Főoldal Blog Page 38

Adventi fény Kárpátaljáért – élő interjú Sipos Józseffel és adománygyűjtés a rászoruló gyermekekért

Advent második vasárnapján újra fellobban a remény és a közösség fénye. Ebből az alkalomból december 6-án, 14:00 és 17:00 óra között élő interjút készítünk Sipos Józseffel, tiszakeresztúri református lelkésszel, a KEGYES – Kárpátaljai „Elfelejtett” Gyermekek Segítése Alapítvány elnökével. A beszélgetésben arról hallhatnak, hogyan segíti a KEGYES Alapítvány a háború sújtotta Kárpátalján élő beteg, árva és otthonukat vesztett gyermekeket, és miként kapcsolódik ehhez a közmédia „Jónak lenni jó!” jótékonysági kampánya.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Sárkány Zalán legyőzte a világcsúcstartót

Sárkány Zalán aranyérmet nyert 800 méteres gyorsúszásban szombaton a lengyelországi Lublinban zajló rövidpályás Európa-bajnokságon. A 22 éves Sárkány Zalán többek között címvédő és világcsúcstartó Daniel Wiffent utasította maga mögé.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Kiosztották a Prima Primissima-díjakat

Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Újabb arany Kós Hubertnek Austinban

Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A magyar válogatott a sírból jött vissza

A magyar női kéziválogatott 12 év után ismét negyeddöntős a vb-n.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Megtagadta a befagyasztott orosz vagyon átadását Belgium

Bart De Wever belga miniszterelnök hatalmas tapsot kapott a parlamentben, amikor visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint kevésbé lenne EU-párti vagy Ukrajna-párti csak azért, mert kritikusan viszonyul az Európai Bizottság javaslatához. A Bizottság terve szerint az Európában befagyasztott, mintegy 140 milliárd eurónyi orosz vagyont használnák fel fedezetként egy Ukrajnának szánt hitelhez.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Szijjártó: Márpedig Ukrajnában kényszersorozás zajlik

Akárhogy is próbálják tagadni az ukránok, Ukrajnában erőszakos sorozás zajlik, amelynek sajnos magyar halálos áldozata is van – hívta fel a figyelmet a külgazdasági és külügyminiszter. Ezt korábban az Európa Tanács jelentéstevője is megállapította – emlékeztetett Szijjártó Péter.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A Netflix felvásárolja a világ egyik legnagyobb stúdióját

82,7 milliárd dollárért vásárolja fel a Netflix a Warner Bros. Discovery filmstúdiót és az HBO Max streamingszolgáltatót. A Netflix vezetője szerint a két óriás egyesítésével „meghatározhatják a történetmesélés következő évszázadát”, és ez a „ritka lehetőség” évtizedekre megalapozhatja a streamingszolgáltató sikerét.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Orbán: Túlléptünk a 21 évvel ezelőtti fájdalmas népszavazáson

Mind közjogi, mind kulturális, filozófiai értelemben túlléptek a magyarok a fájdalmas december 5-i népszavazáson és gőzerővel dolgoznak a magyar nemzeti egység megteremtésén – jelentette ki a magyar miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Orbán a béremelésekről: „Ez a mi nagy tervünk”

A miniszterelnök fontos megállapodást írt alá a munkaadókkal és a munkavállalókkal, valamint kiderült a minimálbér pontos összege is.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Eurostat: ennyire érzik magukat szegénynek a magyarok

„Ez az egyik legfontosabb indikátor, mert nem a statisztika hideg számait, hanem a mindennapi valóságot tükrözi” – írja Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reménysugár Parajdon

A veszélyhelyzet területének csökkentésével és újbóli felmérésével lehetőség nyílna arra, hogy tavasszal újra megnyissák a látogatók előtt a parajdi Sószoros egy részét.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Magyarnak lenni Amerikában III.

Antal-Ferencz Ildikó és Gazsó Dániel könyvbemutatón, Városi Könyvtár, Székelyudvarhely.

Dukai Edit írása:
A diaszpórában élő magyar közösségek története egyszerre személyes és kollektív élmény. Antal-Ferencz Ildikó munkássága évek óta hidat teremt múlt és jelen, kontinensek és generációk között. Korábbi kötetei – legyenek akár magyar vagy angol nyelven – részletgazdag betekintést adtak abba, hogyan formálódik és őrződik a magyar identitás több ezer kilométerre az anyaországtól. Ha az olvasó még nem találkozott az előző kötetekkel, azokat az alábbi linkeken érheti el: az első (Magyarnak lenni Amerikában I.), a második (Magyarnak lenni Amerikában II.) és az angol nyelvű kiadvány (Being Hungarian in America I.), amelyek mind árnyalják a szerző munkásságának jelentőségét.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Az elnök a nyolcadik békeegyezménye

A Fehér Házban fogadta a Ruandai Köztársaság és a Kongói Demokratikus Köztársaság elnökét az amerikai vezető, majd jelen volt a békekötésnél is. Megnéztük, mi is áll a 30 éves konfliktus hátterében, és miért fontos az USA-nak ez a két közép-afrikai állam.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,420FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe