Az Európai Néppárt hivatalos hallgatói szervezete, a European Democrat Students (EDS) tanácsülésén újraválasztotta Czirkl Benitát alelnökének.

A Fidelitas jelöltjét és a teljes elnökséget július 25–26-án, online ülésen választották meg. A Fidesz ifjúsági társszervezete a múlt évben is Czirkl révén képviseltette magát.

Czirkl a most lezárult évben az alapszabály módosításáért felelős alelnök feladatait látta el. Ennek legfontosabb eseménye a berlini téli közgyűlés volt, amely középpontjában az EDS alapszabálya állt. Az elmúlt választás óta a Fidelitas a hallgatói szervezetben is következetesen kiállt az Európai Unió nyugat-balkáni bővítése mellett, amely Magyarország és az EU érdeke is.

Az ülés folyamán a magyar delegációnak igazságtalan támadásokkal szemben is helyt kellett állnia. A fidelitasosok a trianoni diktátum 100. évfordulója kapcsán tartott megemlékezések miatt kaptak alaptalan kritikákat, de kiálltak a magyar kisebbségek jogai és a történelmi emlékezetünk mellett.

Czirkl megválasztása és a Fidelitas EDS-ben elért eredményei a néppártnak is üzenetértékűek. Ismét megmutattuk, hogy az Európai Néppárt családjában Magyarország megkerülhetetlen.

(Magyar Nemzet / Fidelitas)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.