Főoldal Blog Page 769

Lejárt az idejük

Nincs könnyű helyzetben a hazai ellenzék, bár kétségtelen, hogy saját magát manőverezte abba a zsákutcába, amiből értelemszerűen csak visszafordulva lenne kiút.Ők viszont újra és újra konok eltökéltséggel futnak neki a falnak. Tegnap a magyar törvényhozásban mandátummal nem rendelkező európai parlamenti képviselőkkel erősítve próbálták védeni a védhetetlent, a Magyarországot penetráns hazugságokra alapozva elítélő Sargentini-jelentést.

A nyilvánvaló valótlanságokra és ostobaságokra nem is érdemes szót vesztegetni, de az ellenzék évek óta tartó vesszőfutásának fő oka ezúttal is egyértelművé vált.

Az MSZP-től a Jobbikig összehordtak hetet-havat a jogállamiság csorbításáról, a „nem valódi” demokráciáról, a független intézmények kormányzati megszállásáról. Ezek az unalomig ismételt lózungok már az április 8-i választásokon sem hoztak sikert nekik, de akinek nincs valós mondanivalója a társadalom számára, annak nehéz új témát találnia.

Az igazi csapdahelyzetbe azonban a migráció kérdéskörében már-már önmaguk paródiájaként értékelhető politizálásuk és kommunikációjuk vezette őket.

A népvándorlás kezdetén, 2015-ben úgy tettek, mintha nem is ezen a kontinensen élnének, egyszerűen letagadták a valóságot. Később, amint szembesültek azzal, hogy a magyar társadalom elsöprő többsége támogatja a kormány bevándorláspolitikáját és a határkerítést, hirtelen megvilágosodtak, már valós veszélyként értékelték az illegális migrációt, és elismerték a határzár szükségességét.

A Sargentini-jelentés strasbourgi vitájában azonban Ujhelyi István gyors időutazást tett, és ismét azzal próbált „érvelni”, hogy Orbán Viktor a nem létező migrációs veszéllyel riogatja a népet. Ezek után már nem is meglepő, hogy a tegnapi vitában a szocialista EP-képviselő az illegális bevándorlás elutasításáról és a határvédelem fontosságáról szónokolt.Az MSZP frakcióvezetője, Tóth Bertalan pedig egyenesen azt mondta: a migrációs válság valóban súlyos gondot jelent. A balfelé hajló Jobbik pedig csökönyösen összemossa a papírok nélkül a zöldhatárokon átözönlő illegális bevándorlókat a letelepedési kötvényeket vásárolt, szigorú nemzetbiztonsági átvilágításon megszűrt külföldiekkel.

A szomorú valóság az, hogy a magyar ellenzék kétségbeesetten próbál szavazókat nyerni, népszerűséget növelni, de mivel ez láthatóan nem megy, összeállnak a kormánypártok külföldi ellenfeleivel, az Európai Parlament migránspárti erőivel.Saját erények és értékek híján igazi defetistaként úgy szeretnék gyengíteni a Fidesz–KDNP-t, hogy közben az országnak okoznának komoly károkat, hiszen jól érzékelhető, hogy az uniós pénzek visszatartásával már most is nyomást gyakorol ránk az EU.

Az emberek sorsa iránt csak szavakban aggódó ellenzékieknek vélhetően kifizetődő a morális hazaárulás, fontos lehet a megbízóknak, hogy az uniós fórumokon a brüsszeli migrációs politikát dicsőítsék, és bagatellizálják a bevándorlás okozta veszélyt.Elgondolkodtató, hogy miközben a hazai uniós képviselők az országuk ellen szavaznak, a cseh parlament kedden elsöprő többséggel fogadott el egy határozatot, amely „hibásnak és nem szerencsésnek” minősítette az Európai Parlament döntését az uniós alapszerződés 7-es cikke szerinti eljárás megindításáról Magyarország ellen.

Korábban számos európai politikus, köztük a német CDU–CSU frakcióvezető-helyettese is óriási hibának nevezte hazánk elítélését a Sargentini-jelentés alapján.

Azt már régóta tudjuk, hogy közügyeket nem szabad az ellenzékre bízni. A jövő évi EP-választás után ők is rádöbbennek, hogy lejárt az idejük. Sargentini asszony már bejelentette, hogy visszavonul az uniós politikától.

Követendő példa, elvtársak!

Forrás: Magyar Idők

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Mi is a család? – A romániai népszavazás margójára

Vasárnap népszavazás dönt a család fogalmáról Románia. Bár a téma megérdemelné a tisztességes vitát, ennek ellenére a politikai túlélésért folytatott küzdelem áldozatául esett. A kormányzó szocialista párt ugyanis tudatosan használja fel a témát arra, hogy a szavazóit mozgósítsa, illetve a pártot kikezdő botrányokról elterelje a figyelmet.

A román ortodox egyház legerősebb, a közvéleményt befolyásolni képes szereplője a román közéletnek, a tekintélye azonban meggyengült az elmúlt években. A rendszerváltást követő évtizedekben még olyan erős befolyással rendelkezett az ortodox egyház Romániában, hogy a politikai pártok mindegyike igyekezett a legjobb viszonyt kialakítani papjaival. Ugyan ez a kitüntető figyelem nem járt a Romániában működő többi egyházának, kizárólag az ortodoxoknak.

Az egyház megítélését több eset, így például egy bukaresti klubban történt katasztrófa utáni egyházi kommunikáció is jelentősen rontotta. 2015 őszén egy bukaresti szórakozóhelyen szörnyű tragédia történt, a tűzvédelmi engedélyekre fittyet hányó tulajdonosok miatt rengetegen meghaltak, szörnyű kínok között. Az ortodox egyház pópái az együttérzés kifejezése helyett sorra adtak ki elítélő nyilatkozatokat, amelyben az esetnek olyan értelmezést adtak, miszerint a tűzeset Isten büntetése volt. Csak a pontosság kedvéért kell megjegyezni, hogy a szórakozóhelyen csupán egy rockzenei koncert zajlott, semmi olyan nem történt, ami a hívő embereket megbotránkoztathatta volna. A kínos kijelentések miatt végül Daniel patriarcha kénytelen volt nyilvánosan bocsánatot kérni. Az ortodox egyház megítélése azonban rövid idő leforgása alatt sokat romlott. A tragédiát követő tüntetéseken soha nem hallott szlogenek hangzanak el: „Ki a politikával a templomokból! Az egyház fizessen adót, ha kereskedelmi tevékenységet folytat!” Addig nem látott imázsvesztés áldozata lett az egyház.

A keresztény felekezetek főpásztorai közül, elsőként Bukarest katolikus érseke nyilvánított részvétet a tragédiában elhunytak hozzátartozóinak.

