Kövér László, az Országgyűlés elnöke táviratot küldött Mustafa Sentopnak, a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökének, amelyben részvétét fejezte ki a vasárnap délutáni isztambuli robbantás miatt.

Az MTI-hez is eljuttatott, hétfői táviratban Kövér László azt írta, nagy fájdalommal értesült az Isztambul belvárosában történt „felháborító terrortámadásról, amely békés polgárok körében számos áldozatot követelt”.

A házelnök megerősítette, Magyarország határozottan elítéli a terrorizmus minden formáját, és a Török Köztársasággal együtt határozottan kiáll ellene. „Ebből a szomorú alkalomból hadd fejezzem ki őszinte részvétem a Magyar Országgyűlés nevében az áldozatok hozzátartozóinak” – fogalmazott Kövér László, mielőbbi felépülést kívánva a sérülteknek.

A robbanás Isztambul egyik népszerű sétálóutcájában történt, a detonációban hatan meghaltak és 81-en megsebesültek.

A merényletet a török média beszámolói szerint egy fiatal, szíriai állampolgárságú nő hajtotta végre a terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) megrendelésére.

Novák Katalin is együttérzését fejezte ki az isztambuli robbantás miatt

Novák Katalin köztársasági elnök együttérzését fejezte ki, és részvétet nyilvánított az áldozatok hozzátartozóinak és a török nemzetnek a vasárnap délutáni isztambuli robbantás miatt.

Legmélyebb együttérzésem a ma délutáni véres isztambuli robbantásban elhunyt áldozatok hozzátartozóinak és a török nemzetnek

– írta közösségi oldalán a köztársasági elnök.

Borítókép: A kegyeletüket róják le emberek a helyszín környékén 2022. november 14-én, miután az előző nap egy szíriai állampolgárságú nő pokolgépet robbantott az isztambuli Istiklal sétálóutcán

(Demokrata / MTI)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.