Öt év után nyert ismét a Fradi férfi vízilabda BL-döntőt. Története során először verte meg a rekordgyőztes Pro Reccót.

Már az első elődöntő előtt biztos volt, hogy lesz magyar a férfi vízilabda Bajnokok Ligája döntőjében. A „szerencsés” a sorozatban a harmadik fináléjára készülő, az előző kettőt megnyerő Zalánki Gergő lett. Csapata, a rekordgyőztes olasz Pro Recco 9–9-es döntetlent követő ötméterespárbajban jutott túl a Vámos Mártont is bevető görög Olympiakosz Pireuszon. A másik elődöntőben a Ferencváros jutott tovább, így 2019 és 2021 után újra döntőt játszhatott a Fradi!

A Máltán zajló Final four pénteki döntőjében az FTC-Telekom Waterpolo Vigvári Vendel bombagóljával szerezett vezetést, ám ellépni nem sikerült az olaszoktól, nagyjából egyenlő erősségű felek csatája zajlott a medencében a mérkőzés elején. Az első negyed végén 2–2 volt az állás. A másodikban sok volt a hiba mindkét oldalon, de a Fradinak mégis pontosabbak voltak a lövései. 4–4-es állásnál Jansik és Mandics is betalált, így a nagyszünetben már 6–4-re vezettek a zöld-fehérek.

ReklámTas J Nadas, Esq

Szerencsére nem fáradtak el a magyarok, és a harmadik negyedben is meg volt az egy-két gólos különbség a Ferencváros javára. Teljesen azért nem nyugodhattunk meg, de a negyed végén 9–7-et mutatott az eredményjelző a javunkra. A meccs addigi szakaszáig 80 százalékban az FTC vezetett, és ez némi magabiztossággal tölthette el Varga Déneséket. Az utolsó negyedben 9–8-as állásnál egyenlítettek az olaszok, de Zalánki ütése miatt a gólt visszavonták, a Recco magyar válogatott pólósát pedig kiállították, és a Fradi lőhetett ötméterest, amit Mandics bedobott (10–8). Potyogtak a gólok itt is, ott is. Vogel Soma ezúttal is csúcsformában védett. A vége nagyon izgalmas lett, csak egy góllal vezetett az FTC, de végül ez is elég volt, 12–11-re győzött. Másodszor lett Bajnokok Ligája-győztes a Ferencváros.

A Vámos Mártonnal felálló Olympiakosz végzett a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a harmadik helyen, miután a bronzmeccsen 9–6-ra legyőzte a szerb Novi Beogradot.

Férfi Bajnokok Ligája, Final four, döntő: Pro Recco (olasz)–Ferencváros 11–12 (2–2, 2–4, 3–3, 4–3)

(Mandiner)

Borítókép: Ünneplés a vízben. Legyőzte a vízilabda Real Madridját, Bajnokok Ligája-győztes a Ferencváros. Fotó: MTI, Szigetváry Zsolt 

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.