Főoldal Blog Page 1035

Amerika és a civilek

Anthony Luzzatto Gardner

Vannak jó civilek és rosszak. A jók általában egyetértenek a kormányzat céljaival, a rosszak viszont a hazától idegen érdekeket képviselnek, ráadásul finanszírozásuk átláthatatlan.

Anthony Luzzatto Gardner
Anthony Luzzatto Gardner

Vannak jó civilek és rosszak. A jók általában egyetértenek a kormányzat céljaival, a rosszak viszont a hazától idegen érdekeket képviselnek, ráadásul finanszírozásuk átláthatatlan. Így gondolják ezt a világ egyes tájain, például az Egyesült Államokban. Anthony Gardner, az Európai Unióhoz akkreditált amerikai nagykövet meg van döbbenve azon, hogy Európában milyen kicsi a transzparencia a civil szervezetek mögött állókat illetően. Mert a tengerentúlon ez bizony nincs így, ott a kormányzat egyes lépéseit bírálóknak átláthatóknak kell lenniük, különös tekintettel a civilekre, okít egy lapinterjúban a diplomata. A civilek nemzetközi szintű védelmére eddig tudatos politikát építő Washingtont most azért kezdte zavarni az aktivisták kétes háttere, mert széles körű európai mozgalom indult a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerségről folytatott tárgyalások ellen.

Egyébként hétfőn kezdődött meg Brüsszelben az EU–amerikai szabad kereskedelmi megállapodás megkötésére irányuló egyeztetések újabb, sorrendben immár nyolcadik fordulója. A tárgyalóasztalnál közel két évvel ezelőtt megkezdett erőfeszítések egyelőre nem hoztak áttörést, aminek a fő oka az, hogy az öreg kontinens politikai közvéleményének jelentős része aggodalommal tekint a tervezett ügyletre, s attól tart, megnyitja majd az utat a tőkeerős, globális szerepet játszó amerikai nagyvállalatok érdekeinek – környezet-, illetve fogyasztóvédelmi szempontokon átgázoló – európai érvényesítése előtt.

Egy, a szabad kereskedelmi egyezményt ellenző civil szervezetnek még tavaly ősszel egymillió aláírást sikerült összegyűjtenie. A kezdeményezők szerint a tervezett megállapodás bizonyos részletei szembemennek a demokráciával és a jog uralmának elvével. Kifogásolják azt is, hogy az általános deregulációról folyó tárgyalások átláthatatlanok. A világ politikájának irányításában terepet vesztő Washingtonnak most különösen fontos a szabad kereskedelmi egyezmény megkötése, ezért könnyen a „gonosz tengelyéhez” soroltak listájára kerülhet az, aki a megállapodást vitatja. Mert az ellenzők Amerika ellenségei. S mivel szép számmal vannak az európai civil szervezetek között olyanok, amelyeknek nem tetszik a nagy kereskedelmi összeborulás, s főleg a tárgyalási folyamat titkos jellege, Washingtonban „összeállt a kép”. Ezek a civilek nem azok a civilek. Az egyezségben ellenérdekelt hatalmak ügynökei ők, civil ruhába öltöztetett, lefizetett manipulátorok. Vélhetőleg az oroszok és a kínaiak emberei.

A kérdés akkor most már csak az, hogy ha Amerikában burkoltan vagy nyíltan meggyanúsíthatók azok az európai civilek, akik szembehelyezkednek a washingtoni kormányzat érdekeivel, akkor valójában kinek is üzent Obama tavaly szeptemberben, amikor a civil társadalmakra nehezedő nyomásról mint a demokrácia eszméjének aláaknázásáról szónokolt? Magyarországot említette a rossz példák között, de megelőlegezett önkritikát is gyakorolhatott volna. Gardner nagykövet nyilván nem a saját véleményének adott hangot, amikor az átláthatóság hiányát kifogásolva, tulajdonképpen a civileket pénzzel mozgató esetleges ellenérdekeltekre célzott. Nem kapott megrovást, s haza sem rendelték kijelentéséért. Érthető, hiszen csupán közvetítette azt a washingtoni álláspontot, amely szerint minden Amerikát bíráló külföldi civil szervezet finanszírozása legyen átlátható, de egyetlen állam kormánya sem „gyakorolhat nyomást” a transzparencia megkövetelésével a hatalmat kritizáló civilekre. Világos, nem?

Forrás: mno.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Radiothon 2015

WEB-RADIOTON

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Adományok 2015-re [ RADIOTHON ONLINE FORM ]

Bővebb útmutatás itt található. Az alábbi ívben feltétlen jelöljék be a Bocskai Rádiót a “WJCU show” mezőben. A póló amit küldünk Bocskai Rádiós feliratos lesz, nincs benne az alábbi ívben. Válassza ki akármelyiket és a pontos méretet adja meg! Köszönet a támogatásért!

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Radiothon 2015 adománygyűjtés – Útmutató

Kedves hallgatóink, ismét egy év repült el,  amióta a WJCU adománygyűjtő éves programja  keretén belül, adománygyűjtésünk az önök nagylelkű jóvoltából első helyen végzett az összes rádióadás közül. Nagyon szépen köszönjük. Most újra itt az idő, hogy ismét bebizonyitsák önök, hogy szügség  van erre a 3 órás tiszta magyar nyelvű rádióadásra. Nemcsak felénk, hanem az egyetem vezetősége felé is ez egy pozitív jelzés az önök részéről. A következő két hétvégén lesz az adománygyűjtés és adományaikat többféle képpen is benyújthatják

  1. a hagyományos betelefonálásos módszerrel az élő adás alatt, ahol többen várjuk a telefonhívásukat és személyesen adakozhatnak.
  2. a másik módszerrel adakozhatnak a világhálón-internetten a bocskairadio.org weboldalunkon. Ez hasonlóan müködik, mint az online vásárlás. ITT

Mint tudják ezen adományaikat az adóbevallásukból le tudják írni, alább az adományok ajánlott összegeit megtalálják, mellékelve a kis figyelmességet, ajándékot, amit adományuk viszonzásául az összeg értékétől függően postázzuk önöknek a későbbiekben.

Ezzel a gyűjtéssel a köszönetünket fejezzük ki a John Carroll egyetemnek, hogy lehetőséget ad arra, hogy a clevelandi magyar közösség számára hétről hétre megszólalhatunk egy magyar rádióprogrammal ,  segíthetjük a magyar összetartást, hogy megtarthatjuk szép magyar nyelvünket és gazdag kultúránkat. Az idén immár 31. éve, hogy kimondottan magyar nyelven hallgathatják a Bocskai Rádiót. 

A WJCU rádió az adományozókat különböző prémium csomaggal köszöni meg: 

  • $10 -os adományért Bocskai Rádiós mágneses naptárat.
  • $25 -os adományért WJCU feliratos kulcstartózsínor (lanyard)
  • $50 -os adományért verses CD – Megszületik az ének, hisz hozzád beszélek.
  • $60 -os adományért külömböző zenés CD [12 db. van – amíg a készlet tart]
  • $65 -os adományért Bocskai Rádiós feliratos pólót (T-shirt). Új 2015-ös kiadás  kékszínű, Bocskai Rádió az igazi Hungamerikum felírattal.
  • $100-os adományért dr. Szentkirályi Endre Clevelandben még élnek magyarok című könyve (5 db. – amíg a készlet tart) és különböző film DVD-k. (10 db. – amíg a készlet tart). 

Polo2015var5

Ha problémát jelent önnek a számítógépes fizetés és regisztrálás kérjük, műsoridőben, vasárnap du. 2 és 5 között, telefonáljon be a stúdióba a (216) 397-4438 –as vagy (216) 202-0486 számon  és mi regisztráljuk adományát.

Ha csekkel szeretnék beküldeni adományukat, akkor is kérjük, hogy regisztrálják adományukat a weboldalon. Regisztrálás után kérjük, hogy a csekket állítsák ki a WJCU RADIO számára és küldjék el a következő címre:

WJCU RADIO

1 John Carroll Boulevard

University Heights, OH 44118

Fontos feltüntetni a csekken a megjegyzés (Memo / For) rovatban, hogy “Bocskai Radio”.

Fontos: Minden adományért csak egy prémiumot tudunk ajánlani! Például ha egy $130-os adomány szeretne küldeni, nem kaphat két pólót csak egyet. Hogy kettőt kapjon kérjük kétszer töltse ki az adományozó ívet ( online űrlapot ) $65-$65 dollárral. Köszönjük megértésüket. 

Műsor időn kívül, esetleges kérdéseiket írják meg  a következő e-mail címre: studio@bocskairadio.org. Azt is, hogy milyen telefonszámon érhetjük el önöket .

Megkérjük önöket, hogy a következő hetekben és a jövőben is biztassák a magyar ajkú ismerőseiket, hogy támogassák a clevelandi Bocskai Rádió vasárnaponkénti 3 órás adásának fennmaradását .

 

Tisztelettel és köszönettel,

A Bocskai Rádió munkatársai

Csibi Lóránd, Simon Benedek Zsuzsanna, Hargitai István, Stróber László, Molnár Zsolt

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Székelyföldi útibeszámoló

Gyergyóditró

A három hetes Erdélyi utunk érdekesebb, magyar történelmi vonatkozású állomásairól bővebben beszámolunk, hátha ezzel fölcsigázzuk azok érdeklődését, akik Erdélybe terveznek látogatni a közeljövőben. Ugyanis van nagyon sok látnivaló, tapasztalni való Erdélyben, még olyanoknak is, mint amilyenek mi vagyunk, akik ott születtünk és éltünk harminc évig. Sokszor haragszom is magunkra, hogy amikor otthon éltünk nem vettük a fáradtságot, hogy elmenjünk olyan helyekre ahová most első dolgunk elmenni és megnézni, megtapasztalni, átélni a múltat. Mert ezek egytől-egyig a magyar múltat idézik vissza bennünk, nekünk, a következő nemzedékeknek is, ezzel is figyelmeztetve arra minket, hogy milyen nagyszerű nép a mi népünk, a magyar.
Gondolom sokan hallottak már a Hargita hegységről, a hegyvonulatról, mint földrajzi tájról, amely hegyvonulatot minden oldalról körülölelő településekben, falvakban és városokban a mai napig, nagy többségben élnek a székelyek. Gazdag múlttal rendelkezik a székelység, akiknek a múltjukat a kommunizmus hosszú évtizedei alatt nem engedték sem tudni, sem ápolni és mely múltat a rendszerváltás után egyre nagyobb lendülettel, az őseink és történelmünk iránt való ragaszkodásból eredően, hála Istennek, egyre többen ápolnak. Ezáltal egyre több történelmi jellegű emlékmű újul meg, válik láthatóvá és ismertté az oda látogató és nyugodtan elmondhatom az ott élők számára is.

De hogy ne csak általánosságokba beszéljek, kezdem mindjárt a székelyek hegyének, a Hargitának a látogatásával. A karácsony és a szilveszter közötti időszakba nagyon zsúfolt a hegytető, így mi Zsuzsával az újév első keddi napját választottunk ki ahhoz, hogy fölmenjünk a hóval borított bércek közé. Talán az egyik legszebb napot sikerült kiválasztanunk, amikor is alig volt felhő az égen, hét-ágra sütött a nap. Igaz azt mondják ilyenkor, hogy foga van a napnak is, mínusz 8 fokon állt a hőmérő, ami ahhoz éppen elég volt, hogy össze kelljen gombolni a kabátot magunkon. A Hargitafürdőre vezető út, amely valami csodálatos kb. 7 kilométeres útszakasz, részben van csak lebetonozva, azon a reggelen az óriási, havas fenyőfák álltak strázsát nekünk a ragyogó napsütésben, fölkísérve minket a kb. 1300 méter magasba, ahonnan még gyalog kellett volna menni két órát teljesen a csúcsig. Erre már nem vállalkoztunk, nemcsak a derékig érő hó miatt, hanem a hideg szél is arra késztetett, hogy a gyönyörű, téli látványról készített fotók után a hétvégi házak oltalmában sétáltunk még egy keveset, majd visszavonultunk a város fele. Igaz még az főút kereszteződésében, a Tolvajostetőn combig gázoltunk a hóban, ahhoz hogy a Hármas Keresztnél készíthessünk egymásról egy-egy fotót. Ez a három hatalmas kereszt három fontos dolgot örökít meg, a pozsonyi csatát, Csíksomlyót és Marton Áron püspököt.

Madefalvi emlékmű
Madefalvi emlékmű

Innen egyenesen Madéfalvára vettük az utunkat ahol már készülődtek a Január 7-i Madéfalvi veszedelem megemlékezésére. Igaz csalódásunknak kellett, hogy hangot adjunk, de nemcsak mi voltunk így. Történt ugyanis, hogy az emlékmű hatalmas turulmadarát leszerelték, az egész emlékmű felújítása végett, természetesen maga a turulmadár is felújításra szorul, majd a jó szokás szerint nem készült el időre egyik sem, így az ünnepség egy turulmadár nélküli, állasokkal körbevett emlékműnél zajlott le, négy nappal később, melyről az összes helyi újság hosszan cikkezett. Itt még csak annyit jegyeznék csak meg, hogy a falvak, városok elkezdtek kiépíteni egy komoly történelmi hátteret a jelentős helyi látványosságok, nevezetességek köré, körül azért, hogy a látogató ne csak lásson egy emlékművet vagy emléktáblát, majd továbbmenve máris elfelejtette mit is látott. Hanem, hogy tudja pontosan vagy a lehető legpontosabban azon meglátogatott helyszín eseményét, történetét, történését és maradandó élménnyel távozzon.

Ilyen hasonló, fájdalmas, székely hősiességről tanúbizonyságot tevő emlékmű nagyon sok van Székelyföldön. Az egyik az a Gyergyószárhegy és szülőfalunk, Gyergyóditró határában álló Tatárdomb elnevezésű emlékmű és sírhant, ahol egy Gábor Diák nevezetű férfi vezetésével, amikor 1658-ban a tatárok betörtek a gyergyói medencébe, hősiesen harcolva a székelyek legyőzték őket.
Itt is combközépig gázoltunk Zsuzsával a nagy hóba, megörökítettük a háttérbe a munkás székely gazdákat is, akik a kaszálóra szórták szét a trágyát, mert szintén egy nagyon kellemes, napsütötte kora délután értünk az emlékműhöz.

