A vércsoportokat a vérben található antigének alapján kategorizálják. Azt mindenki tudja, hogy vannak A, B, AB és 0-s vércsoportú emberek, de arra már kevesen tudnak válaszolni, hogy miért tartozunk különböző vércsoportokba. Miért gyakoribb Európában az A vércsoport, és az ázsiaiaknak miért csak a 27 százaléka tartozik bele? Egyáltalán, mi a vércsoportok szerepe?

A ma is használt AB0 rendszert Karl Landsteiner osztrák orvos fedezte fel 1901-ben a bécsi egyetemen, miután azt kezdte el vizsgálni, hogy vérátömlesztésnél miért halnak meg egyesek és miért élnek mások. Nagyon fontos felfedezés volt, hiszen így lehet biztosra menni vérátömlesztéskor, hogy a beteg nem hal meg azért, mert rossz vércsoportú vért kap. Nem csoda, hogy Landsteiner később Nobel-díjat kapott.

Az orvosok hosszú évszázadokig ördögtől valónak gondolták, hogy vért juttassanak emberi vénákba. Először az 1600-as években mertek kísérletezni ezzel, de az első próbálkozások kudarcra voltak ítélve. Ami nem annyira meglepő, mert az első alkalmakkor még nem embervért kaptak a szerencsétlen betegek, hanem például borjúvért – bele is haltak.

Még a 19. században is alig néhány orvos mert vérátömlesztéssel próbálkozni, egyikőjük James Blundell volt. A brit orvos sok nőt látott elvérezni szülés után, ez sarkallta arra, hogy vérátömlesztéssel próbálja megmenteni az anyák életét. Fontos mérföldkő volt, hogy kijelentette, ember csak emberi vért kaphat, vagyis donorok kellenek hozzá. Tíz betegéből négyen élték túl a beavatkozást, de már ez is eredmény volt.

Az 1800-as évek végén eljutottak odáig, hogy gyanússá vált az orvosoknak, nem mindenkinek ugyanolyan a vére. Amikor több ember vérét összekeverték, azt vették észre, hogy néha összetapadnak a vérsejtek. Mivel a vér betegektől származott, a megfigyelést eleinte nem vizsgálták, mondván, biztosan betegség okozza a jelenséget. Karl Landsteiner volt az első, aki rendesen utánajárt: rengeteg vérmintát megvizsgált, és rájött, hogy csak bizonyos emberek vérének keveredésénél tapadnak össze a vérsejtek.

Megfigyelései alapján A, B és C csoportra osztotta az embereket, és a C-ből lett később a 0. Az AB csoportot csak néhány évre rá fedezte fel. A betűk valójában két antigént jelölnek, a 0-s vércsoportúakban ezen antigének egyike sem található meg. A huszadik század közepén Landsteiner tanítványával, Philip Levine-nel egy másik módszert is felfedezett az emberek vérének megkülönböztetésére, ez az Rh faktor (rhesus-faktor). Ez alapján két részre bontható az emberiség, a Landsteiner betűinek végén lévő + jel azt jelenti, hogy az illető vérében megvan ez a faktor, a – azt, hogy nincs.

A fő szabály szerint senki nem kaphat olyan vért, amelyben neki idegen antigén található, mert ennek az antigénnek az antitestjei benne vannak a vérében. Tehát az A vércsoportúak vérében benne vannak a B antigén antitestjei (béta antitesteknek is hívják ezeket), ezek az antitestek egyszerűen védekezni kezdenek az idegen vérben lévő sejtek ellen, és a beteg meghal. Az ember immunrendszere a saját antigénjeit ismeri, az idegen vércsoportból származó, más jellegű antigéneket azonban támadásnak veszi a szervezet, és védekezik ellenük, mintha betolakodók lennének. A szabályból az is következik, hogy az AB vércsoportúak mindenkitől kaphatnak vért, hiszen mindkét antigén a vérükben van. A 0-s vércsoportúakban az alfa és a béta antitestek is benne vannak (pont azért, mert hiányoznak belőlük az A és B antigének) így ők csak 0-s vércsoportútól kaphatnak vért, cserébe ők mindenkinek adhatnak.

Hasonló a helyzet az Rh+ és Rh- esetében. Magát az Rh-faktort egy második gyerekével terhes asszony vizsgálatakor fedezték fel. A nő második gyereke halva született, de amikor a nő vért kapott férjétől, majdnem meghalt. Vére úgy viselkedett, mintha rossz vércsoportú vért kapott volna. Az orvosok rájöttek, az AB0 rendszeren kívül még van egy fontos szempont a véradásnál: az Rh- vércsoportú emberek Rh- ellenes antitestet termelnek akkor, ha találkoznak Rh+ vérrel.

Az Rh-faktor nagyon sokáig szüléseknél volt fontos, régebben Rh-negatív anyáknak csak egy Rh-pozitív gyerekük lehetett. Ennek oka, hogy szülésnél sérülés vagy bármi miatt a magzat vére az anya szervezetébe juthat, az anya szervezete pedig antitesteket kezd el termelni a magzat vörösvértestei ellen. Emiatt az újszülöttnél hemolízis alakulhat ki – ma már azért vannak módszerek ennek megelőzésére, hogy az anya szervezete ne támadja meg a magzatot.

Mára egészen pontos módszereket dolgoztak ki, hogy megállapítsák valakinek a vércsoportját, de hiába a rengeteg kutatás, a mai napig nem tudnak megnyugtató választ adni arra, hogy mégis mire jók a vércsoportok. Annyit tudunk, hogy már húszmillió évvel ezelőtt élt őseinkben is voltak vércsoportok, de az is lehet, hogy még régebben alakultak ki, erről nincsenek pontos adatok.

Az 1990-es években felfedezték, hogy a vércsoportokért az AB0 nevű gén felelős. A gén A változata néhány fontos mutációval tér el a B-től. A 0 vércsoportúaknál pedig ez az AB0 gén megakadályozza a megfelelő enzimet, hogy A vagy B antigént termeljen. Megvizsgálták a homo sapiens legközelebbi rokonait is, a főemlősöket. Kiderült, hogy a csimpánzoknál is van A és 0 vércsoport, a gorilláknál csak B létezik. A vércsoportok kialakulása tehát valószínűleg mutációknak köszönhető. De van valami biológiai haszna is? Egyelőre nem tudnak erre választ adni a tudósok.

És most jön a csavar az egészben. Vannak olyan emberek, akik elvileg A vagy B csoportba tartoznának genetikailag, mégsem tartoznak oda. Hogy ezt megértsük, be kell vezetni a H jelölést. Az A és a B antigén egy harmadik antigénből, a H-ból származik. Képzeljük el az egészet, mint egy házat, amelynek a H antigén az alapja, a földszint. Az A vércsoportúaknál az első emelet az A antigén, a B vércsoportúaknál a kicsit más formájú B antigén. A 0-s vércsoportúaknál nincs emelet, ott H-földszint van és kész. 1952-ben Bombayben orvosok találtak néhány beteget, akiket egyik vércsoportba sem lehetett sorolni. A fenti példával élve, nekik semmilyen házuk nem volt, csak egy üres telek. Rendkívül ritka jelenség, de ezek az emberek ugyanúgy élnek, mint bárki más, hiába nincs vércsoportjuk.

A legújabb kutatások azonban arra utalnak, talán mégsem teljesen mindegy, ki milyen vércsoporthoz tartozik. Az orvosok a huszadik század közepén kezdték összekapcsolni a betegségeket és a vércsoportokat. Azóta kiderült, hogy az A vércsoportba tartozóknál például magasabb bizonyos rákfajták kialakulása, vagy hajlamosabbak szívbetegségekre. Más vércsoportoknál mások a kockázatok. Az okokra azonban még nem jöttek rá a kutatók, éppen csak pedzegetik az indokokat. Kevin Kain, a Torontói Egyetem kutatója azt vizsgálja például, hogy miért védettebbek a 0-s vércsoportúak a maláriával szemben.

Forrás: index.hu

Reklám

Az élesztő méltán rászolgál az elismerésre és a hírnévre. Kitűnő fehérjeforrás, mivel az élesztőgombák 50%-a fehérje. Ajánlatos fogyasztania mindenkinek, egészségeseknek, betegeknek, gyerekeknek, időseknek, felnőtteknek egyaránt.

Az élesztő fogyasztása egészséges. Tartalmazza szervezetünk egészséges működéséhez szükséges fehérjéket, cukrokat, zsírokat, vitaminokat és ásványi sókat.

Az élesztőből csak az A-, az E- és a C-vitamin hiányzik. Tartalmazza az összes főbb B-vitamint is. Kitűnő szerves vasforrás, de megtalálható benne a kálium, a kalcium, a magnézium, a foszfor és a kén is.

Dr. Schröder, a múlt században élt német orvos, a müncheni orvosi egyetem tanára egy prágai kongresszuson tartott előadásában rámutatott, hogy két közismert anyagban, a csukamájolajban és az élesztőben, minden egyes vitamin megtalálható. Aki evett már élesztőt és lenyelt egy kanálnyi csukamájolajat, az tudja, hogy egyik sem kellemes ízű.

Nagy előnye az élesztőnek a csukamájolajjal szemben, hogy jóval olcsóbb.

Az élesztő gyógyhatása

Az orvosoknak gyakrabban kéne friss élesztőt felírniuk pácienseiknek, mert hatásosabb orvosság, mint a drága gyógyszerek. A kozmetikában már régóta használják az élesztőt pattanások, mitesszerek ellen, és sokféle krémbe ugyancsak belekeverik, mert bőrregeneráló hatása óriási.

Az élesztő jelentős szerepet játszik a szénhidrátok lebontásának folyamatában, ezért rendkívül előnyös cukorbetegek számára, mivel serkenti a hasnyálmirigy működését is.

Az élesztő néhány áldásos hatása:

– rendszeres fogyasztása csökkentheti a koleszterin szintet,

– jótékony hatására visszafejlődik a köszvény,

– enyhítheti a neuritiszes, vagyis az ideggyulladással járó fájdalmakat,

– szabályozza az emésztést, segítség székrekedésben és gyomorégés ellen,

– csökkenti a stressz hatást,

– serkenti a hasnyálmirigy működését,

– támogatja a vörösvértestek képződését,

– erősíti a csontokat és a szervezet betegségek elleni ellenálló képességét,

– csonttöréseknél gyorsítja a gyógyulást,

– megszüntetheti az ekcémás panaszokat,

– ha folyadékban, gyümölcslevekben vagy vízben elkeverve vesszük be az élesztőt étkezés előtt, a folyadék csillapítja az étvágyunkat, így számos kalóriától szabadulhatunk meg,

– egy-két evőkanálnyi élesztős folyadék lenyelése, néhány perc alatt eltűnteti fáradtságunkat, visszatér az energiánk, az erőnk, és ez a jó hatás néhány óráig is eltarthat,

– az élesztőben lévő vitaminok segítenek a kimerült májnak, hogy az ételek zsírtartalmát megfelelően tudják oxidálni,

– fogyasztása megszépíti a bőrünket és a hajunkat. 

Ahhoz azonban, hogy ezek a pozitív tulajdonságok érvényesüljenek, csak a kockaélesztő használata megfelelő! A szárított, porított változat nem alkalmas ilyen célokra.

Az élesztő magában is fogyasztható!

Az élesztő nyersen a B-vitamin, és az alkáli elemek, főleg a nátrium és a kálium gazdag forrása. Ezek értékes ellenszerei a gyomrot, májat és beleket károsító savaknak. Az élesztő enyhén lúgos kémhatása révén nyugtatólag hat a gyulladt szövetekre és felszívja, közömbösíti a savakat, enyhíti a belek irritációját, helyre állítja a normális bélműködést. Az élesztő elősegíti a normális szénhidrogén-emésztést, és megakadályozza a tökéletlenül oxidált zsírsavak felgyülemlését. Ezek a zsírsavak, mint például a piruvinsav, a tejsav és az ecetsav, igen romboló hatásúak a szövetekre. Az egyik legnagyszerűbb ellenszerünk a mérgező epe ellen is. A fekély gyógyítására is igen hasznos. Vérző gyomorfekélyes betegeknél, az élesztő tejben vagy vízben oldva áldásos lehet.

Stresszesebb napokon, ha fáradtak, kimerültek, vagy levertek vagyunk, próbáljuk ki, hogy csak egy késhegynyit eszünk belőle naponta és a változást szinte azonnal tapasztalni fogjuk. Csak üres gyomorra lehet fogyasztani! Lassan együk, hagyjuk, hogy szétolvadjon a szánkban, vagy vízzel, vagy tejjel, vagy gyümölcslével keverjük, de mással sose. A legjobb kora reggel enni, egy órával a reggeli előtt, vagy lefekvés előtt. Terápiaként használva az egyik legértékesebb ételeknek az egyike.

Mivel az élesztő foszfort is tartalmaz, fogyasztása esetén étrendünket érdemes kalciummal kiegészíteni. Bár a foszfor a kalciummal együttesen hat, mégis előfordulhat, hogy elvon a szervezetből kalciumot, ezért a csontritkulásban szenvedőknek érdemes növelniük kalciumbevitelüket.

Mi is az élesztő?

Vitaminokban gazdag – nyersen!  Az élesztő nem más, mint egy egysejtű, mikroszkopikus, élő gombafajták egy csoportja és szaporítással készítik.

Az élesztő egysejtű, mikroszkopikus, élő gombák tömege, amelyeknek hatására a cukor alkohollá és széndioxiddá alakul, vagyis alkoholos erjedés következik be. A keletkező széndioxid lazítja, felfújja a tésztát, a kenyeret és a különféle süteményeket.

A sütés-főzés elpusztítja az élesztő vitamintartalmának egy részét. Már a vitaminok felfedezése előtt is tudtak az élesztő gyógyító hatásáról, főleg emésztési zavarok, székrekedés és gyomorégés ellen.

A friss élesztőnek kockaformája van, ez az élesztő legismertebb fajtája. A jó minőségű élesztőt világos bézs színéről, szürkés árnyalatáról ismerhetjük fel.

Íze enyhén savanykás, illata jellegzetes, enyhén fermentált. Anyagát tekintve egynemű, rugalmas és kagylósan törhető.

Az élesztőnek előkelő helyet kell elfog­lalnia a gyógyító étrendben. Terápiaként használva pedig egyike a legértékesebb ételeknek.

Forrás: egeszsegter.hu

Reklám