Egy jó film számtalan kérdést, gondolatot, dilemmát vet fel az emberben. Ahogy mindannyian más szemmel látjuk a világot, úgy más szemmel, más érzésekkel tekintünk a filmvászonra is. A benyomásaink ilyen jellegű megosztása semmihez sem fogható közösségi élmény. Szerintem Klacsán Gábor is egyetért abban, hogy nem jó az, ha a filmnézés magányos program marad. November 20-án, vasárnap, a magyar filmrendező és operatőr két filmjével indulnak újra – hosszú várakozás után a Bocskai Filmklub személyes vetítései. A Partizán szerelem (2019) és az Amerikai magyar katonák a vietnámi háborúban [Hungarians in Vietnam War] (2022) című alkotások kerültek be ezúttal a műsorújságba.

YouTube player

Mint ismeretes, a vietnámi háború témáját már sokan feldolgozták Magyarországon, és szinte az egyik film a másik létrejöttét inspirálja. Klacsán Gábor is egy felkérés nyomán került közel Vietnámhoz.

A Partizán szerelem dokumentumfilm egy olyan lányról szól, akinek a nevét a 70-es évek közepe óta ismeri a világ, de az életét ilyen szemszögből – nagyon kevesen. Ő Xüan Dong genetikusprofesszor. A háború ugyan véget ért, ő letelepedett Magyarországon, de az észak-vietnámi győzelem nem jelentette az életében felmerülő kisebb-nagyobb csatáknak a befejezését. Xüan olyannyira inspiráló egyénisége lett a vietnámi diáktársadalomnak, hogy hatására több mint 4000 diák érkezett Magyarországra és egyéb volt szocialista országokba. De a szabályok szigorúak voltak: tilos volt, hogy külföldi diákokba szerelmeskedjenek. Xüannak hazájáért kellett megküzdenie Vietnámban, Magyarországon a szerelméért.

A főszereplővel Saigonba, a vietnámi-magyar történet feldolgozására utazott ki a stáb. A központi témául az szolgált, milyen részt vállalt Magyarország a békefenntartásban. A kiutazás célja az volt, hogy régi partizán ismerőseivel találkozzon a Xüan, és bejárják azokat az útvonalakat, ahol a vietnámiak harcoltak. Gábor számára megható és megrázó volt egyszerre a háború helyszínein dolgozni; és megismerkedni azokkal a történetekkel, amelyek az akkor élőkkel megestek.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A Partizán szerelem forgatása alatt az is kiderült, hogy a Vietnámban szolgálatot teljesítő magyar katonatisztek találkoztak az amerikai hadseregben katonáskodó magyarokkal. Többek között egy Deák nevű úriemberrel is, aki a CIA saigoni központjának volt a vezetője, és amikor az észak-vietnámi kommunista erők bevonultak Saigonba, akkor ez a magyar származású ember nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az összes ott lévő magyart időben evakuálni tudják. Egy filmes számára ilyenkor már összeáll a forgatókönyv: meg kell keresni azokat, akik az amerikai oldalról érintettek. György Lea producer segítségével ez is lehetővé vált. Elkészült a folytatás: Az amerikai katonák a vietnámi háborúban. György Lea volt a producer, Marosvölgyi Csaba a technikus és a másodkamerás, Klacsán Gábor pedig a rendezésen kívül filmezett, és a forgatókönyvíróként is megmutatkozott.

A filmben – az egykor Vietnámban szolgált – magyar katonák amatőr jellegű, archív felvételeinek tömkelege jelenik meg. A képi illusztrációhoz clevelandi (és egyéb amerikai) magyar származású veteránok szeretteinek hangja szólal meg személyes és családi történetekkel, egyszerű és velős üzenetekkel. Nem szeretnénk lelőni a koncepciót, de annyit elárulhatunk, hogy a Bocskai Rádió háza táján is járt a forgatócsoport.

Különös dolog olyanokkal beszélgetni, legyen bármilyen náció a világban, akik megjártak egy háborút. Azt hiszem, hogy találó lehet az a mondás, hogy aki nem tudja, milyen az a halál, az nem tudja, milyen az az élet. Akik megjárták a háborút, sokkal jobban tudják értékelni, milyen az az élet. – fogalmazott zárszóként a dokumentumfilm-rendező.

Gratulálunk Gábornak az Adolph Zukor Nemzetközi Filmfesztivál dokumentumfilm kategóriájában díjat nyert. Ez egy nagyon szép igazolása annak a sok munkának, amit az alkotócsapat beletett a filmbe. Szívből ajánljuk olvasóinknak, vegyenek részt november 20-án, vasárnap este 6-kor a filmvetítésen. Reméljük az ízelítőnk után kedvet kaptak a filmekhez, és a Bocskai Filmklub állandó tagjává válnak a jövőben!

Dorgay Zsófia

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.