Karácsonyi hangulatban és Karácsonyi vásárlási időszakban egyre több a baráti, barátnői összejövetel. Egy kiadós vásárlási délután, nap után mindenkinek jól esik egy kis nassolás, még a keményen fogyókúrázóknak is. Ezeket a rudacskákat és a szangriát is egyketőre összelehet ütni… Viszont annál többet lehet beszélgetni mellette.
- leveles tészta lap
- 2 tojás
- nyers, füstölt sonka vagy húsos szalonna hajszálvékonyra szeletelve
- só
- frissen őrölt bors
- 1 ágacska rozmaring nagyon apróra vágva
A leveles tésztát a csomagoláson lévő útmutató szerint felengedjük. Az egyik tésztalapot kiterítjük, nyújthatjuk is egy kicsit és egy ecset segítségével rákenjük a felvert tojások felét, majd sóval, borssal és a felaprított rozmaring felével fűszerezzük. Majd az egészet betakargatjuk a hajszálvékonyra vágott sonkaszeletekkel.
A másik tésztalapot is kiterítjük, rákenjük a felvert tojások másik felét, ezt is fűszerezzük, és zsonglőr mozdulatokkal, a tojásos oldalával lefelé az első, a már sonkával megpakolt tésztalapra fektetjük.
Éles kés segítségével kb. 12 x 2 cm-es csíkokra vágjuk. A csíkokat néhányszor megtekerjük, hogy spirál formájuk legyen, majd sütőpapírral kibélelt tepsiben, előmelegített sütőben, 400F fokon aranysárgára sütjük.
Hozzávalók a Fehér Szangriához:
- 1 alma
- 1 zöld körte
- 1 csésze áfonya vagy tőzegáfonya
- 1 üveg jóféle Szürkebarát
- fél csésze fehér szőlőlé
- rozmaring ágacskák
- cukor ízlés szerint, kb. 2 ek
- szódavíz, ha bubisan/pezsgősen szeretnénk kortyolgatni
Vágjuk kis kockákra az almát és a körtét. Tegyük egy mutatós üvegkancsóba. Szórjuk rá a cukrot, majd az áfonyát. Öntsük rá a bort, a szőlőlevet és keverjük össze. Adjuk hozzá a friss rozmaringágacskákat és tegyük hűtőbe.
A szangriát a sonkás rudak előtt ajánlom összekészíteni – amíg a nassolni való készül, addig a szangria szépen lehűl.
Miért nyomatékosítottam a jóféle Szürkebarátot az előbb? Hát azért, mert a sonkás rúd készítés közben kortyolni lehet belőle szimpla borformájában is és nem kapunk hidegrázást, mint a legtöbb szangriának használt bortól, mert ugyebár általában a rossz borból szoktuk kutyulni a szangriát.
Ajánlom a szangriát több adagban elkészíteni, mert gyorsan fog fogyni.
Jó nassolást és kellemes csevegést kívánok hozzá!
























