Kárpátaljai gyerekeket fogadott Novák Katalin köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában.

A hazai családszervezetek idei adventi jótékonysági gyűjtésének Novák Katalin a fővédnöke. A befolyt adományokkal a kárpátaljai Ráton működő Szent Mihály Gyermekotthon árváinak karácsonyát szeretnék szebbé tenni.

Az orosz-ukrán háború miatt született az a döntés, hogy az idei adománygyűjtéssel egy kárpátaljai gyermekotthonnak segítsenek – közölte Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának alapító-elnöke a közmédiával.

Hozzátette:

az adománygyűjtéssel a háború befejezésének fontosságára is szeretnék felhívni a figyelmet.

Az összegyűlt adományból karácsonyi vacsorával, játszóházi élménnyel és magyarországi utazással is szeretnék támogatni a gyerekeket. A szervezők célja az ehhez szükséges 1 millió forint összegyűjtése – mondta Király Nóra.

A Mentsük meg az árva gyermekek karácsonyát! elnevezésű online adventi gyűjtés az adjukossze.hu weboldalon zajlik december közepéig.

Biró Mária, a gyermekotthon vezetője elmondta: tizenhét, 5 és 21 év közötti gyermek érkezett Kárpátaljáról a fővárosba.

A Szent Mihály Gyermekotthon neveltjei részben állami árvaházakból, részben közvetlenül a gyereknevelésre képtelenné vagy alkalmatlanná vált családokból kerülnek ki. Ráton családi környezetben nevelkedhetnek 23 éves korukig, nappali tagozatos tanulmányaik befejezéséig – közölte az otthon vezetője.

A gyermekotthon területén négy családi házban élnek a nevelőszülők saját és befogadott gyermekeikkel.

Biró Mária elmondása szerint az adományból elsősorban a gyerekek karácsonyát szeretnék szebbé tenni, emellett házaik szigetelésére is szeretnének majd gyűjteni.

Úgy fogalmazott: arra a szeretetre, amit budapesti látogatásukkor kaptak a gyerekek, nagy szükségük van ebben az embert próbáló időben, és életre szóló élménnyel gazdagodhattak.

A köztárssasági elnök Brenzovics Lászlót, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökét is fogadta szerdán.

(Demokrata / MTI)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.