Donald Trump amerikai elnök az orosz–ukrán háború befejezésére szólított fel. Volodimir Zelenszkij elnöknek sem lett volna szabad hagynia, hogy háború legyen Ukrajnában, ehelyett inkább törekednie kellett volna annak idején a megállapodásra, és a konfliktus valamennyi szereplőjét, így Joe Biden korábbi amerikai elnököt és Vlagyimir Putyin orosz elnököt is hibásnak tartja a háború kirobbanása miatt.

A január 20-án hivatalba lépett elnök a háború felelőseiről az ukrajnai béketárgyalásokról szóló interjúban beszélt a Fox News jobboldali tévécsatornának.

Arról beszélt, hogy Ukrajna egy nála sokkal nagyobb országgal harcol úgy, hogy egyébként ez elkerülhető lett volna tárgyalásos úton. Nem lett volna szabad így cselekednie, mivel kezdetben még meg lehetett volna egyezni, és Zelenszkij utána még dönthetett volna úgy, hogy akarja-e folytatni a harcot.

ReklámTas J Nadas, Esq

Körülbelül 850 ezer orosz és 700 ezer ukrán katona halt meg eddig a 2022. február 24-én kezdődött háborúban, és ennek okán Zelenszkij mellett Joe Biden felelősségéről is beszélt. Donald Trump hangsúlyozta, hogy Joe Bidennek nem lett volna szabad hagynia, hogy kitörjön a háború, energiapolitikája miatt pedig csak gazdagabb lett az orosz állam.

Egyúttal Putyin elnököt is elítélte, szerinte soha nem lett volna szabad elindítania a háborút.

Trump a Truth Social közösségi platformján közzétett bejegyzésben üzent Putyinnak:„Ideje leállni és megállítani ezt a nevetséges háborút! Csak egyre rosszabb lesz. Ha nem tudunk mielőbb megegyezni, akkor kénytelen leszek magasabb adókat, vámtarifákat és szankciókat kivetni minden, Oroszország által az Egyesült Államokban értékesített termékre, ahogy a velük együttműködő országokra is.”

A háború lezárásáról és a béketárgyalások elkezdéséről Trump az 55. davosi Világgazdasági Fórumon is beszélt január 23-án. Kijelentette:

reménykeltően halad a tárgyalások előkészítése, Ukrajna pedig készen áll a megegyezésre.

Keith Kellogg, Trump megbízott ukrajnai főtárgyalója korábban arról beszélt, hogy a Trump-adminisztráció első száz napja folyamán véget érhet a háború.

(Híradó)

Borítókép: Donald Trump amerikai elnök, Emmanuel Macron francia elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök társaságában a párizsi elnöki rezidencián egy 2024. december 7-én. Fotó: Reuters/Sarah Meyssonnier

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.