Főoldal Blog Page 788

Kapros egres- vagy meggyleves, vagy mindkettő egyszerre

Hozzávalók:

  • 1 font egres
  • 1 font érett meggy (vagy kompót)
  • 4-5 szál kapor
  • fél citrom
  • 1 kisujjnyi fahéj
  • 5-6 szegfűszeg
  • 15 dkg cukor
  • 1 dl muskotálybor
  • 1 evőkanál étkezési keményítő
  • 2 dl tejszín
  • 1 cl cseresznyepálinka

Elkészítés: A gyümölcsöket megmossuk, a meggyet kimagozzuk, az egresek szárvégét-szakállkáját eltávolítjuk. A kaprot leöblítjük, jól lerázzuk róla a vizet, lecsipkedjük a szárakról, néhányat félreteszünk a díszítéshez, a többit finomra vágjuk. A citromot megmossuk, a felét vékony szeletekre felkarikázzuk. A fahéjat eltördeljük, és a szegfűszeggel együtt egy teatojásba zárjuk.

A gyümölcsöket kisebb fazékba tesszük, felöntjük 1.5 liter vízzel, felforraljuk. Hozzáadjuk a cukrot, 1 csipet sót, a kaprot, a citromkarikákat, a  fahéjjal és szegfűszeggel töltött teatojást majd 5 percig főzzük. Kiemelünk a levesből 4 evőkanálnyi gyümölcsöt a díszítéshez, a többit puhára főzzük. Elkeverjük a borban az étkezési keményítőt, majd a tejszínt. Kivesszük a levesből a citromkarikákat és a teatojást, hozzáadjuk a boros-tejszínes habarást és összeforraljuk. Botmixerrel az egészet simára turmixoljuk, ízlés szerint sózzuk, esetleg citromlével savanyítjuk, utána édesítjük, végül visszatesszük bele a félretett darabos gyümölcsöt, és hagyjuk egészen kihűlni. Tálaláskor elkeverjük benne a cseresznyepálinkát, és a félretett kaporszálakkal díszítjük. Forró nyári napokon jól behűtve kellemesen üdítő leves.

Jó étvágyat!

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Erről szólt Putyin és Trump találkozója

Lezajlott a nagy találkozás Donald Trump és Vlagyimir Putyin között Helsinkiben. Több mint két órán át tartott a találkozó, ahol a két elnök rengeteg témát körbejárt.

A helsinki találkozó némi késéssel kezdődött, mert Putyin repülőgépe a tervezettnél később szállt le a finn fővárosban – írja az MTI. Trumpot délelőtt fogadta Sauli Niinistö finn köztársasági elnök is. Donald Trump az AirForce One-ból kilépve nem volt hajlandó az újságírók bekiabálva feltett kérdéseire válaszolni. Az elnök a találkozó előtt még azt mondta, nem vár sokat az eseménytől, de reményét fejezte ki, hogy valami talán kisülhet belőle.

Az oroszokkal jól kijönni jó dolog, nem pedig rossz”

– ezzel a mondattal és egy kézfogással indította a Trump-Putyin találkozót az amerikai elnök, aki az után ült le az orosz elnökkel négyszemközt tárgyalni, hogy néhány nappal ezelőtt katonai szövetségeseivel tárgyalt a NATO-csúcs keretein belül.

Az amerikai elnök gratulált Putyinnak az orosz világbajnokság megrendezéséért.

Fotó: AFP

A két elnök kétórás négyszemközti egyeztetése után munkaebéd keretében folytatódott a megbeszélés, majd közös sajtótájékoztatón számoltak be az elért eredményről.

Beszédében Putyin elmondta, hasznos volt a beszélgetés és mindenre kitértek, ami igazán fontos. Az orosz elnök kifejtette, hogy a hidegháborúnak már rég vége, és az ideológiai konfliktust is maguk mögött hagyták, a világ pedig megváltozott, így az USA és Oroszország teljesen új kihívásokkal néz szembe. Ilyenek a globális biztonság, a növekvő bűnözés, a gazdasági helyzet, a környezetvédelem és ezeket csak akkor tudják legyőzni, ha együtt dolgoznak. Egyetértettek abban, hogy az atomfegyverek terjedésének továbbra is gátat kell szabni.

Putyin elmondta, továbbra is harcolni fognak a terrorizmus ellen, és a kiberbiztonság érdekében is közösen kell fellépnie a két országnak. Ami a regionális kríziseket illet, az orosz elnök szerint nem mindenben értenek egyet, de rengeteg közös érdek van, ami motiválja  feleket, hogy működjenek együtt. Ilyen például Szíria kérdése. Megegyeztek, hogy békét kell teremteniük közösen a régióban, és véget kell vetniük a káosznak. Putyin elmondta, helyre kell állítani a tűzszünetet is Szíria és Izrael között, biztosítva utóbbi biztonságát.

Hozzátette, a koreai félsziget helyzete is javul, ebben pedig nagy szerepet játszott, hogy Donald Trump személyesen tárgyalt Kim Dzsongunnal.

Nyitott produktív beszélgetésünk volt, ami nagyon jól zajlott”

– vette át a szót Trump. Az amerikai elnök kifejtette, hogy az együttműködés a két ország között nem lehetetlen. Erre példaként a második világháborút hozta fel.

Trump elismerte, hogy a szíriai ügy nagyon komplex, viszont az Iszlám Állam visszaszorítását a két ország közös eredményének nevezte.

Fotó: AFP

Az amerikai elnök kicsit odaszólt a demokrata politikusoknak is, amiért hátráltatták abban, hogy javítsa a két ország kapcsolatát, de reményét fejezte ki, hogy a jövőben gyakran fognak találkozni és megoldanak minden felmerülő problémát.

Amikor a sajtó munkatársai szóba hozták az elnökválasztást és az orosz beavatkozást, az amerikai elnök megjegyezte, ez egyszerűen abból fakadt, hogy a demokraták nem tudtak belenyugodni a vereségbe. Putyin ezzel kapcsolatban hozzátette, hogy mindenkinek megvan a saját érdeke, vagyis  természetes, hogy az orosz társadalom Trump irányába pozitív várakozást mutatott.

Az orosz állami lap, a Russia Today beszámolója szerint Vlagyimir Putyin kijelentette, hogy amennyiben az oroszok amerikai választásokba történt beavatkozását vizsgáló különleges ügyész, Robert S. Mueller hivatalosan kéri Oroszországtól, akkor a hatóságok kihallgatják a gyanúsítottakat. Ismeretes, az ügyész 3 napja megnevezett mintegy 12 olyan orosz állampolgárt, főként valószínűsíthetően hírszerzőket, akiket az amerikai választásokba való beavatkozással vádolt meg. A két ország között nincs kiadatási egyezmény, ám így eljutna az amerikaiakhoz a vádlottak vallomása. Az orosz elnök azt is felajánlotta, hogy Mueller hivatalának munkatársai is részt vehetnek a kihallgatáson. Ezért cserébe azt várná el Putyin, hogy oroszok is kikérdezhessenek olyan amerikai tiszteket, akik a gyanújuk szerint “illegális tevékenységet” végeztek orosz területen. Putyin főként a Hermitage Capital volt vezetőjének ügyére lenne kíváncsi: William Browder vezérigazgatót távollétében 9 évnyi börtönre ítélték Oroszországban, amelyet mintegy 1,5 milliárd dollárral károsított meg a vádak szerint.

S hogy miért volt a találkozó történelmi jellegű?

Nos a nyilvánvaló válasz az, hogy a két ország kapcsolata az elmúlt években nagyon megromlott, különösen az amerikai elnökválasztással kapcsolatos állítólag orosz beavatkozás miatt. A találkozó előtt közvetlenül Donald Trump a Twitteren közölte, az orosz-amerikai kapcsolatok soha nem voltak még ennyire rosszak, hála az elmúlt évek amerikai “bénázásának”. Trump már a 2016-os megválasztása óta hangoztatta, hogy szeretne jobb kapcsolatokat ápolni Moszkvával, és a jelen körülményeket figyelembe véve a hétfői találkozó nagy sikerként könyvelhető el.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Kérdés, hogy mi hangzott el Putyin és Trump négyszemközti megbeszélésén

Szakértők szerint nem valószínű, hogy az évek óta húzódó orosz–amerikai konfliktus végére pont került a két nagyhatalom vezetőjének hétfői, helsinki találkozóján, az viszont lehetséges, hogy valami elkezdődött.

A Helsinkiben tartott orosz–amerikai csúcstalálkozó előtt Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök nyilatkozatban állt ki a 2014-ben, az ukrajnai orosz beavatkozás nyomán elmérgesedett viszony mielőbbi rendezéséért. Putyin így fogalmazott: „ideje a kapcsolatainkról is beszélni, és éppen elég ügy gyűlt fel ahhoz, hogy végre ezekre odafigyeljünk”. Trump arról beszélt, hogy Kína mellett Oroszország is fontos nagyhatalom, és ahogyan ő elnöki kampánya során többször hangsúlyozta, „jóban lenni Oroszországgal jó dolog, nem pedig rossz dolog”.

Donald Trump szerint noha még a  hidegháború idején sem volt olyan feszült a viszony a két ország között, mint az elmúlt néhány évben – ők ezt a problémát a néhány órás találkozó alatt megoldották. Frank Tibor Amerika-szakértő az M1 Szemtől szembe című műsorában viszont kijelentette: nem valószínű, hogy a rövid találkozó pontot tett a rossz viszony végére. Fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy a beszélgetésnek volt egy körülbelül kétórás, négyszemközti része, amelyen a két elnökön kívül csak a tolmácsok voltak jelen, és amelyen jegyzőkönyv sem készült – hogy itt mi történt, mi hangzott el, az „titok, amit még föl kell fejtenünk”.

Nem született megoldás a konfliktusokra a találkozón Ilyash György Oroszország-szakértő, a Külügyi és Külgazdasági Intézet munkatársa szerint sem. Egy ilyen rövid találkozó – fogalmazott – arra elég talán, hogy elindítsanak egy folyamatot, amelynek a végén valamilyen rendeződés elképzelhető, „de ez sem a közeljövő zenéje”.

Rendre elvéreznek Trump EU-vezetőkkel folytatott tárgyalásai

Frank Tibor a műsorban úgy fogalmazott: a NATO-csúcs nyomán jól látszik a repedés az Egyesült Államok és az EU között. A szakértő szerint rendre rosszul sikerülnek Trump EU-vezetőkkel folytatott tárgyalásai, és bár szerencsés gondolata volt, hogy az angol királynőnél tett látogatása nyomán együtt mutatkozzon a királyi családdal, „az emberek igazából eredményeket szeretnének látni és nem egyfajta látványpékséget, ami Trump diplomáciáját jellemzi” – mondta.

Elégtelenül előkészített találkozó?

Az Oroszország-szakértő a műsorban rámutatott arra, hogy a két nagyhatalom vezetőjének helsinki találkozója nem a szokásos módon, a szokásos precizitással előkészített tárgyalás volt. A szakértőnek meggyőződése, hogy mindkét fél megfelelő prioritásrendszerrel érkezett a találkozóra és a napirendi pontok hiánya inkább azt mutatja, hogy nem lehetett tudni, milyen irányba tudnak majd elmozdulni a felek.

Frank Tibor is megerősítette azt a  véleményt, amely szerint a találkozó nem megfelelően előkészített volt. Ő úgy fogalmazott, Donald Trump diplomáciai adottságai eleve szerények.

Meglátása szerint Trump szándékában állt győztesként hazatérni, győzelem lenne számára, ha sikerülne Putyinnal megállapodni úgy, hogy közben ő maga van nyeregben. Ennek ellentmondani látszik, hogy Vlagyimir Putyin mintegy fél órával később érkezett a tárgyalásra – ami akár megalázó is lehetett Trump számára. Ilyash György szerint ugyanakkor Putyin részéről a késedelem nem biztos, hogy gesztusértékű volt, hiszen több diplomáciai találkozóra is késve érkezett már – „másrészről az ember azt várná, hogy amikor Trumppal találkozik, akkor talán kivételt tesz”.

Fotó: EPA/Anatoly Maltsev

„Jó kezdet”

Több mint két órán át tartott Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő négyszemközti találkozója hétfőn Helsinkiben. A tolmácsok jelenlétében zajlott megbeszélést Trump „jó kezdetnek” minősítette. Az orosz–amerikai csúcstalálkozó munkaebéd keretében folytatódott. Donald Trumphoz és Vlagyimir Putyinhoz csatlakozott ekkor amerikai részről Mike Pompeo külügyminiszter, Jon Huntsman, az Egyesült Államok moszkvai nagykövete, orosz részről pedig Szergej Lavrov külügyminiszter, Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő, valamint Jurij Usakov, Vlagyimir Putyin külpolitikai tanácsadója.

A csúcstalálkozót lezáró sajtótájékoztatón Putyin és Trump egyaránt pozitív mérleget vont. Vlagyimir Putyin szerint nem sikerült ugyan minden problémát megoldani, de – mint fogalmazott – a kezdeti lépést megtették. Donald Trump termékeny és konstruktív párbeszédről beszélt.

Putyin szerint az amerikai partnerével folytatott tárgyalások a bizalom helyreállítását szolgálják; hangsúlyozta, megbeszéléseik Trumppal őszinték és hasznosak voltak. Mint mondta, a mostani egy nehéz időszak az orosz–amerikai kapcsolatokban, de nincs objektív oka ezeknek a nehézségeknek, a hidegháború ugyanis véget ért.

Fotó: EPA/Anatoly Maltsev

Szóba került az orosz beavatkozás kérdése is

Putyin a sajtóeseményen kijelentette: Oroszország nem avatkozott be az Egyesült Államok 2016-os elnökválasztási folyamatba. Az orosz elnök utalt arra, hogy hogy megbeszélésük során Trump szóba hozta a témát. Ugyanakkor leszögezte: az amerikai állításokhoz kézzelfogható bizonyítékot kellene szolgáltatni.

Oroszországnak és az Egyesült Államoknak egyesíteniük kell erőfeszítéseiket a közös fenyegetésekkel szemben – tette hozzá. Leszögezte: meg kell hosszabbítani a nukleáris fegyverek korlátozásáról szóló, 2010-ben aláírt START III. egyezmény hatályát az Egyesült Államok és Oroszország között. Putyin konkrét javaslatokat is tett Trumpnak a fegyverek korlátozásáról, egyben nagyra értékelte Donald Trump hozzájárulását a Koreai-félsziget problémáinak rendezéséhez.

Szíriáról szólva Putyin felszólította az Egyesült Államokat, hogy közös erőfeszítéssel vessenek véget a konfliktusnak.

Fotó: EPA/Alexey Nikolsky

Trump szerint vége a rossz kapcsolatnak

A sajtótájékoztatón az amerikai elnök leszögezte: soha nem volt rosszabb az Egyesült Államok és Oroszország viszonya, mint most. De ennek vége – hangsúlyozta. Trump kiemelte, hogy a diplomácia fontosabb a konfliktusnál és az ellenségeskedésnél, meg kell találni az Egyesült Államok és Oroszország közötti együttműködés lehetőségeit.

Az amerikai elnök kiemelte, hogy a megkezdett párbeszéd folytatódni fog, hosszabb folyamat vette most kezdetét, s több találkozóra készül Vlagyimir Putyinnal. Úgy fogalmazott: mindkét ország felelős azért, hogy a 2016-os amerikai választási folyamatba történt beavatkozás miatt meg megromlottak az amerikai–orosz kapcsolatok. Trump megismételte: semmiféle összejátszás nem volt kampánycsapata és orosz tisztségviselők között. Szavai szerint azért győzött – „méghozzá könnyen” – az elnökválasztáson, mert „briliáns kampányt” folytatott.

Elmondta, hogy a mostani megbeszélésen érintették a világpolitika olyan fontos kérdéseit, mint a Közel-Kelet, az Iránra gyakorolt nyomás fontossága, valamint a kiberbűnözés elleni közös fellépés. Példaként Szíriát említette, ahol sikeresen működnek együtt az amerikai és az orosz katonák. Az amerikai elnök hozzátette: Washington kész segítséget nyújtani a szíriai humanitárius válság civil áldozatainak. Kérdésre válaszolva kitért arra is: Oroszországgal együtt közösen munkálkodnak majd azon, hogy segítsenek Izrael biztonságának garantálásában.

Újságírói kérdésre válaszolva az amerikai elnök kitért arra is, hogy az épülő Északi Áramlat 2 gázvezetéknek tisztes versenytársa lehet az Egyesült Államokból szállított LNG-gáz.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Törvényjavaslat a kiemelt budapesti fejlesztésekről

Gulyás Gergely, az OGY törvényalkotásért felelős alelnöke

A kiemelt budapesti fejlesztésekről szóló törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a kormány.

A hétfőn benyújtott javaslat célja az indoklás szerint a kiemelt budapesti fejlesztésekkel kapcsolatos egyes állami feladatok kereteinek meghatározása, valamint a már előkészítés alatt álló Budapest Diákváros – Déli Városkapu Fejlesztési Program megvalósítása érdekében egy önálló törvény megalkotása. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslata szerint a jövőben kiemelt budapesti fejlesztésnek számítanak azok a költségvetési vagy európai uniós forrásból finanszírozott budapesti kormányzati közterület-, köztér-, illetve magasépítési ingatlanfejlesztések, valamint a fővárosban, illetve az agglomerációban megvalósuló vonalas közlekedési infrastruktúrafejlesztések, amelyeket a központi költségvetési szervek vagy száz százalékban – közvetlen vagy közvetett – állami tulajdonban álló gazdasági társaságok valósítanak meg, és amelyeket a kormány rendeletében kiemeltté nyilvánított.

A törvénytervezet megalkotja a kiemelt nemzetközi sportesemény fogalmát is, ide sorolva a Budapesten megvalósuló kiemelt jelentőségű nemzetközi vagy nemzetközi érdeklődésre számot tartó sporteseményeket. A javaslat szerint egy a magyar állam százszázalékos tulajdonában álló nonprofit gazdasági társaság feladata lesz a kiemelt budapesti fejlesztések előkészítése, ezen belül a kormányzati döntés-előkészítés, a beruházás előkészítése, a tervezési program összeállítása, a terveztetés és az engedélyeztetés, valamint a kiemelt nemzetközi sportesemények rendezési jogának megszerzésére irányuló pályázattal és szerződéskötéssel összefüggő feladatok ellátása.

A törvénytervezet a Budapest Diákváros – Déli Városkapu Fejlesztési Program (korábbi nevén Kemény Ferenc Program) megvalósítására irányadó különös szabályokat is meghatározza. A tervek szerint a dél-pesti és észak-csepeli fejlesztési területen valósul meg egy atlétikai stadion a hozzá kapcsolódó létesítményekkel, Xtrém néven egy szabadidőpark és egy evezősközpont, valamint a diákváros.

A törvény emellett a Budai Palotanegyed és környezete megújításához és hatékony fejlesztéséhez szükséges keretek lefektetésére is javaslatot tesz. Ez az indoklás szerint megteremti annak lehetőségét, hogy a terület méltó megjelenését biztosító fejlesztési beruházások koordinálására hatékonyabb legyen. Ahogyan a Kossuth Lajos tér törvényi rendelkezéssel a törvényhozás gondozásába került, úgy ugyanezt indokolt és szükséges megtenni a budai Várnak a Dísz tértől a királyi palotáig elhelyezkedő területére vonatkozóan is – szerepel az indoklásban.

A javaslat egy felülépítmény nélküli fővárosi önkormányzati telket vonna az állami tulajdon körébe. A törvényjavaslat módosítja a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokról szóló jogszabályt, kiegészítve azt a “kiemelten közérdekű beruházás” intézményével. A javaslat ide sorolja a kiemelten fontos, közérdekű – különösen energetikai, közlekedésfejlesztési, környezetvédelmi, vízügyi és vízvédelmi, katasztrófavédelmi, honvédelmi, nemzetbiztonsági, közigazgatási, illetve oktatási, egészségügyi, kutatás-fejlesztési, kulturális, örökségvédelmi, sport, városfejlesztési – célt szolgáló, közfeladat ellátásával összefüggő beruházást.

A kormány egy nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházást egyidejűleg kiemelten közérdekű beruházássá is nyilváníthat majd a javaslat szerint. A törvénytervezet célja a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996-os törvény és a mozgóképről szóló 2004-es törvény módosítása is, tekintettel az Európai Bizottság határozatára, amely Magyarország filmszakmai támogatási programja esetében jóváhagyta a közvetett támogatás mértékének 25 százalékról 30 százalékra növelését.

MTI

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Kétszáz fiatal vesz részt az első diaszpóra tánctáborban Sátoraljaújhelyen

Sátoraljaújhely, 2018. július 17., kedd (MTI)
Tizenhat tematikus tábor keretében mintegy ezer, a diaszpórából érkező diák vehet részt idén különböző programokon Magyarországon és az elcsatolt területeken – közölte Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Szövetség külhoni magyar diákok számára szervezett néptánctáborának megnyitóján, kedden.

Hozzátette, kétszáz résztvevőjével a sátoraljaújhelyi a szövetség diaszpóra-programjának legnagyobb tábora.
“Ez egyben a legmagyarabb tábor is abból a szempontból, hogy akik a népzenét, a néptáncot választják, még közelebb érzik magukhoz a magyar kultúrát, a magyar nemzetet” – mondta.
Kiemelte, külön öröm, hogy akik eljöttek a táborba, lakóhelyükön is tevékeny tagjai a magyar közösségeknek.
A helyettes államtitkár kifejtette, hogy a Rákóczi Szövetség Diaszpóra Programja tavaly indult el kísérleti jelleggel, és idén is sikerült forrást találni a tervezett programok megrendezésére. Reményei szerint a program jövőre is folytatódhat a magyar kormány támogatásával.
Szilágyi Péter hangsúlyozta, a kormány számára nagyon fontos, hogy kapcsolatot teremtsen és ápoljon a diaszpórában élő fiatalokkal, valamint a közösségekkel.
Ezért is küldenek a Kőrösi Csoma Sándor program segítségével ösztöndíjjal mások mellett például cserkészeket, néptáncosokat olyan közösségekbe, ahol szükség van rájuk.
Ez a program is a diaszpóra és a magyarság kapcsolatát erősíti – közölte.
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke úgy fogalmazott: reményei szerint a tartalmasnak ígérkező hét végére a tábor résztvevőiben jelentősen erősödik az összetartozás-tudat, a kötődés az anyaországhoz, amely mindannyiuké, éljenek bárhol a világon. Hozzátette: a tábor résztvevői Ausztráliából, Brazíliából, Kanadából, valamint Nyugat-Európa több országából érkeztek.

