Jelentősen csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások, miután az új budapesti kormány több nemzetpolitikai program költségvetésének megnyirbálását javasolja. Az RMDSZ oktatási alelnöke szerint a szórványoktatási intézményeket nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, és az esetleges hiányokat romániai forrásokból is pótolni lehet. Az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke viszont úgy véli, hogy a lefaragott magyar támogatások kapcsán előbb azt kellene tisztázni, mire fordítja az RMDSZ a román államtól évente kapott több millió eurós támogatást, és csak ezután lehetne megállapítani, mekkora segítségre van szüksége az erdélyi magyarságnak Magyarországról.
Jelentős átrendeződés várható a magyar kormány határon túli támogatáspolitikájában. Az október 30-án a budapesti Országgyűlés elé terjesztett 2027-es költségvetési törvényjavaslat több olyan előirányzatot is számottevően megnyirbál, amelyből az elmúlt években az erdélyi és más külhoni magyar közösségek oktatási, kulturális, egyházi és civil intézményei részesültek. A lefaragások pontos mértéke még nem minden területen ismert.
A Kármán András pénzügyminiszter által jegyzett tervezet szerint a magyar államháztartás kiadási főösszege a 2026-os 49 025 milliárd forintról 47 587 milliárdra mérséklődne, a költségvetési hiányt pedig 7110 milliárdról 5102 milliárd forintra szorítanák le. A megszorítások így nem kizárólag a nemzetpolitikai támogatásokat érintik, hanem a költségvetés egészét.
A Bethlen Gábor Alap (BGA) nemzetpolitikai támogatási előirányzatai között a 2026-os évhez képest 2027-ben különösen nagy visszaesés mutatkozik a nemzeti jelentőségű intézményeknek és más szervezeteknek nyújtott egyedi támogatásoknál.
A 2026-ra előirányzott 35,56 milliárd forint helyett jövőre mindössze 18,7 milliárd jutna erre a célra, ami mintegy 47,4 százalékos csökkenést jelent.
A Határtalanul! program kerete 9 milliárdról 2 milliárd forintra, a szociális támogatásoké 2,79 milliárdról 785 millió forintra, a Rákóczi Szövetség támogatása pedig 2,5 milliárdról 1,13 milliárdra mérséklődne. Ugyanakkor a Szülőföldön magyarul oktatási-nevelési támogatási programra továbbra is jelentős összeget szánnak: az idei 23,1 milliárd forint helyett 22,6 milliárdot. Ez utóbbi csökkenés mindössze 2,2 százalékos.
A magyar kormány november 2-i, hétfői közleménye szerint a költségvetés egyelőre átmeneti állapotot tükröz.
A Bethlen Gábor Alap elnevezése és működési rendszere is megújulhat, a támogatások elosztásában pedig a szakmai szempontokat, az átláthatóságot és a pályázati rendszert kívánják előtérbe helyezni. A kormány szerint a reformok előrehaladtával a költségvetési előirányzatok is változhatnak.
A tervezet tehát még nem végleges, és az egyes költségvetési sorok csökkenéséből nem lehet automatikusan következtetni arra, hogy egy-egy erdélyi magyar intézmény pontosan mennyivel kap majd kevesebb támogatást. A bizonytalanság azonban máris kérdéseket vet fel a magyar intézményrendszer fenntarthatóságával kapcsolatban.
Mihályfalvi Katalin: a szórványkollégiumok fennmaradása nincs veszélyben
Mihályfalvi Katalin, az RMDSZ oktatásért felelős alelnöke a Krónikának elmondta, alaposan áttanulmányozta a beterjesztett költségvetési javaslatot, és bár több területen valóban jelentős forráscsökkentést tapasztalt, a magyar nyelvű oktatás jövőjét illetően nem számít drasztikus visszaesésre. Az RMDSZ szakpolitikusa mindenekelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy a parlament elé került dokumentum még módosulhat, ráadásul a nemzetpolitikai támogatások egy része a korábbi gyakorlattól eltérően különböző minisztériumok költségvetésében is megjelenhet.
Megítélése szerint az új támogatáspolitika egyik lényeges változása, hogy az egyedi elbírálással odaítélt összegek helyett nagyobb szerepet kaphatnak a pályázatok. Ugyanakkor kedvező jelzésnek tartja, hogy az oktatási-nevelési támogatás, valamint a nemzeti jelentőségű intézmények támogatási kategóriája továbbra is szerepel a tervezetben.
Az RMDSZ-alelnök szerint elképzelhető, hogy a következő időszakban kevesebb új beruházás indul, és a korábbi óvoda- vagy bölcsődeépítési programokhoz hasonló nagyszabású fejlesztések egyelőre elmaradnak.
A már elkezdett beruházások befejezésére azonban számít. Nagyobb visszaesést elsősorban az egyházi épített örökség felújításánál, az ingatlanrekonstrukcióknál és az új intézményi beruházásoknál tart valószínűnek, miközben a hitéleti, kulturális és közösségi programok támogatásának folytatását várja.
Nem tud érdemi magyar-magyar egyeztetésről
Zakariás Zoltán a magyarországi költségvetési tervezet előkészítésének módját is kifogásolja. Mint mondta, nincs tudomása arról, hogy az új magyar kormány átfogó egyeztetést folytatott volna az erdélyi magyar politikai szervezetekkel a támogatási rendszer átalakításáról. Az EMSZ-szel biztosan nem történt ilyen konzultáció, de azt nem zárja ki, hogy más erdélyi magyar szereplőkkel egyeztettek.
A politikus emlékeztetett arra, hogy a korábbi magyar kormány idején léteztek bizonyos kapcsolattartási csatornák, amelyeken keresztül az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is javaslatokat tehetett a nemzeti jelentőségű intézmények támogatási listájának bővítésére vagy fenntartására. Ezek azonban nem jelentettek átfogó egyeztetést a teljes támogatási rendszer működéséről.
Hozzátette:
tudomása szerint a korábbi pártvezetésekkel sem folyt olyan átfogó párbeszéd, amelynek során a romániai magyar intézményrendszer tényleges pénzügyi szükségleteit és a különböző támogatási forrásokat együtt vizsgálták volna.
Zakariás azt sem tudja, hogy a mostani magyar kormány milyen szakmai vagy pénzügyi megfontolások alapján határozta meg a jövő évi támogatási kereteket. Felvetette: nem világos, hogy az egyes előirányzatok csökkentését részletes intézményi elemzés előzte-e meg, vagy egyszerűen a magyar költségvetés szűkös lehetőségei miatt állapítottak meg alacsonyabb összegeket. A nemzeti jelentőségű intézmények esetében például szerinte alapvető kérdés, hogy a keret csökkentése egyes intézmények támogatásának megszüntetését jelenti-e, vagy a korábbi kedvezményezettek kisebb összegből részesülnek majd.
A politikus feltételezése szerint az áprilisi magyarországi választásokat követően hivatalba lépett kormánynak nem feltétlenül volt elegendő ideje arra, hogy a teljes külhoni támogatási rendszert részletesen átvilágítsa.
Elképzelhetőnek tartja ezért, hogy a csökkentett kereteket elsősorban költségvetési megfontolások alapján határozták meg. Hangsúlyozta azonban, hogy mindez csak feltételezés, hiszen nem ismeri a budapesti döntéshozatal részleteit.
[…]
A teljes cikk az alábbi linken olvasható.
(Krónika)
Borítókép: A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében ünnepélyesen átadott tusnádfürdői óvoda: a lefaragott támogatások miatt hasonló beruházásokból lesz kevesebb, Fotó: Pinti Attila