Az ortodox egyház számára 2016-ban, a Koalíció a családért nevű mozgalom dobott menőövet, amelynek tagjai egyértelműen az ortodox egyházhoz köthetők. A szervezet kampányt indított, és aláírásgyűjtésbe kezdett annak érdekében, hogy a parlament az alkotmány megváltoztatásával védje meg a hagyományos családot, annak ellenségtől, a melegházasságtól, vagy annak bárminemű veszélyétől. Az alkotmány ugyanis nem fogalmaz egyértelműen, a családot két házasságban levő személy kapcsolataként írta le, nem kötötte ki pontosan, hogy a pár egyik tagja férfi, a másik nő kell legyen. Az alkotmánymódosítás célja tehát, hogy

alkotmányban rögzítsék, hogy a család, heteroszexuális párok házasságán alapul.

A kezdeményezés alkalmat adott arra, hogy az ortodox egyház újra a jó erkölcs és a hagyományos család védelmezőjeként tűnhessen fel.

A törvényjavaslat polgári kezdeményezésként – a szükséges félmillió helyett – több mint hárommillió támogató aláírással került 2016-ban a parlament elé, amelyeket az említett, Koalíció a családért nevű szervezet gyűjtötte össze. Az azonban az első pillanattól nyílt titok volt, hogy az aláírásgyűjtésben tevőlegesen részt vett a szocialista párt, ezt az érintettek nem rejtették véka alá. A kormányzó szocialista párt ugyanis a polgári kezdeményezés parlament elé kerülését követően mindent megtett, hogy a kezdeményezés révbe érjen. Az ortodox egyház és a korrupciós vádak miatt kényelmetlen helyzetbe került szocialisták kölcsönösen kisegítették egymást. A szocialisták javaslatára a parlament módosította a referendumtörvényt, 30%-ra csökkentették az érvényességhez szükséges részvételi arányt, illetve az államelnök szerepét is megszüntették a népszavazás kihirdetésében.

Amikor a törvényt megtámadta néhány ellenzéki képviselő az alkotmánybíróságon, akkor a kormányzó szocialisták addig halasztották a szenátusi szavazást az alkotmánymódosító törvényről, amíg a parlament megszavazta az alsóházba visszaküldött referendumtörvényt, amely lehetővé tette, hogy könnyebben lehessen módosítani az alkotmányt.

Romániában kétharmados parlamenti többség szükséges egy alkotmánymódosító törvénytervezet elfogadásához, ez érvényes a parlament mindkét házára. A többséget nem volt nehéz megszerezni, az ellenzéki szenátorok jelentős része is támogatta az alkotmánymódosítást. A szükséges 91 helyett a szenátorok több mint háromnegyede, 107 törvényhozó támogatta az indítványt, 13-an ellenezték, 7-en tartózkodtak a szavazás alkalmával. A támogatás mértéke jól jelzi, hogy a román pártok között jórészt konszenzus van az ehhez hasonló kérdésekben; ugyanilyen

fegyelmezetten szavaznak együtt a magyar közösség ellen is;

illetve azt hogy az ortodox egyház lobbiereje minden pártban érvényesül.

Miután a parlament mindkét háza elfogadja egy alkotmánymódosító törvénytervezetet, a referendum törvény úgy rendelkezik, hogy 30 napon belül automatikusan népszavazást rendeznek az adott módosítást illetően, anélkül, hogy a referendum kiírásáról külön törvényt kellene hozni, vagy azt az államelnöknek ki kellene hirdetnie. A szocialisták közben ígéretet tettek arra, hogy a család alkotmányos meghatározásának módosításával egy időben a regisztrált élettársi kapcsolat törvényesítésének lehetőségéről is közvitát kezdeményeznek, mert közlésük szerint: „nem tehetnek úgy, mintha szexuális kisebbségek nem léteznének“.

Azt érdemes megjegyezni, hogy az Országos Diszkriminációelles Tanács elnöke, Asztalos Csaba időközben véleményezte a készülő referendumot, ami szerinte minden tekintetben diszkriminatív. Ennek természetesen semmilyen következménye nem lett.

A kormányt kívülről támogató RMDSZ viszont megosztott a referendum kapcsán. A félreérthető, kettős viszonyulása azért is furcsa, mivel az erdélyi magyar közösség teljesen érdektelen a szavazással kapcsolatban. Az erdélyi magyarok jelentős része már évtizedek óta erős szkepticizmussal figyeli, ami Bukarestben történik. Az RMDSZ mégis hivatalosan arra kéri támogatóit, hogy mindenki menjen el szavazni, és voksoljon a lelkiismerete szerint. Ezzel a magyar érdekképviseleti szervezet, ha áttételesen is, de a referendum érvényességéhez nyújt segítséget. A referendum sikere ugyanis azon múlik, hogy elegendő résztvevőt képesek-e urnához csábítani. Az alkotmánymódosítás ellenzői bojkottot hirdettek, ezzel akarják meghiúsítani a referendum érvényességét.

A referendum érvényességéhez legalább 6 millió választópolgárnak kell elmennie szavazni, az alkotmánymódosításhoz pedig legalább 5 millió szavazónak kell támogatnia azt. A lelkiismeretei szabadság szerinti szavazásra buzdítás ellenére a párt egykori és jelenlegi tisztségviselői sorra nyilvánulnak meg a referendum kapcsán, elutasító és támogató vélemény egyaránt érkezett a szövetségen belülről.

Szatmárnémeti magyar polgármestere, határozottan kiállt a referendum mellett, az azonos neműek házasságával szembeni ellenérzéseinek már a korábbi években is többször hangot adott. Senkinek nem okozott meglepetést, hogy a szavazáson való részvételre, és az igen szavazatra buzdítja a szavazóit. Markó Béla, az RMDSZ egykori elnöke egy erdélyi magyar portálnak írt jegyzetében mondat el a véleményét a szavazásról, illetve arról, hogy ő maga távol marad a voksolástól, annak ellenére, hogy általában minden szavazást fontosnak tart.

A szenátusi szavazáson az RMDSZ frakció úgy döntött, hogy képviselői a lelkiismeretük szerint szavazzanak, ugyanúgy, ahogy később a szervezet szimpatizánsait is kérték. Az RMDSZ-frakcióból hárman tartózkodtak – Antal Lóránt, Novák Csaba Zoltán és Turos Lóránd – a szövetség többi képviselője pedig igennel szavazott az alkotmánymódosításra.

A magyar közösség véleményvezérei, közéleti szereplőinek számos tagja a népszavazás bojkottja mellett foglalt állást, ideológiai elkötelezettségtől függetlenül. Az RMDSZ a kétkulacsos magatartásával, jó eséllyel egy újabb sanszot mulaszt el arra, hogy

a magyar közvélemény hangosabb, aktívabb részének a rokonszenvét visszanyerje.

A szocialistáknak kedvező magatartásával ugyanis tovább rontja a saját imázsát, karakter nélküli, a mindenkori hatalomhoz tartozni akaró alakulatnak mutatja magát.

Az sokak számára tűnik egyértelműnek, hogy a szocialista párt az érzékeny társadalmi kérdést csupán felhasználja arra, hogy elterelje a figyelmet saját botrányairól. Illetve a népszavazástól remélik, hogy az elpárolgó szocialista szimpatizánsokat visszaterelhetik a táborba, illetve a harc mobilizálja a szimpatizánsokat. Főleg a vidéki, vallásosabb szavazókra számítanak, akiket ezzel a melegházasság témájával vissza tudnak csábítani a szocialisták támogatói közé. A szocialisták számára ugyanis kis túlzással létkérdés a hétvégi referendum: Dragneának, a szocialista párt elnökének addig sem kell kényes kérdésekre válaszolnia, senki sem törődik azzal, hogy közben a legfelsőbb bíróság jóváhagyta a negyedik bűnvádi dosszié elindítását Dragnea ellen. Közben készül a közkegyelmi törvény, amíg a közbeszédet a család fogalmának tisztázása, a melegházasság engedélyezésé vagy tiltása uralja, addig a kormány azon munkálkodik, hogy megmentse Dragneát a felelősségre vonás veszélyétől.

Sokan úgy vélik, hogy a következő téma, amit a kormánypárt fel kíván használni, az az abortusz lesz. Bár a melegházasságnak, annak tilalmának semmi köze nincs az abortuszhoz, és jóllehet, az abortusz kérdésében sokkal könnyebb jó szívvel a tiltás mellé állni, azonban a kormány ezeket az érzékeny témákat a figyelem elterelésére használja, nem pedig morális kérdések megoldásának a szándéka vezeti. Románia nagyvárosaiban az abortuszt végző klinikák előtt folyamatosan csendes tüntetések zajlanak. Az abortusz betiltásának jelentős társadalmi támogatottsága van, a közeg adott arra, hogy a jövőben is a szándékuk szerint tematizálják a közbeszédet.

Forrás: mandiner.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Tőkés: Trianonra az autonómia a válasz

Trianonra az autonómia a válasz, enélkül minden kisebbségpolitika csupán öncsalás – mondta Tőkés László, a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) elnöke a testület pénteki ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten.

Tőkés László, a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke (j2) beszél a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács ülése után tartott sajtótájékoztatón Budapesten 2018. október 5-én. Mellette Bedő Árpád, a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) főtitkára (b2), Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke (b) és Nemes Csaba irodavezető (j). MTI Fotó: Balogh Zoltán

Tőkés László kifejtette: a KMAT legutóbb március elején ülésezett, akkor az utódállamok által ünnepelt 100 éves évforduló kapcsán előirányoztak egy konferencia- és rendezvénysorozatot. Felidézte: “konstruktív magyar hozzáállást” javasoltak, álláspontjuk szerint a válasz Trianonra az autonómia. Nem a konfrontáció útján szeretnének járni, hanem a megértés, a megbékélés útján – jegyezte meg.

Egy felhívást is intéztek a romániai magyar autonómia ügyében a román parlamenthez, azt indítványozva, hogy a centenárium alkalmából a két nemzet harmonikus együttműködése előtt azzal nyissanak utat, hogy megkezdődik a párbeszéd az autonómiáról. Erre a felhívásra azóta sem érkezett válasz, s a hallgatás ezúttal nem beleegyezés, hanem a kezdeményezésük semmibe vétele – értékelt Tőkés László.

Autonómiára nincs lehetőség anélkül, hogy a többségi nemzettel nem jutnak megegyezésre, autonómia nélkül pedig minden kisebbségpolitika csupán öncsalás – jelentette ki az erdélyi magyar politikus.

Úgy fogalmazott, a magyar közösség önrendelkezési joga nélkül, a tanügyi autonómia nélkül kínszenvedés ami folyik. Szerinte Kárpátalján a teljes magyar nyelvű oktatás megsemmisítésének réme fenyeget, s ez ellen szinte eszköztelenek.

Azt mondta, a KMAT tagszervezeteivel erősítenék, szélesítenék az együttműködést az autonómia megteremtése érdekében.

Tőkés László jelezte: október 12-én Kolozsvárott közös román-magyar találkozót tartanak, ahol közös nyilatkozat kiadására készülnek a vallásszabadság házában. Brüsszelben Románok és magyarok Európában címmel tartanak majd konferenciát. Október 27-én az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács közös küldöttgyűlést tart, november 18-án Sepsiszentgyörgyön lesz székely nagygyűlés – tette hozzá.

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke kiemelte: a legkritikusabb a környező országok közül a kárpátaljai helyzet. Az ukrán kormány hasonlóan más utódállamokhoz nemhogy ígéreteit nem tartja be, hanem szándékosan azon munkálkodik, hogy feszültséget generáljon a kapcsolatokban. Mint mondta, abban érdekeltek, hogy Magyarország és az utódállamok kormányai, többségi nemzetei között jó legyen a viszony. Jelezte: szolidaritást vállalnak a kárpátaljai magyarokkal, káros, ha az ottani magyarok választási kampány célpontjává válnak.

Hozzátette: Erdély vonatkozásában az év jól kezdődött, három erdélyi magyar párt közös nyilatkozatot írt alá az autonómia ügyében.

Ugyanakkor azokat a jogokat igyekeztek megnyirbálni, amiket eddig gyakorolhattak, különösen az oktatás területén – mutatott rá, hangsúlyozva: nem adják fel, az autonómia számukra stratégiai kérdés.

MTI / Erdély.ma

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Friss hírek az Interpol igazgatójának eltűnése ügyében

Nyomozást indított a francia rendőrség, miután az Interpol igazgatójának felesége bejelentést tett férje, Meng Hung-vej eltűnéséről – közölték pénteken hírügynökségek rendőrségi forrásokra hivatkozva.

Meng felesége azért lépett kapcsolatba a hatóságokkal, mert nem hallott férjéről azóta, hogy Meng szeptember 29-én Kínába utazott. Az asszony gyermekeikkel Lyonban lakik, ott, ahol a nemzetközi rendőri szervezet központja van. A francia bűnügyi rendőrség kihallgatta Meng feleségét, ezt követően döntött a nyomozás megindításáról.

A nyomozásról elsőként a Europe-1 francia rádióadó számolt be. Egy, az “ügyhöz közeli forrás” az AFP francia hírügynökségnek megerősítette a rádió értesüléseit.

Az Interpol tudatta, hogy Meng Hung-vej hollétének felderítése az illetékes francia és kínai hatóságokra tartozik. Péntek este a francia belügyminisztérium bejelentette, hogy “folynak az egyeztetések a kínai hatóságokkal”. Azt is közölte, hogy Meng családja az eddig a rendőrség által közölt dátumnál korábbi időponttól kezdve, azaz már szeptember 25-e óta nem hallott róla. Az asszony azt is elmondta a minisztérium szerint, hogy fenyegetéseket kapott telefonon és a közösségi hálón át.

A 64 éves Meng helyettes közbiztonsági miniszter volt Kínában, mielőtt 2016 novemberében megválasztották a 192 tagállamú, rendőrségek közötti együttműködést segítő Interpol igazgatójának. Megbízatása 2020-ig tart.

Jogvédő szervezetek aggodalmuknak adtak hangot Meng kinevezésekor, tartanak ugyanis attól, hogy Peking arra használhatja fel Meng pozícióját, hogy elfogja a külföldön élő kínai másként gondolkodókat, politikai üldözötteket. Az Interpol ezt visszautasította, arra hivatkozva, hogy alapokmányának 3. cikke tilt bármilyen politikai szerepvállalást, ezenkívül az Interpol operatív irányításával nem Meng, hanem a főtitkár, a német Jürgen Stock foglalkozik.

Nyitókép: MTI/AP/Wong Maye-E

Forrás: Infostart.hu / MTI

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Feszültség Kárpátalján

Activists, surrounded by smoke bombs, block Ukrainian Parliament during their protest in Kiev on July 13, 2017 demanding the removal of immunity for the deputies. The Parliament of Ukraine is debating the submission by the General Prosecutor's Office on the removal of parliamentary immunity from a deputy Mikhail Dobkin suspected of corruption. Mikhail Dobkin, former major of city of Kharkiv, a prominent figure from the team of the former president of Ukraine Viktor Yanukovych. / AFP PHOTO / Sergei SUPINSKY

Az elmúlt hetekben egyre riasztóbb hírek érkeznek Ukrajnából, illetve a minket, magyarokat kiemelten érintő Kárpátaljáról. Sokakat talán meglepett az ukrán politikai vezetés erősödő magyarellenessége, de ha sorra vesszük az elmúlt évek történéseit, akkor talán már érthetőbbé válnak az események.

A 2013-ban kirobbant, kirobbantott kijevi tüntetések döntően az oroszbarát politikai, gazdasági elit ellen irányultak. Az ukrán társadalom joggal érezte azt, hogy az 1991-ben függetlenné vált ország olyan zsákutcába jutott, amelyből csak radikális irányváltással lehet kijutni. 2014 februárjában a nyugati orien­tációt elutasító Viktor Janukovics elnököt és a mögötte álló kormányt sikerült elüldözni az országból.

Az újonnan megalakuló kormány több tagja úgy ejtőernyőzött a miniszteri bársonyszékébe, hogy néhány órával azelőtt kapta meg az ukrán állampolgárságot. Amerikai, litván, grúz állampolgárok, akik az ország nyelvét alig vagy egyáltalán nem beszélik.

Ezt követte márciusban a kelet-ukrajnai, krími oroszok – akik az ország lakosságának 17 százalékát adják – lázadása, amelyet Oroszország tipikus hibridháborús, titkosszolgálati eszközökkel és módszerekkel támogatott meg.

A Krím félsziget „visszacsatolása”, a donyecki régió „önállósodás” napjainkra egy olyan befagyott konfliktussá vált, amely időről időre katonai összecsapásokba torkollik. Az oroszbarát gazdasági elit helyét gyorsan felváltották amerikai üzleti csoportok. Ukrajna az orosz–amerikai vetélkedés terepévé vált.

Ebben a helyzetben kiélezett küzdelem folyik az orosz és ukrán titkosszolgálatok között is. 2017 végén derült ki, hogy az ukrán kormányfő tolmácsa, ­Sztaniszlav Jezsov az orosz hírszerzésnek dolgozott.

Válaszul az oroszok megszellőztették, hogy a RIA Novosztyi orosz hírügynökség újságírónőjét agresszív módon próbálta beszervezni az ukrán titkosszolgálat.

Ezt követte Arkagyij Babcsenko Kijevben élő orosz újságíró megrendezett „erőszakos halála”, majd „feltámadása”. Az ukrán titkosszolgálat vezetője azt állította, hogy orosz megrendelésre akarták megölni az újságírót, aki fontos információkat adott át nekik további ukrajnai személyek ellen tervezett gyilkosságokról.

A kiszivárogtatott ügyek minden valószínűség szerint csupán a jéghegy csúcsát jelentik a két titkosszolgálat küzdelmében. A mélyben napi szinten folyik ez az információs, dezinformációs küzdelem a hírszerzések és elhárítások között.

Ahogy a katonai, úgy a titkosszolgálati konfliktus is állandósult.

Hogy jön ebbe a képbe Magyarország? Az ukrán vezetésnek és titkosszolgálatnak túl nagy falat Oroszország. Ellenben a nyugati határainál fekvő Magyarország és a kárpátaljai magyar kisebbség megfelelőnek tűnt számukra egy konfliktus generálására, majd – reményeik szerint – sikeres megoldására a jövő évi ukrajnai választások előtt.

A nacionalista kártya lapjait egy 150 ezres kisebbség és egy náluk kisebb ország ellen keverik a belpolitikai, gazdasági problémák elfedésére. Ebben a játszmában a politikusok mellett jelentős szerepet kapott az ukrán titkosszolgálat, amelyre szintén ráfér a vélt vagy valós sikerek felmutatása.

A feladatot már hónapokkal ezelőtt megkaphatták. Tavasszal ismeretlenek felgyújtották a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ungvári központi irodáját, majd lengyel ultranacionalistákon keresztül az oroszokat hozta látókörbe a nyomozás. Az orosz motiváció meglehetősen zavarosnak tűnt, míg az ukrán nyomásgyakorlás sorába jól illeszthető az akció.

Az ukrán nyelvtörvénnyel megnyitott frontvonalba az ukrán nacionalista szervezetek kárpátaljai vonulásai, nyílt fenyegetései sorába tehető inkább a gyújtogatás. Főleg az azt követően megindított kommunikációs támadás tükrében, amely az állítólagos magyar szeparatista törekvéseket igyekezett bemutatni az ukrán lakosságnak.

Ehhez a művelethez igyekezett muníciót szolgáltatni az ukrán szolgálat. Minden valószínűség szerint a nyár folyamán dokumentálták a kárpátaljai magyarok egy csoportjának állampolgársági eskütételét a beregszászi konzulátuson, amit néhány hete kiszivárogtatott az urán állami hírügynökség.

A betechnikázott személy, aki maga is állampolgársági esküt tett, hang- és képfelvételeket tudott készíteni az eseményről és a résztvevőkről.
Tartok tőle, hogy nem egyszeri akcióval állunk szemben.

Az ellenérdekelt titkosszolgálatnak volt ideje, lehetősége arra, hogy akár pénzzel, akár fenyegetéssel rávegyen kiszolgáltatott személyeket ilyen akciók végrehajtására.

Ezután újabb „üzenetet” küldtek a magyar kormánynak. A Mirotvorec – abszurd módon béketeremtőnek nevezett – hírportál Tisztítótűz nevű adatbázisa öt kárpátaljai magyar önkormányzati vezető, illetve képviselő ­adatait is leközölte azok közül, akik magyar állampolgárságot kaptak. Néhány nap múlva Szijjártó Péter külügyminisztert is felvették a listájukra.

Ne legyenek kétségeink afelől, hogy további fenyegetések érik mindazokat, akik állampolgári esküt tettek. Jurij Lucsenko főügyész már bejelentette, hogy utasítja az ukrán titkosszolgálatot, derítse fel, kik a kettős állampolgárok Kárpátalján.

Az ukrán szolgálat ugyan cáfolta a nyomozás elindítását, de az eddigiek alapján ez inkább kommunikációs lépésnek tekinthető. Egyébként a Tisztítótűz nevű adatbázisban megjelentetés tényét nagyon komolyan kell venni.

2015-ben egy oroszbarátnak kikiáltott ukrán képviselőt és egy újságírót is meg­gyilkoltak néhány nappal azután, hogy megjelent a nevük az adatbázisban.

Az ukrán titkosszolgálat aktivitását látva azt kell mondani, hogy a magyar titkosszolgálatok is merőben új helyzettel állnak szemben. Az ukrán kormány, miközben az euroatlanti integráció melletti elkötelezettségét hangsúlyozza, aktív diplomáciai és titkosszolgálati támadást intéz Magyarország ellen. 1990 óta ilyen nyílt kihívás nem érte a magyar titkosszolgálatokat.

A rendszerváltás után sokan azt hitték, hogy a hadsereg mellett a titkosszolgálatok felett is eljárt az idő. A világban zajló események azonban rácáfoltak erre.

A magyar hadsereg Zrínyi 2024 modernizációs programjához hasonlóan végig kell gondolni a magyar titkosszolgálatok rendelkezésére álló erők és eszközök modernizálásának, fejlesztésének lehetőségeit is.

Földi László – A hírszerző szemével és Horváth József – Az elhárító szemével összes cikkét ITT találja.

Forrás: magyaridok.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Megerősítették: “nagyon közel” a brexitmegállapodás

Az Európai Unió és az Egyesült Királyság egyezségének részletein csaknem négymillió alacsony képzettségű brit megélhetése is múlhat. Theresa May brit miniszterelnök mindenesetre keménynek látszik, Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke viszont bízik a leendő vámmentességben.

Noha már több mint két év eltelt a brit népszavazás óta, amikor az emberek döntöttek Nagy-Britannia kilépéséről az Európai Unióból, a folyamat máig húzódik. Most azonban – mint a Reuters uniós diplomáciai forrásokra hivatkozva tudósít –

“nagyon közel” kerültek a megállapodáshoz

az Egyesült Királyság kilépésének végső kereteiről. Az ügyben megnyilvánuló európai bizottsági elnök, Jean-Claude Jucker péntek délelőtt Ausztriában egyenesen úgy fogalmazott:

novemberig összejöhet az egyezség.

Ennek hatására a devizapiacon igen megugrott a font euróval szembeni árfolyama.

Mint a Portfolio.hu összeállításában rámutat, az északír-ír határkérdés ügyében engedhettek a felek reményt keltő mértékben.

Az idő mindenesetre sürget, hiszen október és november derekán uniós csúcs lesz, ahol a megállapodás pontos kereteit jóvá kellene hagyni, ezt követően indulhatnak a szükséges parlamenti procedúrák ahhoz, hogy a brit kilépés jövő év márciusában valósággá válhasson.

Ezzel párhuzamosan már a kilépést követő EU-Egyesült Királyság kapcsolatrendszer részletein is dolgozniuk kell a feleknek.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hosszú távon egy teljesen vámmentes szabadkereskedelmi együttműködést is elképzelhetőnek tart.

Ha azonban a megvalósult brexit után vámok terhelnék a felek kereskedelmét, vagyis a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere alapján működne tovább,

3,7 millió alacsony képesítésű ipari munkás – a brit munkavállalók 14 százaléka – járna igen rosszul.

Részletekbe menve független londoni elemzők arra mutatnak rá, például

a járműalkatrészekre 4,5, az autókra 10, egyes brit agráripari termékekre pedig akár 30-50 százalékos vámot is kivethetne az EU.

A brexittel járó kereskedelmi akadályok különösen jelentősen sújtanák például a különböző nyersanyag-feldolgozó vagy gépkezelő munkaköröket.

Hogy a britek mire számíthatnak, arra nézve a konzervatív brit miniszterelnök, Theresa May pártkongresszusi beszéde lehetne irányadó, ő úgy fogalmazott:

Nagy-Britannia megállapodásra törekszik az EU-val a feltételrendszerről, “de nem bármilyen áron”, és nem fél attól sem, hogy netán egyezség nélkül kell szakítani.

A WTO-szabályok alapján folytatódó kereskedelem várható súlyos hatásaira az üzleti szektor minden bizonnyal felhívta már a brit kormányfő figyelmét. Egyik veszély például az Airbus repülőgépgyártó óriás távozása a szigetországból, ami azonnal körülbelül 100 ezerrel növelné a munkanélküliek számát. A távirati iroda összeállításában a Jaguar Land Rover luxusautó-konzorcium várható 1,2 milliárd fontnyi (0,44 billió forint) többletköltségéről is szó esik a vámmentesség meghiúsulása esetén, ami akár a cég létét is veszélybe sodorhatja.

Nyitókép: Pixabay
Forrás: infostart.hu
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Újabb érmeket söpörtek be a magyarok az úszó világkupán

Hosszú Katinka egyéniben egy arany- és egy bronzéremmel folytatta szereplését az úszók világkupa-sorozatának budapesti állomásán. Ezúttal a 29 éves klasszison kívül is nyertek érmeket a magyarok, Lakatos Dávid, Cseh László és Jakabos Zsuzsanna, valamint a 4×50 méteres vegyes gyorsváltó is odafért a dobogóra.

A közel teltházas Duna Aréna közönsége “bemelegítésképpen” három magyarnak szurkolhatott, női 400 méter vegyesen ráadásul Hosszú Katinka favoritként állt rajtkőre, mellette pedig Jakabos Zsuzsanna és Kapás Boglárka képviselte a hazai színeket. A háromszoros olimpiai bajnok győzelmét semmi sem veszélyeztette, közel négy másodperccel (4:23.55 p) hamarabb ért célba, mint a második helyezett japán riválisa. Mindeközben Jakabos nagy hajrával harmadik lett, Kapás viszont utolsóként zárt.

Hosszú a medenceparton arról beszélt, nagyon örül ennek a sikernek, különösképpen az idejének, amely annak tükrében jó főleg, hogy nagyjából két hónapja dolgozik együtt új edzőjével, Petrov Árpáddal. Hozzátette, még a szombati zárónapon szeretné kiélvezni a versenyzést, utána pedig alig várja, hogy folytassa a kemény munkát.

Jakabos elmondta, a vízben nem igazán érezte, milyen helyen halad a versenyben, próbálta a mellette úszó kínaival – aki elég erősen kezdett – tartani a tempót. Hozzátette, a hajrában hatalmas segítséget kapott a közönségtől, s ennek köszönhetően körülbelül öt másodperccel jobb időt tudott úszni, mint néhány nappal korábban.

Férfi 1500 méter gyorson – ahol 59 alkalommal kell fordulniuk az úszóknak – a 19 éves Lakatos Dávid 14:47.74 perces eredménnyel második lett, ezzel megszerezte pályafutása első vk-érmét.

Bohus Richárd 50 méter háton délelőtt nyolc századra volt az országos csúcstól, s ugyan tovább faragott előfutamos idejéből, de a 23.87-es idő – amely a hatodik helyre volt elég – öt századdal még mindig elmarad a legjobb magyar teljesítménytől.

Női 200 méter pillangón Verrasztó Evelyn csak mellékszereplő lehetett, ugyanis Sarah Sjöström, a kínai Vang Csiencse-ha és a holland Femke Heemskerk nemcsak egymással, hanem a világcsúcsot jelző órával is nagy csatát vívott. Végül a világkupát vezető olimpiai bajnok svéd klasszis utóbbi küzdelmet elveszítette, de elsőként csapott célba. Verrasztó a hetedik helyen zárt.

Férfi 200 méter vegyesen három magyar állt rajtkőre, a 32 éves Cseh László hatalmas lendülettel kezdett, háton azonban az ausztrál Mitchell Larkin ellentmondást nem tűrően előretört, és magabiztosan nyerte a futamot. A kiválóan forduló Cseh végül második, Verrasztó Dávid negyedik, Dudás Dániel pedig nyolcadik lett.

A női 100 méter hát döntőjében olimpiai bajnokok sorakoztak fel, Hosszú Katinka magasan a legjobb idővel várta a finálét, mellette legnagyobb ellenfelei az ausztrál Emily Seebohm és az amerikai Kathleen Baker voltak. A várakozásoknak megfelelően ez a trió sajátította ki magának a futamot, Seebohm az utolsó hat-nyolc méteren harcolta ki a győzelmet, Baker pedig négy századdal a bronzérmes Hosszú előtt érintette meg a falat.

Németh Nándor 100 méter gyorson négy századdal megdöntötte egyéni legjobbját (47.06), amivel az ötödik lett, ugyanakkor a célba érkezést követően elmondta, 47 másodpercen belül szeretett volna úszni.

Az utolsó egyéni döntőben, férfi 200 méter pillangón négy magyar állt rajtkőre: a 8-as pályán az olimpiai bajnok Chad Le Clos óriási lendülettel kezdett, féltávnál 1.27 másodperccel fordult, utána viszont inkább a sima győzelemre ment rá. Cseh László a negyedik, Biczó Bence az ötödik, Verrasztó Dávid a hatodik, Tekauer Márk pedig a nyolcadik lett.

A nap zárószámában a Lobanovszkij Maxim, Kozma Dominik, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna összetételű 4×50 méteres vegyes gyorsváltó egy bronzéremmel gazdagodott. Kozma Dominik vidáman annyit mondott, reméli, minden évben lesz világkupa a Duna Arénában, ugyanis fantasztikus érzés ilyen közönség előtt úszni.

A világkupa-sorozat első szakaszát nagymedencében, Kazanyban, majd Dohában rendezték, a második etap rövidpályán Eindhovenben kezdődött a múlt hétvégén, és most Budapesten zárul. A harmadik, utolsó szakaszra – ugyancsak 25 méteres medencében – novemberen Ázsiában, sorrendben Pekingben, Tokióban és Szingapúrban kerül sor.

A világkupában az egyéni számok győztesei 1500, a másodikak 1000, a harmadikok 500, a negyedikek 400, az ötödikek 300, a hatodikak pedig 200 dollárt kapnak, míg a váltóknál az első hármat díjazzák 3000, 2000 és 1000 dollárral. A világkupa összesített győztese 150 000, a második 100 000, a harmadik 50 ezer dollárral gazdagodik.

Nyitókép: MTI / Kovács Tamás
Forrás: infostart.hu
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Nem sok kellett volna a csodához, de kikapott a Mol Vidi a Chelsea-től

Egy góllal kikapott a Mol Vidi FC a Chelsea otthonában a labdarúgó Európa-liga csoportkörének 2. fordulójában. Mind a hazaiak, mind a fehérváriak gólhelyzetek sorát rontották el.

A Stamford Bridge-et megszálló mintegy ezerkétszáz vendégdrukkernek könnyebb dolga volt, mint a buszsofőrnek.

A szurkolók ugyanis felültek valamelyik londoni járatra, és szűk két és fél órás légi út után már landoltak is valamelyik főváros környéki repülőtéren. A napokban új külsőt kapó Vidi-járgány vezetője ellenben a Magyarország, Ausztria, Németország, Hollandia, Belgium, Franciaország, Anglia útvonalon, csaknem két napon át tartó, 1650 kilométeres út végén érkezett meg Londonba, hogy szerda este az edzésre, huszonnégy órával később a meccsre fuvarozhassa a futballistákat, akik nem titkoltan arra készültek, hogy csodát tegyenek a Stamford Bridge-en. Abban a stadionban, ahová a piros-kékeknél is jelentősebb játékerőt képviselő csapatok sem nyerni járnak…

S akkor még nem szóltunk arról, hogy egy maestro dirigálja a kékeket. A Vidi élén álló Marko Nikolics nem is tagadta, Maurizio Sarri az egyik kedvenc edzője.

„Az egyik legjobb szakembernek tartom, lenyűgöz az a stílus, amit képvisel, nem véletlen, hogy imádják a játékosok és a szurkolók. A mai világban kevés az olyan varázslatos figura, mint ő” – magyarázta a szerb tréner, aki kilencven perccel karrierje alighanem legfontosabb kilencven perce előtt afelől is megbizonyosodhatott, hogy az olasz mester szavatartó ember. Merthogy erős Chelsea-t ígért – és azt is küldött fel a gyepre! Mi több, biztos, ami biztos alapon még Eden Hazard-nak is helyet szorított a kispadon.

A házigazdák kezdték a mérkőzést, és volt valami félelmetes abban, hogy a felezővonalnál nyolcan sorakoztak fel – a kezdő sípszóra, majd Andreas Christensen felívelésére várva. Csak azzal nem számoltak, hogy a Willian és Emerson felé emelt labdát Fiola Attila kifejeli… A hetedik percben Davide Zappacosta centerezése után a válogatott hátvéd még nagyobbat mentett a berobbanó Willian elől, sőt ebből indult a fehérvári kontra, amelynek vége szöglet lett. A sarokrúgást követően pedig Juhász Roland fejelt, ám Emerson az alapvonalon túlra „stukkolta” a kapura tartó labdát. Percek múltán a másik kapu előtt jeleskedett a brazil hátvéd, aki csatárokat megszégyenítő módon cselezte helyzetbe magát, aztán védő módjára fölé bikázott. Rákapcsolt a Chelsea, egyik támadást vezette a másik után, és ha Willian lövésébe nem lép bele az utolsó pillanatban Vinícius, már a 10. percben előnyhöz juthatott volna. A lélektani szempontból fontosnak vélt első negyedórát kibekkelte a Vidi, de ennél is nagyobb „bravúr” volt, hogy a 16. percben nem került hátrányba – a fejvakarásból ítélve maga Álvaro Morata sem tudta, hogyan emelte öt méterről a bal kapufa mellé a labdát.

Ne tévesszen meg senkit, hogy Tomás Tujvelnek a 23. percben, Pedro próbálkozása után kellett először védenie: ez volt a hazaiak hatodik rálövési kísérlete, ám az első, amelyik kapura is tartott.

Hogy a túloldalon ennél kevesebbet jegyezhettünk fel, borítékolható volt, nem is illeti szemrehányás ezért a Vidit. Ellenkezőleg, csak dicséretet érdemelt, mert kihozta magából a maximumot – ha nem többet. Jó, némi szerencséje volt, amikor a Ruben Loftus-Cheek elleni szabálytalanságért nem ítélt büntetőt Miroslav Zelinka, de jókora balszerencséje is, amikor a 40., majd a 43. percben Loic Nego nem talált be. A francia légiós különösen utóbbi esetben járt közel a gólhoz, Emersonon és Christensenen túljutva küzdötte helyzetbe magát, fájdalom, a lövésre már alig maradt ereje, így a labda Kepa Arrizabalaga zsákmánya lett.

Ha ezt sajnáltuk is, azt nem, hogy a cseh játékvezető a negyvenöt perc leteltével nyomban szünetet rendelt el – az első játékrész maga volt a csoda.

Loic Nego és a Vidi ott kezdte a második félidőt, ahol az elsőt abbahagyta: a 46. percben Arrizabalaga nagy védésére volt szükség ahhoz, hogy a mintegy 38 700 angol drukker ne essen pánikba. Maurizio Sarri nem sokáig nézte tétlenül, hogy az előzetesen simának vélt mérkőzés igencsak döcögősen alakul az ő szempontjukból, az 54. percben pályára küldte Eden Hazard-t – a belga sztár így testközelből láthatta, hogy egyórányi játék után Georgi Milanov kevéssel tekeri a labdát a jobb felső sarok fölé. A vendégszektorban csak fokozódott a hangulat, percek teltek el úgy, hogy a Stamford Bridge-en csupán a magyar drukkereket lehetett hallani.

Aztán a 70. percben visszaköltözött az élet a hazaiak szektoraiba is: talán nem túlzunk, ha azt írjuk, Morata akkor szerzett vezetést a Chelsea-nak, amikor az kevésbé volt benne a játékban. Persze, a Chelsea-t ezért (is) sorolják a kontinens legjobb csapatai közé. Kepát meg a legjobb kapusok közé: a 83. percben a meccs bravúrját mutatta be Kovács István lövésénél…

Noha az utolsó pillanatig harcolt az egy pontot jelentő gólért a minden elismerést megérdemlő Vidi, a csodaszámba menő egyenlítés elmaradt.

Bár ha jobban belegondolunk, amit a piros-kékek tettek, így is csoda volt.

 

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
L-CSOPORT
CHELSEA (angol)–VIDI FC 1–0 (Morata 70.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN

BATE Boriszov (fehérorosz)–PAOK (görög) 1–4 (Szkavis 61., ill. Prijovics 6., Léo Jabá 11., 17., Pelkasz 73.)

AZ L-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Chelsea22002–0+26
2. PAOK21014–2+23
3. BATE Boriszov21013–4–13
4. MOL VIDI FC20020–3–30

 

Forrás: nemzetisport.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Az esztergomi futónő megnyerte a 246 kilométeres Spartathlont!

A nők közül Maráz Zsuzsanna futott be elsőként a célba az idei Spartathlonon, az Athén és Spárta közötti 246 kilométeres táv végén.

Maráz Zsuzsanna esztergomi ultrafutónő nyerte a nők közül 2018-as Spartathlont, 27:5:28 alatt tette meg a távot. Ezzel az idővel az abszolút 17. hely is az övé.

Az esztergomi ultrafutó tavalyelőtt harmadik, tavaly második volta versenyen, idén a férfiak közül is csak tizenhatan tudták megelőzni, köztük volt a negyedik helyezett Bódis Tamás.

A 246 kilométeres ultrafutó verseny Pheidippidész nevű futár Hérodotosz által dokumentált Athén és Spárta között megtett futásának állít emléket. A távot 1983 óta minden évben szeptember utolsó hétvégéjén futhatják le a legbátrabbak. A futók az Akropolisz lábától Leonidász király Spárta főterén álló szobráig futnak.

Posted by Spartathlon Magyar Csapat on Saturday, September 29, 2018

Forrás: kemma.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Református felekezet 2018. október 7-i adása

Igét hirdet Nt. Tóth Péter a Lorain-i Református Templom lelkipásztora.

The Hungarian Reformed Church of Lorain OH
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Miért jó önkénteskedni?

2018. október 11. és 14. között ismét megrendezik a 72 óra kompromisszum nélkül című programsorozatot, ami fiataloknak nyújt lehetőséget önkénteskedésre három napon keresztül. A három történelmi egyház: a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház szervezésében immár 10. alkalommal megvalósuló eseményen országszerte fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai teljesítenek közhasznú feladatokat. A program célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét a fiatalok erejére, elkötelezettségére, lelkesedésére, segítőkészségére.

Melyek az önkénteskedés pozitívumai a segítők tapasztalatai alapján?

Rájönni arra, hogy valódi segítséget tudunk nyújtani

A legjellemzőbb indok, amivel nyugtatjuk a lelkiismeretünket – nem csak az önkénteskedés terén – , hogy “most azért annyira nem számít az én jelenlétem, nélkülem is elvannak”, illetve hogy “velem együtt se oldódna meg a világ minden problémája”.

Persze vannak ismertebb helyek, ahol valóban rengeteg az önkéntes, de sok kis hely van, ahol önkéntesek nélkül nem tud rendesen működni az intézmény, így plusz egy fő is életmentő tud lenni. Éppen ezért érdemes jól szétnézni a “piacon”. Egy kis utánajárással kideríthető, melyek azok a helyek, ahol a legnagyobb a hiány. Mindenképpen jó megtapasztalni, hogy valójában nem is nyugtatgathatjuk magunkat azzal, hogy “nem oszt, nem szoroz a jelenlétünk”, hanem igenis valós segítséget tudunk nyújtani.

Sokféleképpen segíthetünk (Fotó: Matthias Zomer, forrás: Pexels)

Megtapasztalni, hogy mennyi munka van alapvetőnek tűnő dolgok mögött

A 72 óra kompromisszum nélkül keretein belül pár évvel ezelőtt a cikk írója másokkal együtt közterületeket tisztított. Azt írja, végig az jár ilyenkor az ember fejében, hogy fel sem tűnik, amikor eltűnik egy-egy graffiti, vagy hogy a tereken a virágokat locsolják, a füvet nyírják, s hogy van, aki minden nap ezért dolgozik, és nem magától történik meg minden. De ugyanez a helyzet, ha utcai ételosztásba állunk be segíteni, vagy ha idősek otthonába, kórházba, gyermekotthonba megyünk. Néhány nap önkénteskedés után rájön az ember, hogy a megszokott, hétköznapinak vagy egyszerűnek tűnő munkák mögött mekkora energiabefektetés van.

Kilépni saját magunkból, és “a másikért” dolgozni

Minden kereszténynek, illetve mezei önfejlesztőknek is kihagyhatatlan tapasztalat úgy dolgozni valakiért, valamiért, hogy nem kap cserébe semmit. Hogy a tevékenységének nem ő maga a célja, a szempontja, a motivációja, hanem “a másik”. Jézus életének legszembetűnőbb jellemzője, hogy minden, amit tett, azt nem magáért, hanem másokért tette. Az Ő követőinek az a célja, hogy minél jobban hasonlítsanak rá, hogy az életük, a cselekedeteik Őrá mutassanak.

Azon is érdemes elgondolkozni, hogy valamiért Isten úgy alkotott meg minket, hogy így-vagy úgy, de rászoruljunk egymásra. Érzékennyé tette a szívünket, hogy átérezzük a másik fájdalmát, közösségben képzelte el az embert, hogy szolgálni tudjuk egymást. Nem sok olyan kézzelfogható, konkrét tapasztalatot lehet szerezni erről, mint az önkénteskedés által.

Együtt minden jobb (Fotó: rawpixel.com, forrás: Pexels)

Megérteni a világot

Először furcsa önkénteskedni pl. hajléktalanok között, és rendszeresen beszélgetni velük. Ám szépen lassan eltűnnek az előítéletek, a sztereotípiák, s az ember képessé válik arra, hogy meghallja, amit valójában mondanak. Hogy megértse, miért nem dolgoznak, miért isznak, miért nem mennek be a szállókra, miért keverednek folyton bajba.

Megismerni és megérteni egy segítségre szoruló csoport dilemmáit, motivációt, sebeit, fájdalmait, olyan lelki gazdagságot ad, amit nem is lehet pénzben kifejezni. Ez egy olyan pozitívuma az önkénteskedésnek, amelyről nem sokat beszélnek. Ha valaki nem emberekkel foglalkozó önkénteskedést választ, hanem társadalmi munkát, akkor viszont azokat az embereket értheti meg, akik ugyanazt a munkát végzik minden nap. A világ megismerésének egyedi, különleges módja tehát az önkénteskedés, amit nemcsak az október második hétvégéjén szervezett program keretében gyakorolhatunk, hanem bárhol és bármikor, a saját életünk környezetében is.

Szerző: Kun Szabó Eszter

Forrás: www.777.blog.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Portobello gombás sertésszűzérmék cukkinitócsnival

Hozzávalók 2 főre:

0,5 font (250 g) sertésszűz
2 fej portobello gomba
1 kis fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
2 tk őrölt kakukkfű
3,5 uncia (1 dl) fehérbor
1 kk keményítő
3,5 uncia (1 dl) víz
4 – 5 kis kocka hideg vaj
só, bors
olívaolaj

A tócsnihoz:

1 nagy cukkini
1 kis csokor friss bazsalikom
1 kis csokor friss petrezselyem
1 gerezd fokhagyma reszelve
2 ek liszt
1 tojás (S-es)
só, bors
olaj sütéshez

A cukkinit lereszeljük, besózzuk és hagyjuk állni addig, amíg elkészítjük a ragut. A sertésszüzet érmékre vágjuk, a portobello gombát felszeleteljük, a hagymát és a fokhagymát felaprítjuk. Egy serpenyőben szárazon lepirítjuk a gombát. Kivesszük, majd egy kevés olajat hevítünk és elősütjük a szűzérmét úgy, hogy kérget kapjon minden szelet, de ne süljön át teljesen. Rádobjuk a hagymákat, 1-2 perc múlva megszórjuk a keményítővel. Fűszerezzük: só, bors, kakukkfű. Felöntjük a borral, s miután elforrta a nagy részét, jöhet a víz is. Pár percig rotyogtatjuk, hogy összeálljon a szósz, és a végén levesszük a lángot. Beledobjuk a gombát és folyamatosan rázogatva, hozzáadjuk a hideg vajkockákat is.

Végül befejezzük a tócsnit: lemossuk a sót a cukkiniről és alaposan kinyomkodjuk a kezünkkel, vagy egy konyharuhába tekerjük és jól kicsavarjuk. Közben egy serpenyőben olajat hevítünk. Hozzáadjuk a többi hozzávalót a reszelt cukkinihez, összekeverjük, és közepes hőmérsékleten, egy evőkanálnyi adagonként kisütjük a tócsnikat.

Jó étvágyat kívánunk!

Forrás: www.streetkitchen.hu

A receptet Miklós Melánia, KCSP-ösztöndíjasunk választotta.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A kincses dombok

“Miután e völgyület sokfelé ágazó részét átkutattuk, térjünk vissza Sásvárihoz, hogy ottan a Poklos pataka másik fővölgyét is szemügyre vehessük. Ez szinten kelet irányban hatol be – egyenközüleg a Koronka és Váczmány fölgyével – a hegyek közé, az előbbiekkel együtt töltvén ki a Maros és Nyárád közti tért. Ezen Maros felé legszélről eső völgyben legalól Jedd-et találjuk, egy református székelyek által lakott csinos falut, mely nevét ilynevű székely őstől nyerte. Jeddről első történelmi tudomásunk 1567-ig hat fel, mely évnek már sokszor emlitett regestrumában Jedh néven 10 kapuval szerepel*. Jeddnek főnevezetessége a már fennebb emlitett sorba helyezett halmokban áll, melyek általánosan Békesd nevet viselnek, valamint az alattok elterülő térséget is Békesd terének nevzik, de ezen általános elnevezés mellett e domboknak ismét egyenkint is külön nevei vannak; igy az egyiket Képhágónak nevezik a hagyomány szerint azért, mert ott szent kép állott, melyet a kivégzendő bűnösökkel megcsókoltattak; valószinübb azonban, hogy ott a katholikus korban kálvária lehetett a szokásos statiók képeivel; egy másik dombot Kincsesnek neveznek azért, mert ott nagy mennyiségű kincset hisznek elrejtve; egy öreg ember még azon sokhelyt ismétlődő mesét is beszélte, hogy egy török egykor onnan kőkecskét ásatott ki; melynek nyakát hozzá való kulcscsal felnyitván, belőle nagy halom aranyat és drágakövet vett ki. E halmok között táborozott az Apafi Mihályt trónra ültető Ali Pasha táborának egy szakasza, sátorhelyeiket még most is mutatják.

Marosszéken megvan a „Jeddre ne” szólásmód, mit a nép jog-tiprás vagy más jogbitorlás esetében szokott alkalmazni; eredete pedig az, hogy 1809-ben az insurrectio szervezése korszakában gr. Teleki Mihály az összeirandó székelységet Jeddre hivta össze, de midőn sept. elején az összeiró biztosokkal oda kiszállt, a székelység nem akarta az összeirást megengedni mindaddig, míg régi szabadságai és kiváltságai vissza nem adatnak, Ebből aztán olyan zenebona támadt, hogy a főkirálybiró az összeiró biztosokkal alig menekülhetett be Vásárhelyre, sőt annyira féltek még a város megrohanásától is, hogy a polgárság közt fegyvert osztva ki, az utczák bejáratánál fegyveres őröket tartottak. Ekkor származott a „Ne bántsd a magyart” mondattal igen egyértelmü „Jeddre ne” kifejezés.”

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása

A legenda meghallgatható a legendarium.ro weboldalon.
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,432FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe