Főoldal Blog Page 816

Döntött az MSZP: így futnak neki a választásnak

Az MSZP választmánya elfogadta az országos listát.

Elfogadta az MSZP választmánya az április országgyűlési választásra a párt országos listáját – közölte a testület elnöke pénteken az MTI-vel.

Hiller István ismertetése szerint a listát Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke vezeti, őt Molnár Gyula, az MSZP elnöke követi, a harmadik helyen pedig ő áll.

A listán a további sorrend a következő: Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke, Tóth Bertalan parlamenti frakcióvezető, Gőgös Zoltán elnökhelyettes, Tóbiás József volt pártelnök, pártigazgató, Mesterházy Attila volt pártelnök, Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke és Gurmai Zita volt európai parlamenti képviselő.

Emlékeztetett arra, hogy a szocialisták közös listán indulnak a Párbeszéddel.

Hozzátette: a közös lista 1., 11., 19., 33., 44., 55., 66., 77., 88., 99. és 110. helyén a Párbeszéd politikusai szerepelnek.

Hiller István beszámolt arról is, hogy a választmány ellenszavazat és tartózkodás nélkül miniszterelnök-jelöltnek ajánlja a szombati MSZP-kongresszusnak Karácsony Gergelyt.

A választmányi elnök közölte, a testület egyetértett azzal, hogy Karácsony Gergely és Molnár Gyula egyeztessen a Magyar Liberális Párttal az együttműködésről. Hozzátette: az országos listán fenntartják a 15. helyet a Liberálisoknak, a választmány pedig erre a helyre “szívesen ajánlja” Bősz Anettet, a Liberálisok egyik ügyvivőjét.

Arra a kérdésre, hogy Fodor Gábor, az Liberálisok elnökének indulását teljesen kizárták-e,

a politikus azt mondta, nem volt Fodor Gáborról szó.

Közölte azt is, hogy a kongresszus a párt alapszabálya szerint már nem változtathat a listán, azt vagy elfogadja, vagy elutasítja.

Hiller István elmondta, 19 módosítás érkezett az országos listához, ebből többet elfogadott a választmány, de azok a lista első tíz helyét nem érintették.

Hozzátette: a választmány ülésén felszólalt Karácsony Gergely, valamint Bősz Anett és Sermer Ádám, a Liberálisok elnökhelyettese.

Forrás: infostart.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Így kényszerítené ki a miniszterelnök-jelölti vitát az ellenzék

Törvénnyel kényszerítené a szocialista párt és a Párbeszéd a miniszterelnököt, hogy vitázzon kormányfő-jelöltjükkel a választás előtt.

2006 óta nem volt miniszterelnök-jelölti vita Magyarországon, és egyre kevesebb az értelmes vita a magyar közéletben – indokolta a kezdeményezést Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje budapesti sajtótájékoztatóján. „Törvénycsomagot szeretnénk beterjeszteni az Országgyűlésnek, ami kimondja azt, hogy a pártoknak kell szakpolitikai vitákat folytatniuk, kell a pártvezetőknek vitatkozniuk, és kell az is, hogy a két legesélyesebb miniszterelnök-jelölt a választás előtti pénteken ütköztesse a véleményét” – fejtette ki Karácsony Gergely.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke a sajtótájékoztatón megerősítette, hogy pártja támogatja a kezdeményezést az Országgyűlésben.

Nem először kerül szóba, hogy lesz-e az április 8-i választás előtt miniszterelnök-jelölti vita. Legutóbb november végén, Vona Gábor, a Jobbik elnöke hívta sokadszorra vitára Orbán Viktort a parlament plenáris ülésén és a kormányfő nem utasította el mereven a lehetőséget. „Képviselőtársam, 26 alkalommal vitáztunk itt, látom most pótvizsgára jelentkezik, megfontoljuk” – fogalmazott akkor a miniszterelnök.

Az előző két országgyűlési választást nem előzte meg miniszterelnök-jelölti vita. 2014-ben a Fidesz a baloldali pártszövetség miniszterelnök-jelöltjének, Mesterházy Attilának a kihívására részint azzal reagált, hogy nem lehetett tudni, hogy ki a baloldal valódi vezetője: Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila vagy Bajnai Gordon. A Jobbik vezetőjét pedig az akkori sajtóhírek szerint a kormánypártok nem tartották megfelelő súlyú jelöltnek.

