„Nem szégyen katonának lenni” – interjú Szabolcs László veteránnal

A Szabolcs családban átadódott, apáról fiúra szállt a haza iránt érzett kötelességtudat. Édesapja anno Budapesten, a Ludovikán végzett, László maga is megjárta az amerikai hadsereg ranglétráját, fiai pedig jelenleg szintén katonai szolgálatot teljesítenek. Beszélgetésünket az Egyesült Államok-beli, november 11-i veterán emléknaphoz időzítettük. Ugyanezen a napon tiszteleg a katonák előtt Európa is, az I. világháború befejezését rögzítő egyezmény aláírásának évfordulóján. Amerikában Thomas Woodrow Wilson elnök rendelte el 1919. november 11-én a szövetségi emléknapot.

A clevelandi magyar közösség tagja Szabolcs László, az amerikai gyalogság veteránja. Katonaéveire élményként tekint, szívesen idézte fel az 1964-69-es éveket. Az Egyesült Államokban az volt az addigi legnagyobb sorozás, amibe ő is belekerült. Több mint 80 ezer fiatal férfit érintett a katona kötelezettség. László már az első félévben bakáról őrmesteri rangra emelkedett. Nem érte be ennyivel, 1967-ben tiszti kiképzésre jelentkezett. Sikeresen vette az akadályokat, két év elteltével mint főhadnagy lépett ki a hadseregből. A tiszti iskola elvégzése után kérvényezni lehetett állomáshelyüket, László Németországot választotta. „Nem vagyok hős, sose voltam hős, csak tudtam németül, a manővereknél felhasználták tudásomat.” –  elmondta, hogy bár Vietnámba nem hívták be, de ha besorozzák, nem akarta volna, hogy más menjen helyette háborúba.

Dr. Szentkirályi Endre Egy amerikai város magyar katonái című könyvében lehet olvasni László édesapjának történetéről. Ő a magyar hadsereg katonája volt, a Ludovikán szerzett képesítést. Nem törvényesen, mert akkor még Magyarország számára be volt tiltva, hogy nagy hadserege legyen. Apjából később folyamőr tiszt lett. A háború után amikor Amerikában járt, Clevelandban többször összeült ludovikás barátaival. „Édesapám nagyon szerette a hazáját. Elsősorban magyar volt, de azt tanácsolta, hogy az új hazáért is mindent meg kell tenni.” – mutatta be László az édesapját, aki sosem ellenezte fiai katonai pályafutását. László és öccse, Levente mindketten jártak tiszti iskolába, Németországba is együtt mentek.

Reklám

Nem véletlen talán, hogy a Szabolcs család harmadik generációjának a tagjai is ebbe az irányba indultak el az életben. Kiskoruktól fogva természetes volt nekik a sok katonatörténet, ebben nőttek fel. Miklós és Kristóf tehetséges birkózók. Egy nyári sporttáborban keltette fel az érdeklődésüket az Egyesült Államok Légierő Akadémiája (United States Air Force Academy). Eldöntötték, hogy mindketten katonának állnak. A fiatalabb testvér, Kristóf mindhárom nagy katonai akadémia tengerészeti osztályába jelentkezett, két helyre is felvették, végül a légiakadémián szerzett diplomát. Miklós Irakban volt beosztott katona, jelenleg pedig zsoldosként 75 kurdot vezetett az Ízisz ellen.

Érdekesebbnél érdekesebb emlékeket tudott volna megosztani velünk László a katonaéveiből, amihez kedves emlékek kötik, ám erre még egy hosszú beszélgetés szükségeltetett volna. 1969 nyarán egyik tisztbarátjával eltervezték, hogy a kéthetes szabadságukat a spanyol tengerparton töltik. A történet mégis Franciaországról szól, mert itt álltak meg ebédelni, a Földközi-tenger egyik kikötőjének városában. Az étteremben steaket rendeltek, de csalódottságukra nyersen kapták. Nem boldogultak a franciával, így egy angolul beszélő öregember ment oda hozzájuk segíteni. Kiderült a beszélgetés során, hogy az étteremben mindannyian orosz tengerésztisztek voltak, mert abban az időszakban lépett ki Franciaország a NATO-ból, hogy orosz szövetség felé forduljon.  László és a barátja elámult a hatalmas csatahajó flottától. Elmondták, hogy ők is tisztek, és engedélyt kértek másnap lefotózni a hajókat. A fényképezést végül a francia rendőrök szüntették be. A nagy szirénázásra elküldték a fiúkat a mólóról, de addigra már lencsevégre kapták a hadi járművet.

László ahogy fiait sem tántorította el a kitűzött céljuktól, úgy minden fiatalnak csak javasolni tudja, hogy lépjen be a seregbe, mert ahogy ő fogalmazott: nem szégyen hivatásos katonának lenni. 

Dorgay Zsófia
Kárpátalja