Az másik nagyon szép, eseménydús és sok szép emlékkel gazdagon teletűzdelt napunk, az a lovas szánozás volt. Hat kettős lovas szán várt Csíkcsomortán központjában, (Csíkszereda melletti kis falu) ahol az autóinkat hátrahagyva, vastagon fölöltözve, forralt borral és jó sok finom szilvapárlattal fölvértezve, pokrócokba burkolózva indultak el huszonnégyünkkel a szánok. Egy háromnegyed óra után megálltunk, hogy megmozgassuk egy kicsit megfázott végtagjainkat, amikor is már jól bent jártunk a havas fák közt és kis bánatunkra még a köd sem akart fölszállni. Körülbelül mínusz 14 Celsius fok volt, mondjuk ennek nagyon örültünk, mert azelőtt való nap mínusz 32-őt mutatott a hőmérő. Majd egy másik fél óra múlva meg is érkeztünk arra a helyre ahol rögtön egy nagy tüzet raktunk, sütöttünk finom szalonnát meg húst, a hóban toporogva, egymásnak szaporán adogattuk a finomabbnál finomabb pálinkákat, majd előkerültek a szívek mélyéről a magyar dalok, amire rögtön kisütött a már majdnem lemenőbe lévő nap, átvilágítva a vastag hóval borított, hatalmas fenyőfák ágain, sejtetve hogy ideje lesz hamarosan indulni. Ekkorra már a hangulat is a tetőfokára hágott és a hat lovas szán már a lejtőn lefele, a fizikai törvényekhez igazodva, gyorsabb iramban tudott csúszni, és a völgy hangos volt a lovak nyakában csilingelő csengőktől, na meg a mi énekünktől. A hold már fönt volt mire az autókhoz visszaértünk, ahol véget nem érő búcsúzkodásba kezdtünk a frissen megismert magyarországi vendégekkel és a régi barátokkal egyaránt.

Tizennégy éve nem voltunk színházba, vagyis Csíkszeredába, magyar darabot nem láttunk, ugyanis nyáron mindig szünet van. Most első dolgunk az volt, hogy az egyetlen nem bérletes előadásra rögtön jegyet vettünk és megnéztük a Csiki Játékszín társulat előadásában a Huszka Jenő, zeneszerző és Szilágyi László, szövegíró közös művét, a Mária Főhadnagyot. Igazi nagyszerű élmény volt, annak fényében is, hogy néhányan a fiatal színészek közül éppen Csíkszereda város szülöttei. Ami még szintén nagyszerű élmény és mindenkinek csak ajánlani tudom az a Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda központjába, a Mikó várba van elhelyezve. Ez egy XXI századbeli igazi, modern felszereltségű múzeum lett, amelyben érintős képernyők, kisfilmek és kedves vezetők várják az odalátogatókat. Van állandó kiállítás, ami a Mikó várról szól és egy másik amely a székely nép gazdag kultúráját és helyi szokásait, életterét mutatja be. Vannak természetesen vándorkiállítások is. A Mikó vár különben egy késő reneszánsz kori, szabályos alaprajzú ó-olaszbástyás várkastély. A várárok maradványaival együtt műemlékként van nyilvántartva. Áthelyezték az előtte álló Petőfi szobrot a park felújítása végett és lebontották azt az ál falat is amelyet a kommunista diktatúra alatt építettek eléje, hogy eltakarják az igazi várat.


Egy könyvbemutatón is részt vettünk Gyergyóditró könyvtárában, ahol a helyi könyvtáros hölgy, nevezetesen Köllő Enikő havi rendszerességgel hív és fogad neves írókat, könyvbemutatók és más magyar kultúraápoló események keretében. Azon a csütörtöki napon Dr Balázs Lajos a székely és a magyar népdal kiváló kutatója, a Csíkszeredai Sapientia egyetem nyugalmazott tanára volt a meghívott, aki néprajzkutatásának eredményeképpen egy sorozatának második könyvét mutatta be. Néprajzi és hagyományok kutatásai eredményeit, írásait hazai és külföldi lapok is kiadják. Kutatásai nyomán készült tavaly az a film, melynek címe Szerelempatak, meglehet nézni a YouTube videó megosztó portálon ingyen. Érdemes.

Természetesen nem hagyhattuk ki a székelyföld legismertebb szakrális helyszínének, Csíksomlyónak a meglátogatását sem, ahol a csíksomlyói Szűz Mária lábánál térdre borulva imádkoztunk a nemzetünkért, a magyarokért és szeretteinkért. A másik szakrális hely az a szülőfalunk, Gyergyóditró nagytemploma, amely a főút mellett található, nehéz elmenni mellette észrevétlenül és egy új, felújított köntösbe várja a hozzá betérőket.

Remélem tudtunk valami olyan újdonsággal is szolgálni és fölkelteni az érdeklődésüket, amelyeknek hasznát vehetik egy következő Erdélyi útjuk során.

Sok életre szóló élménnyel lettünk gazdagabbak és lesznek önök is, ha nyitott szemmel járnak Erdély-országban, veszik a fáradtságot, megállnak olyan helyek előtt, ahol egy pillanatra leróhatják kegyeletüket az régebbi idők nagyszerű magyar emberei előtt és teleszívhatják lelküket eleink hazaszeretetével. MI is ezt tettük és a jövőben is erre törekszünk.

Csibi Lóránd és Simon-Benedek Zsuzsánna
Cleveland 2015. február 3.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Magyarországé a soros elnöki tisztség a Nemzetközi Visegrádi Alapban

visegrad_fund_logo_blue_800Az idei évben Magyarország tölti be a pozsonyi székhelyű Nemzetközi Visegrádi Alap soros elnöki tisztségét. Az ünnepélyes nyitórendezvényt január 27-én tartották Budapesten, melyen együttesen ülésezett a szervezet két fő döntéshozó szerve, a Nagykövetek Tanácsa és a Külügyminiszterek Konferenciája.
A találkozó napirendjén a projekt alapú együttműködés területén időszerűvé vált döntések meghozatala, illetve a Visegrádi Együttműködés jövőjét érintő kérdések szerepeltek. Altusz Kristóf helyettes államtitkár a résztvevőket fogadva méltatta az idén 15 éves fennállását ünneplő Nemzetközi Visegrádi Alap tevékenységét és a közép-európai régió kohéziójának erősítését célzó V4 együttműködés eredményeit, ambícióit.

A Nemzetközi Visegrádi alapot 2000-ben hívták életre a visegrádi országok – Csehország, Magyarország, Szlovákia és Lengyelország – kormányai azzal a céllal, hogy megkönnyítse és támogassa a polgárok és intézmények szorosabb együttműködését nem csak V4-országokban, de a tágabb régióban is. Ide értve különösen a nyugat-balkáni államokat, valamint a Keleti Partnerségben részt vevő országokat.
Az Alap pályázatok útján nyújt támogatásokat kulturális, tudományos és oktatási projektekhez éppúgy, mint a határon átnyúló kapcsolatok fejlesztéséhez, turisztikai és egyéni mobilitási programok megvalósításához.

