Főoldal Blog Page 856

Villámgyors nyári egytálétel

Hozzávalók:

  • 1 font dkg sonkaszalámi, vagy füstölt sonka
  • 1-2 cukkini nagyságtól függően
  • 3-4 paradicsom
  • 3-4 dl főzőtejszín
  • só, bors
  • bazsalikom, petrezselyem (apróra vágott)
  • 4 evőkanál reszelt parmezán sajt
  • vaj (a tepsi kikenéséhez)
  • 15 dkg reszelt sajt (a tetejére)

A sonkaszalámi bőrét lehúzzuk, és szeletekre vágjuk. Ugyanúgy a paradicsomokat és a cukkiniket is. Egy magas tepsit kivajazunk, majd váltakozva, hogy félig takarják egymást belerakjuk a sonka és zöldségkarikákat.

A tejszínt fűszerezzük: sózzuk, borsozzuk, majd belekeverjük a parmezánt és a zöld-fűszereket is. Szép egyenletesen ráöntjük a rétegezett sonka, paradicsom, cukkinire.

A tetejére szórjunk bőven reszelt sajtot, és közepes lángon addig sütjük amíg szépen ráolvad a sajt (kb. 15-20 percig)

 

Magában is nagyon finom, de sült krumplival is kitunő. Jó étvágyat…

Reklám
Tas J Nadas, Esq

526. honismereti rejtvényjáték – 2017.07.30.

A BOCSKAI RÁDIÓ
526. honismereti rejtvényjátéka. 2017. július 30.

 

A kérdéseket Veress Sándor állította össze.

 

Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1301 East 9th Street
(földszint)
Cleveland, Ohio 44114

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Kassák Lajos: A ló meghal a madarak kirepülnek (részlet)

…ó jaj jaj
hozzám szakálasan és vakolatlan érnek el a csodák
2×2=4
csipkebokor nyilik ki mindenütt
de a modern lovaknak vasból vannak a fogaik
s aki reggel elindul nem bizonyos hogy estére hazaérkezik
az a legboldogabb akinek kiforditható a bőre
mert ki is nézhetne tul önmagán
amit fölállitunk az föl van állitva
de amit fölállitunk az nem jelent semmit
a folyók hajlandók darabokra törni ha sietni akarnak
az urak nem tudnak két lábbal lépni mint a verebek
tudjuk hogy az asszony elhagyja a párját
a majmok megnézték hátuljukat goldmann ur tükreiben
és teljesen boldogok
talán ha sakkozni tudnék
de én semmihez sem értek igazán
a levágott disznó combjai ringlispielen ülnek a kirakatokban
én láttam párist és nem láttam semmit
szeretőm másállapotban várt rám az angyalföldi állomáson
anyámnak már egészen citromfeje lett a szegénységtől
nevetni akartam előttük de nagyon szégyeltem hogy
két nadrág van rajtam gatya nélkül
bizonyos hogy a költő vagy épit magának valamit ami-
ben kedve telik
vagy bátran elmehet szivarvégszedőnek
vagy
vagy
a madarak lenyelték a hangot
a fák azonban tovább énekelnek
ez már az öregség jele
de nem jelent semmit
én KASSÁK LAJOS vagyok
s fejünk fölött elröpül a nikkel szamovár.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Szijjártó Péter: a hónap végén érkezik Washingtonba Szabó László

A hónap végén foglalja el washingtoni állomáshelyét az új magyar nagykövet – közölte a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: Szabó László szerdán veszi át megbízólevelét, miután a washingtoni kormányzat jelezte, hogy kész fogadni a diplomatát.

Hozzátette: Szabó László tapasztalt szakember, aki jól ismeri az amerikai gazdaságot, mivel cégvezetőként is dolgozott az Egyesült Államokban. A tárcavezető az új magyar nagykövet feladatai között említette, hogy közvetítse a kormány törekvéseit újabb amerikai befektetések Magyarországra hozatalában. Szijjártó Péter hangsúlyozta: több milliárd dolláros a két ország közötti külkereskedelmi forgalom, emellett 1700 amerikai vállalat van jelen Magyarországon.

A külgazdasági és külügyminiszter arról is beszélt, hogy az Európai gazdaság szempontjából kulcsfontosságú német autóiparnak a közép-európai térség adja a hátteret. Fontosnak nevezte az alkalmazkodást a digitalizáción alapuló új technológiákhoz. Hozzátette: az ehhez szükséges munkaerő képzéséhez át kell alakítani az oktatást.

Hangsúlyozta: az új technológiák miatt nem fog csökkenni a dolgozói létszám, ugyanakkor a cégeknek képzettebb dolgozókra lesz igényük. Szijjártó Péter szólt arról a kormányzati törekvésről, hogy a munkaerőhiány enyhítésére külföldieket vonjanak be a szomszédos országokból, elsősorban Ukrajnából.

 

Nem léptetett életbe utazási korlátozásokat Horvátországgal kapcsolatban a külgazdasági és külügyminisztérium, mivel az ottani hatóságok már megfékezték az erdőtüzeket – mondta a tárca vezetője, ugyanakkor azt kérte a szomszédos országba nyaralni indulóktól, hogy regisztráljanak a konzuli szolgálat honlapján.

Forrás: inforadio.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Változás jöhet a magyar-amerikai kapcsolatokon

Javíthat a magyar-amerikai kapcsolatokon, hogy Wess Mitchell lett az Egyesült Államok kormányának európai ügyekért felelős államtitkára – mondta az InfoRádiónak az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense.

Az új amerikai államtitkár mások mellett a NATO és a transzatlanti kapcsolatok szakértője.

Bár Wess Mitchell európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkári kinevezéséről hetek óta pletykáltak, jelölését csak nemrég jelentették be hivatalosan – közölte az Index. Victoria Nuland utódja a Center For European Policy Analysis nevű washingtoni think-tank vezetője, egyebek mellett a NATO és a transzatlanti kapcsolatok szakértője.

Magyarics Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense szerint a kinevezéssel javulhatnak a demokrata adminisztrációban kialakult viszonyhoz képest a Magyarország és az Egyesült Államok közötti politikai kapcsolatok.

“A térséget jól is meri, de Wes Mitchell nyilvánvalóan egy másfajta irányvonalat képvisel,

főleg azért, mert Donald Trump a beiktatási beszédében és legutóbb talán a szaudi látogatás alkalmával leszögezte, hogy az Egyesült Államok nem kíván diktálni az egyes államok belügyeiben. Ez lefordítva a napi politika szintjére, azt jelenti, hogy valószínűleg javulás lesz a magyar-amerikai politikai kapcsolatokban”.

A demokrata adminisztráció ugyanis több ponton kritizálta az Orbán-kormány politikáját – emlékeztetett Magyarics Tamás.

“Az amerikaiak kifogásokat emeltek a választókörzetek meghúzása, a külföldi magyarok szavazási lehetősége és annak módja, az egyházi támogatás és más témák kapcsán. Ha ezeket az ügyeket nem fogják tovább napirenden tartani, akkor nyilvánvalóan sokat tisztul a kép”.

Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a Trump-adminisztráció inkább az érdek-alapú külpolitikát részesíti előnyben az érték-alapúval szemben

– tette hozzá az egyetemi docens.

Forrás: inforadio.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Orbán Viktor: összekapcsolódik Izrael, Európa és Magyarország biztonsága

Orbán Viktor miniszterelnök (j2) és vendége, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök (b2) szerda este megtekintette a Dohány utcai zsinagógát Frölich Róbert országos főrabbi (b) és Heisler András, a Mazsihisz elnöke (takarásban) társaságában
A gazdasági, kulturális és politikai kapcsolatok fejlesztéséről tárgyalt egymással szerda délután Orbán Viktor miniszterelnök és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök Budapesten.

Minden politikai akadály elhárult a magyar-izraeli gazdasági együttműködés útjából – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a magyar-izraeli üzleti fórumon tartott záróbeszédében.

“Azzal a szándékkal ültünk tárgyalóasztalhoz, hogy a két ország és a két nemzet történetében új fejezetet nyissunk.

A megbeszélések a jövő körül forogtak” – hangsúlyozta.

Orbán Viktor miniszterelnök jelezte, Izrael a harmadik legfontosabb befektető Magyarországon, 172 izraeli vállalat 4570 embernek ad munkát így Izrael fontos része a magyar nemzetgazdaságnak.

“A magyar kormány arról döntött, hogy a magyar Eximbank egy körülbelül 600 millió dolláros hitelkeretet nyitott meg magyar-izraeli közös vállalkozások és projektek számára.”

A magyar kormányfő Közép-Európát a kontinens legizgalmasabb, legdinamikusabb, leggyorsabban fejlődő részének nevezte.

“Meggyőződésem, hogy az európai gazdaság jövője Közép-Európában van. Ez még hosszú-hosszú évekig így lesz.

Nem hiszem, hogy tévedek, ha azt mondom, hogy ha a közép-európai országok növekedése nem létezne, akkor az európai unión belül nem lenne gazdasági növekedés” – jelentette ki Orbán Viktor.

Orbán Viktor miniszterelnök (j2) és vendége, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök (b2) szerda este megtekintette a Dohány utcai zsinagógát Frölich Róbert országos főrabbi (b) és Heisler András, a Mazsihisz elnöke (takarásban) társaságában

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az üzleti fórumon azt mondta, Izrael és Magyarország kormánya minden segítséget megad ahhoz, hogy a két ország cégei sikeresen együttműködjenek. Ismertette: megállapodtak egy közös technológiai fejlesztési munkacsoport létrehozásában, Magyarország és a V4 államok részvételével. Kijelentette, hogy Magyarország iránt természetes az izraeli vonzódás. A kormányfő az mondta, Izrael és Magyarország tanulhat egymástól.

Kora este a Dohány utcai zsinagógában tett látogatás után Orbán Viktor arról beszélt, Izrael és Közép-Európa, Izrael és Magyarország olyan jövőt képzel el, amelyben fontos dolgok kötik össze őket, mint például a hazájuk és a nemzetük iránti szeretet, a külső fenyegetésekkel szembeni önvédelem, a terrorizmus elleni küzdelem, a kultúráik közötti mély kapcsolat.

“Olyan időket élünk, amikor Izrael és Európa, benne Magyarország biztonsága összekapcsolódik”

– mondta a magyar miniszterelnök.

Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő a zsinagógában Herzl Tivadart a modern Mózesnek nevezte.

“A lehető leghihetetlenebb transzformációt hajtotta végre az emberiség történetében. Azt a népet, amely úgy tűnt már, mintha nem létezne, visszahozta az élők sorába, és azt mondta, a “zsidó problémára” az a megoldás, hogy legyen egy zsidó állam”.

Az izraeli kormányfő azt mondta, sok látogatás követi még a mostanit, jövőre például a visegrádi négyek látogatnak Jeruzsálembe. Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke sok más mellett arról beszélt, Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége mindig segítette és a jövőben is segíteni fogja Magyarország és Izrael barátságát.

“Múltunk és jövőnk összeköt bennünket, ahogyan Magyarország és Izrael szeretete is”.

Heisler András azt mondta, miközben jók a magyar-izraeli kapcsolatok, mindig vannak a magyarországi zsidó közösség életét zavaró jelenségek. Üdvözölte Orbán Viktor keddi nyilatkozatát, amelyet “jó irányba tett lépés”-nek nevezett.

Forrás: inforadio.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Orbán Viktor: Varsó, Prága, Pozsony és Budapest egy hangon beszél

Tőkés László szerint egyszer és mindenkorra véget kell vetni annak a hungarofóbiának, amely csak az antiszemitizmushoz és cigányellenességhez hasonlítható.

Az elmúlt egy év legjelentősebb eseménye a Visegrádi négyek (V4) megerősödése – mondta a miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn, aki arról is beszélt, hogy „Varsó, Prága, Pozsony és Budapest egy hangon beszél”.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: Varsó, Prága, Pozsony és Budapest egy hangon beszél, ami nagyon nagy dolog.

A kormányfő több mint 10 pontban fogalmazta meg egy erős állam ismérveit, ezek között említette, hogy legyen gazdasági növekedés, és a stratégiai ágazatok nemzeti tulajdonban legyenek. Kifejtette, hogy egy erős ország esetében nem lehet beszélni demográfiai hanyatlásról, és a feltételek között említette a közbiztonságot, amely magába foglalja a határvédelmet és a terrorkísérletek elhárítását. Fontosnak nevezte, a kulturális identitás megtartását, a jövő magyarságának egy közösségbe való szervezését.

A miniszterelnök hangsúlyozta: a modern állam feltétele az is, hogy képes legyen vendégül látni a világ nagy rendezvényeit, Budapest épp most bizonyítja be magának és a világnak, hogy nincs olyan rendezvény a foci vb-n kívül, amit ne tudna vendégül látni.

Az Európai Uniónak vissza kell nyernie szuverenitását a Soros-birodalommal szemben – fogalmazott. A kormányfő rámutatott: az emberek véleményével szemben Brüsszelben kialakult egy szövetség, amelyben a brüsszeli bürokrácia elitje és a Soros-birodalom vesz részt.

Hozzátette: létezik egy Soros-terv, ami négy pontból áll, eszerint évente be kell hozni egymillió migránst az unióba, mindenkinek kell adni 4,5 millió forint értékű eurót, a bevándorlókat szét kell osztani az unió országai között és fel kell állítani egy európai bevándorolási ügynökséget.

A miniszterelnök úgy fogalmazott: ahhoz, hogy Európa élni tudjon, és az európaiké maradjon, vissza kell nyernie szuverenitását a Soros-birodalommal szemben és ezután meg kell reformálni az uniót.

Kiállt amellett, hogy Szerbiát minél előbb fel kell venni az unió államai közé. Hangsúlyozta: történelmi szerződésre van szükség Törökországgal és Oroszországgal.

A gazdasági problémák megoldására a migráció nem válasz – jelentette ki. Úgy vélte: a munkaerőhiány migránsokkal való pótolása olyan, mint amikor a hajótörött tengervizet iszik. „Az is víz, de tovább növeli a bajt” – jelentette ki.

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a migránsok kultúrája élesen szemben áll az európai kultúrával. Példaként hozta fel, hogy míg az európai kultúra kívánatosnak tartja, hogy a férfiak és a nők egyenrangúak legyenek, az iszlám kultúrában a nő alárendelt a férfinak.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a muszlim közösségek a saját kultúrájukat erősebbnek tekintik, mint a keresztény kultúrát. Az erősebb ezért soha nem fogja a gyengébbet magáévá tenni. Az átnevelés ezért nem lehet sikeres – vélekedett Orbán Viktor.

A jövő évi választások tétje, hogy végre tudják-e hajtani a Soros-tervet, le tudják-e bontani a kerítést – jelentette ki. Megerősítette: amíg ő Magyarország miniszterelnöke, addig a kerítés a helyén marad, a határokat meg fogják védeni. Kiemelte: az ellenzék ezzel szemben nyíltan hirdeti, hogy le fogják bontani a kerítést, és a bevándorlókat be fogják az országba, egyet fognak érteni a bevándorlók teljes és kötelező szétosztásával, készen állnak arra, hogy Európát átadják egy új, kevert összetételű európai jövő számára. Ez adja a választások európai tétjét – tette hozzá.

Szintén éles határvonal húzódik az ellenzéki pártok és a kormánypártok között abban, hogy adjanak-e több hatalmat Brüsszelnek – közölte. Emellett lesz a voksolásnak egy közép-európai tétje is – hangsúlyozta. A brüsszeli bürokraták és Soros György is abban érdekeltek, hogy gyengítsék Közép-Európát, amelyben akadályt látnak a Soros-terv végrehajtásához. Vannak olyan erők Európában, amelyek azért akarnak új kormányt Magyarország élén, mert ezzel tudnák gyengíteni a V4-ket – jelezte.

Orbán Viktor kitért arra is: Magyarország Trianon óta nem állt olyan közel ahhoz, hogy újra erős és virágzó ország legyen, de ha újra a globális érdekeket kiszolgáló kormánya lesz, akkor ezt a történelmi esélyt megint évtizedekre elveszíthetik a magyarok.

A magyar külpolitika vezérlő csillaga a magyar érdek – mondta Orbán Viktor. Arra a kérdésre, hogy „Putyin vagy Trump?”, a kormányfő kijelentette: nem híve a személyekhez igazodó külpolitikának. Kifejtette: minden egyes, Magyarország szempontjából fontos országgal olyan viszonyt kell kialakítani, hogy neki is érdekében álljon, Magyarország sikeres legyen. Amint felsorolta: ma Oroszország, az Amerikai Egyesült Államok is érdekelt a magyar sikerben, valamint Kínának, Izraelnek, Törökországnak is ez az érdeke.

„Hét éve dolgozunk azon, hogy a lecsatlakozásos, szövetségesi gondolkozás és logika helyén a nemzeti önérdekből kiinduló külpolitikát építsük fel. (.) Jól állunk. Egy mozaikkocka nincs a helyén, ezt Brüsszelnek hívják. Ez a következő választás után megoldandó feladat. Nem lehetetlen. Látjuk a lehetőséget” – hangoztatta Orbán Viktor.

inforadio.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

SZDSZ-es tempó: A magyar kormány ellen uszítja a vizes VB külföldi újságíróit a Momentum

Egy pillanatra sem képes megnyugodni a Momentum, a budapesti olimpia megtorpedózása után most a magyar vizes VB-t használják fel arra, hogy a világ előtt lejárassák az országot, a magyar kormányt és a magyar embereket. Hajnal Miklós, a Momentum (SZDSZ 2.0) politikusa az ATV-ben jelentette be, hogy akciózni fognak a VB alatt és külföldi újságírókat és sportolókat tájékoztatják, hogy szerintük milyen horrorisztikus  állapotok uralkodnak az országban, és hogy Orbán Viktorék Soros György ellen kampányolnak.  

Ismét a nemzet és a nemzeti vagyon védőszentjeként tetszeleg a Momentum, akik jó liberálisokra jellemző módon külföldi segítséget szeretnének kérni, hogy lejárassák a hazájukat. A budapesti olimpiát is megtorpedózó párt most éppen a vizes VB nyújtotta lehetőségeket használja ki, hogy az ország rossz hírét keltse. Hajnal Miklós az ATV Egyenes Beszéd című adásában fejtette ki a témával kapcsolatos durva gondolatait.

Jobbnak ítéltük volna, hogy ha most már inkább befejezzük, minthogy félbeszakítjuk. Az olimpia kapcsán is pont azt láttuk, hogy mi azt gyakorlatilag megakadályoztuk.

– mondta zavarosan Hajnal Miklós az ATV-n azzal kapcsolatban, hogy miért nem próbálták megakadályozni a FINA vb-t még a rendezvény előtt. A főállású aktivista kifejtette, hogy a bajnokság körüli pénzköltések az olimpiával kapcsolatos félelmeit igazolják, ezért a vb-t követően szeretnék, ha nyilvánosságra hoznák az összes szerződést, és egy vizsgálóbizottság megnézné, hogy mire, mikor és hogyan ment el a pénz. Előtte persze még külföldi újságírókat és sportolókat szeretnének körbevinni a városon, hogy együtt megkeressék a Soros-plakátokat. Amennyiben nem találják meg őket, akkor “előveszik a telefonjukat és megmutatják, hogy ez volt kint korábban”, mondta el Hajnal, és az arckifejezéséből ítélve egy kicsit sem viccelt.

E komoly gondolatok szóvivője egyébként ugyanaz a Hajnal Miklós, aki az Origo korábbi cikke szerintOxfordban tanul évi 7,6–9,6 millió forintért, Soroshoz erősen köthető intézeteknél dolgozott, illetve egy diákok online felületen történő tanulását segítő honlapra. (LiteUp.org) 40 000 dollár – közel 12 millió forint –  támogatást kapott. A honlap persze azóta eltűnt az éterben.

Ez olyan, mintha valaki 1000 Ft-ért venne egy gombóc fagylaltot.

– érvelt Hajnal a kormány ellen, amiből csak az jön le, hogy a fiatalember nincs tisztában a fagylaltárakkal (sem), ahogy például Fekete-Győr sem tudja, hogy mennyibe kerül egy liter tej, emiatt pedig elég nehéz komolyan venni a csapatot, amikor vb költségekről és milliárdokról beszélnek. Valószínűleg egyébként ők voltak azok is, akik a tavalyi foci EB alatt is a magyar csapat ellen szurkoltak, csak azért, hogy elmondhassák, hogy nem érnek semmit Orbán Viktor stadionjai.

Az elszámolással és a költések ellenőrzésével egyébként alapvetően semmi gond nincs, ezt azonban nem a világ szeme előtt, hanem a bajnokság után illik csinálni, még akkor is, ha néhány fiatal nem tud örülni annak, hogy a hazájukban rendeznek meg egy ekkora jelentőségű sporteseményt, amire mindannyian csak büszkék lehetünk.

A videót ITT megnézheti.

Forrás: pestisracok.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Megvan, ki kaszálja a legtöbbet a vizes világbajnokságon

Milliárdokat költenek a turisták a vizes világbajnokság idején, a idegenforgalomban csapódik le a legtöbb haszon, a taxisok, a pénzváltók, a szállásadók és a kereskedők haszna jelentősen megugrik.
Négyszázezer jegy értékesítésével, vagyis bruttó 1,2 milliárd forintos bevétellel számolnak a vizes világbajnokság szervezői a jövő hét végéig tartó FINA-rendezvényen, már elérheti a 300 ezret az eladott belépőjegyek száma – tudta meg a Magyar Idők a Bp2017 Világbajnokság Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft.-től. A versenyek mellett a világbajnokság kabalafigurái is népszerűek: eddig nyolcezer Lili vagy Lali plüssfigurát értékesítettek, az ebből származó bevétel közel 40 millió forintot tesz ki.

A várakozások szerint milliárdokkal több pénz áramlik a turizmusba a vb idején, a sportesemény miatt jelenleg csaknem telt házzal működnek a budapesti és a balatonfüredi szállodák. A külföldi turisták szállásfoglalásából származó bevételek emelkedése a 25 százalékot is eléri ebben az időszakban – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség. A szállodaszövetség jelezte, minden szállásra fordított 100 forint után további 400 forintot költenek el a látogatók más kereskedőknél, leginkább a magas költésű turisták érkeztek külföldről.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér teljesítőképessége felső határán üzemel, a vb első hetében 15 százalékkal ugrott meg az utasforgalom. A sporteseményekre érkező turistatömeg megjelenése a pénzváltóknál is megmutatkozik: a napi 50-60 váltási tétel a bajnokság kezdetével nagyjából 90-re emelkedett. A taxitársaságok ugyancsak profitálnak az élénk vendégjárásból, az ötezres budapesti flotta zökkenőmentesen látja el az igényeket. A MÁV-csoport több utazási kedvezményt kínálva többek között megerősített szolgálattal készült a világeseményre, növelték a járműszerelők, a kocsivizsgálók, a takarítók, a biztonsági őrök, a polgárőrök és a készenléti rendőrök számát.

inforadio.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Csoportelső a magyar válogatott – ez történt pénteken

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
A női után a magyar férfi vízilabda-válogatott is csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jutott a budapesti világbajnokságon. A nyíltvízi úszók két értékes helyezéssel fejezték be a szereplést.

Csoportelsőként zárt a magyar férfi vízilabda-válogatott a budapesti világbajnokságon. Ehhez az kellett, hogy a mieink győzzenek a franciák ellen – ez simán 13-7-re sikerült –, de még inkább arra volt szükség, hogy az olaszok tíznél kevesebb góllal verjék a harmadik helyezett Ausztráliát. Bár az olaszok alaposan bekezdtek, a több ezer magyar drukker által hajtott Ausztrália nem adta könnyen magát, és nyolcgólos különbséggel zárta a meccset.

Märcz Tamás együttesében először kapott szerepet Decker Attila kapus, megszerezte első gólját a tornán Erdélyi Balázs és Gór-Nagy Miklós is. Utóbbi játékos egy félidőt pihent, míg a szintén fülgyulladással bajlódó Hárai Balázs nem is szállt medencébe.

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

A magyar együttes legközelebb kedden játszik,

ellenfele a négy közé jutásért a spanyol vagy az orosz válogatott lesz.

A negyeddöntőbe kerülésért még brazil-ausztrál, kazah-olasz és görög-japán párharcokat rendeznek.

Balatonfüreden befejeződtek a nyíltvízi úszók versenyei. 25 km-en a nőknél Olasz Anna ötödik, Sömenek Onon Kata 12. lett. Előbbi versenyző nagy verekedésbe keveredett.

A férfiaknál Gyurta Gergely a hatodik lett, Rasovszky Kristóf pedig feladta a viadalt, miután megrúgták.

A férfiaknál a francia Axel Reymond nyert, a nőknél a brazil Ana Marcela Cunha megvédte címét.

A Duna Arénában kettős kínai sikerrel zárult a női műugrók 3 méteres száma. A szám címvédője és olimpiai bajnoka, Si Ting-mao óriási fölénnyel nyert a Duna Arénában, a döntő öt sorozatából négyszer az ő ugrását értékelték a legjobbnak a pontozók. A 25 éves sportoló összességében a hatodik világbajnoki aranyérmének örülhetett, a magyar fővárosban pedig a másodiknak. Mögötte több mint húszpontos hátránnyal honfitársa, Vang Han lett a második, míg harmadikként a kanadai Jennifer Abel zárt.

Toronyugrásban Somhegyi Krisztián nem jutott be a középdöntőbe.

A Városligetben újabb orosz diadal született, ezúttal a szinkronúszó-csapat szabadgyakorlat döntőjében. A dobogóra még Kína és Ukrajna állhatott fel.

Forrás: inforadio.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Mindennapi hazaárulások

Aki nem hisz a mindennapi hazaárulók létében, iparkodjon végiggondolni az alábbiakat.

Hogy a liberálisnak se Istene, se hazája, közhely. Fontos persze, hogy ki állítja ezt: ha ő, akkor büszke rá, ha én, akkor letagadja. Imádom ezt a kettősséget bennük. Az is mókás, amikor ártatlan szemekkel elmondják, hogy Magyarország végül is csak egy hely, ahol szörnyű az élet, de ideje lelépni innen, lehetőleg végleg. Aztán amikor elhúznak, és külföldön magyarnak nézik őket, azonnal büszkén elsorolják, hogy mit köszönhet a világ a magyaroknak. Párásodik a szem, elbicsaklik a hang. Milyen kár, hogy miközben külföldön három percig emberként viselkednek, itthon szimpla hazaárulók. Előfordul aztán az is, hogy a külföldieknek mindent becsmérelnek, mindent lefitymálnak, ami magyar – sokszor már-már a külföldi helyezkedik magyarbarát álláspontra. Hallottam már ilyen beszélgetéseket. Mindennél megdöbbentőbb azonban, amikor itthon, magunk között játsszák el kisded játékaikat. Valahogy kényes az ember, amikor itt születettek úgy beszélnek rólunk (és elvileg önmagukról is), hogy „a magyarok”. Számomra, a „mi” állapotból kifelé nézve felfoghatatlan, hogy aki fél lábbal idebent van, miért választja rutinszerűen a többes szám harmadik személyt.

Aki nem hisz a mindennapi hazaárulók létében, iparkodjon végiggondolni az alábbiakat.

Mi a hazaárulás? Ha valaki valamilyen ideológiai rögeszme, elkötelezettség, pénz, hatalom ígérete vagy a személyes törlesztési vágy miatt elfeledkezik arról a fontos erkölcsi szabályról, hogy az ember szereti a hazáját. Kétségkívül előfordulnak véletlen botlások is, de a hazát a leggyakrabban készakarva szokták elárulni. Ott van Hegedűs hadnagy az Egri csillagokból és Geréb Dezső A Pál utcai fiúkból, ők előre megfontoltan árulták el saját közösségüket. Van abban valami mélységesen undorító, ha az ember a törökkel levelezik, vagy a vörösingesekkel kvaterkázik a Füvészkertben, miközben a társai önvédelmi harcra készülnek. Ahhoz hasonlít, mint amikor az ember megtagadja az apját, anyját, elhazudja őket. Ilyet pedig egészséges ember nem tesz.

Egyszer motorbalesetben megsérült a Manowar nevű amerikai heavy metal zenekar gitárosa. Éppen turnéra készülődtek, és az újságíró megkérdezte Eric Adams énekest, hogy most akkor mi lesz, szerződtetnek-e másik gitárost arra a pár hónapra? „Miért szerződtetnénk?” – kérdezett vissza Adams. „Ha kirándulásra készülődik a család, és megbetegszik a nagymamád, mit csinálsz? Elviszed valaki más nagymamáját?

A liberális sajtó a jelek szerint nagymamák tucatjait szerződtetné a turnéra, csak ne kelljen látni ezt a mostanit. Ezt a magyar nagyit.

Az uralkodó politikai széljárást összekeverni a haza dolgaival: szellemi békaperspektíva. A Balaton ugyanúgy hullámzik, a Hortobágyon ugyanúgy süt a nap akár Gyurcsány Ferenc, akár Orbán Viktor az ország miniszterelnöke. Tovább megyek: ha valaki nem főállású politikus, nem a politikából él, és a kedélyállapotára rátelepszik, hogy éppen melyik párt irányítja az országot és melyik nem; ha magánügyei fölé helyezi a kormánypártiságot vagy ellenzékiséget, akkor egészen rosszul fogja fel az életet. De amíg nem árt senkinek, legfeljebb magának, hogy a reggeli borotválkozástól a jó éjt pusziig naponta ötvenszer sziszegi el, hogy “rohadj meg, Viktor”, sima hülye az illető. Akkor van baj, ha a rögeszme intézményesül, és a sajtóban, közbeszédben a módszeres, tudatos hazaárulás kerekedik felül. Amikor a kitervelői okosnak, nem pedig becstelennek láttatják magukat. És amikor azt hiszik, hogy a saját politikai céljaik miatt kötelességük elrontani egy egész ország jókedvét, közös ünnepét.

Az a példátlan uszítás, amelyet a balliberális sajtó intéz a vizes vébé ellen, hazaárulás. Pont. Ostobaságból vagy szándékosan a kormányt igyekeznek ütni, de a hazát találják el. Szerencse, hogy azok a külföldiek, akik csillogó szemmel nézték a megnyitót, és arra gondoltak, hogy Salzburg, Prága és Bécs sem rossz fesztiválváros, de Budapest káprázatos, nem olvassák, mondjuk az Indexet. Mert abban azt írták, hogy giccsparádé az egész. Szóval: Bogányi Gergely zongorajátéka giccses. Herczku Ági is giccses. A magyar történelmen átkalauzoló, színpompás zenés-táncos produkció, amelyet a legjobban terveztek, tanítottak be, adtak elő, úgyszintén giccs. Minden rossz, a magyarok is rosszak, hiszen ez a kormány vezeti őket.

Amit az Index előadott itt a megnyitó ürügyén, szimpla hazaárulás. És nem azért, mert ők az uralkodó kormány ellen vannak. Hanem azért, mert a hazájuk ellen szurkolnak.

A külföldiek jól érzik magukat Budapesten. Szakemberek szerint a vizes vébé után Budapest még úgy öt évig jobban vonzza a turistákat, négy-öt százalékkal többen jönnek majd, mint jönnének, egyszerűen azért, mert jól érezték magukat, visszalátogatnak és másoknak is ajánlják a magyarországi kirándulást. De jönnének egyébként is. Már most, július közepén megtelt Budapest, virágzik a turizmus, mert szép és biztonságos a város, nem is drága, sok a jó nő, érdekesek a programok, van hova menni. Budapest cool, Budapest szuper.

Ha van istenünk, ha van hazánk, akkor uralkodó széliránytól függetlenül megértjük Ottlik Géza javaslatát: „Az ember nem árulja el a hazáját; még ha rohadt is a hazája; ezt csinálja más; piszok munka; ember nem csinálja.” Ottlik a legreménytelenebb, legsötétebb szocializmusban vetette papírra ezeket a sorokat, amikor valóban azt érezhette, hogy rohadt az a haza. De nem volt az, a haza soha nem rohadt, legfeljebb az állam vezetői rothasztanak. Ma azonban nincs diktatúra: szabadon választhatunk, szabadon beszélhetünk, szabadon cserélhetünk eszmét. Kizárólag nézőpont kérdése, hogy tetszik-e a kormány politikája, vagy sem, erről vitatkozhatunk. Egyet azonban nem tehetünk: nem árulhatjuk el a hazánkat.

A haza és az állam ugyanis nem ugyanaz. A száműzött magyarok soha nem az államról írtak verseket, nem arról álmodtak, nem abba kívánkoztak vissza. Hanem a hazába. Az állam ügyeiért soha nem dobhatjuk el a hazánkat. Különösen úgy nem, ha büdös nagy nullák vagyunk, akik egy szalmaszálat sem tettek keresztbe Magyarországért. Azokról beszélek, akik nem ismerik az országot, nem járnak az emberek közé, nincs élettapasztalatuk és képtelenek belátni, hogy természetes vágyaink a családi, települési, nemzeti közösséghez kapcsolódnak, nem pedig a négy fal közötti szellemi magömlésekhez.

A hazát elárulni ugyanolyan káros, mint érdemein felül dicsérni, eltelni a látszattal, hetvenkedni a beszűkült tudattal, provinciálisan. Egyik is, másik is, csak árt az országnak. De mit tegyünk: a nacionalista hőzöngővel közös a jelképrendszer, közös a mező, közös az eredet, mert ő legalább nem tagadja a haza létét. Majd meggyőzzük, hogy gondolkodjon másként, legyen nyitott, tanuljon, művelődjön, utazzon, gondolkozzon. A nacionalista hőzöngő a legtöbbször síkhülye, de – talán – még alakítható. Azzal azonban, akinek nincs hazája, aki a magyarság ellen drukkol, és gúnyos ajakbiggyesztéssel fogadja az apró és a nagy közösségi élményeket, sikereket, egyszerűen nincs miről beszélni. Illetve dumcsizhatnánk velük az emberek öt százalékát érintő ügyekről, de minek, olvasunk, hallunk eleget ezekről.

Nincs harag, csak lássuk be, hogy bár mindannyian magyar állampolgárok vagyunk, néhányunknak még hazánk is van pluszban. Legyen ez a nemzeti minimum a liberálisokkal!

888.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,430FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe