Úgy tűnik nem lehet megállítani Venezuela államcsődjét. A dél-amerikai államnak úgy sikerült a tönk szélére jutnia, hogy a világ legnagyobb olajtartalékát birtokolja és az egyik legnagyobb olajexportőr.

 Azonnali gazdasági összeomlás fenyegeti Venezuelát, miközben a politikai elit képtelen úrrá lenni a helyzeten.
A 2013-ig a karizmatikus, ellentmondásos és populista Hugo Chávez elnök vezette ország a világ egyik legnagyobb olajexportőre, de úszik az adósságban.
A néha Chavez elnök irányítása alatt ugyanis az állam nem a tartalékok felhalmozására koncentrált, hanem kizárólag a szegények felemelésére.
Az államadósság a négyszeresére ugrott, miközben Chavez visszaszorította a magántulajdont, saját embereit ültette a korábban nyereséges állami olajcégbe és korlátozta az importot.
Venezuela arról volt híres, hogy a pár centbe kerülő benzin olcsóbb volt, mint az ásványvíz. Az olajár-zuhanása ellehetetlenítette az országot: a nemzeti össztermék tavaly 10 százalékkal zuhant, az egy évvel korábbi 4%-os esés után. Az infláció több, mint 200%-os. A kormány beindította a pénznyomdát, miközben az új pénzügyminiszter tagadja, hogy létezne az inflációnak nevezett jelenség.
Az ország valutája két év alatt 92 százalékot vesztett értékéből és a korábban az állami dotációk miatt jobban élő lakosok órákon át állnak sorba a boltok előtt.
Venezuelának már amúgy sem volt könnyű: bár sok olajat termel, a helyi termék költséges finomításra szorul. Az olajár esése újabb csapás volt az országra.
Ha a jelenlegi szinten marad az olaj ára, akkor az exportból 18 milliárd dollár jön be, miközben az államadósság finanszírozása 10 milliárd dollárba kerül majd – említi meg a Financial Times.
A gazdasági lap szerint szinte bizonyos, hogy Venezuela gyorsan államcsődöt jelenthet és olyan kaotikus módon, ahogy azt 2001-ben Argentína tette.
A szomszédos Kolumbia Venezuelába exportáló vállalatainak közben több tízmilliárd dollárral tartoznak a szomszédok, tehát a csődöt külföldön is megérzik.
Mivel Venezuela 2004 óta nem engedi be a Valutaalap szakértőit nem tudják megfigyelni gazdaságát. Maduro elnök kormánya ezzel nem tartja be az IMF IV. cikkelyében felsorolt vállalásait – jegyzi meg az FT.
A lap szerint az ország valószínűleg nem tudja megúszni a katasztrófát, de egy megfelelő gazdasági tervvel lerövidítheti a baljós időszakot. Egy ilyen terv jelentős pénzügyi támogatást kapna külföldről is – teszi hozzá a lap.
forrás: inforadio.hu

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.