Európai közreműködéssel még nem volt olyan emberes űrmisszió, amelyet annyiszor elhalasztottak volna, mint Kapu Tiborék Axiom-4 misszióját.

Az Axiom-4 küldetést első kitűzött indítási céldátuma még május 29 volt. Ezt később aztán először június 8-ra, majd június 10-re.

Ez utóbbi dátum volt az, ami már többé-kevésbé véglegesnek tűnt – de kevesebb mint 24 órával a kilövés előtt ezt is halasztani kellett.

ReklámTas J Nadas, Esq

Először még csak június 11-re módosították a kilövést, majd egy technikai problémára hivatkozva határozatlan időre elhalasztották. Később aztán egy június 19-i dátumot jelentettek be, amely szintén nem valósult meg, és a legutóbbi hírek szerint június 22-én (vasárnap), magyar idő szerint a reggeli órákban lehet a kilövés.

Akárhogy is lesz, az már biztos, hogy

európai közreműködéssel még nem volt olyan emberes űrmisszió, amelyet annyiszor elhalasztottak volna, mint Kapu Tiborék Axiom-4 misszióját.

Európától eltekintve azért voltak olyan amerikai űrmissziókat, amiket ennél többször vagy hosszabb időn keresztül halasztottak. Az Apollo–16-os missziót például az eredeti, 1972. március 17-i indításhoz képest például április 16-án sikerült elindítani.

De a halasztások szempontjából emlékezetes volt bő egy évtizeddel korábban a Mercury-Redstone 3 nevű küldetés is, amelynek eredményeképp az űrbe jutott az első amerikai asztronauta, Alan Shepard. A küldetést többször is késleltetni kellett, amiről nem egyszer a kilövés előtti órákban döntöttek. Az indítás előtt emiatt Shepardnek végül az űrruhába is kellett vizelnie (később aztán ebből az esetből tanulva szereltek egy vizeletgyűjtő eszközt a űrruhákra).

Még mindig technikai problémák miatt halasztják a küldetést, de Kapu Tibor kiváló formában van a tartalékosa szerint

a küldetés halasztása mögött több technikai probléma húzódik meg, köztük a Zvezda modul szivárgása és egy rakétahiba.

A HUNOR-program tartalékos űrhajósa, Cserényi Gyula a floridai karanténból azt nyilatkozta a Mandinernek:

a küldetés halasztása mögött több technikai probléma húzódik meg, köztük a Zvezda modul szivárgása és egy rakétahiba.

Hozzátette:  Kapu Tibor kiváló formában van.

(Kárpátalja / hirado.hu)

Borítókép: Illusztráció. Fotó: Kárpátalja.ma

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.