Az Alap költségvetése – melyhez a tagállamok azonos mértékben járulnak hozzá – kezdetben 5 millió euró volt, amit aztán a kormányok 2014-ben 8 millióra emeltek. A támogatásokért nem kormányzati szervezetek, civil egyesületek, helyi és regionális önkormányzatok, oktatási intézmények de akár gazdasági társaságok, sőt magánszemélyek is folyamodhatnak – a megfelelő pályázati kiírások útján. Ami az Alap szervezeti felépítését illeti: legfőbb döntéshozó szervei a Nagykövetek Tanácsa és a Külügyminiszterek Konferenciája, míg a végrehajtási funkció az ügyvezető igazgatót illeti. Az ügyvezető igazgató jelenleg a szlovák Karla Wursterová.

Felvidék.ma

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Vona: Begyógyítjuk a nemzet sebeit!

Magyarország bajban van, méghozzá nagy bajban. Hazánk egy drámai nemzetközi válság kellős közepén áll, akkor, amikor Magyarország társadalmilag és politikailag is elfáradt – mondta Vona Gábor szombati évértékelőjén.

Vona

A Jobbik elnöke szerint a magyar nemzetet a szabadság szeretete és a bezárkózás jellemzi. Mint mondta, hazánk, a Kárpát-medence, amit ezer éve élünk, számunkra egy földi paradicsom. Ha figyelembe vesszük domborzatát, akkor értjük, miért vagyunk ennyire bezárkózóak: a magyar állam akkor sem hódított, amikor megtehette volna.

„A szabadság szeretete, ez érdekel minket. Nem a hódítás, nem mások kizsákmányolása, hanem az, hogy itthon szabadon éljünk. A szabadság szeretetét a sztyeppék nevelték belénk, a bezárkózás pedig maga a Kárpát-medence”.

Vona Gábor szerint viszont „a világ nem hagy békén minket”. Úgy vélte, a globalizáció és a történelem kettős szorításában egyszerűen nem vehetünk nem tudomást arról, mi zajlik odakint, vagyis, hogy egypólusú, vagy többpólusú világ lesz-e. Szavai szerint el kell dönteni, hova akar eljutni a magyar nemzet. „Az a nemzet, amely alatt én nem tömeget, hanem közösséget értek. A tömeg ugyanis manipulálható, a közösség viszont autonóm, számomra pedig a magyarság egy közösség”.

A Jobbik elnöke arról is beszélt, hogy Fidesz és az MSZP neve háborút jelent: egy “hideg háborúba” kényszerítették az országot, s ők olyanok, mint a mesebeli húsevő róka és a rovarevő holló. Képesek összeveszni egy sajton, amit egyik sem szeret.

Vona Gábor emlékeztetett a kor két legnagyobb külpolitikai válságára, a közel-keleti helyzetre és Ukrajnára. Utóbbi szerinte nem polgárháború, és nem is egy orosz-ukrán konfliktus. Ami ott zajlik, az egy amerikai-orosz háború, aminek csak színtere Ukrajna. Ebben azonban sem Magyarországnak, sem Európának nem kell, s nem szabad szerepet vállalni – közölte.

Úgy vélte, külön Egyesült Államok- és külön Oroszország-politikát kell folytatni. A kormánnyal ellentétben a Jobbik szerint nem Ukrajna területi integritásának védelme a legfontosabb, hanem az ott élő magyarság (illetve a besorozott magyar fiatalok) és hazánk biztonsága.

Ebben a konfliktusban mind az USA, mind Oroszország, nagyon messzire ment – tette hozzá. A pártelnök szerint egy dolgot tehetünk: Ki kell mondanunk, hogy ez nem a mi háborúnk, Magyarország ebből a háborúból nem kér, és a NATO tagság ellenére sem hajlandó háborúzni.

Közjogi és szociális válságban vagyunk

A belpolitikára térve Vona Gábor azt mondta, mára a Fidesz megroggyant. A kétharmados tévedhetetlensége megdőlt, a széljárás teljesen megváltozott. Szerinte Orbán Viktor 2014-es őszi és Gyurcsány 2006-os őszi helyzete igen hasonló: Míg a nyáron mindketten verhetetleneknek tűntek, ősszel már egyáltalán nem. Vona szerint a különbség az, hogy Gyurcsány kapkodni kezdett, Orbán viszont taktikusabb, ő kivár.

Vona Gábor szerint a tüntetések inkább következményei a Fidesz válságának, nem okozói. Ezek a demonstrációk azonban mára teljesen kiüresedtek, vezetőik hiteltelenek. Emlékeztetett: ma már egyértelmű, hogy ezen “civileknek” annyi közük van a civilséghez, mint a Boko Haramnak az éjféli misékhez.

A nemzeti párt vezetője azt mondta, az országnak nemcsak a Fidesz-rendszer a problémája, hanem az egész elmúlt 25 év. „Az egész 25 évet kell leváltani, hiszen a Fidesz nem a Gyurcsány-rendszer megszüntetője, hanem annak megkoronázója, Orbán Viktor ezért egy megbukott rendszer megbukott miniszterelnöke”. Vona Gábor szerint sem Gyurcsány Ferenc szélsőséges liberalizmusára, sem pedig Orbán Viktor illiberalizmusára nincs szükség.

Sok mindenről kell vitázni

A Jobbik elnöke szerint olyan döntő kérdéseket kell megvitatni, mint például, hogy legyen-e kétkamarás Országgyűlés, csak pártokra akarjuk-e alapozni a közjogi rendszert, legyen-e általános választójog, valóban minden érték egyenlő-e, és megengedhető-e, hogy államtitkári szinten egész ágazatok tűnjenek el, vagy kell-e esküdtszék. Olyan kérdéseket kell megtárgyalni, mint például az élelmiszer önrendelkezés, a EU-csatlakozási szerződés újratárgyalása, az egykulcsos adó, a segélyek szociális kártyán történő folyósítása, vagy hogy a kisebbség elfogadja-e a többségi normákat.

Aláírásgyűjtésbe kezdenek

Vona Gábor azt mondta, Magyarországon számos értékes és fontos kérdést lehet feltenni, de mindaddig, amíg az MSZP és Fidesz “hideg háborúja” folyik, ezeket még feltenni sem lehet, megvitatni pedig végképp nem. Bejelentette, hogy a Jobbik ezért februártól országos aláírásgyűjtésbe kezd, hogy 40 év munkaviszony után a férfiak is nyugdíjba vonulhassanak, hogy minden háztartásban legyen ingyenes internet bizonyos sávszélességig, és hogy hazánk semleges maradjon a harcok alól.

A pártelnök szerint nemcsak a rendszer, a társadalom is elfáradt. Az országot ezért nem felforgatni kell, hanem felemelni. Álláspontja szerint „elég volt a hideg háborúból, a jakobinus leszámolásokból”. Emberségre és igazságosságra van szüksége ennek az országnak, ezért a Jobbiknak higgadtnak, empatikusnak, de határozottnak kell lennie.

Radikális program

Beszédében az elnök azt mondta, programjuk továbbra is radikális, ez nem változott. De törekedniük kell a nemzet sebeinek begyógyítására, s bár a békéhez vezető út kacskaringós, rögös és nehéz, de el kell indulni. Mint mondta, nem lehet úgy működtetni egy országot, hogy a vezetői soha nem mondanak igazat. Magyarországon 25 éve a politikai kommunikáció nem más, mint hazugság. Nem véletlenül hazudnak a politikusaink, hanem tudatosan – fogalmazott.

A szombati rendezvényen a Jobbik és pártalapítványa, a Gyarapodó Magyarországért Alapítvány által életre hívott Pongrátz Gergely Érdemkeresztet nem más vehette át, mint Ángyán József egyetemi tanár, volt országgyűlési képviselő és államtitkár, aki a földmutyizás után hagyta faképnél a Fideszt.

Szerinte a „Fidesz mint jobboldal, az MSZP mint baloldal” közti törésvonal valójában egy hamis törésvonal, s az ennek mentén vívott hamis küzdelmekbe már belefáradt a társadalom. „A mi célunk nem egy hamis béke, hanem őszinte szembenézés a problémákkal, a politika és az emberek egymásra találása”.

Vona Gábor szerint az MSZP egy gyenge, „éjjeliőr államot” hozna létre, a Fidesz pedig egy erőszakos, mindenbe beleszóló államot. A Jobbik egyiket sem akarja: „Erős államot akarunk, amely nem a polgáraival szemben erős, hanem a polgáraiért” – tette hozzá.

Kérdések és válaszok

Vona Gábor szerint három olyan kérdés létezik, amit fel kell tennünk magunknak:

– Függetlenségpárti, vagy unionisták vagyunk,
– emberközpontú, vagy profitközpontú gazdaságot építünk-e,
– érdemelvű, vagy érdekelvű társadalmat építünk-e?

A Jobbik mindhárom kérdésben egyértelmű választ ad: függetlenségi, emberközpontú, és érdemelvű.

Ha van értelme, lesz nyugati nyitás

Úgy vélte, Európa ma kulturálisan, erkölcsileg és gazdaságilag is egy csődhalmaz. De az új erők felelőssége, hogy új Európa építéséhez segédkezzenek. „A Jobbik az emberközpontúság pártján áll. A kritikánk nem Európa-ellenesség, hanem Európa-barátság. Ha sikerült Európát megújítani, akkor abban mi is helyet kérünk. Ha van értelme, akkor lesz nyugati nyitás”.

A bevándorlás kapcsán emlékeztetett: a Fidesz ezt a témát is “lenyúlta” tőlük, ám a kormánypártot nem a megoldás érdekli, csak a kommunikáció. Ez Vona szerint nem más, mint felelőtlen politizálás. „Európa megtelt, mi viszont ragaszkodunk a saját kultúránkhoz, ahhoz, amit nekünk a Jóisten kimért. Magyarország a magyaroké, és Magyarország egy keresztény ország, amíg én élek, ezért fogok küzdeni” – jelentette ki.

Ki küzd a középosztályért?

Hazánk szociális helyzetére térve azt mondta, az MSZP a „nyomor vámszedője”, mely a lelke mélyén soha nem akart középosztályt, mert ez azt jelenté, soha többé nem lenne MSZP. Eközben a Fidesz látszólag építene, csak nem mindegy, hogyan teszi. Jelenleg ugyanis pártérdekek alapján osztogat pozíciókat, és fentről lefelé épít egy szűk, de számára megbízható kört.

A Jobbik ezzel szemben lentről felfelé, a lecsúszó középosztályt megmentve és felemelve teremtené újra. „Látom, ahogyan a magyar politikusok elszakadtak a valóságtól, az országtól. De hiszek benne, hogy igenis lehet tisztességesen Magyarországon politizálni” – jegyezte meg.

Vona Gábor szerint ma a korrupció és a politikusok önteltsége ellen kell küzdeni a leginkább. A Jobbik szerepe, hogy példamutatást tegyen arról, a közéleti szerep szolgálat, és nem uralkodás az emberek felett.

Éppen ezért a Jobbik képviselői nem élnek a mentelmi jogukkal, nincs és nem is lesz „visszaosztás”, ugyanis csak az fog számítani, ki mennyire tisztességes. A Jobbik képviselői nyilvánosságra hozzák a velük egy háztartásban élők vagyonnyilatkozatát és állampolgárságát is.

Az Önkéntesség éve

Vona bejelentette, hogy a nemzeti párt meghirdeti az Önkéntesség évét, vagyis a rászorulók, szegények és idős emberek megsegítését, és az ezzel járó karitatív munkát. „Nem tudunk mindenkin segíteni, de mindenki tud segíteni. Azokat várjuk első körben, akik segíteni tudnak másokon, mert rájuk most nagy a szükség. A vezényszó az lesz: gyertek utánunk” – mondta.

Mindebben a Jobbik országgyűlési képviselői élen akarnak járni, ezért minden képviselőjük havonta egy napot karitatív munkával tölt majd el. Emellett a párt politikusai fizetésük tíz százalékát egy karitatív szervezetnek ajánlják fel, s ez kötelező lesz minden képviselőnek.

„Ez lesz 2015 legfontosabb célja: apró fényeket gyújtogatni, abban bízva, hogy a pozitív példa is ragadós lehet. Magyarként, egy emberként és közösségként kell építkeznünk” – fogalmazott a Jobbik elnöke.

YouTube player
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Új bevándorlási rendszerről vitáznak Németországban

Németországban egyre több politikus szorgalmazza egy új bevándorlási rendszer kidolgozását, január első napjaiban a konzervatívok, a szociáldemokraták és az ellenzéki Zöldek részéről is felvetették, hogy társadalmi vitára és egy új törvény megalkotására van szükség.

 németországi-bevándorlok

Elsőként a konzervatív CDU főtitkára, Peter Tauber állt elő egy javaslattal, miszerint az eddiginél jóval szélesebb körű társadalmi diskurzust kell folytatni a bevándorlásról, majd jogszabállyá kell formálni a tanulságokat. A politikus szerint a németek “még nem gondolták végig, mi szükséges ahhoz, hogy sikeres bevándorlási célország” legyen a hazájuk.

Németországnak nem csak munkavállalókra van szüksége, akik egy ideig dolgoznak, majd a következő gazdasági válság idején továbbállnak, hanem olyan emberekre, akik “tudnak és akarnak tartósan felelősséget vállalni” az országért. Ezért ki kell kidolgozni egy törvényt arról, hogy milyen “képességekkel, képzettséggel és országépítő elkötelezettséggel kell rendelkezniük a bevándorlóknak, akik németté akarnak válni” – fejtette ki a CDU főtitkára.

Politikai elemzők szerint Peter Tabuer valószínűleg a párt elnökével, Angela Merkel kancellárral egyeztetve nyitotta meg a vitát, a felvetés célja pedig az lehet, hogy feltérképezzék a konzervatív táboron belüli erővonalakat és megpróbálják mederbe terelni a bevándorlás szigorú korlátozását követelő Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) mozgalom megjelenése révén kibontakozó társadalmi diskurzust.

A konzervatív táborban többen rögtön elutasították a CDU-főtitkár csütörtöki javaslatát. “Nem azt mondom, hogy elvetem a bevándorlási törvény ötletét, hanem azt, hogy már van ilyen törvényünk” – így nyilatkozott például a párt egyik legtekintélyesebb politikusa, Thomas de Maiziere belügyminiszter pénteken. A CDU testvérpártjának, az CSU-nak az elnöke, Horst Seehofer bajor miniszterelnök pedig azt mondta, hogy nincs szükség új jogszabályra, mert az EU-s és az EU-n kívüli állampolgárok németországi munkavállalására, valamint a menekültügyre vonatkozó előírások kellőképpen szabályozzák a területet. Erre az álláspontra helyezkedett az egyik vezető gazdasági érdekképviselet, a német ipari és kereskedelmi kamarák szövetségének (DIHK) elnöke, Eric Schweitzer is, aki szerint “felesleges” tovább szabályozni a bevándorlást.

Ugyanakkor a CDU más képviselői, köztük Annegret Kramp-Karrenbauer Saar-vidéki tartományi kormányfő és a német gazdaság legfontosabb bázisát jelentő középvállalati szektor érdekeinek képviseletét felvállaló CDU-s tagozat vezetője, Carsten Linnemann üdvözölték a javaslatot. A jelenlegi szabályozási környezet zavaros, hiszen “emitt néhány előírás a diákoknak, amott pedig néhány a befektetőknek szól, míg egyes szabályok a munkavállalókra, más szabályok a munkavállalók családtagjaira vonatkoznak” – mondta Linnemann, aki szerint hasznos lenne a rendelkezéseket új rendszerbe szervezni.

Az ellenzéki Zöldek és a CDU/CSU-val kormányzó szociáldemokraták (SPD) is támogatják a felvetést. Az SPD szerint legkésőbb a ciklus végére, 2017-re el kell készíteni az új bevándorlási törvényt, amelynek kidolgozása során figyelembe kell venni, hogy a bevándorlás “gazdasági szükségszerűség”, hiszen az elöregedés miatt évente 400 ezer ember lép ki a munkaerőpiacról, akiket szükséges pótolni – mondta Thomas Oppermann, az SPD frakcióvezetője. A baloldali politikus a Pegidára utalva annak a véleményének adott hangot, hogy a német társadalom jólétét fenyegeti az, aki be akarja zárni az ország kapuit a bevándorlók előtt.

Angela Merkel egyelőre nem foglalt állást egyértelműen a javasolt új bevándorlási törvény ügyében. A pártelnök-kancellár szombaton a CDU vezető testületeinek hamburgi értekezlete után tett nyilatkozatában azt mondta, hogy létezik ugyan egy sor jogszabály, de “tovább kell folytatni a vitát” a bevándorlás kérdéséről, és meg kell vizsgálni, hogy mennyire készült fel Németország a fenyegető munkaerőhiány kezelésére.

Németország az Egyesült Államok után a második számú bevándorlási célország a fejlett ipari államokat összefogó Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországai közül. Az OECD decemberben megjelent adatai szerint 2013-ban tovább emelkedett a bevándorlási hullám, 465 ezer ember telepedett le tartósan Németországban, ami a kétszerese a világgazdasági válság előtti utolsó évben, 2007-ben regisztrált szintnek. A bevándorlók háromnegyede valamely európai országból érkezett.
A külföldi állampolgárok száma 2013 végén 6,2 millió volt Németországban, a bevándorló családból származó, de német állampolgársággal rendelkezők száma pedig 10,1 millió, vagyis nagyjából minden ötödik ember bevándorló hátterű a 80,5 milliós országban.

MTI / hirhatar.com

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Filmtudományi mesterszakot indít a Sapientia tudományegyetem

Filmtudományi mesterszakot indít a 2015/2016-os tanévtől Kolozsváron a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – jelentette be egy szerdai sajtótájékoztatón Tonk Márton, az egyetem Természettudományi és Művészeti Karának a dékánja.

filmrendezes_001-620x330

A mesteri képzés elindításához az egyetem a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemmel közösen igényelte és kapta meg az akkreditációt. A következő tanévben 15 diáknak nyílik lehetősége arra, hogy a hároméves filmes alapképzés után mesterszakon folytassa Kolozsváron a tanulmányait.
Pethő Ágnes, a média tanszék vezetője szerint nagy szükség volt a mesterszakra, hiszen az egyetem alapképzését elvégző diákok eddig Magyarországon, de esetenként Németországban vagy Angliában folytatták a tanulmányaikat. Magyar nyelvű filmes mesterképzés eddig nem létezett Erdélyben.
Tonk Márton az MTI kérdésére elmondta: az egyetem filmes technikája folyamatosan használatban van. Pályázatokkal és a technika alkalmankénti bérbe adásával tudják teljesíteni azt a szerződésben vállalt kötelességüket, hogy a működési költségek negyedrészét maguk teremtsék elő. A dékán azt is elmondta, hogy az elmúlt években megnőtt azoknak a magyarországi fiataloknak a száma, akik a Sapientia kolozsvári karán tanulnak, de a jelenség nem vált tömegessé. Hozzátette, egyelőre nem kell attól tartani, hogy a magyar állam által fenntartott intézményből kiszorulnának az erdélyi diákok.

Forrás: mti.hu / karpatalja.ma

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Görög kormányalakítás – A nemzetközi sajtó szerint nagy munka vár Cipraszra

Alexis Tsipras
Alexis Tsipras
Alexis Tsipras

Herkulesi munka vár Görögországban a választási győzelem után Alekszisz Cipraszra, a baloldali Sziriza párt vezetőjére a La Croix című francia katolikus napilap szerint: stabil koalíciót kell létrehoznia, meg kell reformálnia Görögországot és újra kell tárgyalnia az államadósságot. A lap szerint hatalmas reményeket jelent Ciprasz, aki “valódi politikai tehetségnek tűnik, beleértve kompromisszumteremtő képességét”.

A Libération szerint az a fő kérdés, hogy Ciprasz milyen megoldást fog javasolni Európának. A francia baloldali lap szerint az adósságeltörlés kérésében nincs “semmi extravagáns”, és Európának jó lenne megértenie, hogy Görögország érdeke az ő érdeke is, “minden kompromisszumot kíván”.
Ennek a kompromisszumnak a lehetőségeit vizsgálta kedden több más francia újság is. A Les Échos című gazdasági lap szerint Ciprasz “negatív üzenetet” küldött azzal, hogy koalícióra lépett a Független Görögök (ANEL) nevű jobboldali, szuverenista párttal. Az újság elítéli ezt a “természetellenes szövetséget egy nyíltan bevándorlóellenes és euroszkeptikus beszédmódot folytató párttal, amely köztudottan nagyon közel áll az ortodox egyházhoz és retrográd az erkölcsök kérdésében”. A balliberális Le Monde szerint is aggodalomra ad okot a koalíció egy olyan párttal, amely “semmilyen rágalmazó kijelentéstől nem riad vissza”.
Szlovákiában az összes vezető lap bő terjedelmű összeállításokban foglalkozott a görög választás lehetséges következményeivel. A Hospodárské Noviny című gazdasági-közéleti napilap Szlovákiát veszélyezteti a bazi nagy görög lagzi számlája című vezércikkében emlékeztetett arra, hogy a görög adósság rendezésének forgatókönyve váltotta ki Szlovákia történetének egyik legjelentősebb politikai válságát, amely 2012-ben Iveta Radicová kormányának bukásához vezetett. A mértékadó pozsonyi lap Fogadj örökbe egy görögöt című kommentárjában leszögezte: ha a görög választások győztese megvalósítja ígéreteit, “Görögország számára már nem lesz segítség.”
Hasonlóképpen vélekedik a liberális Sme, amely szerint Ciprasz az államcsődtől sem hátrál meg. Másik írásában ugyanakkor ugyanez a lap leszögezte: ígéreteinek teljesítésével a Sziriza “végleg elsüllyeszti” Görögországot.
Tartós bizonytalanságra ítélték Európát a görögök címmel jelentetett meg kommentárelemeket is tartalmazó cikket a független, pozsonyi Pravda, amely rámutat: Athén az elmúlt 5 év alatt csaknem ötödére csökkentette közkiadásainak deficitjét, ugyanakkor a gazdaság szűkülése miatt GDP-arányos adóssága tetemesen nőtt.
Izraelben a Háárec című újságban megjelenő cikkek tanúsága szerint ellentmondásosan fogadták a Sziriza győzelmét.
Arie Mekel – aki 2010 és 2014 között Izrael athéni nagykövete volt – arról írt, hogy óvatos aggodalommal tekint az eseményekre, attól tartva, hogy a baloldal győzelme negatív irányban befolyásolhatja Izrael és Görögország kapcsolatát, amely az utóbbi években komoly fejlődésnek indult.
Mint megjegyezte, a Sziriza egyes tagszervezetei Izrael-ellenes tüntetéseket szerveztek nyáron a gázai hadművelet idején, sőt egyik képviselőjük, a védelmi miniszteri tisztségre esélyes Teodorisz Dricasz részt vett az egyik gázai blokádtörő flottillában.
Ugyanakkor izraeli szempontból bizakodásra adhat okot, hogy Ciprasz, az új kormányfő találkozott Simon Peresszel még annak államelnöksége idején Athénban, s beszélgetésük a jelen lévő Mekel szerint kiváló légkörben zajlott. A Sziriza vezetői olykor bírálják az izraeli politikát, de az antiszemitizmust hevesen ellenzik – áll a cikkben.
Avirama Golán elemző – szintén a Háárecben – egyértelműen örömmel fogadta a görög változást. Szerinte a Sziriza nem tekinthető radikálisnak vagy Európa-ellenesnek, hanem – mint győzelmi beszédükben elhangzott – a párt “a bizalom, a tisztelet, a szolidaritás és a felelősség” baloldali koalíciója.
Golán szerint Görögországban “nem kevesebb, mint forradalom történt”, hasonló az 1936-oshoz, bár az akkor alakult kormányt nyolc hónappal később a király feloszlatta, és diktatúra következett.
A szerző szerint azóta “korrupt oligarcha elitek uralkodnak”, amelyek látszólag baloldali kormányok kezéből jobboldaliak kezébe játsszák át a hatalmat, de az valójában néhány család, hajómágnások és tőkések kezében összpontosult.
A 79 éve tartó korrupció Golán olvasatában két szörnyű tragédiát eredményezett: a náci megszállás utáni polgárháborút és a katonai kormányzat uralmát. Mint írta, a görög politikusok aranykanállal a szájukban születtek, külföldön taníttatták őket, és a hatalomba újra és újra visszatérve kényelmes állásokat biztosítottak egymásnak, valamint gálánsan jutalmazták híveiket, miközben nem fizettek adót az államnak.
Ezért az új kormány első intézkedéseivel átalakítja az adórendszert a privilegizált csoportok, köztük az egyház ellenében.
“Európa új valóságra ébredt, amire pánikkal válaszolhat. A régi pártok összeomlása összezavarhatja az európai intézményrendszert, de ami történt, az érdekes, és kihívást jelent”- vélekedik Avirama Golán. Szerinte “az európai tőkés rezsimet megfélemlíti a Sziriza megválasztása, ők ugyanis elégedettek voltak a görögök megsarcolásával, akik egy fillért sem láttak a milliárdokból, amelyekkel országuk a Deutsche Banknak tartozik”.
“Európának meg kell értenie, hogy belül a kormányzati korrupció és kívül a keménykezű trojka kétségbeesésbe taszította a görögöket” – értékelte a történteket az izraeli szerző.

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Mécs Lászlóra emlékeztek Léván

A Reviczky Házban került a sor a Lévai Szent László Kör és a Reviczky Társulás közös rendezésében a 120 éve született híres papköltőnk, Mécs László tiszteletére rendezett verses emlékműsorra.
51339
A nagy számban megjelent közönséget január 20-án a Lévai Szent László Kör elnöke köszöntötte, előadótársai, a Magyar Versmondók Egyesületének Radnóti-díjával kitüntetett Újváry László és a lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium tehetséges versmondója Papp Kitti nevében is.
Az esemény lelkiekben a Miatyánk közös elimádkozásával kezdődött, melyet Gába Zsuzsanna nyugalmazott zenetanárnő lélekhez szóló zongorajátéka követett. Majd kezdetét vette az emlékműsor, melynek fonalát Mécs László páratlan életútját bemutató vetített előadás képezte. Ennek keretében a Lévai Szent László Kör elnökétől időrendben megismerhettük Mécs László életrajzát, költészetét, páratlan vándor-lantos misszióját és a premontrei atyát, aki minden megnyilvánulásával az evangéliumot hirdette, vitte el a remény és a lelki megújulás mindenkori lehetőségének örömhírét a Kárpát-medencében, de még messze azon túl is.

Az elhangzott versek sora mi mással is kezdődhetett, mint Mécs László „Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!” című csodálatos költeményével Újváry László megható tolmácsolásában. A vers elhangzása előtt Laci bácsi a megjelentekkel megosztotta Mécs Lászlóval való személyes találkozása élményének emlékét. Az 1943/44-es tanév végén az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium diákjaként volt részese annak a gimnáziumi tanulók számára rendezett szavalóestnek, amelyen papköltőnk szerepelt. Olyan hatással voltak rá Mécs László versei és előadásmódja, hogy úgy érzi, azon a délutánon lett a versmondás szerelmese. (S mi lett e felejthetetlen élmény eredménye? Újváry Laci bácsink szinte megszámlálhatatlan gyermeket vezetett be a versmondás szépséges titkaiba, számos országos győztes versmondó felkészítő tanára és a versmondás népszerűsítésében kifejtett több évtizedes munkájának elismeréseként a legrangosabb magyarországi és szlovákiai kulturális és pedagógia díjak megbecsült tulajdonosa.).

Majd Papp Kitti és Laci bácsi lebilincselő előadásában további szebbnél szebb Mécs László vers gazdagította az életrajzi előadást, mint a Vád- és védőbeszéd, Két orralógató aszkéta, A gyermek játszani akart, Kóborló elődöm, Civis Romanus sum, Minden magyar vadásszon, Magyar Madonna. A szép versek és azok mesteri előadása sok hallgató szemébe csalt könnyeket. Az emlékműsort, mintegy útravalót adva a megjelenteknek a költő Fényt hagyni magunk után! című verse zárta Újváry László remek tolmácsolásában. A lelkes közönség az emlékműsor szereplőinek vastapssal köszönte meg a délutánt.

Ezt követően a hallgatóság soraiból Dr. Sándor Károly református lelkész osztotta meg a jelenlevőkkel az idős Mécs Lászlónál Duka Zólyomi Norbert társaságában 1972-ben tett pannonhalmi látogatásának élményét. Reméljük, hogy az eseménnyel sikerült ráirányítanunk a figyelmet Mécs Lászlónak az evangéliumból fakadó csodálatos költészetére.
Az emlékműsor érdekessége volt, hogy külön figyelmet szentelt Mécs László és Léva kapcsolatának. Mint megtudtuk, az előadó eddigi kutatásai alapján Mécs László legalább három alkalommal is tartott nagysikerű előadóestet Léván.
Első alkalommal 1923-ban, melyre a lévai Bars hetilap 1924. november 23-i számában találunk utalást, mikor ezt olvassuk: „Közönségünk még most is szeretettel és örömmel gondol vissza Mécs László múlt évi nagysikerű estélyére.”

Második alkalommal 1924. november 29-én járt Léván a „Felvidék Regőse”. Délelőtt a lévai zárdaiskola kedves nővér tanítóinak és a nagyobb leánytanulóknak szavalta el saját verseit, majd este a lévai városi színházban a helyi kaszinó téli kultúrestjén lépett fel Kéthelyiné Wakots Margit operaénekesnő és Cziczka Angéla lévai zongoraművész társaságában. Az eseményről a Bars hetilap 1924. december 7-i száma többek között ezt írta: „… Utána Ady követőinek egyik legkimagaslóbb alakja, Mécs László szavalt. Diadalútjának mindég kedvenc állomáshelye Léva, ahol hatalmas költői erejével megdöbbentően átérzett előadó művészetével nevét örökre belevéste a megdobbant szívekbe. Mélységes áhítat, mint valami varázsos igézet tartotta fogva a mindinkább megértőbb lelkes közönséget. Költeményeiben mélységes gondolatai, lelki érzéseinek fenséges ereje fiatalságának minden varázsa visszatükröződik, benne tobzódik, lüktet, él.
A szavak színesen, örömet, szenvedést, kínt festve áradnak, nagy kifejező erővel hatva, szinte száguldanak végig a hallgatóság lelkesedéseinek lázhullámain. Érezzük, hogy az elhivatottság, az isteni küldetés emelte őt olyan magasra – ahol most áll. Ő a szeretet, a jóság krisztusi apostola. Mindenfele szerteszórja a megértés, a hit, a bízó remény életerős csíráit, hogy az emberi érzések legvirulóbb olajága hozzon békét a megkínzott szíveknek. Nagyhatású költeményei: Hajnali harangszó, Rohanás a tavaszba, rabszolgák énekelnek, Ballada a szépségről, a férfitypusokat festő költeményei: Floridor, Jónás próféta, megláttam a férfit stb. stb. …. A kultúrest után közvacsora volt, melyen a viruló tavasz és a kedves melankóliájú ősz Mécs László és a Léván elő Kersék János magyaros szeretettel köszöntötték egymást”. (Megjegyzés: 1924-ben az országos hírű lévai költő, Kersék János 55, míg Mécs László 29 éves volt.)

Mécs László következő, számunkra ismert lévai fellépésére az 1938. július 29-31 között a Prohászka Körök Léván megtartott VII. országos nagygyűlése keretében 1938. július 30-án a helyi Denk Szálló nagytermében 20:30 órai kezdettel megrendezett nagyszabású kultúresten került sor. Az eseményről többek között a helyi Bars hetilap 1938. augusztus 7-i száma a következőket közölte: „ … Majd hatalmas tapsorkán közepette Mécs László jelent meg a színpadon. Közvetlen hangon emlékezett meg arról, hogy 14 év előtt innen indult el szavalóművészete. Lévai „parancsra” állt a „világot jelentő” deszkákra. A bensőséges visszaemlékezés után a költő elárasztotta művészetének csillogó drágaságaival a lelkével figyelő hallgatóságot, amely szűnni nem akaró zúgó tapsaival újabb és újabb verseket követelt a költőtől, és a költő nem volt fukar, az őt annyira szerető lévai magyarsággal szemben. …. A magas színvonalú műsort Mécs László szavalatai fejezték be, a közönség alig akarta őt a színpadról leengedni.”

Azt itt idézett korabeli sorok arra engednek következtetni, hogy felismerve Mécs László kivételes előadóművészetét, az ő 1923-as vándor-lantos útjának elindításában a lévai magyar kultúrköröknek nagy szerepe volt.

Az eseményről készült fotógaléria ITT tekinthető meg.

Felvidék.ma

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Szijjártó: az Egyesült Államokkal folytatott együttműködés komoly szerepet játszik a magyar gazdaság növekedésében

Colleen Bell, az Egyesült Államok budapesti nagykövete és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Alcoa-Köfém Kft. új üzemcsarnokának avatásán Székesfehérváron (fotó: MTI)
Colleen Bell, az Egyesült Államok budapesti nagykövete és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Alcoa-Köfém Kft. új üzemcsarnokának avatásán Székesfehérváron (fotó: MTI)
Colleen Bell, az Egyesült Államok budapesti nagykövete és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Alcoa-Köfém Kft. új üzemcsarnokának avatásán Székesfehérváron (fotó: MTI)

Magyarország és az Egyesült Államok gazdasági együttműködése kiemelkedően fontos szerepet játszik a magyar gazdaság teljesítményének folyamatos növekedésében – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, az Alcoa Magyarország új, több mint 3 milliárd forintos beruházással elkészült székesfehérvári keréktermék-gyártó üzemének avatásán.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarország kereskedelmi forgalma a tavalyi év első 10 hónapjában 12 százalékot meghaladóan nőtt, a magyar export ugyanebben az időszakban 24,6 százalékkal emelkedett az Egyesült Államok irányába. Ma már 1750 amerikai vállalat működik Magyarországon, mintegy 90 ezer munkavállalót foglalkoztatnak – tette hozzá.

Úgy vélte, az Alcoa új beruházásával a magyar-amerikai gazdasági együttműködés sikertörténetének újabb fejezete indul.

Colleen Bell az Egyesület Államok budapesti nagykövete hangsúlyozta: az üzemcsarnok létesítése is alátámasztja az erős kereskedelmi kapcsolatok meglétét az Egyesült Államok és Magyarország között. (MTI)

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Cserkész Rádió – 2015. február 1-i adása

Szabados Zsuzsi, Szentkirályi Hanna és Gyermán Mónika, clevelandi cserkészlányok Magyarországon tanultak.

A tartalomból:

  • Vezetőképző hétvégéről beszámol Pigniczky Eszti és Globits Zsuzsi
  • Cserkész téli kirándulásokról beszámol Gyermán Mónika és Szigeti Mátyás
  • Szentkirályi Hanna magyarországi tanulmányi útjáról számol be
  • Februári cserkész hirdetések

 

Szabados Zsuzsi, Szentkirályi Hanna és Gyermán Mónika, clevelandi cserkészlányok Magyarországon tanultak.
Szabados Zsuzsi, Szentkirályi Hanna és Gyermán Mónika, clevelandi cserkészlányok Magyarországon tanultak.
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,421FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe