A Kőszegi Zoltán Zalán kilenc hónapot töltött a clevelandi Bocskai Rádiónál a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként. A dabasi fiatal médiás szeptember óta erősítette a rádió csapatát, ahol főként technikai feladatokat látott el: forgatott, vágott, szerkesztett. A rádiós feladatok mellett az amerikai magyar közösség életébe is betekintést nyert, amely maradandó élményt jelent számára. Tapasztalatait most hazaviszi, hogy otthon építse tovább álmait és filmes pályáját.

YouTube player

„Tanulságos. Ez a legfőbb szó szerintem” – összegezte közel egy év amerikai tapasztalatait Zoltán, aki úgy látja, nem lehetett teljesen felkészülni arra, ami itt várt rá. A clevelandi magyar közösség mérete és ereje különösen meglepte: „Amikor először elmentem a cserkészetre, akkor realizáltam, hogy itt mekkora magyarság van. Amerika közepén ennyi gyerek énekel magyarul – ez a benyomás végigkísérte a kilenc hónapot.”

A rádiónál eltöltött idő alatt Zoltán legfőbb feladata a rendezvények dokumentálása volt. Kitelepült egy-egy eseményre, ahol operatőri, majd utómunka-feladatokat is ellátott. Elmondása szerint sokat fejlődött a technikai készségeiben: „Talán most gyakoroltam a legtöbbet, hogy vágjak és videózzak folyamatosan. Remélem, ezt tudom majd kamatoztatni később az életemben.”

A Bocskai Rádióban szerzett tapasztalatok közé tartozott az is, hogy kis szerkesztőség lévén sok mindent önállóan, idejét jól megszervezve kellett megoldania. „Ez nem egy olyan szerkesztőség, mint Magyarországon, ahol minden feladatra külön ember van. Itt mindent be kell vállalni, és határidőre el kell készíteni.” Hozzátette, számára nem a folyamatos, egyenletes terhelés a legideálisabb, inkább a hullámzó munkatempóban teljesít jobban.

ReklámTas J Nadas, Esq

Jövőbeli tervei kapcsán elárulta, hogy hazatérése után befejezi diplomafilmjét, majd Budapesten próbál elhelyezkedni. Bár nem feltétlenül a klasszikus médiában képzeli el magát, a kreatív tartalomgyártás és a filmes világ iránti szenvedélye továbbra is meghatározó. „Azért kezdtem el ezt az egész videózást, hogy filmeket csináljak. Hosszú távon játékfilmekben szeretnék dolgozni, nagy stábokban, nagy produkciókban” – árulta el.

Búcsúzásképp Molnár Zsolt, a Bocskai Rádió főszerkesztője egy új gimballal (kézi kamerastabilizátor) ajándékozta meg Zoltánt, amelyet a jövőbeni munkáihoz használhat. „Ezt itt kezdtem el leginkább használni, otthon nem nagyon került még a kezembe, de megszerettem!” – mondta a fiatal ösztöndíjas, aki köszönettel fogadta az ajándékot.

Zoltán nemcsak szakmailag, hanem emberileg is gazdagodott az amerikai tartózkodás során. Megismerte az észak-amerikai magyarság világát, betekintést nyert a diaszpóra értékőrző munkájába, és olyan élményeket szerzett, amelyek hosszú távon is elkísérik majd. Mint elmondta, a program sokkal többet adott neki, mint amire előzetesen számított. „Nagyon sokat tanultam, köszönöm ezt a kilenc hónapot és a sok türelmet!”

A Bocskai Rádió nevében sok sikert kívánunk Zoltánnak a továbbiakban!

Dorgay Zsófia

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.