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Nemzeti kincsünk a család

Egész Európában alacsony a gyermekvállalási kedv, ezért különösen fontos, hogy olyan magyar modell legyen, amelynek lényege, hogy odafigyelünk a fiatalokra, a családokra – jelentette ki Novák Katalin a Nagycsaládosok Országos Egyesületének kongresszusán. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy ennek a figyelemnek a megnyilvánulása a jövő évi költségvetésben a családok támogatására fordítandó kétezermilliárd forint is.

Családbarát Európa megvalósulását szorgalmazta a IX. Családkongresszusának tegnapi zárónapján a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE). A csütörtökön kezdődött, négynapos kongresszus nyitó előadását Novák Katalin tartotta.

– A család az egyik legnagyobb nemzeti kincs, amit ápolni, védeni, gyarapítani kell – hangoztatta akkor az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Kiemelte, hogy egész Európában alacsony a gyermekvállalási kedv, ezért különösen fontos, hogy olyan magyar modell legyen, amelynek lényege, hogy „odafigyelünk a fiatalokra, a családokra, s amelynek eredményeként megőrizzük és gyarapítjuk nemzeti kincsünket, a családot”. Ezt célozza egyebek mellett a jövő évi költségvetés is, amelyben kétezermilliárd forintot meghaladó összeg jut a családok támogatására – tette hozzá.

Közölte azt is: az Európai Unióban száz családban 160 gyermek, Magyarországon pedig 150 gyermek születik átlagosan, ami elmarad a kívánatos 200-as átlagtól. Ezért nagyon fontos szem előtt tartani a közös európai felelősségünket – húzta alá.

A nők sokszor attól félnek, hogy szülés után nem tudnak visszatérni a munkájukhoz Fotó: Havran Zoltán

A konferencia szakmai előadásokkal, családi és gyermekprogramokkal folytatódott. A szombati nap díszvendége Csukás István író volt.

„A gyereket sokszor leintik, hogy ne bohóckodjon, pedig pont arra kellene biztatni, hogy csak bohóckodjon, ameddig tud. Mindenkinek van egy saját kincsesbányája, a saját gyerekkora” – idézték fel mondását. A szakmai tanácskozáson spanyol, lengyel és litván családszervezetek képviselői mellett határon túli magyar családszervezetek is részt vettek. A rendezvényre hatszáz nagycsaládos látogatott el az ország minden szegletéből.

A magyar nők számára ma az egyik legnagyobb kihívás, hogy sikeresen összeegyeztessék a munkát a családdal – ezt már Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapítója jelentette ki szombaton az M1-en. Király Nóra szerint ez állhat annak a hátterében is, hogy Magyarországon a szükségesnél kevesebb gyermek születik. A nők attól félnek ugyanis, hogy szülés után nem tudnak majd visszatérni a munkájukhoz – mondta.

Hozzátette: 2010 óta nagy előrelépés történt, hiszen akkor még tízszázalékos volt a nők munkanélkülisége, amely 2017-re 4,7 százalékra csökkent. Emlékeztetett, hogy a kormány még tavaly – európai uniós forrásból – 14 milliárd forintot biztosított karrierközpontok létrehozására, és 71 helyen nyílnak ilyen központok az országban.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Karaktergyilkossági kísérlet a magyar cserkészek ellen

Rasszista váddal akarta hiteltelenné tenni a 168 Óra a Magyar Cserkészszövetséget. A nagy múltú ifjúsági szervezet egy februárban kelt levéllel cáfolta a balliberális lap állítását, hogy a cigány gyermekeket oktató sajókazai, buddhista Dr. Ámbédkar Iskola azért nem szervezhette meg a saját cserkészcsapatát, mert a keresztény magyar cserkészek nem kértek belőlük.

„A cserkészszövetségnél a romáknak megmondták, hogy sem a hitük, sem a származásuk miatt nem illenek a magyar keresztény cserkészek közé. A Magyar Cserkészszövetség mondvacsinált indokokkal elutasította egy borsodi roma fiatalokból álló cserkészcsapat megalakulását. Még a cserkész név használatát is megtagadták tőlük” – írta szerdai cikkében a 168 Óra, amit aztán egy sor balliberális, ellenzéki lap azonnal átvett.

A karaktergyilkosság kísérletére a Magyar Cserkészszövetség (MCSSZ) azonnal reagált, feltárva a cigány gyermekeket oktató sajókazai, buddhista Dr. Ámbédkar Iskola és a szövetség közti levelezést, egyben cáfolva a lap által leírtakat, sugalltakat.

A részletes közleményből kiderült, hogy az iskola és igazgatója, Derdák Tibor kereste meg az MCSSZ-t, hogy szeretne cserkészcsapatot alapítani, azonban a hosszas előkészítés során vita alakult ki a felek között. A Dzsaj Bhím buddhista közösség által fenntartott iskola kizárólag romákból álló cserkészcsapatban gondolkodott, amit az integrált nevelés-oktatásban hívő MCSSZ nem támogatott.

A hazai mozgalom keresztény alapokon áll, vélhetően ez sem volt elfogadható a sajókazaiaknak Fotó: Havran Zoltán

Kérdéses volt az is, hogy a Dr. Ambédkar Iskola hogyan építi be nevelő munkájába a magyar cserkészet évszázados hagyományához szorosan hozzá tartozó keresztény elemeket. A vita odáig fajult, hogy 2017 októberében az Ambédkar.hu-n megjelent egy írás, amelyben nacionalista, cigányellenességgel átitatott szervezetnek bélyegezték az MCSSZ-t.

„A magyar ifjúsági mozgalom – a legtöbb más ifjúsági mozgalomhoz hasonlóan – a jobboldali és a jobboldali politikával egyetértő egyházi mozgalmak hatása alá került. A magyarországi nacionalista mozgalmak – nem különbözve ezzel Kelet-Európa legtöbb más nacionalista mozgalmától – át vannak itatva cigányellenességgel” – olvasható az iskola honlapján tavaly ősszel közzétett írásban.

A cikket követően idén februárban az MCSSZ levélben, barátságos hangvétellel utasította vissza a vádakat, egyúttal megtiltotta, hogy a Dr. Ámbédkar Iskola kötelekében végzett kisközösségi szervező munkát cserkészetnek nevezzék. A szövetségnek a 168 Óra szerdai írására reagáló közleményében azt is leszögezik, hogy alapszabályuknak megfelelően az MCSSZ nyitott mindenki számára, aki elfogadja a cserkészet elveit és értékeit.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Országgyűlés – Fidesz: Ki kell lépni az ENSZ migrációs csomagjának elfogadásából

Budapest, 2018. július 18. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kormányülést követõen sajtótájékoztatót tart a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2018. július 18-án. Magyarország kilép az ENSZ globális migrációs csomag elfogadási folyamatából - jelentette be a miniszter. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A betegjogokról, a devizahitelekről, az emberi méltóságról és a migrációról is beszéltek a képviselők kedden az Országgyűlésben.

Demeter Márta (LMP) szerint a fideszes egyéni országgyűlési képviselők a helyi ügyeket nem jelenítik meg a parlamentben, nem a helyi érdekeket képviselik, hanem a Fidesz érdekeit jelenítik meg helyben.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint ha a Fidesz képviselői nem foglalkoznának helyi ügyekkel, akkor nem fordult volna elő, hogy több mint 90 helyen fideszes képviselő nyert a választáson. Elmondta, a baloldal gyakran összekeveri a saját kilátástalan helyzetét az ország állapotával.

Véleménye szerint a költségvetés jó fokmérője az ország állapotának és a helyi viszonyoknak is, a jövő évi büdzsében pedig minden meghatározó területre, honvédelemre, egészségügyre, oktatásra több pénz jut. Dömötör Csaba közölte, az ország minden részében hátrányos helyzetbe kerülnének a családok, ha az LMP megvalósítaná a politikáját, mert az a kétkulcsos adó bevezetését jelentené, célkeresztjében pedig ott áll az otthonteremtési támogatás.

TÁLLAI ANDRÁS: 2010 ÓTA A MAGYAR KORMÁNY STABILIZÁLTA AZ ORSZÁG GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI HELYZETÉT

Mesterházy Attila (MSZP) úgy értékelt, hogy a 2019-es költségvetés torz, perverz társadalompolitikát tükröz, a gazdagok még gazdagabbak lesznek, a szegények még rosszabb helyzetbe kerülnek, növekedni fog a jövedelmi olló.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára emlékeztetett arra, hogy 2010 óta a magyar kormány stabilizálta az ország gazdasági és pénzügyi helyzetét, felelős gazdálkodást folytatott, az államháztartási hiány és az államadósság mértéke folyamatosan csökken.

Az ország óriási teljesítménye van mögötte, amely megalapozza a 2019-es költségvetést, amelynek négy fontos célja van: meg kell őrizni Magyarország biztonságát, fenn kell tartani a tartós gazdasági növekedést, folytatni kell a családok támogatását és el kell érni a teljes foglalkoztatást – ismertette.

Kitért arra, hogy 2010-hez képest oktatásra 606, egészségügyre 505, közbiztonságra 415, az önkormányzatokra 453 milliárd forinttal jut több. Évek óta nőnek a reálbérek is, a kormánynak nincs szégyenkeznivalója – mondta.

FIDESZ: MAGYARORSZÁGNAK KI KELL LÉPNIE AZ ENSZ MIGRÁCIÓS CSOMAGJÁNAK ELFOGADÁSÁBÓL

Bóna Zoltán, a Fidesz képviselője egyetértését fejezte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter álláspontjával, miszerint Magyarországnak ki kell lépnie az ENSZ migrációs csomagja elfogadásának folyamatából, mert az ellentétes Magyarország és Európa érdekeivel, és olyan kötelezettségeket ír elő, amelyeket a migránsok joggal értelmezhetnek meghívásként.

A javaslat alapvető emberi jogként akarja elismerni a migrációt, legalizálni akarja az illegális bevándorlást és több pénzt fordítana a migrációs folyamatok finanszírozására – mondta. Mi magyar Magyarországot szeretnénk gyermekeinknek és unokáinknak is – jelentette ki.

Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a brit védelmi minisztérium és a NATO becslése szerint a szubszaharai régióból 20-25 millió ember készül elhagyni a hazáját, az ENSZ legkonzervatívabb előrejelzése pedig 30 millió afrikai és közel-keleti migránssal számol.

Az ENSZ migrációs csomagját kiegyensúlyozatlan és veszélyes dokumentumnak nevezte, amely a migrációt hasznos és megállíthatatlan folyamatnak tartja. Kijelentette: a migrációt nem megszervezni és a irányítani kell, hanem megállítani, és abban kell segíteni, hogy ezek az emberek szülőhazájukban vagy az ahhoz legközelebbi biztonságos ponton tudjanak emberhez méltó életet élni.

KDNP: A RENDEZETT VILÁG ÉS AZ EMBERI MÉLTÓSÁG NEM ELLENTÉTES EGYMÁSSAL

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a kormány eddigi törvényalkotási tevékenységét értékelve amellett érvelt, hogy a rendezett világ megteremtése és az emberi méltóság nem ellentétes egymással.

Példaként hozta a közterület rendjének védelmét, ami szerinte szolgálja a hajléktalanok és a közlekedők emberi méltóságát is. Hozzátette: a szólás- és a véleménynyilvánítás szabadságát védeni kell, de eközben mindenkinek joga van saját otthonának biztonságát és magánéletét védeni. Fontos az önvédelem erősítése és a keresztény kultúra védelme a Magyarországot és Európát érő tömeges bevándorlás miatt, de az igaz üldözöttek segítése is az – mondta.

Rétvári Bence az elhangzottakra úgy reagált: az elmúlt években a kormányzat olyan kérdésekkel foglalkozott, amelyek több évtizede okoznak problémát.

Szerinte „tabudöntő” volt, amikor a magyar kormány 2015-ben az európai emberek védelmét helyezte az első sorba. Az ellenzék tűzzel vassal tiltakozik a kormány intézkedései ellen, majd később már úgy emlékeznek, hogy ők is támogatták ezeket – jegyezte meg.

RÉTVÁRI BENCE: A BALOLDALI KORMÁNY NEM A BETEGJOGOKAT ÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYHÖZ VALÓ HOZZÁFÉRÉST SEGÍTETTE

László Imre, a DK képviselője azt mondta, hogy a Magyarország nem áll jól a betegjogok érvényesülése szempontjából.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábbi baloldali kormány intézkedései – négy kórház bezárása, a vizitdíj és a kórházi napidíj melletti kiállás, 6 ezer egészségügyi dolgozó elbocsátása és 16 ezer aktív kórházi ágy leépítése – nem a betegjogokat és az egészségügyhöz való hozzáférést segítették.

Hozzátette: a kormány 2010 óta azon dolgozik, hogy a betegek jogai integrált jogvédelmi rendszerben valósuljanak meg. A betegjogi képviselők mindenhol elérhetők, emellett plakátkampányt is indítottak, hogy minden beteg a saját jogaival tisztában legyen – fejtette ki az államtitkár.

Szerinte a rendszer iránti bizalmat jelzi, hogy emelkedik a betegjogi képviselőkhöz érkezett bejelentések száma. Hangsúlyozta: az utolsó baloldali kormányhoz képest 647 milliárd forinttal több jut jövőre az egészségügyre. „647 milliárd okunk” van azt mondani, hogy miért érvényesülnek most jobban a betegjogok, mint az önök idején – fogalmazott.

NEMZETKÖZI EGYEZMÉNYEK

Továbbá az Országgyűlés a határozathozatalok elején több nemzetközi egyezményt is jóváhagyott. A képviselők hozzájárultak a Magyarország és a Tádzsik Köztársaság között létrejött, a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás kihirdetéséhez, a nemzetközi vasúti árufuvarozásról szóló megállapodás módosításaihoz, valamint a horvát uniós csatlakozás miatt szükséges EU-Fülöp-szigetek közötti keretmegállapodáshoz.

Ugyanígy ratifikálták az EU-Ausztrália közötti keretmegállapodást, a magyar-koszovói kiadatási, továbbá az elítélt személyek átszállításáról szóló egyezményt, valamint a magyar-azeri közúti személyszállítási és árufuvarozási megállapodást.

ELFOGADTÁK A JÖVŐ ÉVI KÖLTSÉGVETÉST MEGALAPOZÓ TÖRVÉNYJAVASLATOT

A parlament elfogadta a jövő évi központi költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslatot, amely 42 jogszabályt módosít.

A 134 igen szavazattal, 58 nem ellenében jóváhagyott törvény pontosítja a kormányülések dokumentálásának szabályait. Az ülésről készült összefoglalót a Miniszterelnöki Kormányiroda őrzi. Az ülésről készült dokumentáció anyaga nem selejtezhető, kezelésével és megismerésével kapcsolatban a köziratok, a minősített adat védelméről, továbbá a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló rendelkezéseket kell alkalmazni.

Augusztustól évente emelkedik az országgyűlési képviselők tiszteletdíja, amelyet az előző évi átlagbér háromszorosában határoz meg az országgyűlési törvény.

Aki egy állandó bizottság tagja, alapilletményének 1,2-szeresét, aki legalább két testület munkájában vesz részt vagy a törvényalkotási bizottságban foglal helyet, az alapilletmény 1,4-szeresét kapja. A frakcióvezetők az alapilletmény kétszeresében részesülnek, helyetteseik annak 1,7-szeresében, de helyettesi díjazást csak minden megkezdett huszonöt tag után egyszer fizetnek. Az Országgyűlés elnöke az alapilletmény 2,7-szeresét kapja.

A jogszabály rendelkezik az ügyészeknek járó illetménypótlékok növeléséről is szeptember 1-jétől. Például a legfőbb ügyész vezetői pótléka az illetményalap 400 százaléka, helyetteséé a 300 százaléka, a fővárosi főügyészé pedig a 200 százaléka.

Az elfogadott javaslat az újonnan létrejött Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz (ITM) utalja többek között a szakképzést, a Magyar Tudományos Akadémia költségvetési támogatását pedig az ITM költségvetési fejezetébe helyezi át.

VÁLTOZTATTAK A MAGYAR ENERGETIKAI ÉS KÖZMŰ-SZABÁLYOZÁSI HIVATAL MŰKÖDÉSÉN

A parlament néhány ponton változtatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal működéséről szóló törvényt.

A képviselők 157 igen szavazattal, 26 nem ellenében és 8 tartózkodás mellett fogadták el a módosításokat az innovációért és technológiáért felelős miniszter kezdeményezésére.

A döntés indoklása értelmében a hivatalnak – a jegybanktörvény és a fogyasztóvédelmi szabályozás mintájára – lehetősége nyílik a közérdekű igényérvényesítésre a fogyasztókat érintő polgári jogi igények hatékonyabb érvényesítése érdekében. A módosítások emellett rendelkeznek arról, hogy a hivatal elnökének kisebb jelentőségű munkáltatói intézkedéseire, például a szabadság kiadására az általános elnökhelyettes legyen jogosult.

MÓDOSULT A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEMRŐL SZÓLÓ TÖRVÉNY

Dunai Mónika (Fidesz) elmondta: a javaslat célja, hogy az egyetemen korszerű oktatás valósulhasson meg, ezért kívánják hatékonyabbá tenni működését. Emlékeztetett: az egyetem célja állampolgárbarát közszolgálati modell megteremtése.

Brenner Koloman (Jobbik) aggályosnak ítélte, hogy a korábban négy miniszter által irányított intézményt a jövőben egy kézben, a kancelláriaminiszter igazgatja, emellett tarthatatlannak nevezte, hogy csak az államtudomány mesterszakon végzettek lehetnek a közigazgatás részei.

Dunai Mónika előterjesztőként azt felelte: az egyetem kulcsfontosságú, hiszen olyan szakembereket kell képeznie, akik a közigazgatásban magas szakmai tudással rendelkeznek. Hozzátette: az egyes miniszterek saját tárcájuk terhére, külön megállapodás keretében támogathatják az egyetemen azt a szakképzést, ami a saját tárcájukat érinti.

MÓDOSÍTOTTÁK A BETHLEN GÁBOR ALAPRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNYT IS

Bóna Zoltán (Fidesz) elmondta: a jogszabályhoz egy olyan módosítás is készült, amely a magyar-magyar kapcsolatok erősítését szolgáló Határtalanul! program fedezetét a Bethlen Gábor Alapon keresztül biztosítja.

Zsigmond Barna Pál (Fidesz) előterjesztőként az alap múltjára hívta fel a figyelmet, és arra, hogy az alap több mint 240 ezer határon túli magyar számára biztosít oktatási támogatást. Rámutatott: a nemzetiségi és egyházi források is az alaphoz kerülnek.

Molnár Zsolt (MSZP) azt kifogásolta, hogy a pályázatokat a Fidesz által kinevezettek bírálják el. Szerinte a határon túli szervezeteknek kellene dönteniük erről, így ugyanis fenntartják a nemzet megosztottságát – fogalmazott.

A vita lezárása után előterjesztőként felszólaló Zsigmond Barna Pál (Fidesz) arról beszélt: az ellenzék részéről tapasztalt „némi konstruktív hozzáállást”, de valótlan állításokat is.

A szocialista pártnak címezve kijelentette, „önök voltak azok, akik magyart a magyarral szembefordítottak”, példaként a kettős állampolgárságról rendezett népszavazást és a Magyar Állandó Értekezlet megszüntetését hozva fel.

Mint mondta, a 2010 óta eltelt nyolc esztendő sikeres nemzetpolitikája volt az, amelynek talán sikerült a korábban történteket feledtetnie.

VÁLTOZTATÁSOK TÖRTÉNTEK A SPORT- ÉS EGYESÜLÉSI JOGRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNYBEN IS

A törvényalkotási bizottság álláspontját tolmácsolva Dunai Mónika (Fidesz) azt emelte ki: a törvénymódosítás célja, közvetítéshez fűződő, legnagyobb vagyoni értékkel bíró jogok sportszövetségektől egyesületekhez helyezése, amivel monopóliumokat számolnak fel.

Emellett, tette hozzá, olyan választott bíráskodási rendszer vezethetnek be az előterjesztés megszavazása után, ahol garantált, hogy a területet alaposan ismerő szakembere döntenek a vitás kérdésekben.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár hangsúlyozta: a közvetítési jogok átadásával az egyesületek függetlenségét és hatékony gazdálkodását kívánják támogatni, a választott bíráskodásban pedig kifejezetten sportügyekre specializálódott fórumok kezébe kerülnek döntések.

Az államtitkár megemlítette: a kormány már dolgozik a sporttörvény további módosításának előkészítésén, reagálva ezzel a területen megjelent újdonságokra és a gyakorlati tapasztalatokra.

Az egyetlen hozzászóló, a fideszes Bánki Erik – megjegyezve, hogy az előterjesztéshez nem érkezett érdemi módosító indítvány – a javaslat támogatására kérte képviselőtársait.

FIDESZ: A JAVASLAT EGYSÉGES SZEMLÉLETBEN KEZELI A FŐVÁROSI FEJLESZTÉSEKET

Vécsey László (Fidesz) azt mondta, a törvényjavaslat az agglomerációval egységes szemléletben igyekszik kezelni a fővárosi fejlesztéseket. A jogszabály bevezeti a kiemelt budapesti fejlesztés fogalmát – hívta fel a figyelmet a vezérszónok.

A Budapest Diákváros – Déli Városkapu Fejlesztési Program esetében az indítvány kizárólag törvényi szinten rendezhető jogszabályokat is meghatároz, ennek keretében valósul meg a Budapesti Atlétikai Stadion, az Extrém Szabadidőpark, a dunai evezősközpont és a mintegy 8500 diák szállásául szolgáló Budapest Diákváros – tette hozzá.

Az indítvány másik felére áttérve azt mondta, hogy a magyar filmipar 2004 óta megfigyelhető folyamatos erősödése nemcsak a GDP növekedéséhez járult hozzá, de számos munkahelyet is teremtett, most pedig a javaslat megteremti annak a lehetőségét, hogy a filmes támogatás mértékét 25-ről 30 százalékra emeljék.

KDNP: LÉTREHOZZÁK A KIEMELT SPORTESEMÉNY FOGALMÁT

Vejkey Imre (KDNP) azt mondta, hogy a jövőben kiemelt budapesti fejlesztéseknek számítanak azok a költségvetési vagy EU-s forrásból finanszírozott kormányzati építkezések, amelyeket a kabinet kiemeltté nyilvánított és központi költségvetési szervek vagy száz százalékban állami tulajdonban álló társaságok valósítanak meg.

Az állam százszázalékos tulajdonában álló nonprofit társaság feladata lesz a kiemelt budapesti fejlesztések előkészítése – közölte.

Hozzátette: az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a filmszakmai támogatást Magyarországon 25-ről 30 százalékra emeljék.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Társadalmi vita indult a Mi Hazánk Mozgalom alapító nyilatkozatáról

Budapest, 2018. július 17, kedd (MTI) – Felhívjuk felhasználóink figyelmét, hogy a 17:16 órakor kiadott, Társadalmi vita indult a Mi Hazánk Mozgalom alapító nyilatkozatáról című anyagunk 3. bekezdéséban a szöveg helyesen:

…a mozgalom honlapján lehet   m a j d  szavazni…

Felhívjuk tisztelt felhasználóink figyelmét, hogy a hitelesség érdekében a javításokat hajtsák végre a felhasznált anyagon!

JAVÍTOTT VÁLTOZAT – Társadalmi vita indult a Mi Hazánk Mozgalom alapító nyilatkozatáról
Budapest, 2018. július 17., kedd (MTI) – Társadalmi vita indult a Mi Hazánk Mozgalom alapító nyilatkozatáról; a dokumentumot a szervezet augusztus 20-i rendezvényén mutatják be – hangzott el a bejegyzés alatt álló párt vezetőinek keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Toroczkai László elnök céljuknak nevezte, hogy minél többen nyilvánítsanak véleményt a húsz feltett kérdésről, így segítve a válaszkeresést a valódi társadalmi problémákra.
Dúró Dóra elnökhelyettes elmondta: a mozgalom honlapján lehet majd szavazni és bővebben is véleményt nyilvánítani a feltett kérdésekben.
A Jobbikból kivált politikusok által alapított párt egyebek mellett arról kérdezi az embereket, szeretnék-e, hogy új alaptörvény lépjen “az egypárti alkotmány” helyébe, népszavazás döntsön az ország uniós tagságáról, vezessenek be egy-két hónapos sorkatonai alapkiképzést, a “politikusbűnözőket” dupla büntetéssel, vagyonelkobzással sújtsák, a mentelmi jog pedig szűnjön meg.
Szintén kikérik a lakosság véleményét a milliárdosok vagyonadójának bevezetéséről, arról, hogy legyenek-e halálbüntetéssel sújthatók a legvédtelenebbek sérelmére elkövetetett életellenes cselekmények, továbbá horvát mintára pedig tegyék-e semmissé a devizahiteleket.
Szintén állást lehet foglalni “minden értelmetlen cigányügyi program” finanszírozásának leállításáról, az ügynöklisták nyilvánosságáról, a helyi tömegközlekedés ingyenessé tételéről, az újabb parkolóhelyek építésének szükségességéről éppúgy, mint arról, hogy javítsák-e többletforrásokkal a kistelepülések népességmegtartó képességét.
Az egyik felvetés szerint értelmes és jobban fizetett közmunkára volna szükség, egy másik szerint köteleznék a pártokat választási programot készíteni és vállalni a miniszterelnök-jelölti vitát, de az is a kérdések között szerepel, hogy korlátozzák-e az egészségügy “potyautasainak” ellátását és a “bemondásra” végzett abortuszokat.
Felvetés vonatkozik az oktatási szegregáció engedélyezésére éppúgy, mint arra, hogy a választójogból zárják ki az analfabétákat, a gyermekvállalás és -nevelés számítson bele a nyugdíjba, ahogy arra is, hogy készüljenek a magyar történelem dicső időszakait bemutató, nagy költségvetésű filmek.

 

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Morvai Krisztina is megszólalt a bebörtönzött székelyek ügyében

Dúl a magyarellenesség Romániában, legutóbb öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a román legfelsőbb bíróság két székely fiatalembert. A nevetséges vádak és felfoghatatlan ítéletet terrorizmus vádjára alapozták. A nyilvánvalóan igazságtalan és az ötvenes éveket idéző magyarellenes ítéletről és hátteréről korábban a Pesti Srácok is írt. Most Morvai Krisztina, az Európai Parlament független képviselője adott ki közleményt a méltánytalan eseménnyel kapcsolatban.

A közleményt változtatás nélkül közöljük:

Magyar emberként és magyar emberi jogokkal foglalkozó jogászként mélyen megrendített, és felháborított Beke István és Szőcs Zoltán székely hazafiak bebörtönzése. Büntetőügyüket kezdettől fogva figyelemmel kísértem, és arra a meggyőződésre jutottam, hogy kizárólag az eljárás megszüntetése, illetve a teljes felmentés lenne igazságos döntés esetükben.

Sajnos nem egyedülálló eset, hogy a büntetőjogot visszaélésszerűen politikai célokra használják fel. A magam részéről a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetőjével Dr. Gaudi-Nagy Tamással és nemzeti jogvédő kollégáimmal együtt mindent meg fogok tenni a hazafiak kiszabadítása és az eljárás igazságos lezárása érdekében. Nagyon fontos, hogy minél többen megismerjék az ügy hátterét és a hazafiak és családjuk valós (patrióta) tevékenységét, tisztaságát és tisztességességét. Ennek érdekében újratöltve bemutatjuk azokat a dokumentumfilmeket, amelyeket a két családról készítettünk a Nemzeti Jogvédő Szolgálat jogvédő-monitorozó útja keretében, illetve azon felszólalásaimat, amelyeket az üggyel összefüggésben elmondtam az eljárás előző szakaszában.

Aki Beke Istvánt, Szőcs Zoltánt, és családjaikat, valamint a nemzetért folytatott tevékenységeiket megismerte, pontosan tisztában van vele, hogy az ellenük folyó büntetőeljárás gyalázatos, hamis vádakon és manipulált bizonyítékokon alapszik, és a büntetőügy célja a magyarok emberi méltóságának és jogainak sárba tiprása.

Szabadságot a politikai foglyoknak, szabadságot Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak!

Forrás: MTI; Fotó: szekelyfold.ro

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Időszerű témák terítéken – Jövő héten kezdődik Tusványos

Európa jövője, a kárpát-medencei térség sorsa, nemzetpolitikai és gazdasági kérdések – többek között e témák közül válogathat, aki idén ellátogat a július 24-e és 29-e között megrendezésre kerülő 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborba, Tusnádfürdőre. Az eseménnyel kapcsolatos sajtótájékoztatón elhangzott, a könnyed szórakozásra és kikapcsolódásra vágyók sem fognak csalódni, hiszen az öt nap során csak a nagyszínpadon fellép többek között a Maszkura és a Tücsökraj, Rúzsa Magdi, a Honeybeast, a Tankcsapda, a Naza, a Vad Fruttik, a Transylvanium, Deák Bill Gyula és Hobo, az Ocho Macho, valamint a Bagossy Brothers Company.

Jövő héten kedden elkezdődik Tusnádfürdőn a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, ismertebb nevén a Tusványos – tájékoztatta a sajtó képviselőit Popa Ilona, a rendezvény erdélyi főszervezője, Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, a rendezvény politikai program-koordinátora, valamint Fancsali Barna, a Tusványost immár tizenegy éve szervező Magyar Ifjúsági Tanács elnöke.

Fotó: tusvanyos.ro

A Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatón Popa Ilona elmondta, az idei szabadegyetemre minden nap délután 16 órától húsz lej (1.400 forint) a belépő ára, viszont diákok, egyetemisták és nyugdíjasok tíz lejért (700 forint) mehetnek be. A tusnádfürdői lakosok továbbra is ingyenesen vehetnek részt Tusványoson. A heti jegy hatvan lejbe (4.200 forint) kerül, míg sátrazni napi tizenöt lejért (1.000 forint) lehet. A szabadegyetem erdélyi főszervezője közölte, közel harminc programsátorban és helyszínen várják az érdeklődőket. Az újdonságok között megemlítette a Mátyás király emlékévhez kapcsolódó Mátyás-udvart és kiállítást, valamint a Vallásszabadság sátrat, amely a vallásszabadság kihirdetésének 450. évfordulójára emlékeztet.

VANNAK, AKIK VÁLTOZATLANUL TARTÓZKODNAK TUSVÁNYOSTÓL

Sándor Krisztina szerint Tusványos szervezői idén is igyekeznek minden olyan időszerű politikai és közéleti témát terítékre tenni, ami érdekli az erdélyi magyarokat. Több beszélgetés témája lesz Európa, ezen belül Közép-Kelet-Európa jövője, ugyanakkor közelebb kerülnek a nemzetpolitikai és gazdasági, valamint a kárpát-medencei térség sorsát érintő kérdések is. Idén is közös előadást tart Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László, az EMNT elnöke, európai parlamenti képviselő. Az említett témaköröket rangos meghívottak, szakértők, magyar kormányzati képviselők, elemzők vitatják meg.

Sándor Krisztina hozzátette, a román fél képviselőiből idén sem lesz több a szabadegyetemen, a politikai szereplők változatlanul tartózkodnak Tusványostól, félve a szavazótáboruk elvesztésétől. Ennek ellenére lesznek román vendégek a szabadegyetemen, mellettük pedig több európai politikus, elemző és újságíró is jelezte részvételét.

Fotó: tusvanyos.ro

FIATALOS TÉMÁK, SLAM POETRY, DEÁK BILL ÉS HOBO

Fancsali Barna a fiatalságot érintő témákat és programokat emelte ki, amelyek a MIT-sátorban folyamatosan, a nap 24 órájában zajlanak. Szóba kerül az online zaklatás, a fiatal vállalkozók problémái, de lesz ifjúságpolitikai kerekasztal is. Kora estétől a szórakoztatás lesz hangsúlyosabb a MIT-sátorban, ahol a programban slam poetry és improvizációs előadások, továbbá erdélyi zenekarok koncertjei szerepelnek.

Az öt nap alatt a nagyszínpadon fellép a Maszkura és a Tücsökraj, Rúzsa Magdi, a Honeybeast, a Tankcsapda, a Naza, a Vad Fruttik, a Transylvanium, Deák Bill Gyula és Hobo, az Ocho Macho, valamint a Bagossy Brothers Company

–sorolta Popa Ilona főszervező.

A 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor mottója: „Szenvedélyünk Tusványos”, utalva a szervezők és a rendszeres látogatók életérzéseire, valamint a szabadegyetem előadásain elvárt hozzáállásra és az esti koncertek hangulatára

–magyarázták a szervezők.

Fotó: tusvanyos.ro

A 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői a magyarországi Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány, a Magyar Ifjúsági Tanács, kiemelt partnere pedig az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács.

További információk: www.tusvanyos.ro

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Johnson szerint “még van idő megmenteni a Brexitet”

Boris Johnson volt brit külügyminiszter szerint “még van idő a Brexit megmentésére”, de erre a brit kormány által minap kidolgozott stratégia nem alkalmas. Johnson, a kormányzó brit Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-párti szárnyának frontembere a múlt héten jelentette be távozását a külügyminiszteri tisztségből. Ennek előzményeként a brit kormány olyan Brexit-stratégiát fogadott el, amely jóval szorosabb jövőbeni kapcsolattartást indítványoz az Európai Unióval, mint amilyent a mélyen megosztott alsóházi tory frakció EU-szkeptikus csoportja látni szeretett volna.

Johnson, aki szerda délutáni alsóházi felszólalásában indokolta lemondását, úgy fogalmazott: a brit kormány által kidolgozott javaslatcsomag állandósuló, nyomorúságos bizonytalanságba sodorná az Egyesült Királyságot. Hozzátette, hogy ez a javaslatcsomag csak a nevében lenne Brexit, ezért ő ezt nem tudja támogatni. A volt külügyminiszter által élesen bírált, július első hetében vázlatosan kidolgozott, a múlt héten 104 oldalas fehér könyvben részletezett javaslatcsomag szerint – amelyet még az Európai Bizottságnak is mérlegelnie kell – a majdani új kereskedelmi kapcsolatrendszert az Európai Unióval úgy kell megtervezni, hogy biztosítható legyen a súrlódásmentes további kétoldalú áruforgalom a brit EU-tagság megszűnése után is. Ennek érdekében London közös szabadkereskedelmi térséget indítványoz az EU-nak. London és az EU közös szabálygyűjteményt tartana fenn minden áruféleség kétoldalú forgalmára. Emellett fokozatosan kialakítanának egy olyan vámszabályozási rendszert is, amelyben szükségtelen lenne a vámellenőrzés a kétoldalú kereskedelemben, olyan módon, mintha Nagy-Britannia és az Európai Unió kombinált vámtérséget alkotna. Boris Johnson szerdai alsóházi felszólalásában úgy fogalmazott: mindez azt jelenti, hogy az Egyesült Királyság önszántából az Európai Unió gazdasági vazallusává válna.

Johnson szerint Theresa May tavaly januári beszéde határozta meg a helyes Brexit-célokat. A brit miniszterelnök abban a beszédében ismertette először részletesen kormánya Brexit-stratégiáját, bejelentve egyebek mellett, hogy az Egyesült Királyság kilép az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is, mert ha e két integrációs szerveződés tagja marad, olyan feltételeket kellene elfogadnia, mintha egyáltalán ki sem lépne az EU-ból. Boris Johnson szerdai felszólalása szerint azonban a miniszterelnök tavaly januári beszéde teremtette ragyogó bizonyosságoktól a kormány az azóta eltelt másfél évben eljutott odáig, hogy most már harmonizált kereskedelmi szabályozást szeretne az EU-val. A volt külügyminiszter alsóházi beszédét feszült várakozás előzte meg, mivel sokan párhuzamot vontak a mostani helyzet és Geoffrey Howe néhai külügyminiszter 28 évvel ezelőtti lemondása között. Howe, aki Margaret Thatcher külügyminisztere volt, 1990 novemberében, Thatcher Európa-politikáját rendkívül erőteljesen bíráló, azóta is rendszeresen idézett, mára a brit politikatörténet egyik meghatározó epizódjaként számon tartott alsóházi felszólalásában bejelentette lemondását. Az általános elemzői konszenzus szerint ez indította el azt a politikai láncreakciót, amely néhány héttel később Margaret Thatcher bukásához vezetett. Johnson azonban szerdai beszédében nem tett utalást arra, hogy Theresa May távozását kívánná, sőt kijelentette: szerinte May alkalmas arra, hogy nagyszerű Brexitre vezesse az Egyesült Királyságot. Ettől függetlenül folyamatosak a találgatások arról, hogy a Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-táborának elégedetlen tagja kezdeményezik-e a vezetőváltási folyamat elindítását, bár az kétségesnek tűnik, hogy ehhez meglenne-e a kellő alsóházi támogatottság, és a parlament a jövő héten nyári szünetre vonul.

Forrás:MTI, Fotó:MTI

Reklám
Tas J Nadas, Esq

576. honismereti rejtvényjáték – 2018.07.15.

A BOCSKAI RÁDIÓ
576. honismereti rejtvényjátéka – 2018. július 15.

 

A kérdéseket Veress Sándor állította össze.
Helyes megfejtők: Jakab Márta, Thurner Klára, Kaczvinszky Borbála.

Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1301 East 9th Street
(földszint)
Cleveland, Ohio 44114

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,433FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe