Kommentár nélkül közöljük Mezei Ferenc Széchenyi-díjas magyar fizikus levelét a CEU ügyében.

Miről szól a CEU-vita?

Tisztelt Kollégák! Az április 26-i osztályülésen nem voltam jelen, viszont az eredmény szempontjából teljes mértékben támogatom Sólyom Jenő osztályelnökünket: mostanra már teljesen világos, hogy CEU vitában teljességgel politikai és üzleti ügyről van szó. Az az állítás, hogy az áprilisi törvénymódosítás olyan feltételeket szabott az egyetemek működésére, amelyek a CEU, Közép-európai Egyetem számára teljesíthetetlenek a CEU vezetése által terjesztett politikai célú félrevezetésen alapul, és egyáltalán nem felel meg a valóságnak.

Én saját magam nevében, mint az Academia Europaea tagja, támogatásomról biztosítottam Ignatieff CEU rektor urat, ha meg tudja magyarázni, hogyan akadályozza az új törvény a CEU fenntartását. Nem kaptam tőle magyarázatot, és azóta a sajtóban megjelent nyilatkozatai bizonyítják, hogy a magyarázat soha nem létezett.

Így (Ignatieff, Brüsszel, április 25): »A Central European University (CEU) New York államban be van jegyezve oktatási intézményként, de ott nem folytat tevékenységet. Az egyetemi munkát a CEU nevében is a budapesti Közép-európai Egyetem végzi.« Márpedig a Közép-európai Egyetemet (KEE), mint Magyarországon akkreditált és magyar diplomákat kiadó egyetemet az új törvény nem érinti, és továbbra is teljes autonómiát, oktatási és kutatási szabadságot élvez. Tehát semmi nem áll útjában a KEE és CEU közös fenntartóinak, hogy folytassák teljes volumenben és minőségben az oktatási és kutatási tevékenységüket.

Ignatieff abszurd (és abszolút megengedhetetlen) módon problémának tünteti fel, hogy az új törvény »munkavállalási engedélyhez kötné azoknak az oktatóknak az alkalmazását, akik nem európai uniós állampolgárok. Úgy gondolja, ez egyértelmű támadás az akadémiai függetlenség ellen, amelynek a lényege, hogy az egyetem azt tanítja, amit jónak lát, és olyan tanárokat vesz föl, akiket szeretne.« Ebben a vonatkozásban – már csak a nemzetközi kapcsolatokban uralkodó kölcsönösség miatt is – eszerint először pl. az USA egyetemek autonómiáját kellene helyreállítani, ahol a szövetségi kormány adja ki a munkavállalásra jogosító vízumokat és lakhatási engedélyeket, természetesen az egyetemi alkalmazottak számára is.

Ellentétben az Ignatieff rektor úr (a kanadai Liberális Párt volt elnöke és miniszterelnöki várományosa) által vezetett propaganda hadjárat igazságtól messze elrugaszkodott állításaival, az akadémiai szabadságot éppen a CEU eddigi körülmények közötti működése sérti és sértené továbbra is. Minden szabadság előfeltétele az egyenlőség, ha nincs egyenlőség a szabadság privilégiumokkal való visszaélés szabadságává fajul. Ezt élvezi ma a CEU, tbk. a specifikusan rá szabott, 2004-ben hozott és hivatalosan Soros György által is a »Lex CEU«-nak nevezett törvény alapján. A jelenlegi új törvény – helyesen és jogosan – az egyetemek közötti egyenlőséget javítja  és így, tárgyilagosan nézve, az akadémiai szabadság előmozdítását is szolgálja.

Ha a Magyarországon működő egyetemek közötti egyenlőség körülményei között a CEU fenntartói nem látnak elegendő üzleti vagy morális, politikai hasznot a CEU működtetéséhez, feléjük – és nem az új törvény ellen – kell irányulnia a KEE és CEU fenntartását szorgalmazó  jogos és általam is teljes mértékben támogatott követeléseknek.

A nyugati stílusú demokráciákban a felsőoktatás elsősorban üzleti és nem kormányzati feladat, szolgáltatás. Jellemző módon az EU adminisztráció kizárólag esetleges szabadkereskedelmi problémát látott csak az új törvényben. Ilyen körülmények között gyakori, hogy a különböző egyetemeken belül nincs sok nyoma az akadémiai szabadságnak, aki kilóg a sorból, nem sokáig kap levegőt, és ezt csak a különböző tendenciájú egyetemek szabad versenye hivatott jórészt korrigálni. Ugyanez vonatkozik a kutatásra is.

Tehát a CEU jelenlegi üzleti modelljét (tanítás magyar egyetemen, USA diploma kiállítási jogosítvány egy asszociált USA-beli postafiók egyetem által) csak akkor lehet, szabad és az ország számára előnyös fenntartani, ha ugyanezt az elvi lehetőséget biztosítjuk a többi magyar egyetem számára is, beleértve többek közt a versenytárs állami egyetemeket, pl.: ELTE, DE, SzTK, BME stb. Ehhez annyi kell, hogy egy befektető cég az USA-ban akkreditációt szerezzen be, és szerződést kössön egy magyar egyetemmel az oktatási tevékenység ellátására, mint ahogy a KEE teszi a CEU számára. Az egyetem diákjai részére ez USA-beli diploma egy térítésköteles külön opció lenne, ami az amerikai illetőségű befektető cégtől szerezhető be. Az utóbbi pedig a magyar egyetemnek fizet térítést a tanításért és így előmozdítja az egyetem fejlesztését, segíti kiváló hallgatók és oktatók vonzását, megnyerését. Feltételezem, hogy Soros György nem szabadalmaztatta kiváló üzleti modelljét, de ha igen (ami az USA-ban nem elképzelhetetlen), a szabadalomnak hamarosan le kell járnia és a séma használata még royalty fizetése mellett is megérné.

A magyar egyetemek által az EU keretében kiadott európai diplomák mellett komoly előrelépésnek tartom, ha a CEU üzleti struktúráját követve, ezt a lehetőséget az USA irányába is ki tudjuk terjeszteni. Ennek viszont mindenképpen vannak olyan politikai, diplomáciai vetületei, amelyek kormányközi megállapodásokat igényelnek, ahogy az új törvényben is szerepel.

Kérem, hogy ez a levelem az Osztály munkadokumentumai között megőrzésre kerüljön, úgy is mint javaslat a következő osztályüléseken való megvitatás céljából.

Köszönettel és szívélyes üdvözlettel

Mezei Ferenc

Reklám

A magyar-orosz kétoldalú kapcsolatok időszerű kérdéseiről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz elnökkel pénteken telefonon – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

A Kreml honlapján megjelentetett közlemény szerint a telefonbeszélgetés fő témája a magyar kormányfő és az orosz elnök február 2-i, budapesti tárgyalásain kötött megállapodások megvalósítása volt. A felek kiemelt figyelmet szenteltek a paksi atomerőmű két újabb blokkal történő bővítésének – amely a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern részvételével valósul meg -, továbbá a gázágazatot érintő közös projekteknek.

Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor megállapodtak a személyes kapcsolatok további fenntartásában.

Orbán Viktor pénteken reggel szintén telefonon egyeztetett Paolo Gentiloni olasz miniszterelnökkel, akivel aktuális nemzetközi ügyeket vitattak meg – tette hozzá Havasi Bertalan.

MTI / erdely.ma

Reklám

Bízzunk magunkban! Kerüljünk közel ősi forrásainkhoz, de a modernség módján használjuk azokat! Ez Kassai Lajos, a lovasíjász életelixírje a magyarság számára. A vendégei voltunk Kaposmérőn. Sziget a világban. Spirituális és fizikai értelemben is. Innen néztünk ki a viharos tengerekre, itt beszélgettünk vele.

– Valamikor az ezredforduló táján jártunk itt utoljára a völgyben, azóta mintha kitágult volna ez a világ, feltűnik a rengeteg őshonos állat és meglepően sok a látogató. Iskolások, turisták, külföldi érdeklődők, és most itt az NB I-es csurgói kézilabdacsapat is. Milyen irányba indult el Kassai Lajos?

– Nem irányról, inkább kiteljesedésről lehet beszélni. Most azt csinálom, amit mindig is szerettem volna. A kínaiak felismerték a tárgyak jelentőségét, vagyis azt, hogy azok miként hatnak az emberekre. Ez a feng shui lényege. Hatnak a tárgyak, de közel sem annyira, mint a boldog élőlények… Ha velük veszi körbe magát az ember, akkor a hatás még nagyobb. Egy kis édenkert lett a völgyből, ebből a tizenöt hektárból. Itt minden állat a maga természetességében él. Abból az ősi gondolatból indultam ki, hogy „tartsd a jószágot természete szerint”. És ezek az állatok nemcsak az emberre, de egymásra is jó hatással vannak.

– Nem támadnak a másikra? Például a hatalmas ír farkasok a szamarakra, a bivalyok a rackákra?

– Nem. A mai világ nagy problémája az izoláció. Hétéves gyerek csak hétévessel játsszon, ebbe az oldalba csak kukoricát vessünk, abba a hodályba csak malacokat tegyünk… Az izoláció és a belőle fakadó tömegtermelés megöli a lelket. A különféle állatok nemcsak egymásra hatnak jótékonyan, de ahogy látni, gyönyörűen rendben tartják a területet is, tőlük ilyen bársonyosak ezek a legelők.

– Van itt bivaly, szürke marha, mangalica, óriás magyar nyúl, racka… Miért pont őshonosokat választott? A kutyákon kívül…

– Azokat választottam, akik a szívemhez közel állnak.

– Boldog élőlényekről beszélt. De vajon az emberek is boldogok? Milyen állapotban van ma a magyarság?

– Sokkal jobb állapotban, mint ahogy azt hiszi. Rengeteget utazom a világban, ismerem szinte minden bugyrát. Kijelentem, hogy ez a nép és ez az ország, életszínvonalát tekintve ott van a felső tíz százalékban. Nincs ok az elkeseredésre. Igaz, a lehetőségeinkhez képest mindenképpen alacsonyabb szinten vagyunk.

– Hogy ne legyen félreértés: ugye nem az anyagiakról beszélünk?

– Szellemiekben és mentálisan is előkelő helyen állunk. Van egy uralkodó szemlélet, mely szerint a magyar ember irigy, buta és így tovább. Negatív sztereotípiákat húznak rá, de ezeket majd minden népre rá lehetne húzni. Vetkőzzük le a rossz gondolatokat! Nem ismerek szebbet és jobbat a Kárpát-medencénél, ez a hely és benne ez a kis összezsugorodott ország képes lenne a legmagasabban kvalifikált biotáplálékkal ellátni a tízmillió magyart. Persze teljes struktúraváltásra lenne szükség. Itt és az egész világban is. A gazdaság-kor, a GDP-orientáció és a termelés folyamatos fokozása bajt okoz, ezt nem lehet a végtelenségig csinálni. Vissza kellene fordulni a természet felé, akkor jobban éreznénk magunkat. Bizonyos problémákat túllihegünk. Minek? Én korántsem látom a magyarságot olyan mély mentális és gazdasági gödörben, mint ahogy ezt a média sugározza.

– A Kárpát-medence most védelemért kiált. Látta a legutóbbi brüsszeli vitát?

– Láttam. Hogy jó lovas legyél, ahhoz ismerned kell a ló természetét. Ahhoz, hogy emberekkel foglalkozzak, neveljem, tanítsam őket, és egyáltalán, bármi közöm legyen hozzájuk, ismernem kell az emberi alaptulajdonságokat. És ezek azt mutatják, hogy az emberek szeretik a közös konstrukciókat, szeretnek közös ideológiában gondolkodni, elutasítják a másságot. Az ember természeténél fogva rasszista, közösségével szemben toleráns, egy másik közösséggel szemben agresszív. Figyeljük csak meg, egy párt saját botladozásaival szemben milyen elnéző és mennyire könyörtelenül kéri számon ugyanazokat a hibákat a vele szemben álló politikai erőtől. Ezek ősi, rögzült tulajdonságok. De van, ami változott az emberben. Sőt a felvilágosodás és az ipari forradalom korától fel is gyorsultak ezek a változások, és a mai napig ívelnek. Eltűnőben egy alapvető emberi tulajdonság, a hűség. Vagyis az, hogy saját érdekeimet a közösség érdekei mögé tudom szorítani. Ez a változás, az eltűnő hűség hozza a legnagyobb fordulatot a világban. Talán Marx volt az, aki először osztotta fel jobb- és baloldalra a politikát. A két tábort ma már tradicionális és globalista útkeresőknek is nevezhetjük. Ez a két nagy eszme csap össze. Itt egy rakás tégla, az egyik szeretné fallá összerakni, a másik szerint úgy jó az a rakás, ahogy van. Tudok én falat építeni, vagyis közösséget alkotni a kupacból, de egyre inkább hiányzik hozzá a kötőelem, a malter, vagyis a hűség. Csak úgy rakom egymásra téglákat, hogy vagy megáll, vagy nem.

– Értjük, fogy a hűség. De mi van e mögött?

– Atomizálódik az ember. Csak önmagához hű, saját hiedelemrendszere van, és mindig a pillanatnyi érdekeinek megfelelően hozza a döntéseit. Neki önmaga a legfontosabb a világon. Ezzel az embertípussal nem lehet közösséget létrehozni. Tetszik neki a téglakupac, nem szeretne falat rakni, nem kell neki semmilyen keret és struktúra sem. Nyitott társadalmat akar. Ez is egyfajta szemlélet, a két uralkodó eszme egyike. Én nem tudok köztük igazságot tenni. Próbálom felrakni a falat, mert hozzám ez áll közelebb.

– Nem minden magyar ilyen. Vannak köztünk is elcsábított, sőt elkábított emberek…

– Ne bélyegezzük meg egyik pólust sem. A lovat sem ítélem el, mert úgy viselkedik, mint egy ló. Túl hamar nyomjuk oda a billogot annak a homlokára, aki nem úgy gondolkodik, mint mi.

– Ők sokkal gyorsabban pecsételnek.

– Kik?

– Az új világrend emberei.

– Én nem pozicionáltam a pecsételőket. Azt, hogy vannak nézetkülönbségek a két pólus között, természetesnek tartom.

– Gyenge nép a magyar, elveszítette a harcait, háborúit… Gyakori vélemény ez rólunk. De hogyan is állunk az erővel valójában?

– Mihez képest? A kilencedik században az akkori világ legjobban képzett és legerősebb hadserege volt a magyar. Ötven feljegyzett, nagy hadjáratban vett részt, ez a nép meghatározó eleme volt Európának. Mennyire vagyunk erősek? Annyira, hogy ma is a hétmilliárdos emberiség élcsapatában találni a tízmilliós magyarságot.

– Rendben, de válaszúthoz érkezett ez a nép: vagy állja a sarat, megtartva magát, kultúráját és tradícióit, vagy föloldódik valami idegen közegben…

– Sokan hibásan gondolkodnak a tradícióról. Véleményem szerint nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek. Kossuth Lajostól való az idézet, hogy „az az ember, aki a korát megelőzi, az halála után él. Aki a korától elmarad, az élve is halott. Igazán nagyot alkotni csak az képes, aki korának embere”. Nekünk arra kell vigyáznunk, hogy amikor tradícióról beszélünk, az ne regressziót jelentsen. Azt látom, hogy a politikai jobboldal a két világháború közé szorult be, a baloldal pedig valahol a bolsevizmus környékén leledzik. Mintha nem akarnák észrevenni, hogy ez már a XXI. század, és az új kihívásoknak kell megfelelni. Én is kerestem azt, hogy mit lehet átmenteni, átvinni a XXI. századba abból a IX. századi harcmodorból, ami Bizánctól egészen Brémáig repítette annak idején a csatázó magyarokat. Szinte nem volt erő, ami megállíthatta volna őket. Kerestem, hogy ezt harcmodort hogyan lehet kulturális tevékenységgé alakítani, mik azok az elemek, amiket meg kell tartanom belőle, és mik azok, amiket lecserélhetek. Azt kérdeztem magamtól, hogy nekem is állati ínból, szaruból és csontból kell készítenem az íjakat? És azt mondtam, hogy nem!

– Úgy tudjuk, egy új íj kerül ki hamarosan a Kassai-műhelyből.

– Folyamatosan fejlesztek. Ha valaki engem lovasíjászni lát, akkor kétségtelenül egy lovasíjászt lát, de már egy XXI. századit. A regressziónál nincs egyszerűbb dolog. Visszalépek a középkorba, vagy visszalépek saját gyerekkoromba, és nem akarom tudomásul venni, hogy ma milyen technikai környezet vesz körül, el akarok zárkózni a civilizációs hatásoktól. Ennek a pandantja pedig az, hogy mindent félredobok és feláldozok a modern civilizáció oltárán. Mindkettőt hibás szemléletmódnak tartom. Nagyon kifinomult és magas szintű intelligenciára van szüksége egy népnek ahhoz, hogy felismerje, meddig mehet el a változtatásokban, és mi az, ami már nagyon messzire viszi a saját eredetétől. Mindig számba veszem, hogy mik azok az anyagok és technológiák, amik a rendelkezésünkre állnak a XXI. században. Ugyanezt tették az őseink is a maguk idején. Ők sem pusztán a tradícióikat követve készítették az íjaikat, hanem úgy, hogy megfeleljenek a kor követelményeinek. Mi az íjainknál már szendvicsszerkezetet és üvegszálas technológiát alkalmazunk. A fegyver merev szarv részét még fából csinálták az őseink, és csontlemezekkel erősítették meg. A legújabb fejlesztésű Kassai-íjnál ez egy repülőgépgyártásban használt, nagy szilárdságú könnyűfém öntvényből készül. Ez az anyag könnyebb, mint a fa, de szilárdabb mint az acél. Nagyon nagy teljesítménynövekedést ad az íjnak, gyorsabb és dinamikusabb az új fegyver. Ez robbanni fog.

– Modernebb lesz az íj formája is?

– Nem. Én a forma szerelmese vagyok, az íj ősi formája beleégett a lelkembe. A formához ragaszkodom, de játszom az anyagokkal. Egyszer jöhet persze egy generáció, akinek a forma már nem lesz fontos, csak a fegyver teljesítménye.

– Egyre több ember látogat ide. De hogy provokáljam egy kicsit, politikust nem látni…

– A politikától távol tartom magam. Nagyon visszatetsző volt, amikor azt láttam, hogy egy sikeres, népszerű ember az eredményeit háttérnek használta arra, hogy hangsúlyt adjon a politikai nézeteinek. Sokan ugyanezt tették a hagyományőrzéssel is. Én kulturális tevékenységet folytatok, ami nem gyömöszölhető bele egyetlen politikai vonulatba sem. A Völgy kapuja nyitva áll a különböző vallási és politikai nézetű emberek előtt mindaddig, amíg elveiket nem próbálják a környezetükre erőszakolni. Féltve őrzöm azt az elméletemet, hogy a kultúrának a politika fölött kell állnia. Eközben nekem nagyon markáns és határozott politikai véleményem van, de nem kívánok ennek a tevékenységemen keresztül hangot adni.

– Akik itt megfordulnak, azok ha direkt politikai eszméket nem, de egyfajta orientáló, utat mutató példát mindenképpen visznek magukkal. A munka, a kitartás, a természetszeretet, a hagyományápolás példáját.

– A példa az egyik legfontosabb dolog. Bárány Ignác írt egy könyvet az 1800-as évek derekán a pedagógusképzésről. Ebben az áll, hogy a leendő pedagógusokat mindenekelőtt arra kell megtanítani, hogy uralkodjanak a hajlamaik fölött. Bárány a képzésben a személyiségfejlesztést tekintette a legfontosabbnak, mert tudta, hogy csak karizmatikus, markáns és kimunkált személyiségekre tekinthetnek példaként a diákok. Nem lehet futószalagon gyártani a jó pedagógusokat, ahogy pappá sem lehet képezni senkit. Át kell gondolni a tanárképzés ügyét. Harminc éve tartok történelemórákat. Az a legfeltűnőbb gond a fiatalokkal, hogy egyre nagyobb közöttük és a teremtett világ között a szakadék. Nekem mint lovas oktatónak egyre távolabbról kell visszahoznom a hús-vér állat felé a fiatalokat, mert életük jelentős részét már a virtuális világban töltik. Ilyenformán én egy digitális bevándorló vagyok, ami azt jelenti, hogy már harmincéves voltam akkor, amikor berobbant világunkba a digitalizáció. Ők meg ebbe születtek bele. A digitális eszközök nagyon nagy mértékben hatnak a személyiségükre, a fejlődésükre, a világhoz való viszonyukra, és ez csak mélyíti a generációs problémákat. A digitalizáció olyan mértékben változtatta meg őket hozzánk képest, hogy ez egyre nehezebbé teszi a párbeszédet. Persze ne vonjuk el tőlük a digitalizáció áldásait, de indítsuk meg a fiatalokat a valós élet felé vezető úton. Pályám kezdetén csapnivalóan rossz történelemórákat csináltam, mert láttam, mennyire torz a magyar történelemoktatás, és azt gondoltam, én majd korrigálom ezt a torzulást. Csak két vesztes csatát tanítanak az iskolában, az augsburgit és a merseburgit, de az ötven följegyzett, győztes hadjáratról szó sem esik. Kikérdezős, számonkérős tanár bácsi lettem. Hosszú időnek kellett eltelnie, mire rájöttem, hogy nem információt kell adni a gyerekeknek, hanem élményt. Élmény legyen számukra az az idő, amit itt eltöltenek. Tehát a bemutatómnak erősnek kell lennie. Akciófilmeken nőnek föl, a feldobott korongot el kell találnom. Érdekesebbnek kell lennem, mint az okostelefonjuk. Ha ezt el tudom érni, akkor az a fiatal már utánanéz az általam bemutatott történelmi kornak.

– Mi vonzza ide a kezdőket?

– Nincs recept. Van, akit a ló vonz ide, van, akit az íj, van, akit a tradíció, van, akit a sport, a verseny és van, akit a harci művészet… A lovasíjászat még tartalmaz minden érdekes és romantikus elemet, ami hozzá köthető. Amikor a japán Kanó Dzsigoró megalkotta a judót, az még rengeteg tradicionális elemet foglalt magába, nagyon színes volt, de attól a pillanattól kezdve, hogy olimpiai sporttá vált, minden kikopott belőle, ami nem kell feltétlenül ahhoz, hogy olimpiai bajnok legyen valaki.

– Kikopnak majd ezek a lovasíjászatból is?

– A judóhoz hasonló jövőt jósolok neki. Persze szeretném megtartani mindazt, ami most ezt a harci művészetet jellemzi, de hát ez nem rajtam múlik, hanem a következő generáción. Én átadom a stafétabotot, mint egy korsó tiszta vizet, amiből aztán gulyáslevest vagy teát lehet főzni.

– Azt mondták itt a tanítványai, hogy azt szeretné, ha meghaladnák önt. Van erre esélyük?

– Rengeteg tanítványom már most meghaladott több tekintetben is. Az engem követő generáció tagjai, akiket én nyolc-tízévesen vettem magam mellé, most a harmincat tapossák. Erősek, dinamikusak, gyorsak, rugalmasak, sokkal jobbak a fizikai adottságaik, mint az enyéim voltak ebben a korban. Nem kérdés, hogy meghaladnak, méghozzá tucatjával. Nekem nem adatott meg, hogy profi sportoló legyek. Munka mellett csináltam a lovasíjászatot. Karbantartottam a területet, vezettem a céget, az íjgyártást. Ugrásszerű teljesítménynövekedés lesz ebben a sportágban, ha egyszer itt is megjelenik a profizmus. Messze van még ettől a lovasíjászat, de sok, nálam jóval tehetségesebb ember van már a pályán.

– Értjük, hogy nem akar most politizálni. Mi meg nem akarunk úgy hazamenni, hogy nem politizáltunk. Mit lát ma a magyar politikai élet legnagyobb problémájának?

– Az izolációt. Akik mélyen beágyazódtak a politika egyik vagy másik táborába, nem hajlandók együttműködni az ellenféllel. Én viszont mindig az együttműködést keresem. Nem értek egyet veled valamiben? Nem baj, nézzük azt, amiben egyet tudunk érteni, amiben közösen dolgozhatunk. Nem vagyok hajlandó lecserélni a politikai identitásomat, de elfogadom azt az embert is, aki másként gondolkodik a világról. Sokszor dolgozom olyan emberekkel, akik más politikai nézeteket vallanak, mint én. Azt látom, hogy az elzárkózás nem visz előre. Abba bele is tud rogyni egy ország.

Sinkovics Ferenc

Fotók: T. Szántó György / Demokrata

Reklám