székelyföld autonómiatörekvésére.

Figyelembe véve, hogy ez az év más, mint a többi, a világjárvány megfékezésére hozott korlátozó intézkedések sok helyen olyan feltételeket teremtenek, amelyekhez nekünk is igazodnunk kell.

Ezért arra kérjük a gyülekezeteket, hogy az adott ország vagy település járványtani intézkedéseinek figyelembevételével szervezzék meg mind a délelőtti együttes imádkozást, mind az őrtüzek fellobbantását – hangsúlyozta az SZNT elnöke. Hozzátette: mindezek mellett tudatosítani kell az egész közösségben, hogy október 25-e a Székelyföld Autonómiájának Napja. Szavai szerint ezen a napon megemlékezünk Székelyföld autonómiájának hagyományáról, és egyben jelezzük a világnak, hogy nem mondunk le az önrendelkezés jogáról, nem mondunk le Székelyföld területi autonómiájáról.

Izsák Balázs kitért arra is, hogy ebben az évben az autonómiaküzdelem egyik látványos és egész Európát megmozdító eseménye a Székely Nemzeti Tanács által elindított európai polgári kezdeményezés a nemzeti régiók védelmében.

Egy olyan pillanatban tartjuk meg Székelyföld autonómiájának napját, amikor az aláírásgyűjtés még nem zárult le.

Túl vagyunk ugyanakkor egymillió háromszázezer támogató aláíráson, a kezdeményezés mögött tudhatjuk a Magyar Országgyűlés egyhangú szavazással elfogadott támogató nyilatkozatát, és a Katalán Nemzetgyűlés (Assemblea Nacional Catalana) támogató nyilatkozatát is – fogalmazott az SZNT elnöke. Leszögezte: október 25-én arra kell gondolnunk, hogy a sikerhez, a győzelemhez a közösségi akarat és a hit a legfontosabb, ami innen fog szétsugározni, Székelyföldről Európa nemzeti régiói felé.

A Székely Nemzeti Tanács elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy szeretnének tájékoztatni minden, a Székely Autonómia Napjára szerveződő közösséget, hogy a Székelyföldért Társaság már bejelentette: Budapesten a Hősök Terén hagyományos módon fogják megszervezni a szolidaritási rendezvényt.

(Magyar Nemzet)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.