A Dernőért Polgári Társulás szervezésében a Csermosnya Menti Fesztiválra szeptember utolsó hétvégéjén Barkán került sor. 2000 októberében, a Dernőn felavatott kopjafánál indult a kulturális esemény, mellyel hagyományt teremtettek a szervezők. Az évente megrendezésre kerülő rendezvény a magyar nyelv és kultúra ápolásának céljából szerveződött, ezzel lehetőséget adva a régió művészeti csoportjainak a bemutatkozásra, fellépésre és a közösségi szellem megmaradására.
Icso Béla, Barka község polgármestere köszöntőjében megtiszteltetésnek nevezte és örömének adott hangot, hogy ilyen sok fellépő és vendég érkezett a rendezvényre. Köszönetét fejezte ki a szervezőknek, illetve a társulás elnökének. „Szeretném méltatni ezt a több évtizedes munkát, mellyel hozzájárul a Csermosnya-völgy és az egész vidékünk kulturális történéseinek a szervezéséhez” – mondta. Háláját fejezte ki a fellépő csoportoknak is, hogy azt a csodálatos kincset, amit a szívükben és lelkükben hordoznak, bemutatják, ily módon is gazdagítva a régió hagyományait.
Icsoné Fodor Valéria, a Dernőért Polgári Társulás elnöke kiemelte a közösség erejét és annak fontosságát a hagyományok ápolása terén. Bemutatta a szervezet, a fellépők és csoportvezetők munkáját, „hiszen ez a gyerekeknek egy külön öröm, amikor felszabadultan, egymást segítve megmutathatják tehetségüket, hovatartozásukat. Egyre fogy a magyarság, ezért fontos nekünk, hogy ilyen alkalmakkor találkozzunk és picit erőt merítsünk egymásból” – hangzott el.
A műsorban a Borostyán Néptáncműhely legkisebb és legidősebb táncosai léptek fel, akiket a Kis Sajó és a Sallangos zenekar kísért. Őket követték a helyi roma fiatalok, akik közösségük dalait, illetve táncát mutatták be. A program Ulman Gábor citerajátékával zárult.
Az ünnepség befejeztével a szervezők vacsorával kedveskedtek a fellépőknek. A rendezvényt évről évre pályázati támogatásból szervezik meg. Az idei fesztivált a Kisebbségi Kulturális Alap, illetve a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően tudták megvalósítani.
(Felvidék)
Borítókép: Illusztráció. A Csermosnya Menti Fesztiválra szeptember utolsó hétvégéjén Barkán került sor. A majdnem negyedszázada évente megrendezésre kerülő rendezvény a magyar nyelv és kultúra ápolásának céljából szerveződött, ezzel lehetőséget adva a régió művészeti csoportjainak a bemutatkozásra, fellépésre és a közösségi szellem megmaradására. Fotó: Felvidék/Máté Gyöngyi