A csaknem fél évszázados múltra visszatekintő békéscsabai Országos Szólótáncfesztivál 26. alkalommal került megrendezésre. Az anyaországi néptáncos mozgalom egyik legelismertebb megmérettetésén olyan elhivatott táncosok mutatkoztak be, akiknek a néptánc a lételemük, családi örökségük és nemzeti kincsük. De miért különösen érdekes ez az esemény a Bocskai Rádió és a diaszpóra számára? Azért, mert az idei megmérettetés győztesei között egy clevelandi illetőségű fiatal is szerepelt. Pigniczky Keve néptáncos sikerének szenteljük az alábbi sorokat.

YouTube player

A clevelandben felnőtt huszonéves fiatalember személyisége, identitása a cserkész foglalkozások és regös táncos alkalmak közepette formálódott. A kettőből is az utóbbi volt az igazán kedves programja. Édesanyja, Pigniczky Eszti gazdag viselettára és népművészeti tudása erős példa volt Keve számára. Olyannyira szívéhez nőtt és természetessé vált számára a néptánc, hogy a pittsburghi egyetemen is megtalálta a lehetőséget a gyakorlásra. Az intézmény különleges – kelet-európai táncok bemutatására szakosodott – táncegyüttesével tovább bővítette ismereteit az orosz, ukrán, szerb, horvát motívumok irányába. Gyakran turnéztak, ami még rutinosabb fellépővé tette a fiút. A diplomaosztót követően Kevének Budapest lett a választott otthona, ahol először az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyütteshez szegődőtt. Fundák Kristóf és Fundák-Kaszai Lili mentorálása alatt kezdte továbbfejleszteni magát. 

Mivel a Pigniczky család régóta jó kapcsolatot ápolt a nógrádi palócokkal, ezért a családi és baráti szálak párhuzamosan Salgótarjánba vitték Kevét táncolni. A híres Nógrád Táncegyüttesben is az az érzés erősödött benne, hogy a tánc a jókedvről szól. A salgótarjáni csoport szakmai vezetője, Szabó János sokat járt korábban a clevelandi regösökhöz oktatni. Kevét az ő személye is erősen inspirálta. Már rég érett a gondolat, hogy minél magasabb szinten űzze a néptáncot. A befektetett időnek és energiának a gyümölcse nemrég kézzel fogható elismeréssé változott egy békéscsabai fesztiválon.

YouTube player

Az Országos Szólótáncfesztivál célja 1974 óta nem változott: fórumot teremteni a legkiválóbb előadóknak arra, hogy bizonyságot tegyenek a néptáncban való jártasságukról, tehetségükről, magas színvonalú előadásmódjukról. A látszat azonban csal: a néptánc cseppet sem öncélú, pusztán önkifejezésre való művészi tevékenység. Közösségépítő jellege generációk sora óta bizonyított: az a lenyűgöző, különös légkör, ami körbelengi a táncházakat, egyedülálló. A közösség egységében való létezés örömén túl a hagyományt is észrevétlenül átörökíti az, aki néptáncol.

ReklámTas J Nadas, Esq

Az április 6-8. között megrendezett magas színvonalú táncversenyen 59 versenyző mérte össze tudását. A fesztiválon megjelent táncos mezőny egy komoly előzsűrizés alapján állt össze. A szervezők által kiírt kötelező tánc mellett egy szabadon választott koreográfiát is színpadra vittek a férfi szóló és páros kategóriában induló versenyzők. A kötelező táncok listáján az idei évben a következő tájegységek szerepeltek: gyimesi féloláhos és verbunk, alsóberecki verbunk és fergeteges csapástánc, nyárádmagyarósi sűrítős és szöktetős, vitnyédi lassú és friss csárdás.

Képek: Majnik Zsolt #majnikfoto

A szakmai zsűri különböző szempontok alapján értékelte a látottakat. A szemlén fellépő profi néptáncosok között az előadóművészeti teljesítmény alapján igyekezett különbséget tenni és igazságos döntést hozni az értékelő bizottság. A zsűri tagjai Németh Ildikó, Appelshoffer János, Deffend Irén, Fundák Kristóf és Szűcs Gábor voltak. A hölgyek között az Aranygyöngyös táncos cím volt a legnagyobb elismerés, míg a férfiaknál az Aranysarkantyús táncos. Első alkalommal érdemelte ki az Aranysarkantyús táncos címet közösségünk tagja: Pigniczky Keve. Táncpartnerével, a vajdasági származású Sóti Zsuzsannával közösen lépett színpadra. Mindketten az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes tagjai. Egyéni felkészülésüket nagyban segítették eredeti források, például az adott tájegységről fellelhető archív felvételek. Választott produkciójuk a szászcsávási magyarok tánca volt. 

Fontos kiemelni, hogy az észak-amerikai magyarok közül Keve az első, aki aki megnyerte az Aranysarkantyús táncos címet. A Bocskai Rádió szerkesztősége és a közösség nevében szívből gratulálunk! 

Dorgay Zsófia

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

 

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.