A kommunista államvezetés már 1949-től igyekezett megakadályozni, hogy az ünnep ürügyén az egyházak „a tömegekhez, különösen az ifjúsághoz közelebb férkőzzenek”. Így lett a karácsony, a béke és szeretet ünnepe fenyőünnep, amelyek keretében a több évezredes keresztény szertartásokat „szocialista szertartásokkal” akarták felváltani. Murányi Gábor cikke a Múlt-kor magazin 2013-as tavaszi számában jelent meg.

A „bőség” karácsonya

A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) politikai bizottságának propaganda ügyekben illetékes agitációs osztálya úgy gondolta, hogy ha a karácsonnyal kapcsolatos rendezvényeket az ország minden településén „a békéért folytatott harc és a dolgozók egymás iránti szeretetének” jegyében tartják meg, akkor államosíthatják a karácsonyt (is). Ehhez – véleményük szerint – csupán annyi kell: „tudatosítjuk, hogy az idei boldog karácsonyt, a jólét karácsonyát, a Szovjetunió segítségével létrejött népi demokratikus rendszerünknek és annak vezetőjének, a Magyar Dolgozók Pártjának köszönhetjük, amely a 3 éves tervvel megteremtette számunkra a bőség karácsonyát”. Ezen kívül „minden gyermekben tudatosítani kell, hogy népi demokráciánk mennyire szereti” őket, ezért aztán december 22-én minden tanuló részt vehet az általános és középiskolákban felállítandó karácsonyfák feldíszítésében, másnap, 23-án pedig az iskolák szülői munkaközösségei rendeznek ünnepséget, ahol egy-egy könyvvel ajándékozzák meg a gyerekeket.

Az ötvenes évek karácsonya (Forrás: mult-kor.hu)

Az elképzelések szerint 1949. december 24-e (még) megmaradhatott volna a családoknak, merthogy újabb, országra szóló programokat (bábjáték előadásokat, aktivisták készítette ajándékok kiosztását, mesedélutánokat, falujárók színielőadásait) csak 25-re és 26-ra terveztek „az MNDSZ karácsonyfái alatt”. A nagy népi demokratikus adományozásból a felnőttek sem maradhattak ki, ők – a tervezet szerint – tánccal egybekötött esti mulatságokon vigadhattak. Sőt, karácsonykor az ország összes filmszínháza egy forintra mérsékelte (volna) a belépőjegyek árát.

Éjféli misék suba alatt

E tervekből azonban 1949 karácsonyán jószerével semmi nem valósult meg, Sztálin 70. születésnapja ugyanis mindent zárójelbe tett: Jézus földi születésének emléknapját a diktátort istenítő hét helyettesítette. A kommunista pártvezetés ünnep-fóbiájának talán legékesebb bizonyítéka volt, hogy a politikai rendőrség egy évvel korábban éppen karácsony második napján szállta meg Mindszenty József hercegprímás esztergomi érseki palotáját, ahol előbb tüzetes házkutatást tartottak, majd magukkal hurcolták a hazaárulással és valutázással vádolt bíborost.

Az 1950-es években „téves tannak”, „ideológiai csökevénynek” minősítették, hogy „karácsonykor Jézus születését ünnepli az emberiség”, ezért számos intézkedéssel nehezítették az ünneplést. Az állami, pártkézbe vett sajtó hosszú hasábokon át sorolta az „érdekesebbnél is érdekesebb” ünnepi programokat, az Új Ember című katolikus hetilap csak utolsó oldalas apróbetűs kíshírben merte tudatni a hívekkel, hogy „a karácsonyi éjféli miséket Budapesten és vidéken a szokott időben tartják meg”. Valódi bátorságpróbának számított az éjféli misén való megjelenés, a párt álcázott aktivistái (s nem ritkán a megfélemlített, beszervezett hívők) ugyanis nem csak azt jelentették, hogy a papok mit mondtak a szószékről, hanem azt is, hogy kik hallgatták őket.

Fenyőünnep

A karácsony eljelentéktelenítését szolgálta az az intézkedés, amelyet a Rákosi Mátyás vezérelte politikai bizottság 1952 végén hagyott jóvá, majd a hatalomra való visszatértekor, 1955-ben újra foganatosított: egy napra szűkítette a „szeretet ünnepét”, amelyet fenyőünnepnek neveztek el. Átkeresztelésen esett át advent harmadik és negyedik vasárnapja, ezeket az ezüst-, illetve aranyvasárnap kifejezés váltotta fel. S hogy az ideológiai katyvasz még teljesebb legyen, nem csak az ajándékhozó Jézuskát száműzték a szocializmus szótárából, hanem a szerepét átvevő Mikulást is. Helyette messziről (néhány buzgó kultúragitátor szerint egyenesen a nagy Szovjetunióból) érkezve, a forradalom vörös köntösét viselő jóságos Télapó varázsolta elő zsákjából a „minden jót”.

Fenyőfaárus a Krisztina körúton, 1953 (Forrás: Fortepan)

Rákosi ajándéka

Népét a párt 1951-ben igen sajátos ajándékkal lepte meg. A belügyminisztériumi rendelet szerint az év utolsó hónapjában „jegy nélkül, teljesen szabadon vásárolható a kenyér, a liszt, a cukor, a mosó-, mosdó- és borotvaszappan, a tej, a vaj, és minden iparcikk”. A felsorolt hiánytermékekből azonban jegy nélkül sem lett több, ahogy valóságos küzdelem zajlott a fenyőfákért is.

1956 karácsonya

1956 decemberében a szovjet tankok segítségével hatalomra került Kádár-kormány, mintegy ellensúlyozandó az általa elrendelt és érvényben lévő kijárási tilalmat, újra kétnapos ünnepnek ismerte el a nevében is rehabilitált karácsonyt. A párt központi napilapja, a Szabad Népből átkeresztelt Népszabadság több cikkében is felemlegette a korábban tiltott kifejezést, s egy novellatárcában még „Jézuska” neve is leíratott, mi több, az akkor félig kollaboráns író, a moszkovita Illés Béla Karácsonyi levél címmel „a szocialista humanizmus” nevében kért kegyelmet a „megtévedt” – s az akkor már letartóztatásban lévő – írótársaknak a fegyveres erők miniszterétől.

Nagy Imre későbbi miniszterelnők az unokájával 1951-ben (Forrás: Fortepan)

Ó, vörös fenyő…

A kádári gárda 1958 nyarán kemény hangú határozatot hozott „a vallásos világnézet elleni harcról, a vallásos tömegek közötti felvilágosító és nevelőmunka feladatairól”. Az egyetlen „újszerű” javaslatuk az volt, hogy ismét rendszeressé kell tenni az 1954-ben debütált országházi fenyőünnepélyt. Ez meg is történt, és a rendszerváltásig jószerével ezzel pipálták ki az ideológiailag átértelmezett karácsony ügyét. A sajtóban és a rádióban (majd az 1960-as évektől a televízióban) minden ősszel megjelentek a helyszíni tudósítások arról, hogy a Magyar Úttörőszövetség illetékesei kiválasztották azt a 28-30 méteres „fenséges” fenyőfát, amelyet az év végén a Parlament kupolatermében állítanak majd fel. Később kiderült, hány mázsa szaloncukorral és csillogó üveggömbbel díszítik fel a fát, amelynek csúcsára a kommunizmus győzedelmes jelképe, a majd méteres átmérőjű vörös csillag került. A krónikák szerint évente 6-10 ezer gyermek élvezte a Fővárosi Nagycirkusz és az elmaradhatatlan bűvész, Rodolfo mutatványait. A parlamenti jutalomünnepségre meghívott kéknyakkendős kisdobosoknak és vörös nyakkendős úttörőknek tánc- és jelmezversenyt is szerveztek. A győztesek a Télapónak öltözött színésztől, a harsány nevetéséről mindenki által (fel)ismert Csákányi Lászlótól vehették át könyvdíjaikat.

Télapóvárás 1952-ben (Forrás: Fortepan)

A rendszer lazulása

Az 1960-as évek közepétől a karácsony szinte teljesen a kereskedelem hatáskörébe csúszott át. Az első időkben a sajtó a hiánycikkek miatt kárhoztatta a felelősöket, később inkább a karácsony elüzletiesedése miatt aggódtak. Az 1980-as években a gazdasági és politikai vezetés már „csak” politikai, közérzeti nyugalmat várt az év végi felhajtástól, vagyis hogy a boltokban legyen elegendő fenyőfa, hal, déli gyümölcs és műszaki cikk. Ennek azonban ritkán sikerült eleget tenni, a dolgozó nép újra és újra rohamot indított a slágertermékek (egyik évben a fridzsider, máskor a színes tévé, majd a videomagnó) megszerzéséért. A karácsonyhoz kapcsolódó szocialista eszme totális erodálása 1987-ben következett be, amikor is a Magyar Televízió december 24-én – harminc esztendővel korábbi elindulása óta először – egyenes adásban közvetítette a Mátyás-templomból az éjféli misét.

Karácsonyi bevásárlás a Blaha Lujza téri Corvin Áruházban, 1979 (Forrás: Fortepan)

Forrás: http://talita.hu/magazin/karacsony-a-szocializmusban/

A cikket Miklós Melánia, KCSP-ösztöndíjas választotta és szerkesztette.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.