2010-ben, amikor még két fordulós választásokat tartottak Magyarországon, a Fidesz szintén nem látott ellenfelet az ellenzék jelöltjével szemben, ám nem zárta ki a két forduló közötti vita lehetőségét, végül azonban ezt sem tartották meg. Az utolsó, 2006 áprilisában tartott két résztvevős miniszterelnök-jelölti vitát ellenzéki pártvezérként Orbán Viktor kezdeményezte az akkor még MSZP-s Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel szemben.

„Egy erős és sikeres Magyarországot szeretnénk csinálni. Közösen. Egy olyan országot, amelyben az emberek tehetsége és szorgalma végül eredményre vezet” – mondta a vita alkalmával Gyurcsány Ferenc.

„Ítéljék meg saját maguk a saját maguk tapasztalatai alapján, hogy milyen volt ez a 4 esztendő. Azt kapták-e amit szerettek volna, betartották-e az ígéreteket, amit tettek nekik?” – emelte ki beszédében Orbán Viktor.

Másnap egy négy fős vitát is tartottak az SZDSZ és az MDF jelöltjeinek részvételével.

2002-ben – bár volt némi szervezési vita a felek között – Orbán Viktor miniszterelnökként vitázott a későbbi kormányfővel, Medgyessy Péterrel.

„’98 után sikerült Magyarországot abba az irányba elindítani, amilyen irányba az emberek a saját életüket is szeretnék, szeretik elindítani” – mondta akkor Orbán Viktor.

„Talán nem baj az, hogyha meglátjuk azt, hogy az emberek többre tartják-e a szónoki képességeket és egyfajta színészi adottságot, és ezt nem sértésként mondom miniszterelnök úr, többre tartják-e egy szívből jövő őszinte beszédnél, amelyik időnként esetleg akadozik. Ez a próbája!” – szólt Medgyessy Péter beszédében.

Az első magyarországi miniszterelnök-jelölti vita esetében, 1998-ban sokáig szintén kérdéses volt, hogy lesz-e egyáltalán vita, mert a szocialista Horn Gyula kormányfőként sokáig elzárkózott tőle, végül a két forduló között találkozott kihívójával, Orbán Viktorral.

„Nekem az a határozott véleményem, hogy az elkövetkező időszakban és most is elsősorban azokra kívánjuk megfogalmazni a válaszokat, amelyek a lakosságot érintik, amelyek kielégítik a lakosság kíváncsiságát” – fogalmazott akkor Horn Gyula.

„Nagyon nehéz volt a feladatunk. A Fidesznek azt kellett bebizonyítania, hogy nem igaz az a kijelentés, hogy Magyarországon nincsen más alternatíva, csak az ami éppen van, amiben éppen élünk” – mondta Orbán Viktor.

Az esetleges miniszterelnök-jelölti vita idén is várhatóan a kormányfő hajlandóságán múlik.

Forrás: infostart.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Ferenc pápa elfogadta az új pannonhalmi főapát személyét

Hortobágyi T. Cirill főmonostori perjel lett az új pannonhalmi főapát, miután Ferenc pápa pénteken elfogadta a főapátválasztás január 6-i eredményét – tájékoztatta a főapátság az MTI-t.

Hortobágyi T. Cirill a 996-ban alapított monostor 87. apátja, Szent Asztrik nyolcvanhatodik utóda.

A mindenkori pannonhalmi főapát a Magyar Bencés Kongregáció főapátja is egyben, így ezt a tisztséget is Cirill atya tölti be. Az új főapát benedikálása március 21-én, Szent Benedek ünnepén lesz.

 

Forrás: infostart.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A kötelező kvóták elhozhatják a czexitet – újabb tagállam léphet ki az unióból

Egy, a menekültek kötelező kvóták szerinti elosztásáról szóló újabb szavazás felerősítené a czexitet, azaz a Csehország Európai Unióból való kilépését követelők hangját – jelentette ki Andrej Babiš cseh miniszterelnök, aki úgy véli, szükség van a schengeni övezet bővítésére.

Andrej Babiš a cseh parlament alsóházában elmondott beszédében hangsúlyozta, egy újabb kvótaszavazás Európa-ellenes hangulatot keltene Csehországban. Kijelentette, Prágának világos elképzelése van arról, hogyan kell érvelnie, és kiket kell meggyőznie ahhoz, hogy a cseh álláspontot ne lehessen lesöpörni az asztalról egy esetleges újabb kvótaszavazáskor.

„A kvótákat nem lehet megismételni, ezért mindent el fogunk követni, és újabb szövetségeseket keresünk magunk mellé” – jelentette ki Babiš. A kormányfő az alsóházi képviselők előtt felelevenítette a legutóbbi uniós csúcson elhangzottakat, amikor is Görögország, Olaszország és Svédország is éles bírálatot fogalmazott meg Csehország és a visegrádi csoport másik három államával szemben, amiért azok elutasítják a menekültek kötelező betelepítését.

„Semmi logikát nem látok abban, hogy Görögország a schengeni övezet tagja, Horvátország, Bulgária és Románia pedig kívül esik rajta. Mindegyik európai államnak az övezeten belül lenne a helye“ – mondta Babiš.

A cseh miniszterelnök szerint a legfontosabb az lenne, ha az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség, a Frontex végre aktív harcot folytatna a földközi-tengeri embercsempészekkel, és felszámolná az illegális útvonalaikat. Babiš megemlítette, hogy a csempészek az Europol adatai szerint 2,7 milliárd eurós bevételre tettek szert 2016-ban. A cseh kormányfő ezért fontosnak tartja, hogy a menekülthullám megfékezését már az európai kontinensen kívül elkezdjék. Rámutatott, hogy a Törökországgal kötött egyezség, melynek során Ankara 3 millió eurót kapott az Európai Uniótól, működik. „Az uniónak hasonló projektek kialakítására kell törekednie Líbiával és Tunéziával is” – jegyezte meg Babiš.

Forrás: infostart.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Liberális támadás a tervezett magyar–román gázszerződés ellen

Fotó: Facebook/Ludovic Orban

Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke is beállt azok sorába, akik megpróbálják politikai üggyé tenni a Magyarország és Románia közötti gázeladási megállapodás ügyét.

Fotó: Facebook/Ludovic Orban

A legnagyobb ellenzéki párt elnöke azt kéri a parlament két házának elnökétől, nyilvánosan valljanak színt, megígérték-e, hogy földgázszállításról szóló szerződést írnak alá Magyarországgal, illetve hogy újabb határátlépőket nyitnak meg a két ország között, ellenkező esetben titkos tárgyalásokkal és a nemzeti érdekek elárulásával vádolja őket.

„A magyar külügyminiszter tett egy érdekes látogatást Romániában (…), amelyet követően ő is és a magyar miniszterelnök is bizonyos egyezmények aláírásáról beszélt. Ezek közé tartozik évi négymilliárd köbméter földgáz szállítása, egy Kolozsvár–Budapest-gyorsvasút kiépítése és a határátkelők számának növelése. Van egy nagyon egyszerű kérdésem. Nem Teodor Meleşcanuhoz, mert ő kicselezte ezt a problémát azzal, hogy nem írt alá semmit. Hanem a két házelnökhöz: megígérték-e olyan egyezmény aláírását, amelynek részei ezen vállalások?

HIRDETÉS
Ragaszkodom, hogy nyilvánosan válaszoljanak, mert nehéz azt elfogadni, hogy a magyar hatóságok erről beszélnek a sajtóban, Dragnea és Popescu-Tăriceanu pedig egy hangot sem szól róla. Abban az esetben, ha nem válaszolnak erre a kérdésre, titkos tárgyalásokkal és a nemzeti érdekek elárulásával vádolom őket”

– nyilatkozta Orban a PNL végrehajtó bizottságának hétfői ülése után.

A PNL elnöke szerint nem a határátkelők számát kellene növelni, hanem azért kellene harcolni, hogy belépjünk a schengeni övezetbe, és a proritás az lenne, hogy Kolozsvárt Bukaresttel kösse össze gyorsvasút. „Senki nem ígérheti meg előre megállapított mennyiségű földgáz szállítását Magyarországnak” – egészítette ki az ellenzéki alakulat vezetője.

Mint megírtuk, Orbán Viktor magyar kormányfő pénteken beszélt arról, hogy hamarosan létrejön az a kétoldalú megállapodás, amely a következő 15 évre több mint 4 milliárd köbméternyi gáz Magyarországra történő bevitelét teszi lehetővé Romániából.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter múlt hétfői bukaresti látogatását követően azt mondta, a román fél vállalta, hogy 2020-ig megépítik azokat a kompresszorokat, amelyek segítségével évente 1,75 milliárd köbméternyi gázt lehet majd Magyarországra szállítani, és 2022-re bővítik ki a kapacitást úgy, hogy évi 4,4 milliárd köbméter gázt vásárolhat majd az ExxonMobil és az OMV által kitermelt földgázból. „A magyar vállalatok teljes egészében lekötötték az amerikai cégek által a Fekete-tengeren kitermelendő romániai földgáz magyarországi szállítási kapacitását” – fogalmazott a tárcavezető egy nappal később Varsóban.

Ezzel egy időben a román külügyminisztérium szerint nem köthetik le egyetlen ország cégei a Fekete-tengeren kitermelt, és egy újonnan megépítendő magyar–román vezetéken keresztül szállított teljes földgázmennyiséget. A bukaresti külügyi tárca közleményében azt állítja, a vonatkozó európai szabályok értelmében egy földgázforrás vagy szállítási infrastruktúra nem szolgálhatja kizárólag egyetlen ország érdekeit.

Bukarest állításaira a magyar külügy is reagált. A Magyar Nemzet által idézett közleményükben azt írták: „A helyzet borzasztóan egyszerű. A román és a magyar gázvezeték-üzemeltető cégek által kiírt kapacitáslekötési aukción két magyar cég kötötte le a román–magyar interkonnektor 2022 utáni teljes kapacitását román–magyar szállítási irányban.

A fekete-tengeri gázmezőről azonban nyilvánvalóan nemcsak ebbe az irányba fognak gázt szállítani, hanem más csöveken, más országok irányába is. Ezért a román külügyminiszter nyilatkozata értelmetlen.”

Amúgy Szijjártó Péter még két érdekelt magyar céget említett, míg Orbán Viktor már hármat.

Forrás: kronika.ro

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Öt év letöltendőt kapott alapfokon Markó Attila volt kisebbségügyi államtitkár

Újabb korrupciós ügyben ítélte el szerdán a bukaresti táblabíróság a restitúciós hatóság kártérítési bizottságának volt tagjait, köztük Markó Attila egykori kisebbségügyi államtitkárt, az RMDSZ volt parlamenti képviselőjét, akire első fokon öt év letöltendő börtönbüntetést szabtak ki.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) szerint az ügy 12 vádlottja – köztük a kártérítési bizottság nyolc tagja – csaknem 85 millió eurós kárt okoztak a román államnak azáltal, hogy a piaci értéknél nagyobb kártérítést ítélt meg a kommunizmus idején államosított ingatlanokért.

Az ügyben többek között Horia Georgescu, a tisztségviselők vagyonosodását ellenőrző Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) volt elnöke négy év letöltendő, Theodor-Cătălin Nicolescu volt képviselő, a kártérítési bizottság volt alelnöke 9 év és 4 hónap letöltendő börtönbüntetést kapott. A megvádolt négy ingatlanbecsüs közül egy letöltendő, kettő felfüggesztett börtönbüntetést kapott, a negyedik szakértőt felmentették. Az ítélet nem jogerős, az érintett felek az indoklás közzététele után fellebbezhetnek.

Markó Attilát ebben az ügyben öt év letöltendő szabadságvesztéssel sújtották alapfokon.

Az RMDSZ volt parlamenti képviselőjét 2014-ben jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték amiatt, hogy az illetékes restitúciós testület tagjaként hozzájárult egy államosított sepsiszentgyörgyi egyházi ingatlan, a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásához. Miután az RMDSZ politikusa ellen a kártérítési bizottság kollektív felelősségének elve alapján további restitúciós ügyekben is vádat emeltek, Markó Attila bejelentette: Magyarországon keres menedéket, mert nem bízik már a román igazságszolgáltatásban. A mostani ítéletet távollétében hozták meg, Románia korábban nemzetközi körözést adott ki ellene.

A volt képviselő a Kossuth Rádiónak adott korábbi interjújában ártatlanságát hangoztatta azokban a kártérítési ügyben is, amelyekkel a Mikó-per után vádolta meg a DNA a politikus korábbi, kártérítési bizottsági tagságára alapozva. Markó elmondta: nem tartja jogszerűnek az egész testület kollektív felelősségre vonását csak azért, mert annak egyik tagja esetleg korrupciós bűncselekményt követett el.

Forrás: kronika.ro

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Nem értettem, hogy történhet ilyen csúnya szabálytalanság

Szóhoz sem jutottunk, amikor Liu Shaolin Sándor az 1000 méter előfutamában összeakadt az orosz Pavel Sitnyikovval. Liu ebben a számban egy kvalifikációs világkupát megnyert, egyszer pedig második lett, a fogadóirodák a második legnagyobb favoritnak adták. A jelenet azért is volt ijesztő, mert pár perccel korábban kizárták a testvérét, aki a döntőbe jutásra is abszolút esélyes volt.

25 másodperce voltak a jégen, amikor a kanyarból kijövet – 42-vel hasítva – meg akarta előzni az oroszt belülről, teljesen szabályosan.

Sitnyikov viszont meglehetősen agresszíven betartott neki, Liu alig tudott talpon maradni – még így sem lépett rá a bójára –, a többiek viszont mindannyian elestek, mert az orosz az amerikait meglökte, az meg vitte magával a negyedik versenyzőt is. Sőt, a hátsó kamera még inkább leleplezi az oroszt, a végén még könyökkel taszított is egyet Liu Shaolinon. (Ezt karikáztuk be pirossal a címlapon.)

Ezek után nem csoda, hogy az orosz meg sem várta a hivatalos döntést, azonnal az öltöző felé indult, pontosan tudta, hogy ki fogják zárni.

„Csúnya szabálytalanság volt, egyszerűen nem értettem, hogy történhetett ez meg. Miért lehet ilyen egy olimpián? Majdnem belöktek a pályaíven belülre, ilyet még nem tapasztaltam. Meglepődés volt inkább a reakcióm, mintsem idegesség. Jól éreztem magam, nagyon jó erőben is vagyok, a második futamban már dominálni is sikerült, az elsőben is valószínűleg így lett volna, de nem hagyták” – mondta az M4-nek a legjobb magyar.

A második futamot simán nyerte, az olimpiai bronzérmes amerikai Celski viszont nem jutott tovább, ami kisebb meglepetés.

Liu a szombati negyeddöntőben két lettel (Pukitis és Zvejnieks), egy kínaival (Vu) és a kanadai Hamelinnel van egy futamban. Kettő jut tovább. Vu szintén világbajnok, olimpiáról is van érme, a kanadai pedig háromszoros olimpiai bajnok.

Bravúr kell már az elődöntőhöz is, de erre képes a 22 éves magyar. Szombaton már ki is hirdetik a táv győztesét.

Forrás: index.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A török kincsek őrzője

“A Nagy- és Kis-Solymos völgyét elválasztó Karisfal nevü hegylánczolat legmagasabb csucsát Várhegynek nevezik. A hagyomány azt tartja, hogy itten a törököknek volt vára, hol egy hatalmas török pasa lakott, ki az egész vidéket rettegésben tartotta, s a szép nőket, ha módját ejthete elrablá. Hogy pedig e magas hegycsucson valóban volt vár, arról kétségtelen jelek kezeskednek. A nyugati oldalon, hol lankás hegynyak köti egybe a várhegyet e Kovács-bükkivel, tehát a legkönnyebben megközelithető oldalon, a hegynyakat egy széles mély sáncz szeli át; e sánczon belül, falormozat elhantolt gátonya látszik, mely itt ott megszakadva körül futotta a hegynek körte alaku, 500 lépés kerületü fennlapját. Északi karaja közelében van egy bemélyedés, mely a vár kútjának lenne helye és e kutat a néphit oly mélynek állitja, hogy a bele dobott récze a Kis-Solymos patakába jött ki. A várnak keletre néző, csucsba záródó végénél ujból át volt a hegy metszve; a többi oldal falmeredeken hanyatolván le, ily sáncz szükségfeletti volt. Ez utóbbi átmetszeten kivül mély üreg van, hol (mint mondják) magas torony állott, és alább a hegymeredek oldalában, csaknem megközelithetlen hegyen van a Kincseslyuk. Egy néhány öl mély, bányaszerüleg, ember kéz által kivájt üreg, hová a törökök roppant kincsüket elrejték, melyet most büvös bivalok és agarak őriznek (a néphit szerint,) sőt azt is mondják, hogy ez az üreg messze elágazó tömkeleg volt régen, mely azonban összeszakadozván, most az ott lévő roppant kincs örökre rejtve van. A vár beltere tele van kincskeresők által ásott üregekkel; egy pakulár talált ott gyémánttal kicsepegtetett, kisasszony kézre való arany ölyvet (karperecz, valósággal ölyv karikát jelent, mit a kutya nyakára tesznek.) E várból a törököket, a hagyomány szerint, a magyarok bejövetelükkor üzték el, a vár bevétele után őseink a Nagy-Solymostól nyugatra eső Bálványos nevü helyen tettek győzelmi áldozatot.”

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása

A legenda itt hallgatható meg a legendarium.ro -n!

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Részeges gombás borjúhús

Hozzávalók / 4 adaghoz:

  • 1 font borjúhus (comb)
  • 1 font gomba (csiperke, szeletelve)
  • 1 nagy db vöröshagyma (apróra vágva)
  • 1.5 dl szaraz fehérbor
  • 2 dl tejszín
  • Olívaolaj
  • 1 kanal magos mustar
  • Só, bors ízlés szerint
  • apróra vágott petrezselyemzöld

Elkészítés

  1. A húst megmossuk, ha kell lehártyázzuk. Kissebb szeletekre vágjuk, ugy hogy kisebb érméket/szeletkeket kapjunk belőle. Sózzuk es borsozzuk.
  2. Egy nagyobb, mély serpenyőben olívaolajat forrósítunk és hirtelen megsütjük benne a borjú érmék mindkét oldalát, majd kivesszük őket pihenni, persze lefedjük.
  3. Az olajat pótoljuk a serpenyőben, ha kell es szórjuk bele az aprora vagott  hagymat fonnyadni. Ha megpirult a hagyma mellédobjuk a szeletelt csiperkét és tovább pirítjuk vele.
  4. Pár perc múlva tegyük vissza a sült húsokat a hagymás gombara és öntsük alá a másfél deci bort. Alacsonyabb hőmérsékleten lefedve pároljuk immáron a húst úgy 20 percig. Néha keverjük bele es sózzuk, borsozzuk meg ízlés szerint.
  5. Mikor a hús puha, öntsük rá a tejszínt és tegyük bele a magos mustárt is. Jól forraljuk össze, hogy kicsit sűrűsödjön be, olyan jó szaftosra. Ha kell, ismét sózzuk es borsozzuk meg, ha a tejszín miatt kevésbé érezzük fűszeresnek.

 

Tálaláskor szórjuk meg  apróra vágott petrezselyemzölddel. Köretnek adjunk hozzá párolt rizst és savanyúságot, de krumplipürével is nagyon finom.

Jó étvágyat kívánunk hozzá!

Reklám
Tas J Nadas, Esq

RADIOTHON 2018

Reklám
Tas J Nadas, Esq

554. honismereti rejtvényjáték – 2018.02.11.

A BOCSKAI RÁDIÓ
554. honismereti rejtvényjátéka – 2018. február 11.

 

A kérdéseket Veress Sándor állította össze.

Helyes megfejtők: Jakab Márta, Thurner Klára, Kaczvinszky Borbála.

Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1301 East 9th Street
(földszint)
Cleveland, Ohio 44114

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Hagyományos cserkészebéd

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,431FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe