Miért esengsz Hunniához édes álmom mosolya,
Miért nyújtod koszorúdat derű, homlokkal oda.
Fiú vagyok, dicsőitem, szülőanyám én nekem,
Árván tőle tengeren túl folyik le bár életem…..
Ha eszembe jut a multam, – szivet rázó, oly nehéz….
Ha a jövőmbe tekintek, – titokzatos, mint a vész…
Jelenemnek bus madara szomoruan kelepel,
Fénysugarak ülnek rajtam, de elföd a sorslepel….
Hervadozva igy tengődőm az idegenek között….
Lelkem egy hű hű vándorszellem, ott lebeg hazám fölött.
Reklám
az élet egy nagy folyóvíz, zörög partján az avar,
Bármi vagyok, s bárhol vagyok, első sorban csak magyar!
Cleveland,
