Főoldal Blog Page 1039

Farsangi fán rendelés

fánkrendelés

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Katolikus egyház 2015. január 11-i adása

Keresztelő János a bűnbánat keresztségét hirdette a népnek. Jézus is eljött – bár bűn nélkül való volt -, hogy megkeresztelkedjék a Jordan vizében. Ezzel példát adott arra, hogy az alázatosság és a bűnbánat által nyerhetjük el a lelki megújulást és lehetünk kedvesek Isten előtt.

Igét hirdet Fr. Antal András plébános, a clevelandi Kelet-oldali Szent Erzsébet Katolikus Templomból.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Házi kenyér 5 perc alatt – dagasztás, kelesztés nélkül!

Öt perc a munka, harminc perc sütés, és már ott gőzölög az asztalon az írek mesés kenyere! Nagyon jó kis aduász arra az esetre is, ha elfogy a kenyér, vagy nincs kedvünk boltba menni, mert rossz az idő.

Nem egyszer találkoztam már a dagasztás nélküli kenyérrel különböző blogokon, de megmondom őszintén az, hogy valamit nem kell dagasztani, önmagában enyhén szólva kevés, ha azt nézzük, hogy 12 órát kell pihentetni a tésztát, aztán további egy órát, meg a tálat melegíteni még húsz percig.  Na ez nem az a recept! Hanem az, ami ötperces munkával kezdődik és harminc percnyi láblógatás után ropogósra sült kenyérrel ért véget. Méghozzá az írek híres szódás kenyerével, aminek a héja kopogós-ropogós, és aranybarna. Ezt a kérget azonban nem kell tépnünk, könnyű harapni, a belseje pedig puha és lyukacsos…
A mennyiségeket kétféle módon fogom megadni, egyszer dekában, másodszor pedig a kefir poharával mérve azoknak, akiknek nincs kedvük mérlegezni.

hazikenyerHozzávalók:

  • 50 dkg finomliszt (5 enyhén púpozott pohár liszt)
  • 1 teáskanál só
  • 1 teáskanál cukor
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 2 pohár kefir vagy natúr joghurt (150 g-os)
  • 2 dl víz (1 pohár víz)

Elkészítése:

A sütőt 200 fokra kapcsoljuk! A száraz hozzávalókat egy keverőtálba szórjuk, majd a közepébe beleöntjük a kefirt és a vizet. Kézzel olyan tessék-lássék módra összedolgozzuk, tényleg csak nagyjából, ahogyan a képen is látszik.
A lényeg, hogy egy lágy tésztát kapjunk, amit végül nagyjából kerekre igazgatunk és egyszerűen beleemeljük egy sütőpapírral kibélelt jénaiba. Most jön a kozmetikázás: vizes kézzel a tetejét elsimogatjuk, hogy picit simább legyen, majd késsel bevágjuk keresztalakban.
Már mehet is a sütőbe, ahonnan bő harminc perc múlva illatozó, aranyszínre sült formában emelhetjük ki és tehetjük az asztalra legnagyobb örömünkre

Jó étvágyat!

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Hamarosan ismét ehetnek pékárut a lisztérzékenyek

Egy újonnan kifejlesztett oltóanyag megakadályozza, hogy a lisztérzékenyek szervezetében allergiás reakciót váltsanak ki a kenyér fő összetevői, így érintettek tízezrei állhatnak át a körülményes diétáról a hétköznapi étrendre.

magoszsomle_m

A forradalmi injekciót a glutén-intolerancia kezelésére alkották meg, amely a cölikáliának is nevezett lisztérzékenység leggyakoribb oka. Magyarországon becslések szerint a népesség 1-2 százaléka szenved ennek valamilyen formájától, ám csupán körülbelül egytizede fordul orvoshoz. Súlyos lisztérzékenység esetén a beteg nem fogyaszthat semmi olyat, amiben glutén található. Ez az anyag a búza, a rozs és az árpa magjában lévő két fehérje, a gliadin és a glutenin keveréke.

Bár elsődleges gabonaforrásunk a kenyér, valójában az élelmiszerek nagy részében megtalálható, úgymint a tésztákban, a süteményekben, a kekszekben, a halrudacskákban, a kolbászban vagy a leveskockákban. A cölikália jelentősen rontja tehát az életminőséget, ráadásul növeli a csontritkulás, a meddőség és a bélrák kockázatát, amennyiben a páciens nem tartja be a táplálkozásra vonatkozó előírásokat. Ez annak tudható be, hogy a glutén károsítja a vékonybél belső falán elhelyezkedő apró csillókat, amelyek sérülés esetén gyulladt állapotba kerülnek, és más tápanyagok felszívódásában sem tudnak segíteni.

Nem támad a szervezet

A NexVax2 névre keresztelt vakcina azonban „újraprogramozza” az emberi immunrendszert, így az nem ad ilyen szélsőséges választ a gabonafélékből származó fehérjére. Maga az oltóanyag olyan apró fehérjerészecskéket tartalmaz, amelyek a túlzott védekezési mechanizmusért felelősek. Kicsiny méretüknél fogva viszont nem kényszerítik „támadásra” a szervezetet, ezáltal a dózis növelése mellett fokozatos hozzászokás figyelhető meg. A betegek között akad olyan, aki több mint egy évtizedig is lisztérzékenységgel él anélkül, hogy tisztában lenne panaszainak kiváltójával. Jellegzetes tünet a gabonafélék fogyasztása után néhány órán belül bekövetkező hasmenés és hányás, ami több napon át tarthat. A glutén-intolerancia döntően genetikai eredetű: tízből kilenc érintett hordoz egy bizonyos HLA-DQ2 gént.

Hamarosan ehetnek gluténtartalmú árut  

A tudósok a NexWax2 megalkotásához föltérképezték, hogy a glutén 3000 proteinrészecskéje közül melyek ártalmasak a cölikáliások szervezetére nézve. Sikerült leszűkíteni a kört háromféle fehérjetípusra, mely csaknem az összes válaszreakcióért felelős. Laboratóriumi kísérletek során bebizonyosodott, hogy a vakcina alkalmazása elősegíti a tolerancia kialakulását. Jelenleg további, több mint száz beteg bevonásával folynak vizsgálatok az Amerikai Egyesült Államokban, Ausztráliában és Új-Zélandon, hogy kiderüljön, tényleg sikerült-e megtalálni a lisztérzékenység gyógymódját. A gyártó azt reméli, hogy 3-4 éven belül piacra kerülhet a termék.

(Medipress) /semmelweisfigyelo.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A külhoni magyarokról beszélt az óévet értékelve Kövér László és Potápi Árpád János

A külhoni magyarok megvédését nevezte a nemzetpolitika egyik legfontosabb feladatának és céljának 2014-ben az óévet értékelve Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

A kárpátaljai magyarok biztonságának garantálása kihívás volt az elmúlt évben, mondta Kövér László, aki szerint itthon mindenkinek tudatosítania kell, hogy ők olyan országban élnek, amelyik hadban áll, és ahol bármikor besorozhatják az embereket.

A házelnök az ukrajnai helyzet mellett a Romániában élő magyarok gondjairól szólva kiemelte a jelképhasználattal kapcsolatos konfliktusokat. Azt mondta: állandó problémák vannak a székely zászló használatából, s most már ott tartunk, hogy azért is büntetést szabnak ki, mert valaki elénekli a magyar himnuszt. Ez Románia törvényeivel is ellentétes, amelyek szerint egyházi énekeket lehet énekelni, s a magyar himnusz magyarországi zsoltáros könyvben is szerepel, nem beszélve az erdélyiről, magyarázta Kövér László.

A házelnök az egyházi ingatlanok visszavételére irányuló romániai szándékról azt mondta: ez a jogállam megcsúfolása. Kövér László ugyanakkor a 2014-es év sikerének nevezte azt, hogy az Európai Unióban Magyarország rávilágított a kisebbségek helyzetére.

Kövér László Potápi Árpád
Kövér László és Potápi Árpád

 

Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár azt hangsúlyozta, hogy a külhoni magyarok 2014-ben meg tudták tartani korábban kiharcolt politikai pozícióikat. A politikus emlékeztetett arra, a 20121-ben indított programoknak megfelelően a tavalyi a külhoni szakképzés éve volt. Úgy vélte, a programmal és a külhoni gazdasági tevékenység támogatásával megakadályozható az elvándorlás. Hozzátette: minél jobban támogatni kell a külhoni kis- és középvállalkozásokat, ennek egyik módja a Nemzeti Kereskedőház hálózat kiterjesztése. A Kárpát-medencében illetve Krakkóban 22 irodát hoznak létre.

Potápi Árpád a 2015-ös év tervei közül kiemelte a honosítások folytatását. Emlékeztetett arra, hogy ennek keretében csaknem 640 ezren már le is tették az állampolgársági esküt.

Kossuth Rádió

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Magyarország nem partner semmiben, ami veszélyezteti a kárpátaljai magyarok érdekeit

semjen_zsolt_01-620x330

Magyarország semmiben nem lesz partner, ami veszélyezteti a kárpátaljai magyarok érdekeit – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kedden az MTI-nek az ukrán külügyminiszter előző napi kijelentésérereagálva.

Pavlo Klimkin hétfőn Ungváron arról beszélt, hogy hamarosan büntetéssel kell számolniuk azoknak az ukrán állampolgároknak, akik kettős állampolgárokként lépik át Ukrajna és az Európai Unió határát, miután az ukrán-magyar határon bevezetik a közös vámellenőrzést.

“Az ukrán külügyminiszter úr egészen biztos lehet abban, hogy Magyarország semmiben nem lesz partner, ami akár a legcsekélyebb mértékben is veszélyeztetné a kárpátaljai magyarok érdekeit” – mondta erre reagálva Semjén Zsolt.

Forrás: mti.hu 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Kettős állampolgárság a környező országokban

A Magyarországgal szomszédos országok más-más jogi gyakorlatot követnek a többes állampolgárság megszerzésének kérdésében: néhol tiltják és szankcionálják a többszörös állampolgárság megszerzését, máshol pedig némi korlátozásokkal lehetővé teszik.

nagymagyarorszag

Ukrajnában az alkotmány nem ismeri el a kettős állampolgárság intézményét, a törvények azonban nem büntetik a kettős vagy többes állampolgárokat. Az ukrán alkotmány és állampolgársági törvény kimondja, hogy az országban “egyes” (a szó “egyetlenként” is fordítható és értelmezhető) állampolgárság létezik. A megfogalmazás értelmezését tekintve azonban erősen megoszlik az ukrán jogászok véleménye. Egy részük úgy véli, mind az alkotmány, mind az állampolgárságról szóló törvény tiltja a kettős vagy többes állampolgárságot, míg számos jogtudós úgy értelmezi ezt, hogy az országon belül a közigazgatási egységek nem vezethetnek be saját állampolgárságot. Az állampolgársági törvény egyértelművé teszi, hogy amennyiben egy ukrán állampolgár felveszi más ország vagy országok állampolgárságát, Ukrajna területén akkor is kizárólag ukrán állampolgárként ismerik el. Sajtóhírek szerint az ukrán honatyák 70–80 százaléka maga is kettős vagy többes állampolgár volt. Az elcsatolást megelőzően a Krímben feltehetően több mint százezer helyi lakosnak volt orosz állampolgársága is. Magyar állampolgárságot Ukrajnából eddig közel 90 ezren igényeltek az egyszerűsített honosítás keretében. A román állampolgársággal is rendelkező ukránok számát 50–100 ezerre, az ukrán-izraeli kettős állampolgárokét több ezerre becsülik.

Szlovákiában a kettős állampolgárság intézményének vonzataival az ország 1993-as önállósodásakor hatályba lépett, és azóta többször érdemben módosított állampolgársági törvény foglalkozik. Ezt a jogszabályt legutóbb a magyar könnyített honosítás bevezetésére reagálva változtatták meg, a módosítást éppen a kettős állampolgárság “nem kívánatos” jelenségével indokolva. A módosítás, amely 2010. július 17-én lépett hatályba, a szlovák állampolgárság elveszítésének lehetőségeit bővítette, s kimondta: “elveszíti” szlovák állampolgárságát az a személy, aki egy másik ország állampolgárságát felveszi. A szlovák állampolgársági törvény ugyanakkor teljesen nem tiltja a kettős állampolgárságot. Feltételekhez köti például, de nem zárja ki annak lehetőségét, hogy egy más ország állampolgárságával rendelkező személy megszerezze a szlovák állampolgárságot. Továbbá kivételes esetekben lehetővé teszi a kettős vagy többszörös állampolgárság jogállásának létrejöttét, illetve fennállását szlovák állampolgárok számára is. A szlovák belügyminisztérium adatai szerint az önkéntes bejelentések alapján, az állampolgársági törvénnyel összhangban, tavaly decemberig több mint 960 személy – köztük több tucat felvidéki magyar – veszítette el szlovák állampolgárságát egy másik ország állampolgárságának felvétele után.

Romániában 1991-ben fogadták el azt az állampolgársági törvényt, mely lehetővé tette, hogy a külföldi állandó lakhely megőrzése mellett is megszerezhessék a román állampolgárságot azok, akik egykor Románia állampolgárai voltak, és nekik fel nem róható okokból veszítették el a román állampolgárságukat. Az illetékes hatóság honlapján közzétett útmutatóból kiderül, a törvény az egykori román állampolgárok első-, másod-, és harmadfokú leszármazottjaira is vonatkozik. Az igénylőknek erkölcsi bizonyítványt kell mellékelniük kérelmükhöz, nyilatkozniuk kell, hogy nem veszélyeztetik az állambiztonságot, és arról is, hogy jelenlegi országukban vagy Romániában kívánnak lakni. Az állampolgársági hatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, a román hatóság azáltal ellenőrzi az igénylők román nyelvtudását, hogy románul kell elmondaniuk az eskü szövegét. A tavalyi év végéig mintegy 445 ezren szereztek kedvezményes honosítással román állampolgárságot. Túlnyomó többségük a Moldovai Köztársaság, kisebb részük pedig Ukrajna állampolgára. A román állampolgársághoz teljes értékű szavazati jog is tartozik.

Szerbia saját állampolgárainak “megengedi”, hogy bármely más ország állampolgáraivá váljanak, de a szerb gyökerekkel nem rendelkező külföldiek számára megnehezíti a szerb állampolgárság megszerzését. Annak, aki szerb állampolgárrá szeretne válni, le kell mondania addigi állampolgárságáról, vannak azonban kivételek, például házasságkötés esetében. Az 1991-1995-ös délszláv háborúk után a volt jugoszláv tagköztársaságok többsége – Montenegró kivétel – megállapodott a kettős állampolgárság intézményének elfogadásáról. Szerbia emellett lehetővé tette, hogy az országból elszármazott vagy a más országban élő, szerb ősökkel rendelkező személyek egyszerűsített eljárással szerezzék meg a szerb állampolgárságot, azaz “visszahonosítsák” őket. A magyarországi egyszerűsített honosítási eljárásnak köszönhetően eddig mintegy 130 ezren váltak magyar állampolgárrá, és ezzel a Szerbiában élő magyarok adják az ország kettős állampolgárainak legnagyobb részét. A magyar lakosság több mint fele rendelkezik magyar állampolgársággal is. Második helyen a horvát állampolgársággal rendelkezők állnak, ők valamivel több mint 100 ezren vannak. Néhány tízezerre tehető azok száma, akik Bosznia-Hercegovinát is hazájuknak tekintik, és 3-4 ezren vannak azok, akik Bulgáriába is “hazamennek”.

Horvátországban ugyanannyi horvát állampolgár él, mint amennyi a határon túl, a legtöbben Boszniában – közel 600 ezren – rendelkeznek horvát állampolgársággal. Évekig komoly vita folyt arról, hogy a határon túli horvátok is szavazhatnak-e, felvetődött egyes választásokon, hogy a diaszpóra és a boszniai horvátok döntik el a szavazás kimenetelét. Az új választási törvény ezt többé nem teszi lehetővé. Jelenleg csak azok járulhatnak az urnák elé, akiknek van bejelentett lakcímük és érvényes személyigazolványuk Horvátországban. Akiknek nincs, azoknak fel kellett iratkozniuk egy külön választói névjegyzékbe, és a kijelölt külképviseleteken adhatják le voksaikat. Ezt a 2014-es decemberi elnökválasztás első fordulójában mindössze 8000 tették meg. A horvát állampolgárság születéssel, honosítással vagy visszahonosítással és nemzetközi szerződések alapján szerezhető be.

Szlovénia ugyancsak engedélyezi a kettős állampolgárságot. A jogszabályok nem írják elő az állampolgárság automatikus elvesztését, ha a szlovén állampolgár más ország állampolgára is egyben. A kétmilliós Szlovénián túl, közel félmillió szlovén állampolgár él külföldön, jobbára Olaszországban, Ausztriában, Horvátországban és Magyarországon. Szlovén állampolgárságot – a horváthoz hasonlóan -, születéssel, honosítással vagy visszahonosítással, valamint nemzetközi szerződések alapján kaphat valaki. Azzal a különbséggel, hogy a visszahonosítását csak az kérheti, aki a kérelem előtt már legalább egy éve Szlovéniában tartózkodik, és egyenes ágú felmenője szlovén állampolgár volt. A határon túl élő szlovének nem kaphatnak állampolgárságot. Szavazati joggal azonban minden állampolgár rendelkezik, az is, akiknek nincs bejelentett lakcíme, ő az utolsó bejelentett lakcíme alapján adhatja le voksát.

Ausztriában fő szabály szerint kizárt a kettős állampolgárság lehetősége: aki osztrák állampolgárságot kap, annak le kell mondania eredeti állampolgárságáról, és fordítva. Külföldi állampolgárság elnyerése esetén az osztrák állampolgárság megőrzését kérvényezni kell. Honosítás esetében kivételt jelenthet a kettős állampolgárság tilalma alól, ha az eredeti állampolgárság szerinti ország joga nem engedi meg a lemondást. Jogosíthat kettős állampolgárságra a kérelmező “különleges teljesítménye” is. Ez utóbbira leginkább kiemelkedő sportolók vagy művészek esetében van példa. Származás szerinti osztrák állampolgárok – például aki az Egyesült Államokban osztrák állampolgár szülőktől született – különleges családi helyzetre hivatkozva is kérhetik osztrák állampolgárságuk megőrzését. A Magyarországról kitelepültek közül egy nemzetközi egyezmény és az akkor rendezetlen osztrák-magyar államközi kapcsolatok folytán kivételt képeztek a tiltó rendelkezés alól az 1956-os menekültek. Kérésére újból megkapja az osztrák állampolgárságot és – amennyiben az érintett ország joga megengedi – megtarthatja külföldi útlevelét is az, aki a nemzetiszocializmus üldözöttjeként 1945. május 9. előtt emigrált Ausztriából.

Jogi Fórum / MTI

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A magyar kormány támogatásával újul meg a madéfalvi vérengzés emlékműve

A magyar kormány támogatásával újulhat meg a székelyföldi Madéfalván a Siculicidium emlékműve – jelentette be szerdán a vérengzés 251. évfordulóján tartott megemlékezésen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára.

A politikus az emlékműnél tartott beszédében elmondta, az általa vezetett Nemzetpolitikai Államtitkárság kész biztosítani az emlékmű felújításához szükséges mintegy 17 millió forintot.

Potápi Madéfalva

Potápi Árpád János kijelentette, 251 évvel ezelőtt is az önrendelkezés, az autonómia volt a székelyek legfontosabb politikai célja. Hozzátette, „a megmaradás kerete és garanciája” ma is a székelyek önrendelkezése kell hogy legyen. „Ezért támogatja Magyarország kormánya a székelyek elidegeníthetetlen jogát az autonómiához” – fogalmazott az államtitkár. Megemlítette, személyesen is kötődik a madéfalvi vérengzéshez, hiszen bukovinai székelyek leszármazottja, akik a madéfalvi vérengzés következtében menekültek el szülőföldjükről.

Az államtitkár elmondta, a vérengzés látszólag a székelységnek és az egész magyarságnak az egyik veresége volt, és abban benne van a székely sors minden keserűsége, de az eseményben benne van az erőszakos elnyomás elleni harc kötelessége is.

„Kell hogy lássuk a veszteség mögött a reményt is. A megpróbáltatásokra régóta megvan a válasz: a mindenek ellenére való megmaradás. Jöhetett ellenünk bárki, nem törtünk meg. (…) Minden veszedelem ellenére élnek még a székelyek, minden történelmi tragédia dacára a magyarság képes volt a megmaradásra” – fogalmazott az államtitkár.

A megemlékezők megkoszorúzták az emlékművet, melynek oszlopáról jelenleg hiányzik a restaurálásra elszállított turulmadár.

Az 1764. január 7-i madéfalvi vérengzés előzménye, hogy Mária Terézia császárnő 1760-ban elrendelte a székely határőrség újbóli felállítását. A székelyek sérelmezték, hogy az új szabályok szerint idegenben is kell majd szolgálniuk, német nyelvű vezénylet alatt, és nem nyerhetik vissza régi szabadságjogaikat katonai szolgálatuk fejében. Sokan közülük elbujdokoltak az erőszakos sorozás elől, mintegy 2500-an azonban összegyűltek Madéfalván, és tiltakozó petíciót fogalmaztak Mária Teréziának. Joseph Siskowich altábornagy utasítására a császári csapatok 1764. január 7-én hajnalban váratlanul rátámadtak a Madéfalván gyülekező székelyekre. A támadásnak hivatalos jelentések szerint mintegy kétszáz, más adatok alapján négyszáz áldozata volt, és megtörte a székely ellenállást.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Budapesti segítség romántanuláshoz a székely fiataloknak

erettsegi_uj_fekvo_lead

Magyarország vállalta át annak a felelősségét, hogy megtanítsa románul a székely fiatalokat.

A Krónika erdélyi napilap vezércikkírója ekképpen értelmezte a hétfőn bejelentett programot, amely keretében a magyarországi Nemzetstratégiai Kutatóintézet támogatásával 850 székelyföldi fiatalnak tartanak ingyenes felkészítőt az érettségire, többségüknek az eddig legtöbb nehézséget okozó tantárgyakból, román nyelvből és irodalomból.

A lap szerint Magyarország azért kénytelen olyan feladatot magára vállalni, amely a román állam felelőssége és kötelessége lenne, mert Románia nem viselkedik felelősen a saját állampolgáraival szemben. A lap felidézi, az erdélyi magyar szakmai és politikai szervezetek folyamatos igénye, sőt Traian Basescu exállamfő ez irányú helyeslése ellenére a román nyelvet továbbra is anyanyelvként tanítják a kisebbségi diákok számára, olyan tanterv és tankönyvek alapján, amelyek lehetetlenné teszik az állam nyelvének hatékony és viszonylag könnyű elsajátítását.

Sikertelen érettségi vizsgák

A romániai iskolákban jelenleg csak az iskolai felkészítő osztályban, valamint az első és második elemi osztályban tanítják eltérő tanterv és tankönyvek szerint a román nyelvet a román és a nem román anyanyelvű gyermekeknek. A továbbiakban a tanterv, a tananyag és a követelményrendszer azonos. A tömbben élő székelyföldi magyar gyermekek jelentős hányada csak az iskolai tanórákon találkozik a román nyelvvel, és nem képes felvenni a versenyt az érettségi vizsgán a román anyanyelvűekkel, ezért évek óta a székelyföldi megyékben a legrosszabbak az érettségieredmények. A sikertelenül vizsgázó fiatalok többségét román nyelvből és irodalomból buktatják meg.

„Miközben a kisebbségi fiatalok elé éppen a román állam gördít akadályt – egyértelműen hátrányos helyzetbe sodorva őket –, a többségi társadalom menetrendszerűen felháborodik, ha a magyarok törik a román nyelvet” – állapítja meg a cikkíró. Szerinte a romántanuláshoz nyújtott segítséggel a magyar állam gyakorlatilag a magyarok romániai beilleszkedését ösztönzi, rácáfolva az Erdély elszakítását vizionáló többségi félelmekre.

„Jó lenne, ha Budapest szokatlan, de jó szándékú kezdeményezése Bukarestet is ráébresztené a helyzet visszásságára és a saját felelősségére” – fogalmazta meg szerdai vezércikkében a Krónika.

MTI / MNO

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Bűncselekmény nélkül is folytathattak korrupciót a kitiltottak

Az LMP két társelnökét szerdán hivatalában fogadta André Goodfriend, az Egyesült Államok budapesti ügyvivője. Az ellenzéki politikusok beszámolója szerint a találkozón kiderült, hogy az Egyesült Államok nem fogalmazott meg konkrét bűnügyi vádat a kitiltott személyekkel szemben, akikről így elképzelhető, hogy a magyar törvények megszegése nélkül, de az ide vonatkozó amerikai elnöki proklamációban foglaltakat megsértve folytattak korrupciós tevékenységet.

USA_kovettsegen

Szél Bernadett és Schiffer András a találkozót követően beszélt újságírók előtt a Szabadság téren. Schiffer András közölte, egyebek mellett arra volt kíváncsi, hogy a kitiltási ügyben konkrét személyekkel szemben merült-e fel konkrét bűncselekmények gyanúja a magyar jog alapján, továbbá azt átadták-e a magyar félnek. André Goodfriend válaszában világossá tette, hogy konkrét személyt, konkrét bűncselekménnyel nem vádoltak meg – mondta a magyar politikus, hozzátéve, hogy az ügyvivő azt is világossá tette, hogy a kitiltott hat személy az ide vonatkozó elnöki proklamációt sértette meg, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy a magyar jog szerint bűncselekményt követtek el. Ugyanakkor nem minden bűncselekmény, amit korrupciónak hívunk – hívta fel a figyelmet Schiffer András, aki szerint az LMP kormányra kerülése esetén számtalan olyan lobbicselekmény üldözendő lenne Magyarországon, amelyek ma legálisak.

Az LMP frakcióvezetője szerint tehát a magyar hatóságokhoz nem került át konkrét bűnügyi információ, az amerikaiak által kifogásolt adatok ugyanakkor a magyar félnek is a rendelkezésére állnak. Schiffer András ezért úgy gondolja, továbbra is Orbán Viktor miniszterelnököt terheli “felelősség és a mulasztás” az ügyben, mivel minden eszköze meglenne arra, hogy kiderítse, mely magyar hivatalos személyeket, milyen indokkal tiltottak ki az Egyesült Államokból. Úgy fogalmazott, több mint szerencsétlen a magyar kormány fellépése a kitiltási ügyben, “egészen komolytalan” ugyanis perrel fenyegetni egy szövetséges ország diplomáciai képviseletének vezetőjét. Schiffer András szólt arról is, hogy 2013 novemberében az LMP “tette ki az asztalra a NAV-botrányt” az Országgyűlésben. “Tehát nincsenek különösebb illúzióink a NAV-vezetőség felelősségét illetően” – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy az ártatlanság vélelme az adóhatóság elnökét is megilleti.

Szél Bernadett közölte, a találkozón a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban André Goodfriend azt mondta, azzal nincs problémájuk, ha valaki Oroszországgal üzletel, a gondot a kormányzati lépések átláthatóságának hiánya jelentheti. Az LMP-s politikus hangsúlyozta, pártja továbbra is úgy gondolja, hogy Magyarországnak nincs szüksége meglévő atomkapacitása bővítésére, amely szerintük most már egy “kormányokon átívelő probléma”. Szél Bernadett szerint ezt támasztja alá, hogy Orbán Viktor volt az, aki még ellenzékben a “leghangosabban követelte” a Déli Áramlat szerződéseinek átláthatóságát, kormányával azonban most “teljes titokban üzletelnek az oroszokkal”.

Schiffer András elmondta: jelezték az amerikai ügyvivőnek, hogy az LMP szerint Magyarország és az egész bolygó érdekeivel ellentétes az Egyesült Államok és Európa közötti tervezett szabadkereskedelmi megállapodás, amelyet ezért nem is támogatnak.

MTI/LMP Sajtó

Reklám
Tas J Nadas, Esq

150 év muzsika a Felvidéken

51029xAz ipolysági Szőllősy zenekar (és a család tagjai) bizonyíthatóan már 150 éve játszik cigány- és tánczenét a Felvidéken. Ifj. Szőllősy Sándor, az Ipolysági Művészeti Alapiskola hegedű és gitár szakos tanára, ahogyan három gyermekét, úgy az Ipolyság környéki kis tehetségeket is a zene és a művészet szeretetére tanítja és neveli. Ebben nagy segítségére válik volt tanára, Rédli János, az iskola igazgatója és édesapja, id. Szőllősy Sándor, aki szintén az Ipolysági Művészeti Alapiskola tanára.

A régiójában is népszerű zenész és zenekara nem szűkölködik az elismerésekben. Még a 2000-es évek elején Rudolf Schuster köztársasági elnök ipolysági látogatása alkalmából ezüst emlékplakettet adományozott a nevezett zenekarnak.

Tavaly pedig ifj. Szőllősy Sándor Szlovákiából egyedüliként jutott be a Nótasztár televíziós énekversenydöntőjébe. Ráadásul a legjobb öt énekes közé került a mezőnyből, ami nagyon szép eredmény annak fényében, hogy egyedüliként képviselte a Felvidéket. Ennek hatására a verseny után a Music Art koncertszervező iroda igazgatója, Héger Rudolf felkérte őt, hogy a 2014-es nagy sikerű mulatós show, a Pertu Parti országos szlovákiai turnéjába bekapcsolódva vendégzenéljen. Azóta több műsorban is felbukkant zenekarával, Maroshegyi Alfréd producer felkérésére például a Frédy Show televíziós műsor állandó szereplője lett. Emellett a világhírű budapesti Rajkó zenekar örökös tagja címet is elnyerte.
A zenekar a feltörekvő fiatal tehetségekre is gondol, ezért egy olyan stúdiót hoztak létre számukra, ahol bárki megcsillogtathatja képességeit, és elkészítheti saját zenei és videoanyagjait. Ennek Riedly Viktor az operatőre, aki a Szőllősy produkciónak is saját videoklipeket készít.

2014-ben a zenekar létrehozott egy saját nótashow műsort, mely Szőllősy Nóta Show néven fut. A show állandó énekese Csókás Bertalan, de olyan sztár nótaénekesek szerepelnek benne rendszeresen, mint Rigó Mónika, a cigány dalok koronázatlan királynője, Szigeti Ferenc, a 2014-es Nótasztár második helyezettje, a televízióból is jól ismert Dóka Zsuzsa és Bősi Szabó László páros, valamint a fantasztikus hangú, elbűvölő Kosáry Judit művésznő.
Tekintettel arra, hogy bálszezon van, a zenekarral legközelebb két színvonalas bálban lehet találkozni. Előbb a naszvadi Vince-bálban szolgáltatják a talpalávalót, majd a a trencsénteplici International Club of Slovakia báljának színvonalát emelik művészetükkel.

Amint azt portálunk megtudta, a zenekar 2015-ös tervei között egy CD kiadása is szerepel, mely ígéretük szerint megpróbálja egyesíteni a nemzetek kultúráját. A lemezen szlovák és magyar nyelvű dalok is szerepelnek majd.

Felvidék.ma

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Az Év Embere: Böjte Csaba

az_ev_embere_bojte_csabaLakó Péterfi Tünde tavalyi méltatását követően újra megtisztelő feladattal bízott meg a vhegy.com hírportál főszerkesztője: ezúttal egy újabb kiváló harcos munkásságáról oszthatom meg gondolataimat Önökkel.

Csaba testvér, a hit, remény és szeretet nagykövete

Azt hihetnénk, hogy nem egyszerű feladat egy harcos életművét adventben, a hit, remény és szeretet, valamint a várakozás időszakában méltatni, ám ez esetben kivételes szerencsém van, ugyanis a vhegy 2014-re egy olyan személyiségnek ítélte az Év Embere címet, aki, amellett, hogy emberfeletti küzdelemre hivatott, a hit, remény és szeretet nagykövete is.

Böjte Csabát, Böjte atyát, Csaba testvért bizonyára nem kell bemutatnunk Önöknek, örökigazságaival, példabeszédeivel, az erdélyi, a Kárpát-medencei, valamint a diaszpórában élő magyar társadalom felrázását megcélzó történeteivel rendszeres médiaszereplő, közéleti eseményeink, rendezvényeink állandó szereplője, mindnyájunk által jól ismert missziója fenntartani, működtetni és a közgondolkozás szerves részévé tenni Románia és talán az egész Kárpát-medence legnagyobb szociális intézményrendszerét.
A címben nem használtam ugyan a negyedik adventi fogalmat, a békét, illetve a béke nagykövete titulust, de gondolom nyilvánvaló, hogy Böjte atya szerzetesi hivatásából fakadóan is békeszerető ember, ugyanakkor kiváló harcos ő, e nélkül ugyanis nem tudott volna 21 év alatt felnevelni több mint 5000 gyereket, nem tudná fenntartani és működtetni több tucat házból, otthonból álló hálózatát.

Több könyvében, írásában rendszeresen szót ejt a küzdelem, a harc, az aktív családi élet fontosságáról, példabeszédeiben a honfoglalástól, Szent István korán át napjainkig, történelmünk több időszakából idéz.

A valamikor bányászként is dolgozó Csaba testvér, a lapátnyelet példamutatóan a mai napig megfogva buzdítja munkára, a mindennapok harcának megvívására, önellátásra, az alapítvány összetartó, lojális és az atya megszállottságát irányadónak tekintő munkaközösségét. Közösségépítő erejét kitűnően tükrözi az a tény, hogy számos növendéke az intézményben töltött éveket követően, a nagykorúsítás után, nevelőként tér vissza Csaba testvér mellé.

Böjte Csaba munkásságát mára már az egész világon ismerik, Új-Zélandtól, Ausztráliától az Amerikai Egyesült Államokig több tucat szervezet követi és népszerűsíti a Szent Ferenc Alapítvány szociális rendszerét.

Hiszem azt, hogy Csaba testvérnek a globális fogyasztói kultúra és a passzív életmód felváltására szolgáló gazdálkodó-önellátásra és cselekvő-küzdelemre nevelő – a rendtartó székely közösségek életvitelét idéző – életszemlélete egy régi-új társadalmi-gazdasági rendszer alapja lehet. Ezért is rendkívül megtisztelő számomra, hogy a 2014-es Év Emberét, az általam rendkívül szerénynek és gyakorlatiasnak megismert Csaba testvért méltathatom.

Adjon neki a Jóisten erőt, egészséget, kitartást, türelmet, sok követőt, gyermekzsivajt, kacagást és minél több boldogan csillogó tekintetet.

Z. Nagy István / vhegy.com

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Egyre több mindenre jó az aszpirin

tudomany_Kutatasok-Egyre-tobb-mindenre-jo-az-aszpirinAz aszpirin fájdalomcsillapítóként kezdte pályafutását, majd a szívinfarktus és a szélütés ellen is hatékonynak bizonyult, egy új ausztrál kutatás pedig a demencia elleni harcban akarja csatasorba állítani.

A melbourne-i Monash Egyetem tudósai az orvosi kutatásokat támogató amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) megbízásából vizsgálják a gyógyszer demencia elleni hatékonyságát.

A demencia világszerte az egyik legsúlyosabb időskori egészségügyi probléma: a kognitív gondolkodás, funkciók és a memória hanyatlását okozza.

Az ausztrál média hétfőn számolt be arról, hogy az ausztráliai egyetemen ötven millió ausztrál dollárból finanszírozott kísérlet indult ASPREE (aszpirin az időskori események csökkentésében) elnevezéssel. A tanulmány elkészítésébe egy amerikai orvosi kutatóintézet, a minneapolisi Berman Center for Outcomes and Clinical Research is bekapcsolódik. A vizsgálatba több mint 19 ezer ausztrál pácienst vonnak be.

Az aszpirin hatóanyaga, az acetilszalicilsav meggátolja a vérben úszó vérlemezkék, vagyis trombociták összetapadását, így késlelteti a véralvadást és csökkenti a vérrögök kialakulását, ezzel a szívinfarktus és szélütés kialakulásának kockázatát. Az acetilszalicilsavnak – az eredetileg a fűzfa kérgében megtalálható vegyület, a szalicin származékának – emellett gyulladásgátló hatása is ismert.

MTI / vajma.info

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,421FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe